2009. április 9. csütörtök

ápr. 9
12:41
Csak 2011-ben indulhat el a kilábalás Magyarországon (Portfolio)
A pénzügy-gazdasági válság első szakaszának, a pénzügyi válságnak a végéhez érhet a világ 2009 második felében - jelentette ki Békesi László volt pénzügyminiszter a Médiavilág Kiadó és a Démos...
ápr. 9
12:42
Égből jövő energia segít a bajban (BorsOnline)
Élete során már sokan megéltek, vagy hallottak olyan történeteket, hogy egy belső sugallat hatására úsztak meg szerencsésen egy balesetet, vagy hogy már előre megérezték, kivel fognak aznap összefutni. De olyan csodálatos esetek is megesnek, hogy valaki felépült halálos betegségéből, vagy egy depressziósan, szomorúan eltöltött időszak után egyik reggel úgy ébredt, hogy egyből észrevette: süt a…
ápr. 9
12:42
Több mint egymilliárdos egészségügyi fejlesztés indul a Nyugat-Dunántúlon (Gondola)
A Nyugat-dunántúli régióban a kistérségi járóbeteg-szakellátó központok fejlesztésére összesen több mint egymilliárd forintos fejlesztési támogatást nyert 12 önkormányzat - közölte Székely Tamás...
ápr. 9
12:42
Nemzetközi díj a Telesport.hu-nak (Kreatív Online)
A Telesport.hu elhozta a Sitecore tartalomkezelő-szoftver gyártócég első díját a legjobb média- és sportportálok kategóriájában.
ápr. 9
12:42
Fegyház az aszódi pénszállítórablás vádlottjainak (Blikk)
A félmilliárdos aszódi pénzszállítórablás három vádlottjának esetében helybenhagyta az elsőfokú bíráság által kiszabott büntetést, egy esetében pedig súlyosította ítéletében Fővárosi Ítélőtábla. A tizenegyed rendű vádlott esetében 9 és fél évről 11 évre súlyosították a fegyházbüntetést.
ápr. 9
12:42
Nindzsaruha a rokkant teknősnek (Metropol)
Úszó - vagy inkább búvárruhát - kapott egy zöld tengeri teknős. Az állat a négyből három úszóját is elvesztette.
ápr. 9
12:42
Kiraboltak egy Teréz körúti ékszerboltot (Metropol)
A rabló több millió forint értékű zsákmánnyal távozott.
ápr. 9
12:43
Fogadják meg! A Külügyminisztérium tanácsa az Olaszországba utazóknak (Alternatív Energia)
A következőknben a Külügyminisztérium közleményét olvashatják el.
ápr. 9
12:43
Jogerős fegyházbüntetés a félmilliárdos rablás vádlottjaira (hirado.hu)
Az ítélőtábla az aszódi pénszállítórablás három vádlottjának esetében helybenhagyta az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést
ápr. 9
12:43
Kereskedés külföldi piacokon - Portfolio.hu előadás (Portfolio)
A Portfolio.hu ingyenes délutáni tőzsdeszemináriumot szervez, ahol a külföldi piacokon történő kereskedést hozzuk közelebb az érdeklődőkhöz. Soron következő előadásunkat 2010. július 29-én...
ápr. 9
12:44
2012 előtt biztosan nem lesz 4-es metró (Gondola)
Előreláthatólag 2012-ben indulhat a 4-es metró próbaüzeme - mondta Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektvezetője a Fővám téri állomás bejárásán csütörtökön Budapesten.
ápr. 9
12:44
Csak 2012-ben indulhat a 4-es metró próbaüzeme (Metropol)
Előreláthatólag 2012-ben indulhat a 4-es metró próbaüzeme - mondta Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója.
ápr. 9
12:45
Fidesz: "Verjék ki a fejükből" (Alternatív Energia)
A Fidesz arra szólítja fel a szocialistákat, hogy "verjék ki a fejükből" a vízközművek privatizációját - mondta Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa, Hadházy Sándor fideszes képviselővel tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
ápr. 9
12:45
Külön jobb! Lindsay vásárolgat, Sam pasizik (Fotók!) (hirado.hu)
Lilo hamar elfelejtette élete legrosszabb napját...
ápr. 9
12:45
Nem módosíthatók az eurócsatlakozás feltételei (Portfolio)
Nem szabad változtatni az euróövezethez való csatlakozás feltételein, mert el kell kerülni, hogy az övezet stabilitásával kapcsolatban akár a legcsekélyebb kétség merüljön fel - jelentette ki az...
ápr. 9
12:54
Az Union rávert a biztosítási piacra (Privátbankár)
Az UNION Biztosító 2008-ban 6,8 százalékos bővülés mellett 25,9 milliárd forintra növelte díjbevételét. Ez a díjbevétel jelentősen meghaladta a biztosítási piac összteljesítményét. A társaság a piac e...
ápr. 9
12:56
4-es metró: "nem reális a csúszás mértéke" (Privátbankár)
Előreláthatólag 2012-ben indulhat a 4-es metró próbaüzeme - mondta Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója a Fővám téri állomás bejárásán csütörtökön Budapesten. Várhatóan 20...
ápr. 9
12:57
Végre egy jó hír az egészségügyből (Alternatív Energia)
A Nyugat-dunántúli régióban a kistérségi járóbeteg-szakellátó központok fejlesztésére összesen több mint egymilliárd forintos fejlesztési támogatást nyert 12 önkormányzat - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön Zalaszentgróton.
ápr. 9
12:57
Elszámolható költségek és adóvonzataik (Adózóna)
A K+F tevékenységet hogyan számolhatja el a cég és milyen adóvonzatai vannak? Összefoglaltuk.
ápr. 9
12:57
Újabb tüntetések Grúziában (hirado.hu)
A demonstrálók továbbra is Miheil Szaakasvili elnök távozását követelik
ápr. 9
12:57
Nem enyhül a recesszió Németországban (ProfitLine)
Februárban már hatodik hónapja csökkent Németországban az ipari termelés, a külföldön és belföldön is egyaránt visszaeső igények következtében. A szezonálisan kiigazított adatok alapján februárban havi szinten 2,9 százalékkal csökkent az ipari termelés, a felülvizsgált januári 6,1 százalékos csökkenést követően. A csökkenés mértéke megfelelt az előzetes várakozásoknak. Az éves szintű visszaesés…
ápr. 9
12:57
Nyugdíjpénztári veszteségek: szabályozói felelősség (Pénzcentrum)
A magánnyugdíjpénztárak választható portfóliós rendszerének bevezetése mérsékelni tudta ugyan a legkorábban nyugdíjba vonuló tagok veszteségeit, ám a pénztári vagyon legnagyobb hányadát jelentő növekedési portfóliók hatalmas veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni. Ezt a pénzügyi válságon kívül az általános tájékozatlanság és a rossz szabályozói hozzáállás is okozta....
ápr. 9
12:57
Csúszik a 4-es metró - 2012-ben indulhat a próbaüzem (Portfolio)
Előreláthatólag 2012-ben indulhat a 4-es metró próbaüzeme - mondta Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója a Fővám téri állomás bejárásán csütörtökön Budapesten. ...
ápr. 9
12:59
Magyar Nemzeti Front: "el tudjátok-e ezt képzelni a kipával?" (Alternatív Energia)
Az SZDSZ elképesztőnek tartja, hogy az ügyészség a közösség elleni izgatás legnyilvánvalóbb eseteiben sem indít hivatalból eljárást - közölte Gusztos Péter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A szabad demokrata ügyvivő szerint a Magyar Köztársaság ügyészsége tétlenül nézi, hogy szélsőségesek - időnként a fizikai erőszakra való bátorításig is eljutva - kisebbségi csoportok ellen uszítanak.
ápr. 9
12:59
Bajnai-csomag: a nyugdíjasok és a közszféra érzi majd (Adózóna)
A Bajnai-csomag kiadáscsökkentő elemeinek tételeiből a nagyobb megtakarítást a közszférát és a nyugdíjasokat érintő lépések jelentik - tudta meg az MTI szerdán kormányzati forrásból.
ápr. 9
12:59
Híradó, 2009. április 9. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
ápr. 9
12:59
Mit akar az Orco? (Portfolio)
Annak ellenére, hogy az Orco igencsak kedvezőtlen negyedéves számokkal rukkolt elő tegnap előtt este, az árfolyam nagy szárnyalásba kezdett. Nemcsak nálunk, külföldön is emelkedőben voltak a...
ápr. 9
13:00
Halló itt Tádé, adom a gazdit! (BorsOnline)
Embereket meghazudtoló képességekkel bír az a csodakutya, akik a kerekes székben ülő Zsoltot segíti a mindennapokban. Tádé gazdája minden gondolatát lesi, ha kell a szekrényajtót nyitják ki és veszik ki a tiszta inget, ha úgy adódik, a mobiltelefont veszik fel, de akkor sem esnek kétségbe, ha szájukban kell hozni a piacról hazáig a teli bevásárló kosarat.
ápr. 9
13:00
300-hoz közelít az olasz földrengés áldozatainak száma (Gondola)
A holttesteket lakóházak romjai alól emelték ki Abruzzo régióban. Ezzel 278-ra emelkedett az ismert halálos áldozatok száma - jelentette az olasz hírügynökség. A földrengés sújtotta olasz térségben van a magyar segélycsoport. A Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet mentőcsapatának tagja, Sasvári Gábor számolt be a részletekről.
ápr. 9
13:00
Újraválasztották a halott polgármestert (Blikk)
Negyedszerre is újraválasztották polgármesterüket egy amerikai kisváros lakói – több héttel azután, hogy a férfi meghalt. Harry Stonebraker 69 éves korában szívinfarktusban hunyt el, de akkor már elkészültek a szavazócédulák.
ápr. 9
13:00
A belépés díjtalan (Metropol)
A belépés díjtalan, a kilépés bizonytalan - idézhetnénk Rejtő Jenő felejthetetlen mondását, ha nem komoly dolgokról lenne szó.
ápr. 9
13:01
"Elbocsátások helyett inkább munkaidő-, jövedelem-csökkentés" (Alternatív Energia)
A munkahelyek megtartása érdekében az elbocsátások helyett a munkaidő - és ezzel együtt a jövedelem - átmeneti csökkentését is támogatja a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) - közölte Paszternák György, a szakszervezeti szövetség elnöke csütörtökön.
ápr. 9
13:01
Nagy értékű ingatlan-beruházási csalást derített fel az APEH (Adózóna)
Több szereplőből álló értékesítési láncolat által végrehajtott, nagy összegű ingatlan-beruházási csalást derítettek fel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának revizorai nemrégiben - közölte az adóhatóság szerdán.
ápr. 9
13:01
Kedden Bajnai megnevezi kormánya tagjait (hirado.hu)
A frakciók megállapodtak a jövő heti plenáris ülés menetrendjéről
ápr. 9
13:03
Eva-befizetés: április 14-ig kell utalni (Adózóna)
Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak április 14-ig, keddig kell átutalniuk, befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát, mivel az április 12-i határidő vasárnapra esik.
ápr. 9
13:12
Betébiztosítás: 300-as euróhoz igazítják (Privátbankár)
Az új euró-forint árfolyamhoz igazítja  a kormány a betétbiztosítási értékhatárt  - mondta Budai Bernadett a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön Budapesten. A kormányszóvivő elmondta, hogy az ...
ápr. 9
13:14
Záradékhullám: Szili is aggódik a Bajnai-csomag miatt (Privátbankár)
Szili Katalin levelet írt Bajnai Gordonnak, amelyben hat intézkedést szorgalmaz - értesült szocialista forrásból az MTI csütörtökön. Baranyából rajta kívül a megyei küldöttcsoport vezetője is csatolt ...
ápr. 9
13:15
A pokolgépnél is veszélyesebb fegyver az élelmiszer-terrorizmus (Infostart)
Az élelmiszer-terrorizmus félelmetesebb fegyver, mint a pokolgép - hangzott el a témában rendezett konferencián. Az országos főállatorvos szerint a bioterroristák ellen is az elrettentés a leghatásosabb módszer.
ápr. 9
13:15
Szili Katalin levelet írt Bajnai Gordonnak, mi van benne? (Alternatív Energia)
Szili Katalin levelet írt Bajnai Gordonnak, amelyben hat intézkedést szorgalmaz - értesült szocialista forrásból az MTI csütörtökön. Baranyából rajta kívül a megyei küldöttcsoport vezetője is csatolt záradékot a Bajnai-nyilatkozathoz. Az Országgyűlés elnöke aláírta a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt által elvárt politikai nyilatkozatot, amely a kiadáscsökkentő, "fájdalmas, lemondást jelentő"…
ápr. 9
13:15
Die Welt: mit tud majd elérni Bajnai? (hirado.hu)
A "válság-miniszterelnök" hivatali ideje az áldozatok időszaka lesz
ápr. 9
13:15
Kiakasztották a Rába és Synergon részvényeit (ProfitLine)
Pillanatok alatt kiakasztották a Rába és a Synergon részvényeket a Budapesti értéktőzsdén, szinte egy időben történő hatalmas mennyiségű vételekkel 10 százalékot meghaladó elmozdulást produkáltak a részvények árfolyamában. (ProfitLine.hu)
ápr. 9
13:15
Saját fényképes hitelkártya BMW-seknek (Pénzcentrum)
Tagsággal felérő új hitelkártyát bocsátott ki a tengerentúli BMW Autó Klub (BMW Car Club of America). A tagok a kártya segítségével kedvezményesen vehetnek igénybe különböző szerviz-szolgáltatásokat és készpénz visszafizetésben is részesülhetnek a kártyás tranzakciók után....
ápr. 9
13:15
Kiakadt a Rába (3.) (Portfolio)
Automatikus szünetre került sor a Rába részvények piacán az elmúlt percekben, miután a papírok elérték az ehhez szükséges 10%-os pluszt. Az elmúlt percekben 12.3%-os pluszba ugrott a Rába...
ápr. 9
13:17
Bajnai Békesi Lászlóval is tárgyal (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt ismert közgazdászokkal egyeztet, akik részt vettek a Reformszövetség munkájában részt vett - tudta meg a gazdasági miniszter környezetéből az MTI csütörtökön délután.
ápr. 9
13:17
Ötszáz forint visszajár az áramfogyasztóknak (hirado.hu)
A Magyar Energia Hivatal szerint összesen öt milliárd forintot kell visszatéríteni a felhasználók számára
ápr. 9
13:17
Nem nyúlt a kamatszinhtez a Bank of England - Folytatódnak az eszközvásárlások (ProfitLine)
A Bank of England a mai kamatdöntő ülésén változatlanul 0,50 százalékon hagyta az irányadó alapkamatát, mely döntés megegyezett az előzetes várakozásokkal. Azonban közölték, hogy folytatni kívánják a március 5-én már bejelentett eszközvásárlást 75 milliárd font összeghatárig, melyet a központi bank tartalékából fedeznek. (ProfitLine.hu)
ápr. 9
13:17
OBA: júliustól 15 millió lehet a garantált összeghatár! (Pénzcentrum)
Az új euró-forint árfolyamhoz igazítja a kormány a betétbiztosítási értékhatárt - mondta Budai Bernadett a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön Budapesten....
ápr. 9
13:17
Széttépték a Synergont (Portfolio)
Percekkel ezelőtt hirtelen 13.6%-os pluszba ugrott a Synergon árfolyama egy jelentős kötésnek köszönhetően, így a részvények kereskedése jelenleg szünetel. A Synergon árfolyama nagyot emelkedett...
ápr. 9
13:18
Szexis vadmacskát csináltak Katkából (BorsOnline)
Pikáns képeket készíttetett magáról az egykori valósághős, Katka. A szexbombaként pózoló szőkeség azt reméli, hogy a legsikerültebb fotót hamarosan az egyik férfimagazin címlapján láthatja viszont.
ápr. 9
13:18
Bizalmatlanság vagy oszlatás - Kedden dönt az Országgyűlés (HírTV)
Jövő kedden dönt az Országgyűlés az MSZP-s képviselők által benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítványról és szavazhat a parlament feloszlatásáról szóló fideszes javaslatról, jelentette be Szili Katalin házelnök.

Keresés