A tökéletes idomairól ismert Adriana Lima a Victoria’s Secret fehérnemű cég arcaként – még inkább testeként – férfiak millióit hódította már meg és legfrissebb fotósorozata láttán is csak nőhet rajongótábora.
Brutális kegyetlenséggel elkövetett emberölésért 15 év fegyházbüntetésre ítélt ma egy nagykanizsai férfit első fokon a Zala Megyei Bíróság. A 29 éves férfi két éve nyáron a 7-es főút mellett, a nagyrécsei vasútállomáshoz vezető összekötő útnál felvett a kocsijába egy 18 éves örömlányt, akit később – mindeddig ismeretlen okból – 3-4 percen át kézzel, ököllel és egy keréklazító kulccsal ütlegelt.
A Lyme kór tünetei általában nem jellegzetesek, így gyakran nem gondolunk időben a kórképre, rég feledésbe merül a hónapokkal esetleg évekkel megelőző kullancscsípés. A késlekedés miatt viszont későn kezdjük el az antibiotikum kezelést, amikor már esetleg maradandó károsodások is kialakulhatnak.
Már 200 millió tagja van a Facebook-nak, és az alapítók még több tagra számítanak. Cégeket is várnak, nemcsak magánszemélyeket - hiszen a portálon az üzleti élet szereplői is építhetik kapcsolati hálójukat. Brit IT-kutatók szerint a közösségi portál a demokrácia színháza, és problémás az adatkezelés is
Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani a rendőrök által szerdán elfogott négy gyanúsított egyike, őt azzal is gyanúsítja az ügyészség, hogy lövést adott le 2...
Akár 8 millió forint körüli összeget is kaphatnak végkielégítésként azok a miniszterek, akik már több mint 3 éve dolgoznak állami vezetőként. Gyurcsány Ferenc kormányfő ezúttal is jótékony célra fordítja a juttatást, Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt pedig - egyelőre - nem kap végkielégítést.
Orvosi csoda történt egy kanadai kórházban: életben maradt egy kisbaba, akinek erre egy fikarcnyi esélyt sem adtak. Ám szegény pici ezzel öröm helyett inkább mindenkinek bánatot okoz.
Tíz csapat, köztük a Debrecen, az MTK, a Győr és a Ferencváros is megkapta az indulási jogot a magyar labdarúgó NB I következő szezonjára. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó testülete viszont többek között az Újpestnek és Vasasnak nem adta meg a rajtengedélyt.
Csütörtökön megkezdte a munkát a magyar segélycsoport a földrengés sújtotta Közép-Olaszorszában. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai a Rómától több mint száz kilométerre fekvő L'Aquilla városában és a katasztrófa által leginkább sújtott Onnában tájékozódnak.
A vadonban és a közelünkben élő állatokra egyaránt jellemző, hogy olyasmit is érzékelnek, amire az ember képtelen. Ezekre a néha misztikus, de legalábbis megdöbbentő jelenségekre sokszor semmilyen kézzelfogható magyarázat nincs, létük azonban vitathatatlan. Alábbi összeállításunkban arra világítunk rá, hogy ha kellőképpen figyelünk, igen hasznos információkat tudhatunk meg a környezetünkben élő…
Családi vállalkozásban árultak kábítószert azok a dílerek, akiket a héten fogtak el a székesfehérvári rendőrök. A nyomozás eredetileg az egyik családtag drogügyéből indult el, azután kiderült, hogy érintett a férfi felesége, sógora, sógornője és még az anyósa is érintett a kábítószer-kereskedelemben.
Az EU vezető tagállamai már nem az unió, hanem a világ húsz legfejlettebb országát tömörítő G20 csoport keretein belül képzelik el a válság kezelését - véli a Közép-európai Egyetem professzora. Balázs Péter az InfoRádiónak azt mondta: az alapító országoknak elegük van abból, hogy a kisebb, új tagállamok a saját sérelmeik miatt fontos uniós kérdéseket blokkolnak.
Az általános forgalom kétszerese, 32,2 milliárd forint mellett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 504,97 pontos, 4,11 százalékos emelkedéssel, 12.806,07 ponton zárt csütörtökön. A piacon kitartott a csütörtök délután megindult részvénypiaci rali, melynek szinte minden papír a nyertese volt. (ProfitLine.hu)
Patricia Inder közel állt ahhoz, hogy 1960-ban John Lennon felesége legyen. A most 66 éves hölgy máig szingli, az őt az 1980-ban lelőtt világhírű gitároshoz fűző viszonyról beszélt.
Csődközeli helyzetben van Pécs vagyonkezelő cége a Pécs Holding Zrt. Az utóbbi időben több vagyonrész-értékesítésük is kudarcba fulladt, tavaly pedig több olyan, korábban önálló intézményt hozzá csatoltak, melyek csak veszteséget termelnek.
Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani a rendőrök által szerdán elfogott négy gyanúsított egyike, őt azzal is gyanúsítja az ügyészség, hogy lövést adott le 2007 decemberében Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára.
Megjelent Ljudmila Ulickaja Daniel Stein, tolmács című új regénye a Magvető kiadásában. A fordító Morcsányi Géza. Keresztények, zsidók, arabok, hívők és hitetlenek, boldogtalanok és megszállottak – Ulickaja kimeríthetetlennek tűnő fantáziával és emberismerettel festi le regényében a Daniel Steint körülvevő világot a XX. század második felének történelmi forgatagában és hétköznapjaiban.
Kaká, a Milan brazil sztárja nem foglalkozik azokkal a pletykákkal, amelyek szerint a nyáron a Real Madridhoz szerződne. Az aranylabdás támadó ismét kiemelte: a piros-feketéknél kíván maradni.
Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő nem tudott a háza ellen tervezett támadásról. A politikus, aki erről az MTI-től értesült, azt mondta: folyamatosan kap fenyegetéseket.
Hihetetlen mértékű erősödést mutat a forint az elmúlt napokban, mintha nem is ugyanarról a devizáról lenne szó, mely még korábban a 300 forintos EURO-s szinttel is alig tudott megbirkózni, ma meg már 288 forinton várja a további erősödés lehetőségét. (ProfitLine.hu)
A lengyel bankok valóságos cunamival néznek szembe, mivel a nettó kamatmarzs drasztikusan szűkül - nyilatkozta Mateusz Morawiecki, a Bank Zachodni ügyvezető igazgatója a Dziennik nevű lapnak adott...
Hiába nyakunkon a recesszió, hétfőn ismét támadnak a kínrímek és persze a legbüdösebb kölnik. A Pénzcentrum most gazdaságiválságos locsolóvers-versenyt hirdet!...
Csődgondnoksági kérelmet nyújtott be a Veszprém Megyei Bíróságra az Ajka Kristály Kft. - közölte Katzer Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Danny Blue az Interaktív vendége volt a VIVA-n. A műsorvezető Ada kicsit kellemetlen helyzetbe hozta a mentalistát: kiderült ugyanis, sokkal jobb képességekkel rendelkezik, mint Danny
Gyorshajtás címén bírságolták meg egy úthenger vezetőjét a közlekedési rendőrök az észak-ukrajnai Szumi városban, mert a jármű akadályozta a gyalogosok átkelését a zebrán. Az éber rendőrök viszonylag jelentős összegre, 265 hrivnyára (kb 8,5 ezer Ft) büntették a maximum öt kilométeres haladási sebességre képes úthenger 35 éves tapasztalattal rendelkező vezetőjét, mert szerintük aszfaltozás közben…
Az ázsiai jó kedvű kereskedési napot követően Európában sem maradtak restek a befektetők, főként a délután nyilvánosságra kerülő hírek, melyek az amerikai bankszektor felől érkeztek tovább erősítették a válság közeledtével kapcsolatos várakozásokat. (ProfitLine.hu)
A Mol Nyrt. 2009. április 8-án 4.965.582 darab Mol részvényt adott kölcsön az MFB Invest Zrt. részére a 2007. július 3-án közzétett saját részvény kölcsönadásáról szóló szerződés alapján- - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján csütörtökön. A tranzakciót követően a Mol tulajdonában nem maradt "A" sorozatú részvény, míg "C" sorozatúból 578 darab maradt a cégnél - olvasható a BÉT…
Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani a rendőrök által szerdán elfogott négy gyanúsított egyike, őt azzal is gyanúsítja az ügyészség, hogy lövést adott le 2007 decemberében Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára - tudatta a nyomozó főügyészség csütörtökön. Az ügyészség közlése szerint a robbanóanyag, amelyet a gyanúsított fel akart…
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) csütörtökön közölt összesítése szerint a befektetési alapokból márciusban összesen 49 milliárd forintot vettek ki a befektetők, a piaci teljesítmények viszont hasonló mértékben növelték az alapok vagyonát, így összességében a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon 2.491 milliárd forint maradt. (ProfitLine.hu)
A Danubius Hotels 2009. évi üzleti tervében a csoportszintű üzemi bevételek mérsékelt, 2 százalékos csökkenése szerepel - derül ki a társaság közgyűlési előterjesztéseiből, amelyeket csütörtökön tett közzé - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Ötödik alkalommal adják át a magyar tudomány legnagyobb értékű elismerését, az idén már 100 ezer euró összegű Bolyai-díjat május 24-én a Nemzeti Színházban - mondta el az InfoRádiónak Szabó Gábor akadémikus, a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Nadya Suleyman néhány hónapja lett a bulvármédia szupersztárja, amikor kiderült, hogy nyolcasikreket vár. Azóta meg is szülte őket, s az immár 14 gyermekes szingli elhatározta: korábbi fogadalmával ellentétben mégis keres pasit magának.
Az MSZP budapesti elnöksége és Fővárosi Közgyűlés szocialista képviselői újabb levélben kérték Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros előzetes letartóztatásban lévő polgármesterét, hogy mondjon le fővárosi önkormányzati képviselői mandátumártól - mondta a Független Hírügynökségnek csütörtökön az MSZP budapesti elnöke.
Húszezer fontot nyert egy angol család, miután esélytelennek tartott jelöltjük nyerte meg a lóversenyt. A fogadásra a nem sokkal később elhunyt, rákos családfő beszélte rá az asszonyt. Ő pedig csak azért tett eleget a kérésnek, hogy férje kedvében járjon.
Elhunyt Jack Wrangler, az amerikai pornóipar ikonja, színházi rendező és producer. A 62 éves Wrangler kedden tüdőbetegség következtében halt meg New Yorkban.
Másfél év börtönre ítéltek csütörtökön egy svéd rendőrt. A közép-svédországi Falun megye bírósága bizonyítottnak látta, hogy a 30 éves rendőr, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, 2001 és 2006 között többször is szexuális perverziókra kényszerített két kiskorú fiút.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Városi Bíróság a kerítésébe áramot vezető kisari férfit, aki később anyját is megszúrta egy késsel. A gyanúsított még április 1-jén házának utcafronti drótkerítésébe 220 V feszültségű áramot vezetett, amelyet feszültség alá helyezett, majd eltávozott lakásából.