Az EUR/CZK árfolyama emelkedett, és csúcsot ért el 26,905-nél. Vegyesen alakultak a mai cseh adatok a fogyasztói árak áprilisban éves szinten 1,8%-kal emelkedtek (előrejelzés: 2,0%, előző: 2,3%), míg a munkanélküliségi ráta 7,7%-ról 7,9%-ra emelkedett (előrejelzés 7,8%). Az ipari termelés márciusban éves szinten 17,0%-kal csökkent (előrejelzés -17,5%, előző: -23,4%). Az EUR/CZK-t 26,772-őn…
Egy szlovén férfi meghalt, egy fiatal szlovén nő pedig könnyebben megsérült, amikor autójukkal balesetet szenvedtek az M7-es autópálya zalai szakaszán. A szlovén nő által vezetett autó szalagkorlátnak ütközött, majd többször megpördülve átesett a kétoldali pályát elválasztó szalagkorlátok közötti füves területre, ahol a kerekein állt meg, orral az ellenkező irányba.
Hozzájárult a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága keddi rendkívüli ülésén ahhoz, hogy a Terror Háza Múzeum előtti zöldterületen egy szobor-jellegű műalkotással állítsanak emléket a vasfüggöny 1989-es lebontásának. Az 1949-1989-es történelmi korszakot megidéző kompozíció arra kíván emlékeztetni, hogy Magyarországot negyven éven át "vasfüggöny" néven ismert határzár választotta el Nyugat-…
Hosszú bírósági huzavona után kedden megérkezett Münchenbe az Egyesült Államokból kitoloncolt, "Rettegett Iván" néven emlegetett John Demjanjuk feltételezett náci háborús bűnös. Az Ukrajnában született, 89 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 1943-ban az egykori majdaneki, a sobibóri és a treblinkai koncentrációs táborok őreként és kínvallatójaként közreműködött csaknem 30 ezer, különböző…
Európa legnagyobb médiavállalata, a Bertelsmann 78 millió eurós veszteségről számolt be az első negyedévet illetően, míg egy évvel korábban még 35 millió eurós nyereséget ért el. (ProfitLine.hu)
A munkahelyi unalom legalább olyan veszélyes, mint a kiégés. Az elégedetlenség ugyanis először pszichésen, majd fizikailag is beteggé teszi a munkavállalókat. Vajon pozitív hozzáállással megszerethető az utálatos munka?...
"Visszavonhatatlan" kötelessége a katolikus egyháznak a zsidósággal való megbékélés - jelentette ki kedden XVI. Benedek pápa a jeruzsálemi nagy zsinagógában. A katolikus egyházfő Izrael...
Biztossá vált, amit eddig is sejteni lehetett: Görbicz Anita a Viborg elleni BL-döntő visszavágóján sem szerepelhet a Győr csapatában. Görbicz a május 5-i, Ferencváros elleni mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést.
Az osztrák AUA légitársaság részvényeinek több mint 85 százalékát kínálták fel az első határidőig megvételre a részvényesek a Lufthansának. Ezzel a német vállalat sikerrel vette az első akadályt az AUA átvételéhez vezető úton - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Mintegy 40 százalékkal kevesebb munkavállalót érintő szabálytalanságot tárt fel az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) a társhatóságokkal közösen végzett áprilisi ellenőrzése...
Az előzetes várakozásnak megfelelően 6,5 százalékra lassult Romániában az éves szintű áprilisi infláció a márciusi 6,7 százalékról. Havi szinten 0,3 százalékos áremelkedést mértek. (ProfitLine.hu)
Egyelőre nem tud fizetni a dolgozóinak a Herz Szalámigyár Zrt. A társaság már hónapok óta tárgyal a bankjával, de még nem sikerült megállapodniuk. A Herz Budapest szalámiját nemrég uniós védettségűvé nyilvánították.
Legalább 400 milliárd euróval meg kell toldani az eddigi gazdaságélénkítő csomagok összértékét az Európai Unióban a válságból való kilábalás érdekében - vélekedik legújabb könyvében Guy Verhofstadt vo...
Rövid konszolidáció után ismét emelkedő trendben mozog az EUR/USD, és új 7 hetes csúcsot ért el 1,3676-nál. Tartósan pozitívak a devizapár kilátásai: mind a MACD, mind pedig a Parabolic Time/ Price emelkedő jegyzésekre utal, és az is jó hír, hogy a devizapár a tavaly júliusi csökkenő trend fölött mozog, mely jelenleg 1,3535-nél fut. A következő cél az 1,3730-40-es érték. In-www.globalfx.hu
A Fidesz vállalkozásellenesnek, munkahelyellenesnek és családellenesnek tartja a hétfőn elfogadott adó- és nyugdíjcsomagot - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke keddi...
A bíróság jogerős döntése értelmében a Vas megyei Boba községnek ki kell fizetnie azt a több mint 40 millió forintos környezetvédelmi bírságot, amelyet az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tavaly a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt szabott az önkormányzatra, és ami ellen a bobaiak fellebbeztek - közölte Szabó Ferenc, a község polgármestere. A…
A kibontakozó magyarországi válság "mikrokozmoszként" tükrözi a világválság egészét, áll a Financial Times keddi írásában, amely szerint a pénzügyi összeomlás veszélye elmúlt, de a politikai következmények már kezdenek látszani - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Áprilisban a kedvező piaci környezet hatására megint jól teljesítettek a hazai befektetési alapok, azonban ez nem látszódott meg az értékesítési adatokban, az ügyfelek tőkekivonása ugyanis 62...
Egy szlovén férfi meghalt, egy fiatal szlovén nő pedig könnyebben megsérült, amikor autójukkal kedden balesetet szenvedtek az M7-es autópálya zalai szakaszán - tájékoztatta az MTI-t a megyei...
Gyújtogatás miatt négy könnyűszerkezetes faház leégett, egy pedig megrongálódott kedden hajnalban Csongrádon, a Körös-torok vállalkozói udvarban, a kár több millió forint. A járőrök a hajnali órákban észlelték, hogy tűz ütött ki a telepen - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A múlt heti aukciónál mérsékeltebb érdeklődés mellett 3 bázisponttal csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (D090812) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján, így az átlaghozam a korábbi 9,52 százalékról 9,49 százalékra csökkent. (ProfitLine.hu)
Ma is intenzív érdeklődés mutatkozott a három hónapos diszkontkincstárjegyek aukciós értékesítésekor, amelyen már érződhetett a ma reggeli, vártnál magasabb inflációs adat jegybanki kamatdöntésekre...
Legalább 400 milliárd euróval meg kell toldani az eddigi gazdaságélénkítő csomagok összértékét az Európai Unióban a válságból való kilábalás érdekében - vélekedik legújabb könyvében Guy Verhofstadt...
Május 10-ig nem tudta kifizetni dolgozói áprilisi bérét a budapesti székhelyű Herz Szalámigyár Zrt., mivel hónapok óta nem tud megállapodni bankjával a folyó finanszírozási kérdésekről - olvasható a H...
A Progresszív Intézet igazgatója szerint a pécsi polgármester-választás bebizonyította, hogy Szili Katalin elsősorban nem a személyének, hanem a posztjának köszönheti a népszerűségét. Magyar Kornélia az InfoRádiónak elmondta: az Országgyűlés elnökének most már papírja van arról, hogy nem feltétlenül tudná sikerrel vezetni az MSZP-t.
Tájvédelmi körzet lett a Nyugat-Mecsek, ezzel oltalom alá került Magyarország utolsó, még nem védett karsztterülete - jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter az...
Az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben nőttek a fogyasztói árak áprilisban. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az egyhavi drágulás 0,8 százalék volt, éves szinten pedig 3,4 százalékos volt a pénzromlás.
Május 10-ig nem tudta kifizetni dolgozói áprilisi bérét a budapesti székhelyű Herz Szalámigyár Zrt., mivel hónapok óta nem tud megállapodni bankjával a folyó finanszírozási kérdésekről - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Jó hír mindazoknak, akiket több, mint két éves fennállása alatt már az idegösszeomlás szélére kergetett a Microsoft Vista operációs rendszer: már a karácsonyi szezonban elkezdi árusítani a redmondi cég az új, Windows 7-es rendszert....
Várdy Zoltánt, a TV2 vezérigazgatóját a ProSiebenSat.1 azonnali hatállyal a cégcsoport kelet-közép-európai regionális vezetőjévé nevezte ki. Várdy Zoltán eddig sem volt ismeretlen a nemzetközi...
A vasúti törvény uniós jogharmonizációt célzó módosításnak a nyertesei az utasok lesznek - mondta expozéjában Hónig Péter közlekedési miniszter a parlament hétfői plenáris ülésén. A három éve...
Az EUR/CHF oldalazást végez, de csak idő kérdése, hogy ismét veszteségeket könyveljen el. A befektetők visszatérő kockázatvállalási kedvére való tekintettel ugyan ma emelkedhet a cross, középtávon azonban ismét célba vehetik az 1,5010-es értéket. Ha ez alá megy a jegyzés, visszaesés következhet az 1,4920-ig. in-www.globalfx.hu
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztése és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 100 millió forint bírságot rótt ki a Penny Market Kereskedelmi Kft.-re. A GVH 2008 októberében indított vizsgálatot a Penny Market ellen, melynek során megállapította, hogy az üzletlánc 2008. augusztus 3. és 2008. október 3. között tartott akcióiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas…
Tőkemegfelelésének javítása érdekében 5.8 százalékponttal csökkentette részesedését a China Constuction Bankban a Bank of America, 11 százalék alá szorítva ezzel tulajdonosi hányadát. A tranzakcióval...
Gyújtogatás miatt négy könnyűszerkezetes faház leégett, egy pedig megrongálódott kedden hajnalban Csongrádon, a Körös-torok vállalkozói udvarban, a kár több millió forint - tájékoztatta a rendőrség...
Az elmúlt napokban újabb megrázó adatok jelentek meg a magyar munkanélküliségről – hívta fel a figyelmet napirend előtti felszólalásában kedden a parlamentben Czomba Sándor, a Fidesz képviselője. Mint figyelmeztetett, utoljára 1994-ben volt ilyen magas a munkanélküliség.
Május 10-ig nem tudta kifizetni dolgozói áprilisi bérét a budapesti székhelyű Herz Szalámigyár Zrt., mivel hónapok óta nem tud megállapodni bankjával a folyó finanszírozási kérdésekről - olvasható...
A vezető beosztású szakembereket sem kíméli a válság, a fejvadászok látókörében már ők is feltűntek új pozíciókat remélve. A szakértőkre viszont több és más jellegű munka vár: a jelölteknek most más kívánalmaknak kell megfelelniük, mint korábban.
Nem feltétlenül van ránk jó hatással, ha állandóan antioxidánsokat, például E- és C-vitamint szedünk, habár ezek csökkentik az olyan betegségek kockázatát, mint a rák. Azonban megakadályozzák egyes anyagok pozitív hatását.
A Bajnai-kormánynak nincs felhatalmazása, hogy elvegye a pénzt az emberektől, ráadásul olyan cinkosokkal – mint a reménytelenség koalíciója – tette mindezt, amely szintén semmilyen felhatalmazással nem rendelkezik – fogalmazott az újságírók előtt Pelczné Gáll Ildikó kedden Budapesten.
Belpolitikai válsággá kezd fajulni a brit alsóházi képviselők költségtérítési igényeivel kapcsolatos, egyre szélesedő botrány, amelynek nyomán egy keddi felmérés szerint a bal- és a jobboldal két...
Bíróság vizsgálja egy 67 éves argentin férfi ügyét, akit azzal vádol a saját lánya, hogy nyolcéves kora óta rendszeresen megerőszakolta, és a vérfertőző kapcsolatból hét gyermeke született.
Eredménytelenül zárult a HM Zrínyi Kht. rendezvényszervezésre, médiavásárlására és BTL-feladatokra kiírt többszáz milliós tendere. A feladatokat várhatóa újra meghirdetik.
Az Európai Parlament (EP) magyarországi szocialista delegációja megszerezte az országnak azokat a pályázati pénzeket, amelyeket az egészségügyi fejlesztésekre lehet fordítani - mondta Kökény Mihály, az MSZP EP-képviselője Budapesten, az Újult erővel elnevezésű európai uniós választási kampány sajtótájékoztatóján kedden.
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (GVI) legfrissebb felmérése alapján a vállalati konjunktúra index rekord alacsony szintre, - 18 százalékra zuhant áprilisban - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Míg 2006-2007-ben a legnagyobb, addig idén az egyik legkisebb GDP-arányos államháztartási hiányt fogja felmutatni az Európai Unióban Magyarország, eközben viszont az egyik legsúlyosabb recessziót is...