Háromsávos és progresszív lenne a 2010-től tervezett általános ingatlanadó az egyik internetes portál értesülése szerint. Úgy tudják, a kétmillió forintnál értékesebb ingatlanoknál 0,2 százalék, a 10 millió felettieknél 0,35, a 30 millió felettieknél pedig 0,5 százalék lenne az adókulcs.
Diétára fog egy amerikai várost Jamie Oliver brit mesterszakács. Minderről egy hatórás tévésorozat készül az ABC amerikai tévécsatorna közreműködésével.
A Fidesz vállalkozásellenesnek, munkahelyellenesnek és családellenesnek tartja a hétfőn elfogadott adó- és nyugdíjcsomagot - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az önkormányzati újság szerkesztési, nyomdai és terjesztési feladataira keres partnert Jászberény. A város 60 hónapos együttműködést tervez a nyertessel.
A Weber Shandwick nyerte el idén az év globális pr-ügynöksége címet a The Holmes Report szaklap által támogatott nemzetközi pr-versenyen, a Sabre Awards-on. A díjakat ma adják át New Yorkban.
Tovább rontotta a spekulatív sávon belül Ukrajna szuverén adóskockázati besorolását kedden a Moody´s Investors Service, a makrogazdasági helyzet folytatódó romlására és a nem teljesítővé váló hitelek ...
Elfogták a világ ékszerkereskedőit immár több mint öt éve rettegésben tartó, a brit rendőrség által Rózsaszínű Párducoknak elnevezett bűnözőcsoport két feltételezett tagját Franciaországban. A többnyire a jugoszláviai háborút megjárt szerbekből, horvátokból és montenegróiakból álló társaság globális szinten működik: Japántól Monacóig fosztogatja az útjába kerülő luxus ékszerboltokat - a rendőrök…
A zuglói MSZP-szervezet irodájában egy éjszakába nyúló buli után, Zuschlag János javaslatára alapították meg a Fiatal Városért Egyesületet, amelyről minden jelenlévő tudta, hogy pénzszerzési céllal alakult meg - mondta a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon a per keddi tárgyalási napján az egyik tanú.
Újabb rekordszintre emelkedett az MNB kötvények értékesítése a keddi aukción, így ismét csúcsot ért el a forgalomban lévő kötvények állománya. Április eleje óta ez volt az hatodik olyan aukció, amely rekordot hozott az értékesítésben és az állományban egyaránt - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Tőkeemelésre szorulhat az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, amennyiben a közép- és kelet-európai régióban a szervezet nagyobb segítségére lesz szükség - nyilatkozta Thomas Mirow, az EBRD...
Egyre pesszimistábbak a vállalkozások, az Iparkamara vállalati konjunktúra indexe mínusz 18 százalékra esett áprilisban, ami a felmérés 1998-as indulása óta a mélypontot jelenti
Az Európai Unió az amerikai példához hasonló felmérést kíván készíteni a hitelintézetek stabilitásának felmérésére, illetve arra vonatkozóan, hogy rendelkeznek-e elég tőkével - közölték EU-s források a Reuter-nek. (ProfitLine.hu)
A fogyasztók megtévesztése és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 100 millió forint bírságot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Penny Market Kereskedelmi Kft.-re - közölte a hatóság a...
A következő három évben mintegy 400 fővel csökkenti alkalmazotti létszámát a svájci Kuoni. Az ország legnagyobb utaztató vállalata a negatív gazdasági folyamatok hatására veszteséggel számol idén.
A parlament költségvetési bizottsága kedden elutasította azt, hogy tárgysorozatba vegye a családok csődvédelméről szóló törvény elkészítésére felszólító határozati javaslatot, amelyet három keresztény...
Az új influenza klinikailag enyhébb hatásúnak tűnik, mint az 1918-ban tomboló spanyolnátha, de sokkal ragályosabb, mint azt korábban gondolták - állapította meg egy tudóscsoport, amely hétfőn tette közzé jelentését a Science című folyóiratban.
Téves az a nézet, hogy az idősebbeknek több alvásra van szükségük. Nekik is ugyanannyi kell, mint a fiatal felnőtteknek, és életvitelüket is érdemes rendszeressé tenni, így sokkal pihentebbnek érzik majd magukat.
A Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának Gépszerkezettani és Biztonságtechnikai Intézete határainkon belüli és azon túli mérnökhallgatóinak részvételével május 22-én 11 órai kezdettel rendezi meg az 5. Kárpát Medencei Hídépítő versenyt, a RECCS 2009-et, mely az eddigi négy versenyen született eredmények alapján a világ egyik legszínvonalasabb…
Nem válhat el az a dél-koreai férfi a feleségétől, aki házasságuk tíz éve alatt nem élt házaséletet feleségével. A férfi keresetében előadta, hogy felesége a házasságkötésük, 1999 óta nem hajlandó házaséletet élni vele, és még azt sem indokolta meg pontosan, miért, miközben megköveteli, hogy sok pénzt költsön rá.
A zuglói MSZP-szervezet irodájában egy éjszakába nyúló buli után, Zuschlag János javaslatára alapították meg a Fiatal Városért Egyesületet, amelyről minden jelenlévő tudta, hogy pénzszerzési céllal alakult meg - mondta el az egyik tanú a Zusclag-per keddi tárgyalási napján.
A tegnapi amerikai esés következtében Európa szerte kisebb korrekcióval indult ma a kereskedés, a hangulat javulásával párhuzamosan azonban az indexek hamar ledolgozták a mínuszokat és a mostanra...
13, 7 millió dolláros (2,8 milliárd forintos) visszaesést produkált a Playboy birodalom az első negyedévben. Úgy tűnik, a leggyönyörűbb nők sem segítenek, a világ elsőszámú férfimagazinja is megérzi a válságot....
Május 14-én az offhore cég, mint a hatékony adóoptimalizálás és vagyonmegőrzés törvényes útja kerül bemutatásra a JogiForum.hu által szervezett konferencián (x)
A Magyar Író Akadémia országos diákíró versenyére 3134 pályamű érkezett, és akadtak kiváló tehetségek is. Őket ünnepelték a hétvégén a Művészetek Palotájában, ahol a verseny zsűrije: Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Márton László és Tóth Krisztina méltatta a fiatal írójelölteket.
A KBC stratégája szerint a feltörekvő európai régióban a bika piac 2009 végéhez közeledve köszönthet majd be. Addig azonban rövidebb távon sor kerülhet a piacok korrekciójára, hiszen a befektetők...
Újabb rekordszintre emelkedett az MNB kötvények értékesítése a keddi aukción, így ismét csúcsot ért el a forgalomban lévő kötvények állománya. Április eleje óta ez volt a hatodik olyan aukció, amely r...
Ha a Magyar Energia Hivatalon múlik, valószínűleg csak októbertől érvényesül a lakossági gázárban a világpiaci ár csökkenése és a forint mostani erősödése. A döntés azonban a kormányé, amely az elmúlt években rendre politikai kérdésként kezelte a fűtőanyag tarifáját.
Prioritásának tekinti Csehország új kormánya, hogy eredményesen fejeződjék be az ország januárban kezdődött és június végéig tartó soros elnöki tevékenysége az Európai Unió élén - hangoztatta kedden B...
Az EUR/USD délután új napi csúcsot érhet el 1,38-nál. Itt több horizontális ellenállás is található, melyek önmagukban nem különösebben fontosak, összességében erős ellenállást jelentenek. Ha gyorsan átlépik az értéket, hamar 1,3900-re vagy 1,4000-re emelkedhet az árfolyam. 14.30-kor teszik közzé a márciusi külkereskedelmi mérleget (előrejelzés: -29,4 Mrd, előző. -26,00 Mrd). A devizapárt…
A CZK/JPY ma sávjának felső oldalán mozog, és a tegnapi veszteségeket jóvátette. Az így létrejött Engulfing-gyertyára való tekintettel az 5,34-es érték a cél. A 200 napos vonalat sikerült átlépni, amivel emelkedő potenciál. 5,34 fölött potenciál nyílhat 6,00-ig. in-www.globalfx.hu
A Fundamenta az igazgatóság javaslatára nem fizet osztalékot a tavalyi eredménye után, eleget téve a PSZÁF kérésének; jóllehet a 2008-as esztendő a társaság eddigi legeredményesebb éve volt, az 1 mill...
Az egész világ az új típusú influenzára figyel, miközben a Föld lakóit más fertőzések sokkal súlyosabb következményekkel fenyegetik. A kolera vagy az AIDS kevésbé érdekes manapság, pedig sokkal több áldozatot szed, mint az influenza. Íme néhány betegség, amely tizedeli az embereket, főleg Afrikában.
A magyar külügyminiszter szerint a vitás ügyek rendezése nélkül nem lehet előrelépni a magyar-szlovák viszonyban. Balázs Péter holnap hivatalos látogatást tesz Szlovákiába.
Prioritásának tekinti Csehország új kormánya, hogy eredményesen fejeződjék be az ország januárban kezdődött és június végéig tartó soros elnöki tevékenysége az Európai Unió élén - hangoztatta...
A brit ipari szektor helyzetével kapcsolatos márciusi tanulmányok szerint márciusban tovább lassult az ipari termelés csökkenése, ami összességében a recesszió lassulására utal a 2. negyedévben. Márciusban mind az ipari termelés, mind pedig a feldolgozóipari termelés a vártnál kevésbé gyengén alakult. A GBP/USD-ot 1,5270-en jegyzik. A cél az 1,5500-ös érték. In-www.globalfx.hu
Venezuelában államosítottak 39 olajipari szolgáltató céget, köztük több külföldi társaság helyi leányvállalatát. A hivatalos állami közlöny szerint a Petroleos de Venezuela SA (PVDSA) állami olajcég azonnali hatállyal átvette az ellenőrzést például az amerikai Williams Companies Inc. gáz- és olajipari nagyvállalat és az ugyancsak amerikai központú ProTec International venezuelai érdekeltségei…
Tegnap elfogadta az Országgyűlés a nyugdíjtörvény módosítását, a nemrég tartott kormányszóvivői tájékoztatón Korózs Lajos a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkár elmondta, hogy a...
Venezuelában államosítottak 39 olajipari szolgáltató céget, köztük több külföldi társaság helyi leányvállalatát. A hivatalos állami közlöny szerint a Petroleos de Venezuela SA (PVDSA) állami olajcég a...
Az új influenza klinikailag enyhébb hatásúnak tűnik, mint az 1918-ban tomboló spanyolnátha, de sokkal ragályosabb, mint azt korábban gondolták - állapította meg egy tudóscsoport, amely hétfőn tette...
Egy férfi életét vesztette, egy fiatal nő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor autójukkal szalagkorlátnak hajtottak az M7-es autópályán - értesült a HavariaPress.
A Fundamenta az igazgatóság javaslatára nem fizet osztalékot a tavalyi eredménye után, eleget téve a PSZÁF kérésének; jóllehet a 2008-as esztendő a társaság eddigi legeredményesebb éve volt, az 1 milliárd forintot meghaladó adózott eredményt a saját tőke növelésére használta fel - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A 60 dolláros szint küszöbén toporog a WTI júniusi határidős árfolyama, mely jelenleg 2%-os emelkedést mutat. A kockázatvállalási hajlandóság visszatérése nagyot lendített az olajáron, mely így már...
Tévedésből halottnak nyilvánította 92 éves betegét egy ausztrál orvos Queenslandban. A nővérek akkor vették észre, hogy az állítólag halott Rita Ring még lélegzik, amikor a hullazsákba akarták...
Az euró tovább növelte nyereségeit a dollárral szemben. Ennek hátterében a befektetők kockázatvállalási hajlandósága áll. Miután a piac megkönnyebbült, hogy elkerülték a legrosszabbat a hanyatlást illetően, nyereségeket szerzett az euró, az arany és az ezüst is, sőt: erősödtek a carry-trade-devizák. Jó esély van rá, hogy az EUR/USD új napi csúcsot ér el 1,38-nál. Ha gyorsan átlépik az értéket,…
Számottevő mértékben, 540 milliárd forinttal 2,079 milliárd forintra nőtt áprilisban a magyar bankok kéthetes MNB-kötvény állománya a jegybank legújabb, előzetes statisztikai mérlege szerint, újabb...