Lemondott fővárosi képviselői mandátumáról pénteken Kivágó Iván Györgyné, aki csütörtökön tette le képviselői esküjét, s azt követően szavazatával biztosította a főváros ez évi költségvetésének elfogadásához szükséges egyfős MSZP-SZDSZ-es többséget. A főváros kerületi koordinációs bizottságának továbbra is tagja marad.
Tudósok arra figyelmeztetnek, hogy napjainkban a patkányok különböző fajtái sokkal ellenállóbbak a különböző mérgekre, mint néhány évvel ezelőtt. Olyan genetikailag új mutációk alakultak ki, amelyeket szinte lehetetlen kiirtani....
A Déli Áramlat gázvezeték építéséről megállapodásokat írt alá pénteken Szocsiban Bulgáriával, Görögországgal és Szerbiával az orosz Gazprom. A Bolgár Energia Holdinggal a Bulgária területén...
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) üdvözli, hogy most már az MSZP is egyetért a konzervatív párt korábbi kezdeményezésével a képviselői költségtérítés adóztatásával kapcsolatban - közölte az MDF pénteken az MTI-vel.
A Gazprom nyeresége 2009 első negyedévében közel 80 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, elsősorban azért, mert a közép-ázsiai államoktól az év eleje óta európai piaci áron vásárolja az exportra szánt gázt - derül ki az orosz monopólium jelentéséből, amelyet pénteken ismertettek az orosz hírügynökségek.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) üdvözli, hogy most már az MSZP is egyetért a konzervatív párt korábbi kezdeményezésével a képviselői költségtérítés adóztatásával kapcsolatban - közölte az MDF az...
A Linamar Hungary Nyrt. 2009 első negyedévében 382 millió forint adózott nyereséget ért el, 24,4 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, az eredmény növekedésére legnagyobb hatással a...
Az orosz birodalmi törekvések legfontosabb ékköve Ukrajna - véli a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Kovács Miklós az InfoRádiónak azt mondta: nem nyílt bekebelezés következhet be, hanem inkább egy Moszkva-barát kormányzat megalakulása.
A Gazprom nyeresége 2009. első negyedévében közel 80 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, elsősorban azért, mert a közép-ázsiai államoktól az év eleje óta európai piaci áron vás...
Több mint ötszáz vasi diák lejtett francia négyest Johann Strauss: A denevér című nagyoperettjének zenéjére pénteken, a Quadrille Európai Táncfesztivál keretében. A Szlovéniából 2005-ben indult...
Rozsdás vascsövet néztek második világháborús aknának pénteken Ajkán, a Béke utcai építkezésen. Mivel világháborús robbanószerkezetnek gyanították a fölből kiálló vasat, egy tíz- és több négyemeletes panelházból kilakoltatták az embereket, s lezárták a környéket.
Egy ötéves kisfiú véletlenül megölte apja vadászfegyverével hatéves barátját az oroszországi Irkutszk közelében, a szintén távol-keleti Leszozavodszk egyik elővárosában pedig egy tízéves kisfiú vesztette ugyanígy életét.
Négy európai kormány összesen csaknem 130 millió adagot rendelt már abból a védőoltásból, amelyet az egyik brit óriásgyártó tervez előállítani az új H1N1-es influenza elleni szóba jöhető vakcinaként. Ezt az érintett gyár, a GlaxoSmithKline (GSK) jelentette be pénteken.
Szerb ellenzéki pártok az ország esetleges NATO-tagsága ellen tiltakoztak pénteken annak kapcsán, hogy Joseph Biden amerikai alelnök a jövő héten Szerbiába látogat.
Rendőrök verték szét a grúz ellenzék tüntetését az állami televízió székháza előtt. A demonstrálók Szaakasvili elnök lemondását követelték. Azt állítják: Grúziában nincs szólásszabadság, mert az ellenzék politikusai nem jelenhetnek meg a televíziók hírműsoraiban.
A forint erősödött a legnagyobb mértékben a többi térségbeli devizához képest az euróhoz viszonyítva, amely 287 forint alatt állt pénteken késő délután. Röviddel 18 óra előtt az euró 286,71...
Oszkó Péter pénzügyminiszternek 125 milliós tartozása van, mert hitelt vett fel villájának megépítéséhez. A közlekedési miniszternek pedig két autója van, holott nemrég még a BKV-bérletével dicsekedett.
Oszkó Péter 125 milliós adósságba verte magát egy 418 négyzetméteres ház megvásárlásakor. A gazdasági miniszternek 246 millió forintja van, Balázs Péter ingyen tanít - foglalja össze az Index....
Az Obama-kormány felújítja a guantánamói terrorgyanús foglyok ellen korábban pereket folytató katonai bizottságok tevékenységét, ami ellen már a hivatalos pénteki bejelentés előtt tiltakoztak jogvédő ...
Elhagyta Iránt az az iráni-amerikai újságírónő, akit kémkedés vádjával ítéltek el. Roxana Saberit hétfőn engedték szabadon, miután a helyi fellebbviteli bíróság két évre felfüggesztette nyolc éves büntetését.
Százezreket bukhatnak azok a lakásvásárlók, akik előszerződést kötöttek egy ingatlanra, birtokba viszont csak a július elsejei áfaemelés után vehetik az adott lakást - hívta fel az InfoRádió figyelmét egy hallgató. A főként fővárosi lakóparkokat építő AL Holding Zrt. elnöke azt mondta, az áfaemelésből származó különbözetet a legtöbb fejlesztő minden bizonnyal áthárítja majd a vásárlókra, bár a…
Eladta 5 ezer darab Telekom részvényét Simó György. A Magyar Telekom bejelentette, hogy Simó György, a társaság Új Üzleti Területek és Üzletfejlesztési Üzletágának korábbi vezetője, 2009. május...
Normál piaci körülmények között két független értékbecslő által adott piaci lakásár között legfeljebb 10 százalék különbség lehet, a mai viszonyok között ez elérheti a 20 százalékot is - lehetetlen belőni, hogy mi alapján kellene ingatlanadót fizetni?
Az angol válogatott és a Newcastle United csatára, Michael Owen kategorikusan tagadja azokat a híreszteléseket, melyek szerint befejezi a pályafutását a szezon végén. A 29 éves játékos január óta nem rúgott gólt, és a Middlesbrough elleni múlt heti bajnoki meccsen is lecserélték 1-1-es állásnál, mert nem ment neki a játék. A „szarkák” Owen lecserélése után végül 3-1-re nyertek és elmoz...
Bajnai Gordon miniszterelnök öt ingatlannak részben vagy egészben tulajdonosa, továbbá van mintegy 225 milliós értékpapírvagyona, a tartozása pedig több mint ötvenmillió forint - derül ki a...
Bajnai Gordon miniszterelnök öt ingatlanja, továbbá van mintegy 225 milliós értékpapírvagyona van - derül ki a Miniszterelnöki Hivatal honlapján olvasható vagyonnyilatkozatból. A Bajnai-kormányban először miniszteri posztot betöltők közül Oszkó Péter, Hónig Péter és Herczog László vagyonnyilatkozata is felkerült a honlapra.
A Gazprom a Déli Áramlat gázvezeték építéséről megállapodásokat írt alá pénteken Szocsiban Bulgária, Görögország és Szerbia állami vállalataival, s az olasz Eni-vel megállapodott arról, hogy a Déli Áramlat tengeri szakaszának kapacitása nem 31, hanem 63 milliárd köbméter lesz évente.
Eltávolították a Bodrogba került olajszennyezést péntekre az Ékövizig munkatársai -közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője az MTI-vel.
Tavaly pólót árusítottak a mellrák elleni kampány jelképes termékeként, most zoknit, mivel egy, a betegségből felgyógyult hölgy egy zoknit gyártó cégnél dolgozik. Az új kampány idei terveit pénteken ismertették az újságíróknak.
A csapadékszegény időjárás miatt akár 60-70 százalékos terméskiesés is lehet az ország északkeleti megyéiben - mondta Görcsös Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) Borsod megyei vezetője.
Munkába állt az új kormányszóvivő. Szollár Domokos Daróczi Dávidot váltja a kabinet kommunikációs munkájának népszerűsítésében. A Budapest Airport egykori, sokakat irritáló munkatársát másfél nap alatt készítette fel Batiz András volt kormányszóvivő cége nettó negyedmillió forintért. Bajnai Gordon miniszterelnök választása állítólag azért esett korábbi kollégájára, mert átéli a kommunikálandó…
Az alapvető élelmiszerekre 15 százalékos áfa-kulcsot javasol Kovács László. Az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán pénteken kifejtette: a...
Életet mentett az egyik kábeltelevízió technikusa Székesfehérváron. Az ügyfélszolgálaton szívinfarktust kapott egy idős férfi. A technikus lélegeztetéssel, szívmasszázzsal tartotta életben a mentő kiérkezéséig. Az idős embert a Fejér Megyei Szent György Kórházban ápolják, több napig eszméletlen volt, mára magához tért.
Tavaly pólót árusítottak a mellrák elleni kampány jelképes termékeként, most zoknit, mivel egy, a betegségből felgyógyult hölgy egy zoknit gyártó cégnél dolgozik. Az új kampány idei terveit...
Úgy látszik a kanadai Linamar Corporation nagyon szeretne akvizíciókat végrehajtani, a vezérigazgató nő ugyanis rövid időn belül másodszorra hegyezett ki erre vele készült interjút. Az idei...
Lehet, hogy a jóslatok ellenére a madárinfluenza nem is olyan veszélyes az emberre, mert az orrunk sokkal hidegebb, semhogy megélhetne benne a vírus - erre a megállapításra jutottak brit tudósok. A...
Eltávolították a Bodrogba került olajszennyezést péntekre az Ékövizig munkatársai -közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője....
Reggel hétkor, amikor az önkormányzati urak még alszanak, nem tetszett egy kormányőrnek, hogy a felségterületén megállt egy taxi, sőt a sofőr még ki is szállt, ezért rálőtt a kocsi kerekére, de egy járókelőt talált el. Le is zárták a környéket/?/ (sztoj!), amikor megjelent a parkolóőr, és elkezdte osztogatni a mikuláscédulákat. Magyarországi horror, az egykori Mérleg utcai SZDSZ-es miniszterek a…
Csapata már az idénynyitó Katari Nagydíjon közölte Talmácsi Gáborral: ha menedzsmentje nem adja át a hozzá kötődő kommunikációs jogokat az új szponzoroknak, nem finanszírozzák a versenyzését. A magyar motoros az InfoRádiónak elmondta: a menedzserével azon dolgoznak, hogy mielőbb folytathassa a szezon egy megfelelő körülményeket biztosító csapatban.
A csapadékszegény időjárás miatt akár 60-70 százalékos terméskiesés is lehet az ország északkeleti megyéiben - mondta Görcsös Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének...
Pécs főterén, az összegyűlt tömeg előtt is ünnepélyes esküt tett Páva Zsolt, Pécs új polgármestere péntek este. Eredeti szándéka is az volt, hogy a pécsiek előtt teszi le az esküt, de az MSZP-SZDSZ többségű városi közgyűlés ezt nem szavazta meg.
Ukrajnának nem elég az a 16,4 milliárd dollár készenléti hitel, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hagyott jóvá tavaly - jelentette ki Londonban az ukrán miniszterelnök-helyettes. Hrihorij Nemirja...
A kormány nem támogatja az öreg személygépkocsik lecserélésére vonatkozó programot, mert úgy véli, nem járulna hozzá Magyarországon a valódi keresletélénkítéshez - közölte a Nemzeti Fejlesztési és...
Carlos Tévez visszautasította a Real Madrid mesés ajánlatát, mert továbbra is az angol bajnokságban kíván játszani. Bár korábban úgy tűnt, a nyáron távozik Manchesterből, elképzelhető, hogy mégis a Unitednél marad az argentin támadó.
Az Egyesült Államokban négyre emelkedett az új influenza járvány bizonyított halálos áldozatainak száma, s öt nap alatt a H1N1-es vírus több mint kétezer új fertőzöttjét azonosították. A negyvenes...
Szabadon engedtek pénteken egy guantánamói foglyot, aki a Kuba szigetén levő amerikai börtöntáborból Franciaországba, hozzátartozóihoz utazott. Párizs múlt héten jelezte, hogy hamarosan befogadja a...