Már bontogatják szirmaikat a gyümölcsfák és élénk színekben pompáznak a rétek. De sokakra a látvány riasztóan hat, mert ez a kínzó tünetekkel járó allergiaszezon kezdetét jelenti.
A magyar kormány jövőre megvizsgálhatja az IMF hitelprogram kiterjesztését, amennyiben továbbra is kedvezőtlenek lesznek a piaci feltételek - jelentette ki Bajnai Gordon. A magyar miniszterelnök...
A Terrorelhárító Szolgálat közreműködésével fogták el budapesti lakásában azt a férfit, aki a gyanú szerint Ecsődi László országgyűlési képviselőt akarta felrobbantani egy labdába szerelt bombával.
A Déli Áramlat gázvezeték építéséről megállapodásokat írt alá pénteken Szocsiban Bulgáriával, Görögországgal és Szerbiával az orosz Gazprom. A Bolgár Energia Holdinggal a Bulgária területén áthalad...
Lemondott fővárosi képviselői mandátumáról pénteken Kivágó Iván Györgyné, aki csütörtökön tette le képviselői esküjét, s azt követően szavazatával biztosította a főváros ez évi költségvetésének elfogadásához szükséges egyfős MSZP-SZDSZ-es többséget.
Fölöslegesnek nevezte a Románia és Moldova közötti országhatár-egyezmény aláírását Traian Basescu román államfő, aki pénteken bírálta a moldovai hatóságokat amiatt, hogy a román állampolgárokkal...
Elsőprő Fidesz fölényt mért egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Gallup Intézet. A közvéleménykutató május elejei felmérése alapján az ellenzéki párt a szavazatok 66 százalékára számíthat a biztos pártválasztok körében.
Megkezdte második űrsétáját pénteken az Atlantis amerikai űrrepülőgép hétfős legénységének két tagja, hogy elvégezzék a Hubble űrteleszkóp működése meghosszabbításához szükséges munkálatokat....
Kizárólag Talmácsi Gáborral kíván tárgyalni a folytatásról Jorge Martinez, mert a Balatonring Team csapatfőnöke szerint a motorversenyző menedzsere, Stefano Favaro provokálta ki a szakítást.
Lemondott fővárosi képviselői mandátumáról pénteken Kivágó Iván Györgyné, aki csütörtökön tette le képviselői esküjét, s azt követően szavazatával biztosította a főváros ez évi költségvetésének elfogadásához szükséges egyfős MSZP-SZDSZ-es többséget. A főváros kerületi koordinációs bizottságának továbbra is tagja marad.
Tudósok arra figyelmeztetnek, hogy napjainkban a patkányok különböző fajtái sokkal ellenállóbbak a különböző mérgekre, mint néhány évvel ezelőtt. Olyan genetikailag új mutációk alakultak ki, amelyeket szinte lehetetlen kiirtani....
A Déli Áramlat gázvezeték építéséről megállapodásokat írt alá pénteken Szocsiban Bulgáriával, Görögországgal és Szerbiával az orosz Gazprom. A Bolgár Energia Holdinggal a Bulgária területén...
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) üdvözli, hogy most már az MSZP is egyetért a konzervatív párt korábbi kezdeményezésével a képviselői költségtérítés adóztatásával kapcsolatban - közölte az MDF pénteken az MTI-vel.
A Gazprom nyeresége 2009 első negyedévében közel 80 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, elsősorban azért, mert a közép-ázsiai államoktól az év eleje óta európai piaci áron vásárolja az exportra szánt gázt - derül ki az orosz monopólium jelentéséből, amelyet pénteken ismertettek az orosz hírügynökségek.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) üdvözli, hogy most már az MSZP is egyetért a konzervatív párt korábbi kezdeményezésével a képviselői költségtérítés adóztatásával kapcsolatban - közölte az MDF az...
A Linamar Hungary Nyrt. 2009 első negyedévében 382 millió forint adózott nyereséget ért el, 24,4 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, az eredmény növekedésére legnagyobb hatással a...
Az orosz birodalmi törekvések legfontosabb ékköve Ukrajna - véli a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Kovács Miklós az InfoRádiónak azt mondta: nem nyílt bekebelezés következhet be, hanem inkább egy Moszkva-barát kormányzat megalakulása.
A Gazprom nyeresége 2009. első negyedévében közel 80 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, elsősorban azért, mert a közép-ázsiai államoktól az év eleje óta európai piaci áron vás...
Több mint ötszáz vasi diák lejtett francia négyest Johann Strauss: A denevér című nagyoperettjének zenéjére pénteken, a Quadrille Európai Táncfesztivál keretében. A Szlovéniából 2005-ben indult...
Rozsdás vascsövet néztek második világháborús aknának pénteken Ajkán, a Béke utcai építkezésen. Mivel világháborús robbanószerkezetnek gyanították a fölből kiálló vasat, egy tíz- és több négyemeletes panelházból kilakoltatták az embereket, s lezárták a környéket.
Egy ötéves kisfiú véletlenül megölte apja vadászfegyverével hatéves barátját az oroszországi Irkutszk közelében, a szintén távol-keleti Leszozavodszk egyik elővárosában pedig egy tízéves kisfiú vesztette ugyanígy életét.
Négy európai kormány összesen csaknem 130 millió adagot rendelt már abból a védőoltásból, amelyet az egyik brit óriásgyártó tervez előállítani az új H1N1-es influenza elleni szóba jöhető vakcinaként. Ezt az érintett gyár, a GlaxoSmithKline (GSK) jelentette be pénteken.
Szerb ellenzéki pártok az ország esetleges NATO-tagsága ellen tiltakoztak pénteken annak kapcsán, hogy Joseph Biden amerikai alelnök a jövő héten Szerbiába látogat.
Szabó Győző élete egyik legnehezebb szerepével birkózott meg az Intim fejlövés című film forgatása alatta, ahol élete szerelme az esküvő előtt bejelenti neki nagy titkát, hogy ő valójában férfi volt. A macsó szerepeiről is jól ismert színésznek egy olyan helyzetet kellett a kamera előtt átélnie, amelyhez hasonlóval még soha életében nem találkozott. A filmbéli menyasszonya, Éva -Várkonyi Eszter-…
Az új H1N1-es influenzavírus annyira fertőzőképes, hogy valószínűleg újabb területeken is elterjed a világon, közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Rendőrök verték szét a grúz ellenzék tüntetését az állami televízió székháza előtt. A demonstrálók Szaakasvili elnök lemondását követelték. Azt állítják: Grúziában nincs szólásszabadság, mert az ellenzék politikusai nem jelenhetnek meg a televíziók hírműsoraiban.
A forint erősödött a legnagyobb mértékben a többi térségbeli devizához képest az euróhoz viszonyítva, amely 287 forint alatt állt pénteken késő délután. Röviddel 18 óra előtt az euró 286,71...
Oszkó Péter pénzügyminiszternek 125 milliós tartozása van, mert hitelt vett fel villájának megépítéséhez. A közlekedési miniszternek pedig két autója van, holott nemrég még a BKV-bérletével dicsekedett.
Oszkó Péter 125 milliós adósságba verte magát egy 418 négyzetméteres ház megvásárlásakor. A gazdasági miniszternek 246 millió forintja van, Balázs Péter ingyen tanít - foglalja össze az Index....
Az Obama-kormány felújítja a guantánamói terrorgyanús foglyok ellen korábban pereket folytató katonai bizottságok tevékenységét, ami ellen már a hivatalos pénteki bejelentés előtt tiltakoztak jogvédő ...
Elhagyta Iránt az az iráni-amerikai újságírónő, akit kémkedés vádjával ítéltek el. Roxana Saberit hétfőn engedték szabadon, miután a helyi fellebbviteli bíróság két évre felfüggesztette nyolc éves büntetését.
Százezreket bukhatnak azok a lakásvásárlók, akik előszerződést kötöttek egy ingatlanra, birtokba viszont csak a július elsejei áfaemelés után vehetik az adott lakást - hívta fel az InfoRádió figyelmét egy hallgató. A főként fővárosi lakóparkokat építő AL Holding Zrt. elnöke azt mondta, az áfaemelésből származó különbözetet a legtöbb fejlesztő minden bizonnyal áthárítja majd a vásárlókra, bár a…
Eladta 5 ezer darab Telekom részvényét Simó György. A Magyar Telekom bejelentette, hogy Simó György, a társaság Új Üzleti Területek és Üzletfejlesztési Üzletágának korábbi vezetője, 2009. május...
Sztehlo Gáborról, a második világháborúban zsidó gyermekeket mentő evangélikus lelkész munkásságáról szóló kiállítás nyílt Budapesten, az Evangélikus Országos Múzeumban.
Normál piaci körülmények között két független értékbecslő által adott piaci lakásár között legfeljebb 10 százalék különbség lehet, a mai viszonyok között ez elérheti a 20 százalékot is - lehetetlen belőni, hogy mi alapján kellene ingatlanadót fizetni?
Az angol válogatott és a Newcastle United csatára, Michael Owen kategorikusan tagadja azokat a híreszteléseket, melyek szerint befejezi a pályafutását a szezon végén. A 29 éves játékos január óta nem rúgott gólt, és a Middlesbrough elleni múlt heti bajnoki meccsen is lecserélték 1-1-es állásnál, mert nem ment neki a játék. A „szarkák” Owen lecserélése után végül 3-1-re nyertek és elmoz...
Bajnai Gordon miniszterelnök öt ingatlannak részben vagy egészben tulajdonosa, továbbá van mintegy 225 milliós értékpapírvagyona, a tartozása pedig több mint ötvenmillió forint - derül ki a...
Bajnai Gordon miniszterelnök öt ingatlanja, továbbá van mintegy 225 milliós értékpapírvagyona van - derül ki a Miniszterelnöki Hivatal honlapján olvasható vagyonnyilatkozatból. A Bajnai-kormányban először miniszteri posztot betöltők közül Oszkó Péter, Hónig Péter és Herczog László vagyonnyilatkozata is felkerült a honlapra.
A Gazprom a Déli Áramlat gázvezeték építéséről megállapodásokat írt alá pénteken Szocsiban Bulgária, Görögország és Szerbia állami vállalataival, s az olasz Eni-vel megállapodott arról, hogy a Déli Áramlat tengeri szakaszának kapacitása nem 31, hanem 63 milliárd köbméter lesz évente.
Eltávolították a Bodrogba került olajszennyezést péntekre az Ékövizig munkatársai -közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője az MTI-vel.
Tavaly pólót árusítottak a mellrák elleni kampány jelképes termékeként, most zoknit, mivel egy, a betegségből felgyógyult hölgy egy zoknit gyártó cégnél dolgozik. Az új kampány idei terveit pénteken ismertették az újságíróknak.
Bajnai Gordonnak öt ingatlana van, 225 millió forintja értékpapírban és ötvenmillió forint adóssága. Herczog László a legszegényebb miniszter. A Miniszterelnöki Hivatal honlapján a kormánytagok zsebében kutakodhat.
A Megasztár angol változatában, a Britain's Got Talentben feltűnt 48 éves csúnyácska tehetségre, Susan Boyle-ra a musicalvilág sztárszerzője, Andrew Lloyd Webber is felfigyelt.
A csapadékszegény időjárás miatt akár 60-70 százalékos terméskiesés is lehet az ország északkeleti megyéiben - mondta Görcsös Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) Borsod megyei vezetője.
Munkába állt az új kormányszóvivő. Szollár Domokos Daróczi Dávidot váltja a kabinet kommunikációs munkájának népszerűsítésében. A Budapest Airport egykori, sokakat irritáló munkatársát másfél nap alatt készítette fel Batiz András volt kormányszóvivő cége nettó negyedmillió forintért. Bajnai Gordon miniszterelnök választása állítólag azért esett korábbi kollégájára, mert átéli a kommunikálandó…