A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 6,4 százalékkal, a naptárhatást figyelembe véve 5,8 százalékkal csökkent 2009. I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az…
Már 18,500 forintos célárfolyam mellett ajánlja vételre az Egis részvényeit a Citi. Nagyon belendült a Citigroup, a múlt heti emelése után ma reggel újra megemelte az Egis-re adott célárfolyamát,...
Az urológiai praxis során is találkozik az orvos és beteg számos félreértéssel, ami legtöbbször kommunikációs problémából adódik. Mindent kérdezzünk meg orvosunktól amiről úgy érezzük, hogy gyógyulásunkat befolyásolja!
Ékszerek, órák, ezüsttárgyak és festmények is szerepelnek a BÁV Aukciósház tavaszi árverésén. A kínált műtárgyak együttes kikiáltási ára meghaladja a 220 millió forintot.
Bár még végleges döntés nincs, a jelek szerint nem zárkózik el mereven az Európai Bizottság (EB) sem attól, hogy a tavaly ősszel nyújtott nemzetközi hitelkeretért vállalt idei évi államháztartási...
Egy hétig nem találták meg az orvosok azt az 50 forintos érmét, amelyet egy 7 éves kislány nyelt le. Édesanyja azt mondja, hogy az I. számú gyermekklinikán nem is keresték. Még egy röntgenfelvételt sem készítettek a kislányról.
A bruttó hazai termék (GDP) 2009. I. negyedévében - naptári hatás kiszűrésével - 5,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az Ecostattal közös gyorsbecslése alapján.
Az első negyedévben - naptárhatással igazítva - 5,8 százalékos volt a GDP éves alapon számított zsugorodása. A piac az első negyedévre (az előrejelzések igen nagy szórása mellett) 6 százalék körülire...
A mezőgazdasági termelői árak márciusban 26,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Csúszhatnak egyes, a Jeremie programból finanszírozott kockázati tőke projektek, ugyanis az eredeti május 12-ei határidő helyett június 11-éig adott időt magának a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség mint...
A gátlástalan kizsákmányolók elleni kemény fellépésre ösztönözte Genfben kiadott nyilatkozatában a nemzeti kormányokat az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO). A tisztességtelen munkaadók világszerte mintegy nyolcmillió építési, mezőgazdasági dolgozót és háztartási dolgozót tartanak modern rabszolgasorban - adta hírül az ILO május 12-én.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,06 pontos emelkedéssel, 13.972,26 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 1,01 százalékkal erősödött.
A harmincmillió forintnál nagyobb értékű ingatlanok után kell majd vagyonadót fizetni a kormány új javaslata szerint, amelyet a szocialista frakció támogat - jelentette be Bajnai Gordon és Oszkó Péter az MSZP-frakció ülése után
A Köztársasági Őrezred egyik tagja rálőtt egy igazoltatás elő menekülő taxisra pénteken reggel az Önkormányzati Minisztérium épületénél, a lövedék egy vétlen járókelőt talált el, akit azóta megműtöttek és már elhagyta a kórházat; az elsődleges vizsgálat szerint szakszerűtlen és jogszerűtlen volt a fegyverhasználat - közölte a Köztársasági Őrezred szóvivője. Az érintett a Zóna Taxi egyik…
Valószínűleg bajnokavatás lesz a hétvégén a három legerősebb bajnokságban. A papírforma azt ígéri, hogy az Inter sorozatban negyedszer, a Man United sorozatban harmadszor, a Barcelona pedig 2006 után ismét, szerdai kupagyőzelme után pedig duplázva szerez bajnoki címet. Mindhárom országban nagy harc várható a kiesés elkerüléséért.
A bruttó hazai termék (GDP) 2009. I. negyedévében - naptári hatás kiszűrésével - 5,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az Ecostattal közös gyorsbecslése alapján
A mezőgazdasági termelői árak márciusban 26,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a...
Halálbüntetést hajtottak végre két, gyilkosságért elítélt férfin az egyesült államokbeli Alabamában és Oklahomában. Alabamában, ahol idén ez már a negyedik halálbüntetés volt, méreginjekcióval végeztek ki egy 44 éves férfit, aki közel két évtizede egy zsebkéssel gyilkolt meg egy hatgyerekes nőt.
Támogatják a szocialisták, hogy csak a 30 millió forint feletti ingatlanokat adóztassa meg a kormány. Bajnai Gordon este ismertette javaslatát az MSZP frakció ülésén, részleteket azonban még mindig nem árulnak el.
Az ORTT által kiszabott, zömében per alatt álló, mintegy harmincmillió forintnyi bírság kilencven százalékának kifizetésére tett ajánlatot a Viasat3 kereskedelmi tévécsatornát működtető társaság - közölte az MTI-vel Kocsis Attila vezérigazgató pénteken.
A DreamCom Kft. a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által hozott, a negyedik mobilszolgáltatói licenc pályázatát megszüntető határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezi - tudósít az MTI. (Profitline.hu)
5%-os leépítést jelentett be tegnap a Nike, a vállalat összesen 1,750 alkalmazottját bocsátja el az elkövetkezendő hetekben a tervek szerint. 1,750 fős leépítést jelentett be a Nike tegnap, amely a...
Tegnap este számolt be Bajnai Gordon az új vagyonadó bevezetésével kapcsolatos részletekről a Gazdasági Egyeztető Fórumon, melynél a kormány szolidaritási szempontokat is figyelembe vesz: 30 millió forint alatti ingatlanokra például nem vonatkozik az új szabályozás....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,06 pontos emelkedéssel, 13.972,26 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 1,01 százalékkal erősödött.
A Központi Statisztikai Hivatal és az Ecostat közös gyorsbecslése szerint az első negyedéves magyar GDP 6,4 százalékkal, a naptárhatást figyelembe véve 5,8 százalékkal csökkent éves szinten. Az előző negyedévhez viszonyítva 2,3 százalékos volt a visszaesés.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ÚJRA A POZITÍV HANGULAT JELLEMEZTE A PIACOKAT -három nap csökkenés után újra emelkedni tudtak a vezető amerikai részvényindexek, melynek mértéke 1-1,5%...
A Köztársasági Őrezred egyik tagja rálőtt egy igazoltatás elő menekülő taxisra pénteken reggel az Önkormányzati Minisztérium épületénél, a lövedék egy vétlen járókelőt talált el, akit kórházba kellett szállítani; az elsődleges vizsgálat szerint szakszerűtlen és jogszerűtlen volt a fegyverhasználat.
Lukáts Andor rendezésében mutatják be a Tivoliban május 16-án Molnár Ferenc Liliomját. A külvárosi legenda szerepeiben ezúttal többek között Németh Kristófot, Stefanovics Angélát, Szabó Margarétát, Lengyel Tamást és Dózsa Zoltánt láthatja a közönség.
A június 7-ei európai parlamenti választáson tíz párt nyolc listájára lehet majd szavazni. Arról, hogy a jelölőszervezetek milyen sorrendben szerepelnek a szavazólapon, az OVB csütörtök délután fél 5-kor kezdődő ülésén sorsolással döntött.
Idén elmarad a szokásos szezonális fellendülés az építőiparban. A megbízások elmaradása miatt az iparág óriási kapacitástöbblettel rendelkezik, a két év alatt 36 %-os árbevétel-csökkenést elkönyvelő...
Hiába derült ki, milyen adótáblát tervez a kormány jövőre a személyi jövedelemadóban, még mindig nem tudni pontosan, mennyivel járunk jobban, mint az idén. A fő kérdés, hogy az elburjánzott adójóváírással pontosan mit akar kezdeni a kormány. Akárhogy is: 400 ezer havi bruttóval nagyon jól járunk.
Lemondta keddi athéni koncertjét a Depeche Mode, miután a banda énekese, Dave Gahan gyomorhuruttal kórházba került. A húszezer rajongó errôl csak néhány perccel a kezdés előtt értesült.
11.00-kor teszik közzé az 1. negyedévi EU-s GDP-t. Fontos kérdés, mekkora mértékben csökkent a gazdasági teljesítmény. A német GDP negyedéves szinten 3,8%-kal csökkent. 1970 óta nem volt példa ilyen gyenge adatokra. A mai amerikai adatok után kiderülhet, hogy a dollár továbbra is profitál-e a kedvezőtlen adatokból, és a pozitív adatok után veszteségeket könyvel-e el. Az elemzők szerint lassan…
A bruttó hazai termék (GDP) 2009. I. negyedévében - naptári hatás kiszűrésével - 5,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken...
A Köztársasági Őrezred egyik tagja rálőtt egy igazoltatás elől menekülő taxisra pénteken reggel az Önkormányzati Minisztérium épületénél, a lövés egy vétlen járókelőt talált el, akit kórházba kellett szállítani.
Kettő, három, de lehet, hogy hat - a nagy-britanniai recesszió mélyülésével és az utóbbi évek legnagyobb belpolitikai botrányának kibontakozásával párhuzamosan emelik előrejelzéseiket politikai megfigyelők a brit szélsőjobb európai parlamenti mandátumainak lehetséges számáról.
A Központi Statisztikai Hivatal által pénteken közzétett adatok alapján márciusban a mezőgazdasági termelői árak 26,8 százalékkal csökkentek éves szinten. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 35,1 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké pedig 5,2 százalékkal mérséklődött. (ProfitLine.hu)
A nyíregyházi lakáspiac is komolyan megérezte a válságot. A forgalom decemberben torpant meg, és még idén januárban és februárban is állt. A piac március környékén kezdett csak élénkülni, ám a...
Jegyzőkönyvben maga Balatonvilágos jegyzője ismerte el nyilvánosan, hogy köze van a településen lévő egykori BM-üdülőhöz. A hivatalnok férje ingatlanirodát működtet a településen. A 14 ezer négyzetméteres, közvetlen vízkapcsolattal rendelkező üdülőt az állam tavaly elcserélte egy a parttól távolabb eső üdülőre....
21 év börtönbüntetést kapott egy férfi Brazíliában, aki tavaly megölt, majd feldarabolt egy brit tizenévest. A férfi elismerte, hogy egy vita hevében leszúrta a tinédzsert, miután több napja kokainozott. Tettéért a bíróság akár 30 éves börtönre ítélhette volna, de a férfi zavart elmeállapotára hivatkozva mérsékelték a büntetést.
A Köztársasági Őrezred egyik tagja rálőtt egy igazoltatás elő menekülő taxisra pénteken reggel az Önkormányzati Minisztérium épületénél, a lövedék egy vétlen járókelőt talált el, akit kórházba...
Csehország hazai összterméke (GDP) az első negyedévben rekord ütemű romlással, 3,4 százalékkal elmaradt a tavalyi első negyedévitől, jelentették a cseh statisztikai hivatalban pénteken.
Ma délután több fontos makrogazdasági adat is érkezik az USA-ból: fél háromkor a munkaügyi tárca fogyasztói árindex, negyed négykor a Fed ipari termelés, négy óra előtt öt perccel pedig a Michigani...
800 milliárd jenes, vagyis közel 8.4 milliárd dolláros tőkeemelést tervez a Mizuho Financial. A japán cég, amely a bevétel alapján a második legnagyobb japán bank, részvényeket és egyéb...
Ismét soha nem látott magasságba szökött a munkanélküli-segélyben részesülő amerikaiak száma a múlt héten - közölte az illetékes washingtoni szaktárca.