Év végén kezdik építeni a kecskeméti Mercedes gyárat, ahol 2012-től kezdődik meg az autógyártás. A dolgozók kiválasztását is még idén elkezdik. Közben pedig szeptemberben beindul a tanítás abban az iskolában, ahová a gyár német szakembereinek a gyerekei járhatnak majd. Olyan képzési programot dolgoztak ki számukra, ami megfelel a német oktatási rendszernek.
Éjfélig áll a vonatforgalom a Balaton déli partján, mivel egy fa dőlt Fonyódligetnél a vasúti vezetékeket tartó kábelre - közölte a katasztrófavédelem ügyelete hétfőn este az MTI-vel. A...
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Mol és a horvát kormány INA-ról szóló részvényesi megállapodásának módosítását hétfőn - olvasható a Mol honlapján. Ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett a horvát olajipari cég átvételének folyamata. A megállapodás módosítása szerint ugyanis a jövőben a Mol lesz felelős az INA működtetéséért, miután a következő INA közgyűlésen megválasztják az új felügyelő bizottságot.
Sávlezárásokkal idézne elő dugókat a budapesti közlekedésben nyáron a fővárosi önkormányzat, hogy tesztelje forgalomcsökkentési terveit - közölte egy birtokába jutott munkaanyagra hivatkozva hétfőn az Origo hírportál.
A halak is éreznek fájdalmat - állapították meg amerikai és norvég kutatók. Az állatvédők szerint éppen ezért be kellene tiltani a horgászatot, míg a horgászok azt állítják, hogy a halaknak nem fáj, amikor kifogják őket.
A magyar rendőrség által leginkább keresett bűnözők listáján szereplő férfit fogtak el Franciaországban - olvasható a police.hu-n. A 2007 októbere óta körözött férfit - aki ellen elfogásakor nyolc...
Kiállt az önálló palesztin állam létrehozása mellett Barack Obama amerikai elnök hétfőn Washingtonban, miután találkozott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, aki viszont nem szólt a kérdésről a sajtó előtt.
Amit pénteken elveszett azt hétfőn visszanyerte az olaj árfolyama, miután 4,8 százalékkal hat hónapos csúcsára emelkedett, a nigériai zavargások, és egy amerikai olajfinomítóban történt tűzeset miatt. (ProfitLine.hu)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői szintű megállapodást kötött a magyar kormánnyal a készenléti hitelkeret (SBA) második felülvizsgálatáról, közölte hétfőn Washingtonban a nemzetközi pénzintézet - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az élet oltalmazására esküszik fel a mentőtiszt, amikor ezt a hivatást választja, de elég egy összeveszés az asszonnyal, és ő maga az, aki más életére tör.
Éjjelig áll a vonatforgalom a Balaton déli partján, mivel egy fa dőlt Fonyódligetnél a vasúti vezetékeket tartó kábelre - közölte a katasztrófavédelem ügyelete hétfőn este az MTI-vel.
A sokadszor újraépülő város a két világháborút átvészelve mára közigazgatási és kereskedelmi központtá, nyüzsgő nagyvárossá vált, vonzáskörzetében él az ország lakosságának közel a fele.