BUDAPEST – Delhusa Gjon (54) az idegösszeomlás szélére került, nevelt lánya, Grigorescu Andrea (15) ugyanis már a VIII. kerületi nevelőintézet lakója. A fiatal védelmet kért a gyámhatóságtól anyja ellen, így rögtön intézetbe vitték.
Öt éven belül kapható lesz az "ultra DVD-lemez". A nanotechnológiát alkalmazó fejlesztés révén akár több ezer film is elférhet egy lemezen, és a minőség sem látja kárát - állítják szakértők
A Bajnai-kormány adócsomagjának intézkedései csak minimális szerepet játszanak a válságkezelésben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Navracsics Tibor. A Fidesz frakciójának vezetője hozzátette: lát arra esélyt, hogy még az ősszel előrehozott választások lesznek.
Az EUR/USD árfolyama 38 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,3957 és 1,3908 között. Az USD/JPY kurzusa 48 pipes sávban ingadozott, 93,84 valamint 94,32 között. Az USD/CHF árfolyama 1,0892 és 1,0918 között ingadozott. 10.30-kor teszik közzé az 1. negyedévi brit GDP-t (előrejelzés. változatlan -4,1%). 14.30-kor hozzák nyilvánosságra a márciusi kanadai kiskereskedelmi forgalmakat…
A Budavári Önkormányzat díszpolgárává avatta az idén nyolcvanéves Kányádi Sándor költőt május 21-én, Buda 1849-es visszafoglalásának évfordulóján. A nyolcvanéves Kányádi Sándor költő, író, műfordítót előbb Herczku Ágnes népdalénekes és Pál István „Szalonna” prímás köszöntötte, majd a Vizivárosi Óvoda adta elő műsorát.
Viharos időjárás miatt narancssárga riasztást adott ki péntek éjfélig az egész ország területére az Országos Meteorológiai Szolgálat - olvasható az intézmény honlapján. Pénteken kora délutántól...
Kiemelt, 5-ös fokozatban oltották a csütörtök délután Jászapátiban kigyulladt műanyagüzemet. A tűzben senki nem sérült meg, de a kár közel százmillió forintos.
Kétszer annyian jelentkeztek az idén első helyen mesterképzésre, mint tavaly: míg ezek a hallgatók 2008-ban csak az összes felvételiző hat százalékát tették ki, ebben az évben arányuk 13 százalék...
Dzsihádra, vagyis szent háborúra készült a New York-i pokolgépes merényleteket tervező négy férfi - közölte Raymond Kelly helyi rendőrfőnök csütörtökön.
Öt éven belül kapható lesz az "ultra DVD-lemez", a nanotechnológiát alkalmazó fejlesztés révén akár tízezer film is elférhet egy lemezen, és a minőség sem látja kárát - állítják...
Életvészelyesen megfenyegették Kolompár Orbánt, az országos Cigány Önkormányzat elnökét. Nem ez volt az első eset, amikor "különös" tartalmú levelet kapott az elnök - olvasható a romnet.hu internetes portálon.
A távol-keleti Habarovszkban megkezdte munkáját az Oroszország-Európai Unió csúcsértekezlet, amelynek központi témája a globális gazdasági válság áthidalásában való együttműködés. Oroszországot a...
A személyi jövedelemadó alsó sávhatára idén 1,9 millió forintra, jövőre 5 millió forintra emelkedik, s ennek nyomán a havi nettó kereset az átlagbér mellett 2010-ben 15 ezerrel forinttal nő - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön.
Megriadtak a befektetők Ázsiában is attól, hogy esetleg az amerikai adósbesorolás is rontásra kerül a jelentős mértékű eladósodás, és a magas munkanélküliség miatt, mint ahogy ez megtörtént tegnap Angliával. (ProfitLine.hu)
A Bloomberg tegnapi híre szerint az Orco vezérigazgatója, Jean Francois Ott egy hónapos időtávon vár eredményt a Colony Capital-lel a tőkeemelés ügyében folytatott tárgyalásoktól. Az Orco...
Bűncselekmény gyanúja miatt újabb nyomozás indult az egyik józsefvárosi ingatlan értékesítése miatt, sokak szerint ugyanakkor csak a jéghegy csúcsa látszik a VIII. kerületben körvonalazódó ingatlanvisszaélés-sorozatnak. Egy-egy szakértői szintű leértékelés a vagyonnyilvántartáshoz képest 5-100 millió forintig terjedő összegektől fosztotta meg az önkormányzatot....
Jogalkotói mulasztás a médiatörvényben. Alkotmányellenes a fővárosi távhőről leválás korlátozása: a távhő természetes monopolhelyzetet élvező szolgáltatás, ezért annak szabályozásában kitüntetett szerepe van a fogyasztók védelmének.
A nők foglalkoztatása nem kegy vagy érdem, hanem gazdasági szükségszerűség a válság idején is, a társadalmi csoportok közül a nők munkahelyi pozíciójának megőrzése és erősítése jelentheti a cégek számára a legnagyobb üzleti értéket - hangzott el csütörtökön a Parlament Vadásztermében rendezett Női karrier, korhatár nélkül címet viselő nemzetközi konferencián.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. május 21-én 289 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3.294,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az amerikai tőzsdék tegnapi lejtmenetét követően az ázsiai piacok is lefelé vették az irányt a ma reggeli kereskedés során, a Nikkei 225 0.4%-kal, a dél-koreai Kospi 1.3%-kal, a kínai Shanghai...
Írország a második világháború óta nem látott, súlyos recesszióba került. A most megszűnő munkahelyeknek tartósan búcsút inthetnek: az Ernst & Young kutatása szerint 2021-re lehet csak ismét annyi állás a szigetországban, mint a növekedés csúcspontján, két éve volt. Észak-Írország ugyanakkor már 2018-ban elérheti a 2007-es szintet - írja a UTV.
A japán jegybank három év után először ma hajnalban mondta azt, hogy vannak olyan jelek, amelyek a gazdaság élénkülésére utalnak: az export- és a termelési volumen egyaránt emelkedni kezdett (mind a...
A mostani recesszió sokkal keményebben érinti a diplomás és szakképzett finn munkavállalókat, mint az 1990-es, legutóbbi visszaesés - írja a Helsinki Times.
Megmenekülhet a fővárosi a szakértők által is eszement tervként értékelt műdugókeltéstől. Bár információink szerint kezdetben Hagyó Miklós városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes támogatta az ötletet, a közfelháborodás hatására meghátrált, mint mondja: a forgalomcsökkentésnek nincsenek meg a feltételei. A tervet felkaroló másik főpolgármester-helyettes, Ikvai-Szabó Imre így is…
Rovarirtószerek helyett baglyokat és vörös vércséket vetnek be Izraelben, hogy a ragadozó madarak tisztítsák meg a farmok termőterületeit a kártevőktől. A vércsék nappal vadásznak a rágcsálókra, a baglyok pedig éjszaka.
Saját gyártású amatőr videoklip készítésére írt ki pályázatot a Ludwig Múzeum. A zenei alap az Enjoy The Silence. A győztesek benne lesznek az MTV-ben.
Az EUR/USD reggel a Philly-Fed-Index közzététele után megerősítette tegnap délutáni nyereségeit. Az index májusban -22,6 pontos értéket hozott, miközben az elemzők -18,9 pontos értéket vártak a legutóbbi -24,3 után. A dollár továbbra is nyomás alatt áll. Kellemes meglepetést okoztak a májusi EU-s hangulatmutatók. Az EUR/USD-ot 1,3920-on jegyzik. in-www.globalfx.hu
40-50 milliárd forintos bevételt vár a tervezett vagyonadóból a kormány. A miniszterelnök a köztévé esti háttérműsorában azt mondta: ennek minden fillérét a személyi jövedelemadó csökkentésére fordítják.
Interjú José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével az unió és az EU-polgárok közti távolságról, gazdasági és emberi jogi kérdésekről, a török EU-csatlakozásról.
A japán központi bank felülvizsgálta a gazdasági kilátásokat és majdnem három év óta először javította a nem számszerű gazdasági előrejelzését, miután úgy ítélte meg, hogy a válság mélypontja az idei év első negyedévében volt - közölték a pénteki tájékoztatón. (ProfitLine.hu)
Közzétette az első negyedévre vonatkozó előzetes értékesítési adatait az AAA Auto, a társaság összesen 8,924 darab autót adott el főbb piacain, mely a megelőző negyedévhez képest 15, a...
Az APEH-hal szedetné be az iparűzési adót a kormány 2010-től - derül ki egy, az adótörvényekről szóló előterjesztésből. Az indoklás szerint ennek legfőbb oka az, hogy csökkentsék a vállalkozások adó- és munkaterheit....
A nemzetközi tőzsdéken a hét eleji megugrást már korrekció követte, és mint az alábbi grafikonokon láthatjuk, több vezető index is támaszhoz ért a tegnapi kereskedés során, így ezek esetében a mai...
A készülő fogyasztóvédelmi charta szerint a kormányzat elismerő védjeggyel, a szakmai és érdekképviseletek díjakkal, a civil szervezetek még erőteljesebb nyilvánossággal ösztönzik majd a vállalkozásokat fogyasztóbarát magatartásra....
Tegnap volt az első kereskedési napja a New York-i Értéktőzsdén az OpenTable részvényeinek, az IPO 60%-os száguldással bombasztikus siker lett. Mint arról korábban beszámoltunk, csaknem fél éves...
Rohamos ütemben nő a YouTube internetes videomegosztó portál, az oldal tartalma percenként 20 órányi anyaggal bővül - írta egy blogjában a weboldal egyik vezetője
Miközben az euróval szemben jelentősen gyengült tegnap délután óta a dollár, ez a korábbi tapasztalatokkal ellentétben most érintetlenül hagyta a feltörekvő európai devizák euróval szembeni...
Megválasztották tegnap este Magyarország három legszebb lányát. A döntőbe 21-en jutottak, közülük kiáltották ki Miss World Hungarynek a 21 éves Serdült Orsit.