Május közepéig mindösszesen 92 millió forintot fizettek ki munkahelymegőrzésre Magyarországon - közölte Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki arra kereste a választ, meddig kell várniuk a vállalkozásoknak a beígért segítségre. Herczog László szerint több pályázati lehetőség is elérhető, ám a benyújtott dokumentumok között több a formilag nem megfelelő.
Több száz feldühödött teatermesztő rohant meg egy rendőrállomást Kína déli részében, miután elterjedt a szóbeszéd, hogy meghalt egy őrizetbe vett társuk. Kuangtung tartományban a farmerek kövekkel és téglákkal dobálták meg a rendőrállomást, és felgyújtották a biztonságaik járműveit.
Nagyon jót tett a több hónapos kihagyás a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh Lászlónak - mondta az InfoRádiónak adott interjúban a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Kiss László a nagyobb edzőtáborok után bízik abban, hogy a Kőbánya SC sztárjával együtt 15-17 magyar versenyző indulhat két hónap múlva a római világbajnokságon. Az európai úszószövetség szakmai közvéleményének általános…
A nemzetközi tendenciákat követve forintgyengüléssel indult a keddi kereskedés a bankközi devizapiacon. Kedd délelőtt negyed tízkor 281,15 forint volt az euró árfolyama a hétfő délutáni 279,85 forint...
Életveszélyes állapotban kórházban kezelik Mike Tyson, a korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok négyéves kislányát. Exodus Tysonra hétéves bátyja talált rá phoenixi otthonuk egyik...
Újabb rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea kedden - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányforrásokra hivatkozva. Két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki Észak-Korea...
Bizalmatlansági indítványt akar benyújtani az olasz ellenzék Silvio Berlusconi ellen. Az olasz miniszterelnökre egyre nagyobb nyomás nehezedik a 18 éves modellel, Noemi Letiziával (képünkön) folytatott rejtelmes viszonya miatt. Mindez belpolitikai botránnyá terebélyesedett Itáliában. A 18 éves lány miatt nyújtotta be a válókeresetet Veronica Lario, Berlusconi felesége.
Áprilisban a várt 1,2% helyett 0,6%-kal emelkedtek a francia a fogyasztói kiadások (előző: 0,6%). A közgazdászok szerint csekély kereslet mutatkozott a tartós fogyasztási cikkeknél. Az EUR/CHF-et 1,5170-en jegyzik. Támogatás 1,5150-nél, míg ellenállás 1,5250-nél található. in-www.globalfx.hu
Egy 83 éves asszony serpenyővel úgy fejbe vágta 89 éves férjét veszekedés közben, hogy az idős férfi belehalt az ütésbe. A családi dráma Oroszországban, Petropavlovszk-Kamcsatszkijban történt. A...
A Volkswagen hétfői bejelentése szerint a kínai BYD Co. ipari céggel kíván partnerségi kapcsolatot kialakítani hybrid technológiájú gépjármű-erőforrások gyártása érdekében. (ProfitLine.hu)
Alaposan átrendezte a toborzási piacot az internet: az álláshirdetések megjelentetése, illetve a pozíciók megpályázása is már a világhálón történik, ráadásul már nemcsak képet, videót is lehet hozzá csatolni. A HR Portal annak járt utána, hogy a külföldön már ismert "hangos álláshirdetés" mennyiben formálja át a HR-esek munkáját. A Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke szerint…
Annak érdekében, hogy a 2009-es Haydn-évben hallható élmény is legyen a zseni gazdag életműve a Sony kiadó igen változatos lemezkínálattal lépett a piacra.
A rendszerváltás előtt a magyaroknak tiltva volt a kaszinóba járás. Ugyan 1981-ben megalakult Pesten, a Magyar Kaszinó Kft. a budapesti Hilton hotelben, 41 év szüneteltetés után, de ott csak külföldiek játszhattak és csak valutával fizethettek.
Magyarországot ajánlja első helyen az amerikai Forbes Magazin a legkedvezőbb ár/érték arány alapján felállított listájában - közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.).
Szívesen lenne a Manchester United edzője Eric Cantona, a klub korábbi legendás játékosa. A 43 éves francia sztár másik célja, hogy az angol válogatott szövetségi kapitánya legyen.
Pr- és marketingkommunikációs szolgáltatásokra keres partnert az NT Nemzetközi Technológiai Nonprofit Közhasznú Kft. A három részből álló megbízás összértéke nettó 32 millió forint.
Egy átlagos kispapa a terhesség ideje alatt valamivel több, mint 6 kg-ot hízik – adta hírül a BBC. A megkérdezettek mintegy ötöde állította, hogy sokkal többet evett, és több mint 40 százalékuk bevallása szerint sokkal több nassolnivaló volt a háznál ez idő alatt.
Az úgynevezett energiaitalok fogyasztásával szervezetünk terhelhetőségét akarjuk növelni. A hatás hosszú távon azonban inkább negatív: az energiaitalok ártalmasak lehetnek a szív- és érrendszerre – vélik a szakértők.
Csaknem félszáz férfi bukdácsolt jó másfél kilométert az Egyesült Államokban női cipellőkben jótékony pénzgyűjtés végett. A nem túl népes masírozás Camp Hill városkában, Harrisburg mellett...
Halálra itta magát az esküvője napján egy vőlegény, illetve egészen friss férj Tajvanon. A 35 éves férfi - aki egy biztosítónál dolgozott - csak bort és sört ivott, de az italozás annyira megártott neki, hogy miután hazatért a százfős éttermi lakodalomból, elájult.
Észak-Korea a nemzetközi tiltakozások ellenére kedden újabb rakétakísérletet hajtott végre. Egy dél-koreai hírügynökség jelentése szerint a kommunista állam két rövid hatótávolságú rakétát tesztelt, alig egy nappal a földalatti kísérleti atomrobbantás és három rakéta fellövése után.
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel végzett nagyanyjával tavaly nyáron Osztopánban az a fiatalember, akinek tizenöt év fegyházbüntetésről szóló korábbi büntetését jogerősen helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla.
Magyarországot ajánlja első helyen az amerikai Forbes Magazin a legkedvezőbb ár/érték arány alapján felállított listájában - közölte a Magyar Turizmus Zrt. A 950 ezer példányban megjelenő Forbes...
Törökországban nyolcan haltak meg egy kórháztűzben. Az intézményben a lángok éjjel - az első feltételezések szerint - egy rövidzárlat miatt csaptak fel az északnyugati Bursában.
Nicolas Sarkozy francia elnök jelenlétében felavatták az Egyesült Arab Emírségekben Franciaország első állandó perzsa-öbölbeli katonai támaszpontját. Három helyszínen összesen több mint négyszáz...
A fideszes Szatmáry Kristóf szerint a kormány szét akarja verni a szakképzés rendszerét, hiszen a vonatkozó adótörvényekben megszüntetik például a szakképzésnek a tárgyieszköz-támogatását, és jelentősen csökken a képzőhelyek javítási költségének elszámoltathatósága is. A szociális és családügyi miniszter elismerte, hogy a törvényi változások bizonyos mértékben csökkenteni fogják a vállalkozások…
Ami tegnap még 7,4 százalék volt, az ma már 9 százalékra emelkedett. Ugyanis Alekszej Kudrin pénzügyminiszter tegnap még 7,4 százalékos GDP alapú költségvetési hiánnyal számolt, addig ma a pénzügyminisztérium már 9 százalékossal. (ProfitLine.hu)
A magyar pénzügyi-gazdasági szaksajtó legelismertebb és legdinamikusabban fejlődő szereplője, a Portfolio.hu komoly szakmai ambíciókkal rendelkező munkatársat keres MAKROGAZDASÁGI SZAKÚJSÁGÍRÓ,...
Drasztikusan, harmincegy százalékkal csökkent a tej felvásárlási ára hazánkban. Az Állattenyésztési Kutatóintézet szerint az egész világon hazánkban fizetnek a legkevesebbet egy liter tejért....
A projektmenedzsment előnyei napi HR munkában A projektmenedzsment egy önálló szakterület, jellegzetessége, hogy valamilyen konkrét és fontos cél elérése érdekében előre eltervezetten és kontrolláltan hajtunk-hajtatunk végre egymás után sorolódó, illetve hosszabb-rövidebb ideig párhuzamosan futó tevékenységeket, miközben az összes rendelkezésre álló erőforrást is optimalizáljuk.
Az elmúlt három hónapban áprilisban emelkedett először a lengyel kiskereskedelmi értékesítés, ennek következtében kétségessé válik a központi bank erre a hétre várt alapkamat csökkentése. (ProfitLine.hu)
Az amerikai határidőkhöz hasonlóan Európa is csökkenést mutat, a vezető részvényindexek közül a német DAX és a francia CAC-40 1.3, az angol FTSE 100 pedig 0.7%-kal került lejjebb. A negatív...
A Kvalikon Kft. a HR Portállal, ITDH-val, ISO FÓRUM-mal és a Pannon Autóipari Klaszterrel együttműködésben egy széleskörű, a válságkezelés témakörét lefedő "Best Practice" felmérést készít.
A Magyar Nemzeti Bank holnap 10 órakor publikálja legfrissebb jelentését az infláció alakulásáról. Ezzel egyidőben MNB Klub kezdődik Kovács Mihály András (helyettes vezető, Monetáris stratégia és...
Az orosz államfő hétfőn arra kérte a kormányt, hogy készüljön fel a válság elhúzódására, ami azt jelenti, hogy a gazdasági krízis 2010-ben is eltarthat - írja a Financial Times cikke, ami egyúttal...
Életveszélyes állapotba került Mike Tyson, a korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok négyéves kislánya, miután egy láberősítő gép vezetéke tekeredett a nyakára. A gyermeket az intenzív osztályon kezelik Phoenixben.
Már annyira biztosra veszi csapata, a Manchester United győzelmét a szerdai BL-döntőben Rio Ferdinand, hogy a finálé helyszínéről, Rómáról kívánja elnevezni új éttermét.
Halálra itta magát az esküvője napján egy vőlegény, illetve egészen friss férj Tajvanon. A 35 éves férfi - aki egy biztosítónál dolgozott - csak bort és sört ivott, de az italozás annyira...
Megölte két, 5 és 10 éves gyermekét, 38 esztendős feleségét, majd félautomata fegyverével magával is végzett Splitben egy horvát háborús veterán - közölte kedden a horvát nemzeti rádió, rendőrségi forrásokra hivatkozva. A rádió szerint a 43 éves férfi az 1991-1995-ös délszláv háború veteránja volt.
Szilvásy György ügyvédje megerősítette: a volt titokminisztert valóban beidézte az ügyészség gyanúsítotti kihallgatásra. Sebes Péter azt mondta: nem közölték velük, hogy mi a kihallgatás tárgya. A...
A sertésinfluenza járványhoz hasonlóan terjed a magyarellenesség a "volt kisantant országaiban", Romániában már a vezető magyar hivatalnokok felét elbocsátották - mondta Tőkés László EP-képviselő kedden Budapesten.
Mi lenne, ha a Woodward és a Bernstein helyett a Phelps és a Smith neveket ismerné a világ? A New York Times két egykori újságírója ugyanis állítja, a lap jóval korábban tudott a...
Régiónkban az uniós források 2007 és 2013 között rendelkezésre álló keretének lehívása az időarányosan várható ütemnél lassabban halad. A régió országai közül Magyarország élen jár a források...
Az egészségügyi minisztérium gyógyszer-automaták működtetését engedélyezné - írja a Magyar Nemzet keddi száma. A szaktárca jogszabály-módosító javaslata szerint egyes esetekben orvosi rendelőkben és...
Az OTP elnök-vezérigazgatója reméli, hogy a válság nehezén már túl vagyunk, és az nem lesz annyira elhúzódó, hogy teljesen szétrombolja a régió gazdaságát és bankszektorát. Csányi Sándor az első bankár konferencián elmondta: a jövőben erősíteni kell a bankok kockázatkezelését.