Kevesebb baleset történt az autópályákon 2008-ban az előző évhez képest. A balesetek száma 16 százalékkal csökkent, miközben az úthálózat és a forgalom is nőtt
Oktatási programok indítását is tervezik annak az együttműködési megállapodásnak a keretei között, melyet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) és a Magyar Márkaszövetség írt alá május 25-én. A két érdekvédelmi szervezet kiemelt célja, hogy 2010 a fiatalok éve legyen a civil fogyasztóvédelemben, a tudatosabb fogyasztói magatartás ösztönzésével is ellensúlyozva a gazdasági…
A sertésinfluenza járványhoz hasonlóan terjed a magyarellenesség a "volt kisantant országaiban", Romániában már a vezető magyar hivatalnokok felét elbocsátották - mondta Tőkés László...
Egészségünk védelmében naponta ötször együnk gyümölcsöt és zöldséget - javasolják táplálkozástudományi szakemberek, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy a fogyasztott zöldségek és gyümölcsök...
Idén az első negyedévben 15 százalékkal csökkent a szállított áruk tömege a tavalyihoz képest. 6 százalékkal kevesebben vették igénybe a személyszállítás lehetőségeit is, és akik utaztak, általában rövidebb szakaszokat tettek meg, mint 2008 első negyedévében.
Lövöldözés tört ki hétfőn a rendőrség és fegyveresek egy csoportja között Üzbegisztán keleti részén, a Kirgizisztánnal szomszédos Fergána-völgy egyik városában - közölték szemtanúk. Orosz és kirgiz...
Megölte két, 5 és 10 éves gyermekét, 38 esztendős feleségét, majd félautomata fegyverével magával is végzett Splitben egy horvát háborús veterán - közölte kedden a horvát nemzeti rádió, rendőrségi...
Az ingatlanfejlesztő vállalatok részvényeinek vezetésével csökkent a kínai részvénypiac, miután elterjedt az a pletyka, hogy a kormányzat várhatóan új adókat vezet be és szigorítja a hitelezéseket. A Shanghai Composite index 0,8 százalékkal 2,588.57 pontra, míg a Shenzhen Composite index 0,4 százalékkal 877.30 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
A válság következtében növekvő munkanélküliséggel eddig ellenállóbb észak-európai országokban is növekvőben van a munkanélküliség, miután a globális kereslet csökkenése miatt a vállalatok visszafogják beruházásaikat, termelésüket. (ProfitLine.hu)
Drámaian érintené az egészségcélú megtakarításokat és zavarokat okozna az állampapírpiacon is az önkéntes egészségpénztári munkáltatói befizetések adómentességének megvonása - állítja a Patika Önkéntes Egészségpénztár, az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében. (ProfitLine.hu)
Csütörtöki testületi ülésén dönt Hatvan városa arról, hogy felbontja-e a település kórházának és a parádfürdői egészségügyi intézménynek a működtetési szerződését a HospInvest leányvállalatával. A polgármester addig nem nyilatkozik, és megkeresésünkre a HospInvest sem kommentálta a hírt.
Mel Gibson megerősítette, hogy útban van nyolcadik gyermeke: a 28 évi házasság után válófélben lévő hollywoodi színész-rendező "Octo-Melnek" nevezte magát Jay Leno tévéműsorában az...
Harmadik fordulójához érkezett a Blikk szépe választás elődöntője! A héten is három lányt mutatunk be, közülük választhatjátok ki a legszebbet, aki bejut az ötös döntőbe. Elsőként most Angyal Mónikát ismerhetitek meg!
Márciusban a várt -30,6% helyett -26,9%-os értéket hoztak az EU-s ipari megrendelések (előző: -34,2%). Az adatok bizonyítják, hogy még nem beszélhetünk tényleges javulásról, csupán enyhült a csökkenő nyomás. Az EUR/USD benézett 1,3900 alá, és megközelítette az 1,3850-es valamint az 1,3800-as értéket. in-www.globalfx.hu
Megkezdődött Bajnai Gordon kormányfő és Fodor Gábor SZDSZ-elnök találkozója a Parlamentben. A keddi találkozót Fodor Gábor kezdeményezte. A szabad demokrata politikus hétfőn az MTI-nek úgy...
Hétfőn lezárultak az érettségi írásbeli vizsgák, kedd délután kettőtől mind a 482 vizsgaanyag megtekinthető az Oktatási Hivatal honlapján – írta közleményében az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A vizsgákat érdemben megzavaró esemény nem történt.
Kevesebb baleset történt az autópályákon 2008-ban az előző évhez képest; a balesetek száma 16 százalékkal csökkent, miközben az úthálózat hossza és a forgalom is nőtt - közölte az Állami Autópálya...
„Összeomlott a kormányzó szocialista párt támogatottsága, míg az ellenzékben lévő konzervatív Fidesz elképesztően megerősödött a közvélemény-kutatások szerint.” Mindez azon a weboldalon olvasható, amely a London School of Economics és a Trinity College kutatóinak előrejelzései alapján modellezi az EP-választások valószínűsíthető végeredményét.
Az Eurostat kedden közzétett adatai alapján az eurózóna ipari megrendelése ismét csökkent márciusban havi szinten, azonban éves szinten lassabban, mint az előző két hónap során. (ProfitLine.hu)
Magyarország ma a családok ellehetetlenítésének az országa. Nem „csak” a nemzetfogyás tragikumát erősíti fel a szocialista Bajnai-csomag, hanem szétteríti a szegénységet! Működött az MSZP-SZDSZ-MDF barátság! Landolás az Alkotmánybíróságnál? Magasztos pillanat!
Közel 1.9 milliárd forintos nettó veszteségről adhat számot az AAA Auto az első pénzügyi negyedévre vonatkozóan csütörtökön esedékes gyorsjelentésében - derül ki a Portfolio.hu által összeállított...
A legolcsóbb panel öröklakások már 100 ezer forint per négyzetméterár alatt vihetők. Meglepetés nincs, a Havanna az első, aztán jön még Csepel, Kőbánya, a "Nyócker" és Rákoskeresztúr. Vagy nagyon lerobbantak vagy jócskán áron alul vihetők, talán bebukott hitel miatt. Ennél már csak az önkormányzati lakások olcsóbbak....
Mind az egy hétre, mind a 12 hónapra előretekintő EUR/HUF árfolyam volatilitás az év eleji szintekre süllyedt május elején és a 12 hónapos mutató még az elmúlt napokban is itt maradt - derül ki a...
Más stratégiát folytat a betétgyűjtés területén az Erste Bank, mint a versenytársai. Bár a bank jelen van az akciós betétek piacán, a fókusz inkább a tranzaktáló, szolgáltatásokat igénybe vevő...
Nem "kevesebb", hanem erkölcsösebb kapitalizmusra van szükség - jelentette ki Simor András jegybankelnök a Media Hungary konferencia nyitónapján mondott beszédében kedden Tihanyban.
Schmitt Pál véleménye szerint Magyarország ötéves uniós tagságának egyik legfontosabb vívmánya, hogy a magyarországi képviselők együtt tudtak dolgozni az erdélyi és felvidéki magyar képviselőkkel a határon átnyúló érdekeit képviselve. A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) listavezetője az Országgyűlés európai ügyek bizottságának keddi ülésén ismertette pártja programját. Az ülésen a magyar európai…
Összesen kilencvenhét halálos áldozata van már szerte a világon az új típusú H1N1 influenzavírusnak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint, miután összesen öt újabb halálesetről...
Május 25-én lezárult a 2009. évi tavaszi érettségi írásbeli vizsgáinak időszaka. A 136.334 érettségiző írásbeli vizsgái a 16 nap alatt 1354 vizsgahelyszínen zajlottak. A vizsgák sikeres lefolytatását érdemben megzavaró esemény nem történt - tájékoztatott az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
A jelenlegi gazdasági válság közepette számos vállalat kényszerül kiadáscsökkentésre. A kérdés az, hogyan lehet a költségeket úgy csökkenteni, hogy közben a vállalatban lévő értékeket mind kevésbé romboljuk és meg tudjuk őrizni a válság utáni fellendülés időszakára? - A Lean módszerek segítenek.
A szerencsejáték szervezéséről szóló törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy januártól a pókert játékkaszinón kívül, kártyatermekben is meg lehessen szervezni - mondta Keller László országgyűlési...
Drámaian érintené az egészségcélú megtakarításokat és zavarokat okozna az állampapírpiacon is az önkéntes egészségpénztári munkáltatói befizetések adómentességének megvonása - állítja a Patika Önkéntes Egészségpénztár, az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében.
Időszerűtlen, előkészítetlen, a szakmával meg nem vitatott antidemokratikus és az oktatásban érdekelt valamennyi partner érdekeit sértő elképzelés - áll a Pedagógusok Szakszervezetének mai közleményében a Magyar Bálint és Sándor Klára SZDSZ-es képviselők által a közoktatási törvényhez beadott módosító indítványról.
A szerencsejáték szervezéséről szóló törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy januártól a pókert játékkaszinón kívül, kártyatermekben is meg lehessen szervezni - mondta Keller László országgyűlési képviselő kedden a parlamentben a törvényjavaslat általános vitájában.
Az észak-koreai földalatti nukleáris robbantás, és rakétakísérlet miatt kialakult feszült politikai helyzet miatt esett a hongkongi részvénypiac. A Hang Seng index értéke 130.26 ponttal, 0,8 százalékkal 16,991.56 pontra csökkent, május 15-e óta nem volt az ondex értéke 17,000 pont alatt. (ProfitLine.hu)
A jelentős befektetői érdeklődés miatt a meghirdetett 40 milliárd forintnál 10 milliárd forinttal nagyobb tételben adott el a mai aukción 3 hónapos (D090902) diszkontkincstárjegyeket az Államadósság...
A fogyasztói szokások hosszú távú változása a gazdasági válság hatására erősödni látszik - derül ki a GfK Hungária adataiból. Csökken az élményszerű nagybevásárlások aránya, helyette többször ugyan, de kevesebb értékben vásárolunk....
Szilvásy György ügyvédje megerősítette: a volt titokminisztert valóban beidézte az ügyészség gyanúsítotti kihallgatásra. Sebes Péter az MTI-nek kedden azt mondta: nem közölték velük, hogy mi a kihallgatás tárgya. Az ügyészség tájékoztatása szerint az idézésben nem közlik a gyanúsítás konkrét szövegét.
Magyarország vezeti a Forbes Magazin listáját, melyet a legkedvezőbb ár-értékaránnyal rendelkező utazási célpontok körében készítettek. A második helyezett Svédország, míg a harmadik Lengyelország...
A világ talán sosem ismerte volna meg Bob Woodward és Carl Bernstein, a Watergate-botrány kirobbantóinak nevét, ha két kollégájuk utánajár egy fülesnek. Richard Nixon amerikai elnök piszkos trükkjeiről ugyanis először nem a Washington Post, hanem a The New York Times újságírói tudtak.
Nem "kevesebb", hanem erkölcsösebb kapitalizmusra van szükség - jelentette ki Simor András jegybankelnök a Media Hungary konferencia nyitónapján mondott beszédében kedden Tihanyban....
Szabadságstoppot sürgetett a német parlamenti képviselőknek a Bundestag egyik képviselője, aki megengedhetetlennek tartja, hogy a súlyos gazdasági, illetve pénzügyi válság idején a honatyák hónapokra szabadságra menjenek. A kereszténydemokrata Laurenz Meyer - aki mellesleg pártja, a CDU gazdasági szakértője is - egy keddi interjúban utalt arra, hogy Németországot még az ág is húzza.
Gyanúsított lesz Szilvásy György a tavaly őszi lehallgatási botrányban - tudta meg a Magyar Nemzet. A volt titokminiszter ügyvédje megerősítette, hogy Szilvásyt az ügyészség beidézte, a kihallgatás tárgyát azonban a vádhatóság nem közölte velük.
Az elmúlt másfél évben a fogyasztói szokások lassú változása figyelhető meg, amely a válság hatására erősödni látszik: a nagy alapterületű, széles választékkal rendelkező hiper- és szupermarketek...