Az MSZP a rendőrség megerősítése mellett támogatja a városőrségek felállítását - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden az MTI-nek Lázár János (Fidesz) nyilatkozatára reagálva. Lázár János o...
Még nem született döntés arról, hogy az APEH dolgozóinak jutalomelőlegét kifizetik-e - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő kedden, a kormányszóvivői tájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva. Az Adó- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete szerint a hivatal dolgozói elszántak jogosnak hitt járandóságuk megszerzésében, amit elsősorban tárgyalásos úton szeretnének elérni - tudósít az MTI.…
Moszkvában nyugodtan fogadták a Nabucco földgázvezetékről szóló kormányközi szerződés ankarai aláírását, ezt mondta az Interfax hírügynökségnek kedden egy orosz külügyi tisztségviselő, és szót emelt a Nabucco "alaptalan átpolitizálása" ellen. (ProfitLine.hu)
A lengyel kormány költségvetési megszorítások, adóemelés szükségével szembesül a gazdasági válság miatt, de a jelek szerint a Lengyel Nemzeti Bank nem akar segíteni, nincs kedve átadni profitját az államháztartási hiány csökkentésére. (ProfitLine.hu)
Három újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség az országgyűlési képviselők ellen elkövetett, illetve tervezett támadások gyanújával - értesült a HavariaPress.
Oszkó Péter pénzügyminiszter rendkívüli felmondással szünteti meg Tátrai Miklós, az MNV Zrt. vezérigazgatójának megbízatását, és ezt kedden személyesen közölte vele. "A pénzügyminiszter...
Életének 63. évében elhunyt Zentay István, Debrecen volt szocialista alpolgármestere, főiskolai tanár - közölte az MTI-vel hétfőn közleményben a város önkormányzata.
Több szervezet "tómentő" akcióval tiltakozik a Sukoróra tervezett kaszinóváros ellen. A beruházás egyesek szerint felveti az ingatlanspekuláció gyanúját. A Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz az ügyben.
Májusban a várt 17,5% helyett 17,0%-kal csökkent az EU-s ipari termelés (előző: -20,5%). Júliusban 44,8 pontról 39,5 pontra csökkent a német ZEW-index, miközben az elemzők 47,9 pontos értéket vártak. Az EU-s ZEW-Index 42,7 pontról 39,5 pontra esett (előrejelzés: 44,0 pont). Júniusban a várt 0,4% helyett 0,6%-kal emelkedtek az amerikai kiskereskedelmi forgalmak (előző: 0,5%). A termelői árak…
Történelmi jelentőségű, hogy a volt lengyel kormányfőt, Jerzy Buzeket választották meg az Európai Parlament (EP) új elnökévé - közölte a Fidesz kedden. Most fordult elő először, hogy európai...
Életének 63. évében elhunyt Zentay István, Debrecen volt szocialista alpolgármestere, főiskolai tanár - közölte az MTI-vel hétfőn közleményben a város önkormányzata.
Közös nyilatkozatban tiltakoztak a szlovák nyelvtörvény ellen a magyar parlamenti pártok ifjúsági szervezetei Szlovákia budapesti nagykövetsége előtt kedden. A négy ifjúsági szervezet jelen lévő...
Nyoma veszett két turistának, köztük egy magyar állampolgárnak a hét végén a heves esőzéstől sújtott romániai Déli-Kárpátokban. A magyar turista és román állampolgárságú marosvásárhelyi társa egy...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 544,44 pontos, 3,68 százalékos emelkedéssel, 15.358,18 ponton zárt kedden. A Mol 5,23 százalékkal 12.270 forintra drágult, az OTP részvények ára 4,57 száz...
Rosszulléte miatt távozott a baleset helyszínéről az a horvát diplomata, aki hétfőn gépkocsijával egy 47-es villamossal ütközött Budapesten - tájékoztatta a horvát nagykövetség az MTI-t kedden.
A németekkel közösen rendezheti a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot Lengyelország. A rendezési jogot az ukránokkal közösen nyerték el a lengyelek, keleti szomszédunknál azonban 665 millió euró hiányzik a kasszából.
Az euróövezethez való csatlakozás után Szlovákiában megugrott a hamisított eurók száma - közölte kedden a pozsonyi jegybank. Az idei első hat hónap alatt a hatóságok kezébe összesen 1160 darab...
A lopott cipő buktatta le azt a férfit, aki már napok óta fosztogatta a hétvégi házakat Hajdúböszörményben és Bocskaikertben. Hétfőn betört az egyik házba, onnan mobiltelefont, pénzt lopott el, majd az ott talált cipőt a lábára húzva távozott. A ház tulajdonosa azonban követte a hátrahagyott nyomokat, melyek elvezették az elkövetőhöz, akinek a lábán felismerte a saját cipőjét.
Újabb három embert vett őrizetbe a Budaházy-csoportból terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden. Ők többek között azzal gyanúsíthatók, hogy Kóka...
Azonnali hatállyal megvonta a BBC irányító testülete a brit közszolgálati médiatársaság felső vezetésének prémiumát, arra hivatkozva, hogy az igazgatók fizetése egyébként is elég magas, és a hatalmas jutalmak kifizetése dühíti a közönséget, amely az előfizetési díjakkal eltartja a céget.
Romániában az első félévben 62 653 új autó kapott rendszámot, 58,1 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első félévben. Használt autókból ellenben 129 076-ot írtak át, 72 százalékkal többet, mint a ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 544,44 pontos, 3,68 százalékos emelkedéssel, 15.358,18 ponton zárt kedden, kiemelkedő 27,5 milliárd forintos forgalom mellett - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Számos kedvező hír látott napvilágot a keddi kereskedésben, a befektetők azonban már egyre óvatosabban kezelik a pozitív fejleményeket. Ennek következtében a vezető tengerentúli tőzsdeindexek szűk...
Az euróövezethez való csatlakozás után Szlovákiában megugrott a hamisított eurók száma - közölte kedden a pozsonyi jegybank. Az idei első hat hónap alatt a hatóságok kezébe összesen 1160 darab hami...
A kórházaknak kifizetett pénz nem kevesebb az elmúlt hét hónapban, mint az előző év ugyanezen időszakában; ebben a helyzetben biztonságban érezhetik magukat a betegek - írta az Egészségügyi...
Kettesfokozatú hőségriasztást rendelt el az Országos Tiszti Főorvos szerdától szombatig. A várható legmagasabb hőmérséklet hétvégéig meghaladja a 30 fokot és éjjel sem kevesebb 20 foknál. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország déli részére már ma is narancssárga riasztást adott ki a kánikula miatt. A hőség mellett extrém erősségű UV-B sugárzásra is fel kell készülni az ország egész…
Örül az Alkotmánybíróság (Ab) népszavazással kapcsolatos döntésének Göndör István, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese, aki kedden az MTI-nek elmondta, az általa beterjesztett és a...
Örül az Alkotmánybíróság (Ab) népszavazással kapcsolatos döntésének Göndör István, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese, aki kedden az MTI-nek elmondta, az általa beterjesztett és a parlament által elfogadott jogszabállyal a képviselők kedvezményei megszűntek, minden jövedelmük adókötelessé vált.
Az MSZP a rendőrség megerősítése mellett támogatja a városőrségek felállítását - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden az MTI-nek Lázár János (Fidesz) nyilatkozatára reagálva. Lázár János...
A globális gazdasági lassulás ellenére a Tesco további beruházásokat hajt végre Ázsiában - jelentette ki Andrew Higginson, a kereskedelmi üzletlánc kiskereskedelmi szolgáltatásokért felelős igazgató....
A kormányszóvivő szerint a pénzügyminisztérium dönt arról, hogy kifizetik-e az APEH dolgozóinak a korábbi években megszokott jutalomelőleget. Sajtóértesülések szerint ha ez nem történik meg, akkor az...
Minden újabb járművén bekapcsoltatja a BKV a légkondicionálót a hőségriadó ideje alatt - mondta az InfoRádiónak Szilágyi Károly, a társaság szóvivője. A metrón, a HÉV-en, valamint a régi buszokon és villamosokon azonban csak a menetszél hűtheti az utasokat.
Azonnali hatállyal megvonta a BBC irányító testülete a brit közszolgálati médiatársaság felső vezetésének prémiumát, arra hivatkozva, hogy az igazgatók fizetése egyébként is elég magas, és a...
Font Sándor (Fidesz) szerint az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) bevezetése kifoszt 1 millió 800 ezer olyan földtulajdonost, akik évekkel ezelőtt bérbe adták művelésre a termőföldjüket.
Mesterlövészek védik Sydneyben a veszélyeztetett pingvineket. A Nemzeti Park és Vadvédelmi Szolgálat saját mesterlövészeit, infravörös kamerákat és csapdákat állított fel, miután kutyák vagy...
Nem az a meglepő, hogy menesztették Tátrai Miklóst a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, hanem az, hogy egykor kinevezték annak élére - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az...
Emlékplakettel ismerte el hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrfőkapitány a Kék Fény Motoros Klub segítségnyújtását és tárgyjutalmat adott át a szervezet egyik tagjának, miután a baráti társaság a közelmúltban aktívan közreműködött a mezőtúri kettős gyilkosság gyanúsítottjának elfogásában.
Közös buszjáratot indítanak a helyi borászok a balatoni borospincékhez. A járattal a turisták 50 kilométeres útvonalat járhatnak be, és több mint negyven pincészetet látogathatnak meg. Az összefogáshoz csaknem ötven borász csatlakozott.
Életét vesztette az a 40 éves szlovák férfi, aki motorjával balesetet szenvedett kedd délután a 10-es főúton, Piliscsaba és Pilisvörösvár között. A helyszínen teljes az útzár - közölte a rendőrség...
Életét vesztette az a 40 éves szlovák férfi, aki motorjával balesetet szenvedett a 10-es főúton, Piliscsaba és Pilisvörösvár között. Az elsődleges információk szerint egy nyerges vontató balra akart bekanyarodni, emiatt a mögötte haladó személyautó hirtelen fékezett, a mögötte haladó motoros pedig - mivel látta, hogy nem tud megállni - elrántotta a kormányt, elcsúszott, és egy szemből érkező…
Újabb három embert vett őrizetbe a Budaházy-csoportból terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden; ők többek között azzal gyanúsíthatók, hogy Kóka János SZDSZ-es politikus házára Molotov-koktélokat dobtak - közölte a szervezet az MTI-vel.
A 4-6-os helyén augusztusban átlag 20 éves Ikarus buszok járnak majd. Az új, légkondis Volvo buszok ugyanis nem férnének el - a BKV szerint így is biztonságos az utazás
Szövődmények miatt meghalt egy nő szülés után 11 nappal a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba. Az asszony férjének ügyvédje az InfoRádiónak azt mondta: a vérmérgezést valószínűleg az okozhatta, hogy császármetszéskor megsérült a nő vékonybele, így a béltartalom a hasüregbe ürült. A férj többször panaszkodott, hogy feleségének a szülést követően egy hétig nem volt széklete, de az orvosok erre…
Font Sándor (Fidesz) szerint az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) bevezetése kifoszt 1 millió 800 ezer olyan földtulajdonost, akik évekkel ezelőtt bérbe adták művelésre a...