A 7 vezető brit kiskereskedelmi üzletlánc - köztük a Tesco, az Asda és a J Sainsbury - közreműködésével májusban közel felére csökkent a forgalomban lévő bevásárlószatyrok száma Nagy-Britanniában a...
Több háziorvost is a kártyapénz visszafizetésére kötelezett az OEP, miután a rendelésre nem járó betegek után is felvették a támogatást. Az orvosi kamara szerint a háziorvosok nem kényszeríthetik a betegeket a rendelésen való megjelenésre, ahogyan azt a jogszabály előírja. A háziorvosok azt szeretnék, ha a pénztár nem csak az elmaradó betegek után járó támogatást vizsgálná, hanem azt is, hogy…
Szállodahajóval ütközött össze egy motorcsónak Vácnál a Duna 1680-as folyamkilométerénél. A motorcsónak elsüllyedt - mondta Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az MTI-nek. A...
Újabb zavargások Teheránban. A tüntetők ostrom alá vették az iráni rádió épületét. A rendőrség könnygázzal és gumibotokkal oszlatta fel a tömeget. Nem hivatalos értesülések szerint a zavargásoknak halálos áldozatai is vannak.
A forint - a többi térségbeli devizával együtt - gyengült az euróval szemben, amely 275 forint fölött állt pénteken késő délután a londoni bankközi devizapiacon. Röviddel 18 óra előtt az euró...
Elégedett a magyar eurokötvény piaci fogadtatásával Búzás László, az Államadósság Kezelő Központ üzleti vezérigazgató-helyettese, aki a jelentős kereslet mellett a jelentkező befektetők nagy számát emelte ki. Egyetlen dolgot sajnál csak, mondta az MTI-nek pénteken, hogy a devizakötvény méltatlanul háttérbe szorította csütörtöki nagy sikerű belföldi kötvényaukciót - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az amerikai General Electric (GE), mely az egyik legjobban figyelt vállalat a jelentési szezonban, pénteken közzétett tájékoztatása szerint az adózott eredménye 49 százalékkal csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,33 pontos, 0,41 százalékos emelkedéssel, 15.937,70 ponton zárt pénteken, 10,9 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
A forint - a többi térségbeli devizával együtt - gyengült az euróval szemben, amely 275 forint fölé is ugrott pénteken késő délután a londoni bankközi devizapiacon, jelenleg 274,87 forinton áll az euro jegyzése. (ProfitLine.hu)
Dávid-csillagot viselő gyerekek szaladgálnak a ruhájukat igazgató SS-katonák között, a közelben francia csendőrök verik a blattot, kicsivel odébb az orvosi köpenyt viselő Jean Reno készül a szerepére - a mogyoródi Astra Stúdióban nemrég kezdték meg a Razzia (La Rafle) munkacímet viselő második világháborús dráma forgatását.
Megszüntetné a zöldkártyát, illetve a gépjárművek környezetvédelmi felülvizsgálatának külön elvégzését a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), a zöldkártya vizsgálatot a műszaki vizsgával együtt végeznék el. (ProfitLine.hu)
A kormány az egyoldalú szerződésmódosításokat illetően kéthónapos moratóriumban állapodott meg a bankokkal, a pénzügyi felügyelet fogyasztóvédelmi jogkörét pedig erősítik - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón a miniszterelnök, miután bankvezetőkkel tárgyalt - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A hidegfront szombat reggel éri el Magyarország nyugati határát, viharos széllel, helyenként felhőszakadással, jégesővel. A gyorsan mozgó hidegfront 6-8 óra alatt halad át az országon, 10-15 fokos hőmérséklet-különbséget okozva. Szombaton napközben a keleti országrészben még 35 Celsius-fok körüli hőmérséklet lesz, míg nyugaton már csupán 20-25 fok.
Izland átnyújtotta pénteken a csatlakozási kérelmét az Európai Unió soros elnökségének, mindössze egy nappal azután, hogy a parlament szűk többsége megszavazta az erről szóló döntést - közölte az...
Panasszal élt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója az UD Zrt. elleni nyomozás megszüntetéséről szóló VPOP-határozat ellen. Laborc Sándor azt kifogásolja, hogy nem rendeltek ki független igazságügyi könyvszakértőt a cég pénzmozgásainak tisztázására és a pénzügyőrök szerinte nem tárták fel megfelelően a cégháló tulajdonosi hátterét, számlázási rendjét sem.
Egyre tovább élnek a japánok: a nőknél a születéskor várható élettartam 86,05 év - ami világrekord -, a férfiaknál pedig 79,29 év. A nők átlagos élettartama 22 nappal, a férfiaké pedig 37 nappal...
Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) felkéri Kóka János frakcióvezetőt, hogy a párt megosztottságának megszüntetése érdekében mondjon le posztjáról. Retkes Attila pártelnök ismertetése szerint egyebek között erről határozott a testület pénteki ülésén.
Az Egyesült Államokban a megkezdett lakásépítések száma júniusban a szezonálisan kiigazított adatok alapján 3,6 százalékkal 582,000 egységre emelkedtek, a májusi felülvizsgált 562,000 egységről. Mindez 46 százalékkal elmarad az előző év hasonló időszakában mért 1,078,000 egységtől. Az elemzők 530,000 egységre történő emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Június hónapban 9 éve nem látott mértékben estek vissza a videójáték eladások az USA-ban, a legnagyobb csökkenést a Nintendo és a Sony volt kénytelen elkönyvelni. A kedvezőtlen gazdasági környezet...
A Citigroup meglepte pénteken a Wall Streetet, az elemzők által prognosztizált veszteség helyett 3 milliárd dolláros adózott eredményről - részvényenként 49 centről - számolt be a második negyedévről. Az elemzők csak 37 centes eredményre számítottak. (ProfitLine.hu)
A nagy hőség ellenére kevesebb víz fogyott csütörtökön, mint szerdán - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Vízművek szóvivője. Lévai Zsuzsa szerint a csökkenés a következő napokban tovább folytatódhat.
Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) felkéri Kóka János frakcióvezetőt, hogy a párt megosztottságának megszüntetése érdekében mondjon le posztjáról, és jelölje meg azt a személyt, akit a tisztség...
Az SZDSZ új ügyvivő testülete (üt) pénteki ülésén felkérte Kóka Jánost, mondjon le a parlamenti frakcióvezetői posztról - jelentette be Retkes Attila, a párt elnöke az ülés után. Az üt szakpolitikai kabineteket alakított, és döntött arról, hogy országjárásra indulnak.
A 27 tagú "barbárok bandája" nevű bűnszövetkezet vezetője, Youssouf Fofana is jelen lesz abban az újabb perben, amelyet a francia kormány kérésére kezdeményezett a párizsi ügyészség. A...
A Magyar Gárda feloszlatása ellenére a nyíltan rasszista és antiszemita szélsőjobboldal a válságra és a nacionalista nosztalgiára építve virágzik Magyarországon - írta péntek délután megjelent számában a Le Monde című francia napilap.
Három hónappal, október 19-ig meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság Budaházy György előzetes letartóztatását - számolt be több hírportál péntek kora este.
Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) felkéri Kóka János frakcióvezetőt, hogy a párt megosztottságának megszüntetése érdekében mondjon le posztjáról. Retkes Attila pártelnök ismertetése szerint egyebek között erről határozott a testület pénteki ülésén.
Három hónappal, október 19-ig meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság Budaházy György előzetes letartóztatását - számolt be több hírportál péntek kora este. A 2002-es hídfoglalásáról...
Egy szállodahajó és egy motorcsónak ütközött össze a Duna váci szakaszán, a motorcsónak elsüllyedt, vezetője kiúszott a partra - értesült a HavariaPress.
A kereskedelmi bankok is beálltak a kormány válságkezelő programja mögé, amikor Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken megegyezett velük abban, hogy két hónapos moratóriumot adnak a hitelszerződések...
Bár a férfi teniszezők világranglistájának 32. helyezettjét tavasszal doppingvétségen érték, tisztázták a vádak alól, mivel a bíróság szerint úgy került a szervezetébe a kokain, hogy megcsókolt egy nőt.
Újabb kilencven napig előzetes letartóztatásban marad a bíróság döntése értelmében Budaházy György, aki a gyanú szerint vezetője volt a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadítási Hadsereg elnevezésű csoportnak - értesült a HavariaPress.
Fizetésképtelenséget jelentett a Quitt Tours utazási iroda, a cég biztosítása feltételezhetően fedezni tudja a külföldön tartózkodó 15 utas hazahozatalát, de az összes kárigényt nem képes...
Két sérülje van a 63-as főúton a 88-as kilométernél, Székesfehérvártól két kilométerre pénteken történt balesetnek; az érintett útszakaszról elterelik a forgalmat - közölte az MTI-vel a rendőrség....
Felmentették a vád alól az amerikai milliárdos Mark Cubant, akit korábban az amerikai tőzsdei felügyelet azzal vádolt meg, hogy a nyilvánosság számára nem ismert információkat felhasználva 750,000...
A kormány és a főváros eddig több mint 150 millió forinttal járult hozzá a szúnyogok irtásához, illetve gyérítéséhez - közölte az Önkormányzati Minisztérium pénteken. Egyes területeken nem ritka az óránkénti nyolcvan csípés.
Búcsúzik a kapitány című könyvével tett pontot gazdag életműve végére Illés Sándor. A múlt héten elhunyt temerini születésű író, költő 1950 óta volt a Magyar Nemzet főmunkatársa. Az életművéért számos díjjal kitüntetett Illés Sándort a Szent István-bazilikában búcsúztatták munkatársai, barátai, tisztelői.
Feloldották a zárat péntek este Budapest XVI. kerületében az Újszász utca a Pilóta és a Diós Lajos utca által körülhatárolt területen, miután tűzszerészek elszállították a helyszínről a kora...
Életének 82. évében elhunyt Leszek Kolakowski lengyel kortárs filozófus - közölte a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap az internetes oldalán pénteken.
Nem hagyhatja el éjjel az otthonát az a brit biztonsági őr, aki 3552 fontot (1,1 millió forintot) lopott a munkahelyeiről, hogy finanszírozhassa a plasztikai műtéteket, amelyek eredményeképpen úgy néz ki, mint Lucifer.
Csécsei Béla és Wittinghoff Tamás is kiléptek pénteken az SZDSZ-ből; az ügyvivői testület azt szeretné, ha Kóka János lemondana frakcióvezetői posztjáról. A pártelnök körlevélben kért támogatást az SZDSZ ügyvivőitől. Magyar Bálint szerint már egy ideje világos, hogy az SZDSZ pártként befejezte a működését.
2011-ig a Juventusban játszik Alessandro Del Piero. A válogatott labdarúgó egy évvel meghosszabbította a zebrákkal jövőre lejáró szerződését. Del Piero úgy érzi még legalább két évig a legmagasabb szinten űzheti szeretett sportágát.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellenzi, hogy a jegybank közvetlenül finanszírozza a költségvetési hiányt vagy erre fordítsa a saját nyereségét - közölte pénteken Viktor Juscsenko ukrán elnök...
Fizetésképtelenséget jelentett a Quitt Tours utazási iroda, a cég biztosítása feltételezhetően fedezni tudja a külföldön tartózkodó 15 utas hazahozatalát, de az összes kárigényt nem képes ellentételezni - értesült a TV2 Tények című műsora pénteken. Ertl Pál, az UNIQA Biztosító nem életbiztosításokért felelős igazgatósági tagja az MTI-nek elmondta: a biztosító már hazahozatta a külföldön lévő…