Német kutatók igazolták, hogy a hiperaktív gyerekek inkább nyugton maradnak, ha koncentrációs gyakorlatokat végeznek: ha a gyerekek megtanulják célzottan aktiválni bizonyos agyterületeiket, mérsékelni tudják tüneteiket.
A magyar légvédelemnek nemcsak a vadászrepülő fegyverneme van válságban, hanem súlyos problémákkal küzdenek a légvédelmi rakétások is – értesült a Magyar Nemzet.
Európában új korszak kezdődött, amely jobboldali lesz - állapította meg szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján népes...
Zala megyénél lépett be az országba a zivatarvonal - tájékoztatta Fodor Zoltán veszélyjelző meteorológus az MTI-t. Az Országos Meteorológia Szolgálat már ki is adta a Dunántúlon a narancssárga a riasztást, ahol heves, felhőszakadással kísért zivatarokra, rövid idő alatt nagy mennyiségű, akár 30 milliméter feletti csapadékra kell számítani.
Óriási veszteséget okoznak a kiszervezések és a privatizáció az egészségügyben - az Állami Számvevőszék szerint. A még nem nyilvános, de egy kormányközeli napilap birtokába került jelentésből kiderül: az intézmények drágán és előnytelen feltételekkel szerződnek közpénzért magáncégekkel.
Füttyel és tiltakozó táblákkal fogadták Traian Basescu román államfőt Tusnádfürdőn, autonómiát követelve Székelyföldnek. Orbán Viktor arról beszélt, hogy a magyar baloldal egy neoliberális tőkéscsoport kezébe került, ami elvette az egészségügyi ellátást, a nyugdíjat, a demokráciát és a nemzeti összetartozás élményét is.
A vízimentők és a vízirendészek több mint 20 hajóval terelik ki a Balatonból a fürdőzőket, horgászokat és hajókat - mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat Egyesületének szóvivője ...
Vörös, azaz a legmagasabb riasztást adta ki a meteorológiai szolgálat a vihar miatt a Dunántúl középső részére. Volt ahol már három centiméter nagyságú jég hullott, a Balatonnál pedig 100 kilométeres óránkénti sebességű szél tombol.
Fodor Gábor szerint akik jól ismerik az SZDSZ belső életét, pontosan tudják, hogy egy jól felépített, szervezett kiléptetés zajlik a pártban - a párt nemrégiben lemondott elnöke erről a Hetek című hetilapnak beszélt. Kiemelte: ő nem tervezi, hogy távozna a pártból.
Az északkelet-németországi Szász-Anhalt tartományban mára virradóan a föld szabályosan elnyelt egy családi házat. A rendőrség szerint a rendkívüli szerencsétlenség Alighanem összefügg az idei tartós nyári esőzéssel, amely fellazította a talajt.
Péntek este a győri kórház intenzív osztályán elhunyt Beck Tamás, a legutóbbi szezonban az NB II Nyugati csoport bajnokánál, a Gyirmót SE-nél szerepelt 19 éves labdarúgó.
Hárman meghaltak abban a személykocsiban, amely szombat délben autóbusszal ütközött össze Hajdúböszörmény és Hajdúvid között - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
Három ember meghalt egy közlekedési balesetben szombaton kora délután Hajdúböszörmény közelében. Egy menetrend szerinti busz és egy személyautó ütközött össze.
Kilenc vonat vesztegel a Balaton déli partján a vihar miatt. Balatonszárszó-Szántód-Köröshegy között a viharos időjárás miatt leszakadt 12 óra 20 perckor a felsővezeték, mert rádőlt egy nagy fa, és így két oszlop is megsérült.
Sikeresen dokkolt az Nemzetközi Űrállomáshoz az Endeavour. A csatlakozás előtt a bázison tartózkodó asztronauták lefotózták az amerikai űrsikló sérülését.
Zala megyénél lépett be az országba a zivatarvonal - tájékoztatta Fodor Zoltán veszélyjelző meteorológus az MTI-t. Fodor elmondta: az Országos Meteorológiai Szolgálat már kiadta a Dunántúlon a...
Elhunyt szombaton a világ legidősebb férfija, a 113 éves Henry Allingham, az I. világháború egyik utolsó brit veteránja. Allingham alig egy hónapig tudhatta magát a legöregebb férfinak a világon:...
Európában új korszak kezdődött, amely jobboldali lesz - jelentette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor, aki szerint a mai jobboldalnak tanulnia kell a "csúfosan vereséget szenvedett" baloldal drámájából .
A chlamydia fertőzés napjaink leggyakoribb nemi úton terjedő betegsége, ennek ellenére még mindig nem kap elég figyelmet. A méhszáj gyulladását okozza, de ha a kismedencébe terjed, akkor a petevezető gyulladását, károsodását idézi elő, melynek következménye lehet a meddőség.
Európában új korszak kezdődött, amely jobboldali lesz - jelentette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor, aki szerint a mai jobboldalnak tanulnia kell a "csúfosan vereséget szenvedett" baloldal drámájából.
Hárman meghaltak abban a személykocsiban, amely szombat délben autóbusszal ütközött össze Hajdúböszörmény és Hajdúvid között - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az...
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Kitüntették az ország legsikeresebb rendőrkutyáját és gazdáját; az újságírók által "szuperebnek" titulált kutya a tízéves pályafutása során több tucat bűnözőt fogott el, eltűnt...
Az MSZP szerint eredményes válságkezelőre van szükség, Orbán Viktor azonban továbbra sem mondja meg, hogyan kezelné a válságot - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője szombaton az MTI-nek a Fidesz elnökének tusnádfürdői beszédére reagálva.
Hét hónapos mélységbe esett a héten a kukorica decemberi leszállítású ára a chicagoi árutőzsdén (a CBOT-on). Az ok egyszerű, az amerikai időjárási viszonyok igen kedvezően alakulnak a két legnagyobb...
A mobiltelefon gyakori használata magyarázhatja a fültőmirigy-rákos esetek ugrásszerű növekedését - állítják izraeli kutatók, akik a szájüregi daganatos megbetegedések számának alakulását vizsgálták 1970 és 2006 között.
Kilenc vonat vesztegel a Balaton déli partján a vihar miatt - közölte Peiper Károly, a MÁV sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel. A sajtóügyeletes elmondta: Balatonszárszó-Szántód-Köröshegy között...
A tulajdonhoz való jogot is sértheti, hogy az áramszolgáltatók kötelesek a fogyasztók többletbefizetéseinek 60 százalékát a krízisalapba utalni. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó jogászok a jótékonykodásra lehetőséget adó salátatörvényt pedig alkotmánysértőnek tarják. A Fidesz felszólította a kormányt, hogy fizessék vissza a milliárdokat az embereknek.
Kétórás várakozás alakult ki szombat délelőttre a röszkei határátkelő kilépő oldalán a személyforgalomban. A torlódás oka, hogy a Nyugat-Európából szabadságra hazatérő vendégmunkások tömegesen jelentkeznek kilépésre az országból.
Házszabály-módosítást kér Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista képviselőcsoportjának vezetője az EP elnökétől annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen katonai, félkatonai egyenruhában megjelenni az ülésteremben - közölte Göncz Kinga, az MSZP EP-képviselője az MTI-vel szombaton. A szocialista politikus azt is elmondta: kíváncsian várják, hogy a Fidesz az EP-pozícióit miként…
A Dunántúlon kívül a közép-magyarországi régióban is narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológia Szolgálat, Veszprém, Fejér és a Komárom-Esztergom megyék területére pedig már piros a riasztás - tájékoztatott Fodor Zoltán veszélyjelző meteorológus.
Péntek este a győri kórház intenzív osztályán elhunyt Beck Tamás, a legutóbbi szezonban az NB II Nyugati csoport bajnokánál, a Gyirmót SE-nél szerepelt 19 éves labdarúgó.
Fodor Gábor szerint akik jól ismerik az SZDSZ belső életét, pontosan tudják, hogy egy jól felépített, szervezett kiléptetés zajlik a pártban - a párt nemrégiben lemondott elnöke erről a Hetek című...
Tragikus hirtelenséggel elhunyt péntek éjszaka egy 19 éves győri labdarúgó. Beck Tamás, a Győri ETO játékosa pénteken a pápai NB III-as csapatnál vett részt próbajátékon, amikor egy edzőmeccsen rosszul lett és le kellett cserélni. A focista később a győri kórházban életét vesztette.
Jelenleg megszokott az injekciós kezelés, de azon válaszolók fele is szívesebben választaná a kényelmesebb tablettás megoldást, akiknek számára nem jelent komoly problémát az injekciózás.
A vihar miatt 9 vonat vesztegel a Balaton déli partján – tájékoztatott a MÁV sajtóügyeletese. Peiper Károly hozzátette: Balatonszárszó-Szántód-Köröshegy között szombaton kora délután leszakadt felső vezeték, miután rádőlt egy nagy fa. Az utasokért több buszt is elindítottak.
A csőd szélén tántorgó CIT Group áthidaló hitel lehetőségéről tárgyal többek között a JP Morgannel és a Morgan Stanley-vel, akik mint tanácsadók is minden lehetőséget számba vesznek a nagybank...