Szaad bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot irányító Oszama bin Laden egyik fia állítólag meghalt az év elején Pakisztánban egy amerikai rakétatámadásban - jelentette helyi idő szerint szerdán az NPR amerikai közszolgálati rádió.
A tervezettnél hamarább ért véget az Endeavour űrsikló két asztronautájának szerdai űrsétája, mert az egyik űrhajós szkafanderében túlságosan megnőtt a szén-dioxid-mennyiség. Az Endeavournak a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) való mostani tartózkodása alatt tervezett öt űrsétából a harmadik közép-európai idő szerint 22 óra 31-kor ért véget, mintegy fél órával a tervezettnél korábban - közölte az…
Az MSZP-frakció külügyi munkacsoportja elképzelhetőnek tartaná a "külhoni magyar státus" törvénybe iktatását - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke az MTI érdeklődésére.
A németek Kelet-Európából csábítanák át a nyelvet jól beszélő tanárokat a pedagógushiány csillapítására. A küldő ország pedig cserébe német anyanyelvű nyelvtanárokat kapna. A hazai oktatók nincsenek felkészülve, adja hírül a Magyar Rádió.
Sokan arra számítottak, hogy a gyenge euró hatásra, illetve az erősödő belföldi turizmus következtében ismét feltámadhat az érdeklődés a Balaton part iránt. A remények ugyan némileg talán...
Az év végéig BKV bérletet kapnak az IKEA magyar munkatársai. A kezdeményezés célja a spórolás mellett a vállalat ökológiai lábnyomának csökkentése, írja a Napi Gazdaság.
Ha kell, a kormány beavatkozik a folyamatokba, év közben korrigálja a költségvetést, mert a tervezett költségvetési hiányt tartani kívánja - mondta a miniszterelnök. Bajnai Gordon azt is elárulta, hogy ha az ősszel nem alakul úgy a parlamenti munka, ahogy eltervezték, kész lemondani
Az idénre előrejelzett 428 euróhoz (1820 lej) viszonyítva 2020-ra megkétszereződik a románok havi bruttó átlagbére, így eléri a 871 eurót (3545 lej), írja a román Országos Előrejelzési Bizottság előrejelzése alapján a Magyar Nemzet.
Hiányoznak a turisták Görögországból: az idei első öt hónapban 17,9 százalékkal kevesebb volt az idegenforgalomból származó bevétel, mint a tavalyi első öt hónapban. Cipruson 12 százalékkal csökkentek a bevételek.
Az állami társaságok igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjainak létszámcsökkentéséről is döntött a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) szerdai ülésén.
Az MSZP-frakció külügyi munkacsoportja elképzelhetőnek tartaná a "külhoni magyar státus" törvénybe iktatását - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista...
Korántsem csak az állami támogatás elégtelen mértéke és a koncepciótlanság az oka, hogy a cigány telepek felszámolási programjának nincs látható eredménye. A Magyar Nemzet kiderítette: a kevés pályázatnyertes között kétes múltú egyének is szerepelnek, ami felvetheti a pályáztató szociális tárca felelősségét.
Ha csak a gazdasági háttér és a nemzetgazdasági szükségletek határoznák meg a forint irányzatát, akkor nem kellene erősödnie belátható időn belül, írta elemzők véleményét idézve csütörtökön a Dow Jon...
A világ egyik legnagyobb magánügyfél-kiszolgálója és vagyonkezelője, a svájci Credit Suisse bankház nagy léptekkel lábal kifelé a nemzetközi pénzügyi válságból, amely tavaly 2,85 milliárd dollárnyi ér...
Újabb, a Citadellán lévő építmények bontását rendelte el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja: egy 550 négyzetméteres, több száz vendég fogadására alkalmas üvegpavilon, 2 terasz és egy színpad lebontására adott ki határozatot a hivatal.
Marseille-ban több tucatnyi ház égett le a város egyik keleti negyedében. A francia hatóságok közlése szerint 300 embert kellett kiköltöztetni, de a tűzben senki nem sérült meg.
Hiába fizettek ki – prémiumokkal együtt – mintegy százmillió (!) forintot végkielégítésként a BKV személyzeti vezetőjének tavaly márciusban, Szalainé Szilágyi Eleonóra ma is a fővárosi közlekedési társaságnál dolgozhat havi bruttó négymilliós fizetésért – értesült a Magyar Nemzet.
Tele lett mindenük a Muff utcaiaknak a lakcíműk miatti állandó viccelődéssel, és úgy döntöttek megváltoztatják. A szóban forgó Muff utca Új-Zélandon van egy Geraldine nevű kisvárosban. Lakói...
A tervezettnél hamarább ért véget az Endeavour űrsikló két asztronautájának harmadik űrsétája, mert egyikük szkafanderében túlságosan megnőtt a szén-dioxid-mennyiség.
Az Új Köztemető 300-as parcellájában helyezik örök nyugalomra csütörtökön Király Béla nyugállományú vezérezredest, aki 1956-ban a Nemzetőrség főparancsnoka, Budapest katonai városparancsnoka volt. A 97 éves korában elhunyt Király Bélát az Országgyűlés, a honvédelmi tárca és a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti.
Továbbra is második fokozató hőségriasztás van érvényben az ország egész területén; ma akár 40 Celsius-fok is lehet az ország déli részein. Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat...
A Porsche német autógyár csütörtökön bejelentette, hogy legkevesebb 5 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre, hogy integrált autóipari konszernt hozzon létre a Volkswagennel. A döntés a cég...
A kormány munkahelymegtartó és -teremtő, illetve a gazdaság élénkítésére tett intézkedéseinek is köszönhetően, a régióban egyedül Magyarországon javul tendenciózusan a foglalkoztatási helyzet: csökken a regisztrált álláskeresők száma, és a munkanélküliségi ráta, a foglalkoztatottak létszáma pedig emelkedik - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Álláskeresési és személyiségfejlesztő tréningeket, valamint ingyenes képzéseket indít a térség fiataljai számára a közelmúltban megnyílt Támasz-Pont Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban.
A tervezett elbocsátások ellen tiltakozásul a világ vezető abroncsgyártója, a Michelin egyik franciaországi gyárának négy vezetőjét négy órán tartották fogva a munkások szerdára virradóra, a svéd SKF golyóscsapágygyár egyik felszámolásra ítélt franciaországi telephelyének dolgozói pedig elfoglalták a cég legnagyobb helyi üzemét.
Budapest ― Novák Heni (23), a Jóban Rosszban fiatal sztárja szeretne kiköltözni az Egyesült Államokba, és szerencsét próbálni párjával, Noszály Sándorral (37).
Az MSZP-frakció külügyi munkacsoportja elképzelhetőnek tartaná a "külhoni magyar státus" törvénybe iktatását - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke az MTI érdeklődésére.
Menetrendszerinti buszjáratot indított a Malév Kassáról és Pozsonyból Budapestre, a légitársaság új "járataira" már foglalhatnak helyet az utasok - ismertette Hegedűs Ádám, a Malév...
Menesztették a német Porsche autógyár vezetőjét. A gyár felügyelőbizottsága egész éjszaka tartó válságülés után bejelentette, hogy Wendelin Wiedeking távozik hivatalából.
Menesztették a német Porsche autógyár vezetőjét. A gyár felügyelőbizottsága egész éjszaka tartó válságülés után csütörtök reggel bejelentette, hogy Wendelin Wiedeking távozik hivatalából. Utóda az eddigi gyártási vezető, Michael Macht lett. (ProfitLine.hu)
Ma este nyolc órakor válnak nyilvánossá az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok a www.felvi.hu portálon, ezzel mintegy 127.500 ezer felvételiző sorsa dől el.
A kánikulai napokban átlagosan mintegy 40 százalékkal több terméket állítanak elő a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél - közölte Matus István, operatív vezérigazgató az MTI-vel. Hozzátette, hogy a cég...
Lemond, ha a költségvetés nem kapja meg a szükséges támogatást a parlamentben - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában. A kormányfő arról is beszélt: a hosszú távon az ország stabilitását biztosító és a magyar gazdaságot növekedésképesebbé tevő kormányprogram körülbelül egyharmadát sikerült eddig végrehajtani. A továbbra is szükséges költségcsökkentés jelentős, de az…
Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint szerda este közölte: tudatában van annak, hogy az amerikaiak szkeptikusan fogadják az egészségügy átfogó reformját, de az ország gazdaságának...
"Üzemlátogatást" szervez a Szigetre az econet.hu a részvényeseinek. Ha többen jelentkeznek, mint 20 fő, akkor sorsolással választják ki, hogy ki vehet részt az eseményen. Az econet.hu...
Bár a Starbucks és az Apple eredményei is jobbak lettek a vártnál, a piaci szereplők mégsem voltak túl optimisták a tegnapi kereskedés során, ami részben annak tudható be, hogy a ma jelentő bankokat...
Az EUR/USD 1,4203-ról 42 pippel 1,4245-re emelkedett az ázsiai kereskedésben. Többszöri tesztelés ellenétre sem sikerült bevenni az értéket. Az ázsiai alapok vételei felfelé segítették az árfolyamot. A kereskedők szerint tartósan bevehetik az 1,4250-es ellenállást, és szabaddá válhat az út 1,43-ig. Támogatás 1,4200-nél és 1,4180-nál található. A GBP/JPY erőre kapott, és 153,89-ről 152 pippel…
A HospInvestet nem az ellenfelei verték szét, hanem a saját hiszékenysége tett tönkre, mert elhitték és komolyan vették 2006-ban mindazt, amit a kormányprogramban az egészségügy átalakításáról...