2009. július 23. csütörtök

júl. 23
15:54
USD/CAD A BoC jelentésére várnak (HírTV)
16.30-kor teszik közzé a BoC havi jelentést. Az USD/CAD jóvátette veszteségeit, és 1,1011-re emelkedett. A piac reméli, hogy a jelentés információval szolgál a gazdasági kilátásokat illetően. A következő cél az 1,08-as érték. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
júl. 23
15:54
Fidesz: álbalhékat kreálnak a szocialisták és a bankok (Gondola)
A Fidesz szerint ami a hitelválság ügyében zajlik, az nem más, mint a felelősök, a szocialisták és a bankok egymásra mutogatása. "A bankok és a szocialisták egymásra mutogatnak, álbalhékat...
júl. 23
15:54
Egy hét alatt százezren kapták el a H1N1-et Nagy-Britanniában (Blikk)
Az elmúlt héten százezren fertőződtek meg az új influenzavírustól Nagy-Britanniában, ahol eddig 31-en bele is haltak a betegségbe. A nem hivatalos összesítés szerint a legutóbbi hét nap során csaknem megkétszereződött a betegek száma, egy héttel korábban ugyanis 55 ezer új esetet regisztráltak.
júl. 23
15:54
Nem fogy az olaj a világban, esésnek indult az árfolyam (ProfitLine)
Az amerikai munkanélküli adatokat, és a mérséklődő japán olajimportot követően csökkenésnek indult a kőolaj ára. Az amerikai típusú könnyűolaj (WTI) szeptemberi szállítású jegyzése 1 százalékkal 64,65 dollárra csökkent a Globex elektronikus kereskedésében. Londonban az északi-tengeri Brent típusú kőolaj ára 0,6 százalékkal 66,80 dollárra csökkent az ICE határidős kereskedésében. (ProfitLine.hu)
júl. 23
15:56
Kiváló a Balaton vízminősége (Infostart)
Továbbra is kiváló a Balaton vízminősége - közölte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. Molnár Csaba a siófoki, kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón a tó helyzetéről készült jelentéseket összegezve arról beszélt: a balatoni strandok 80 százaléka kapott kiváló minősítést és a tó oxigén- és tápanyagháztartása is megfelelő.
júl. 23
15:56
Legmagasabb fokozat: lángol az erdő Győr-Moson-Sopronban (HírTV)
Kigyulladt egy letarolt, erdős terület csütörtök délután Iván és Cirák térségében, Győr-Moson-Sopron megyében. A tüzet a legmagasabb, ötös kiemelt fokozatúnak minősítették, az oltásban több, mint 60 tűzoltó vesz rész.
júl. 23
15:56
Mintegy 94 ezer jelentkezőt vettek fel a felsőoktatásba (Gondola)
Mintegy 94 ezer jelentkezőt vettek fel a 2009/2010-es tanévre az ország különböző egyetemeire, főiskoláira - mondta az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön újságíróknak...
júl. 23
15:56
Hatezer karton csempészcigit foglaltak le (Blikk)
Hatezer karton csempészett cigarettát foglalt le a vám- és pénzügyőrség az elmúlt napokban, az áru értéke 32 millió forint. A vámosok szerdán Monoron tartottak ellenőrzést, ahonnan egy lakóházból és egy autóból háromezer karton, magyar adójegy nélküli cigaretta került elő.
júl. 23
15:56
Imádunk a "hálón lógva" játszani (ProfitLine)
A 14 év feletti magyar lakosság csaknem egynegyede már rendszeres on-line játékos, számuk májusban megközelítőleg 1,9 millió volt - tartalmazza a GKIeNET-T-Home-T-Mobile legfrissebb összegzése. (ProfitLine.hu)
júl. 23
16:00
Rekordott döntött cseh fegyverexport (Privátbankár)
Tavaly új rekordot ért el Csehország a fegyver- és hadianyag-exportban: 190 millió euró értékben szállított külföldre, meghaladva ezzel az 1991-es csúcsot, amikor az egykori Csehszlovákia még fegyvere...
júl. 23
16:02
Rászállnak a buszokra a rendőrök (Privátbankár)
Fokozottan ellenőrzik a rendőrök az autóbuszokat pénteken és szombaton az egész ország területén - közölte a rendőrség. Az akciót az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata, a TISPOL szervezé...
júl. 23
16:03
Bivalyerős forintunk volt ma (Portfolio)
Óvatos javulás bontakozott ki a külföldi befektetői környezetben, és ezzel párhuzamosan erősödésbe kapcsoltak délután a régió devizái. Ennek következtében a forint árfolyama a 270-es szint alá...
júl. 23
16:12
A leghatározottabban lépnek fel a rendőrök az Újpest-Steaua meccsen (Infostart)
A rendőrség a leghatározottabb fellépést ígéri a ma esti Újpest-Steaua Bukarest labdarúgó Európa-liga mérkőzésen, a stadionon belül és kívül is, ha atrocitásra kerül sor. Bencze József országos rendőrfőkapitány az InfoRádiónak elmondta: még nem hatályos az a jogszabály, amely lehetővé teszi a rendőrségnek, hogy félbeszakítsanak egy mérkőzést, de a szervezők, illetve a rendőrök jelezhetnek a…
júl. 23
16:12
Hatezer karton csempészett cigarettát foglaltak le a vámosok (Gondola)
Hatezer karton csempészett cigarettát foglalt le a vám- és pénzügyőrség az elmúlt napokban, az áru értéke 32 millió forint - közölte a vámhatóság csütörtökön az MTI-vel. A vámosok szerdán Monoron...
júl. 23
16:12
Beszippantott egy gyermeket a medence (Blikk)
Meghalt egy gyerek a budapesti Aquaworldben délután. A 9 éves kisfiú az egyik medence vízelvezető csatornájába esett.
júl. 23
16:12
EUR/CHF Gyengülő frank (HírTV)
Az UPS gyenge negyedéves adatai után erősödött a dollár. Az EUR/USD visszaesett 1,42 alá, 1,4186-ra. A deviza jelentős emelkedő potenciálra tett szert a frankkal szemben is, ezért néhányan intervenciótól tartanak. A vételi oldalon egy amerikai bank és egy brit clearingbank áll. Az USD/CHF-et 1,0731-en jegyzik, míg az EUR/CHF árfolyama 1,5230-on áll. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
júl. 23
16:12
Egyenesbe jött az USA lakáspiaca - harmadik hónapja emelkednek az értékesítések (ProfitLine)
A használt lakások értékesítése harmadik hónapja emelkedett június folyamán. Az értékesítések a szezonálisan kiigazított adatok alapján 3,6 százalékkal évesített szinten 4,89 millió egységre emelkedett a felülvizsgált májusi 4,72 millió egységről, azonban még így is 0,2 százalékkal elmarad a tavaly júniusban mért 4,90 milliótól - közölte a Nemzeti Ingatlanforgalmazók Szövetsége (NAR). Az előzetes…
júl. 23
16:14
A villamosenergia-rendszer csúcsterhelése 5900 megawatt körül alakul (Gondola)
A villamosenergia-rendszer csúcsterhelése a csütörtökre jelzett rekord melegben 5900 megawatt körül alakul a Mavir várakozása szerint - közölte Kovács Krisztina, a Magyar Villamosenergia-ipari...
júl. 23
16:14
Eto'o megegyezett - Mehet a csere (HírTV)
A Barcelona csatára, Samuel Eto'o mindenben megegyezett az Internazionale vezetőivel, így már csak a szerződést kell aláírnia, hogy a kék-feketék játékosa legyen - jelentette be csütörtökön a klasszis ügynöke, Jose Maria Mesalles.
júl. 23
16:15
A Synergon szállít a tűzoltóságnak (Infostart)
A Synergon Informatika Nyrt. leányvállalata, a Synergon Rendszerintegrátor Kft. nyerte meg a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság új bevetés-irányítási rendszerének szállítására kiírt tendert.
júl. 23
16:15
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrségen a Magyar Gárda főkapitányát (Alternatív Energia)
Törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt kihallgatta a Magyar Gárda főkapitányát, Kiss Róbertet csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
júl. 23
16:16
Fokozottan ellenőrzi az autóbuszokat a rendőrség (Gondola)
Fokozottan ellenőrzik a rendőrök az autóbuszokat pénteken és szombaton az egész ország területén - közölte a rendőrség csütörtökön. Az akciót az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata, a...
júl. 23
16:16
Nézőpont: A gazdaság ösztönzésében a leggyengébb a válságkezelő kormány (HírTV)
Száz nap elteltével a Bajnai-kormány az általa vállalt intézkedések 39 százalékát valósította meg. Legsikeresebben az egyensúlyteremtés (71 százalék), míg leggyengébben a gazdasági növekedés ösztönzésének területén (24 százalék) teljesített a kormány. A rövid távú válságkezelő intézkedések 56, míg a bizalom erősítésére tett ígéretek 40 százalékát hajtotta végre – olvasható a Nézőpont Intézet...
júl. 23
16:18
Rekordott döntött a cseh fegyverexport (Privátbankár)
Tavaly új rekordot ért el Csehország a fegyver- és hadianyag-exportban: 190 millió euró értékben szállított külföldre, meghaladva ezzel az 1991-es csúcsot, amikor az egykori Csehszlovákia még fegyvere...
júl. 23
16:18
"Szakmailag elhibázott, emberileg vállalhatatlan, gazdaságilag értelmetlen" + videó (Gondola)
Ellenzi a Fidesz a felnőttek fogpótlásának, valamint a gyermekek fogszabályzásához szükséges fogtechnikai eszközök társadalombiztosítási támogatásának a megszüntetése – Horváth Zsolt sajtótájékoztatója. Medgyessy majd meglepődik a fogak rossz állapotán?
júl. 23
16:18
Amerikai használt ingatlanok eladásai: 489.000- elörejelzés: 482.000 (HírTV)
Amerikai használt ingatlanok júniusi eladásai: 489.000- előrejelzés: 482.000- előző havi érték: 477.000. Részletek következnek
júl. 23
16:20
Új irányítási rendszert vesznek a tűzoltók (Privátbankár)
A Synergon Informatika Nyrt. leányvállalata, a Synergon Rendszerintegrátor Kft. nyerte meg a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság új bevetés-irányítási rendszerének szállítására kiírt tendert, és 186,5 mill...
júl. 23
16:20
Százmilliós BKV-végkielégítés – vizsgálatot rendelt el Hagyó (HírTV)
Azonnali vizsgálatot kezdeményezett a BKV felügyelőbizottságánál Hagyó Miklós - nyilatkozta a főpolgármester-helyettes sajtóirodája. A szocialista politikus a csütörtöki Magyar Nemzetben megjelentek kapcsán kérte a vizsgálatot.
júl. 23
16:21
Válság előtti szintre küzdötte vissza magát a piaci finanszírozásban Magyarország (Portfolio)
A tavasz óta jelentősen javuló nemzetközi befektetői hangulat, illetve a kisebbségi kormány által tett megszorító, befektetői bizalmat erősítő lépések együttesen oda vezettek, hogy a Portfolio.hu...
júl. 23
16:22
Nem mosták ki a szennyest a románok (Privátbankár)
Sértődést és mérsékelt elégedettséget egyaránt kiváltott Bukarestben az Európai Bizottság jelentése a román igazságszolgáltatásról. A brüsszeli testület jelentése értelmében Romániát legalább 2010-...
júl. 23
16:24
Nem emeli a kínálatot az ÁKK (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az előző, július 16-i aukción kínálttal azonos mennyiséget, összesen 55 milliárd forintnyi kötvényt hirdet megvételre a következő, július 30-i kötényaukcióra, derü...
júl. 23
16:26
Elvárják, hogy a tehetősebbek adjanak be a krízisalapba (Privátbankár)
Ha szankcionálni nem is tudja, ám a kormány elvárja, hogy a tehetősebbek a krízisalap támogatásával járuljanak hozzá a leginkább rászorulók megsegítéséhez – jelentette ki a szociális és munkaügy...
júl. 23
16:30
Egy füst alatt esket és keresztel az anglikán egyház (Blikk)
Kettő az egyben szolgáltatást vezetett be az Angol Egyház: házasodó híveinek felkínálja, hogy egyúttal gyermekeiket is megkereszteli. A szokatlan lépésre a való élet vette rá az anglikánokat, a felmérések ugyanis azt mutatják, hogy a brit gyerekek 44 százalékának hajadon az édesanyja.
júl. 23
16:30
Fapelletgyár épül Tiszaújvárosban (Gondola)
Megkezdődött egy új fapelletgyár építése a Tiszaújvárosi Ipari Parkban, a beruházás csaknem 900 millió forintba kerül, az Új Magyarország Fejlesztési Terv 411 millió forint támogatást ad hozzá. Az...
júl. 23
16:30
Megtámadta a rendőrt a tolvaj anyja (HírTV)
Fiával együtt került rács mögé az az asszony, aki, miután a fiatalembert lopáson érték tetten a Nyírségben, rátámadt az őt előállító rendőrök egyikére - értesült a HavaraiPress.
júl. 23
16:30
Nem emelte a jövő heti kötvényaukció mennyiségét az ÁKK (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az előző, július 16-i aukción kínálttal azonos mennyiséget, összesen 55 milliárd forintnyi kötvényt hirdet megvételre a következő, július 30-i kötényaukcióra, derül ki az ÁKK honlapján csütörtökön közzétett hirdetményből. Az előző két aukcióra az ÁKK még erősen emelte a kínálatot. (ProfitLine.hu)
júl. 23
16:32
Meghalt egy gyerek egy fővárosi strandon (Gondola)
Meghalt egy gyerek csütörtökön egy budapesti strandon - erősítette meg az MTI értesülését a rendőrség. Az MTI úgy tudja, hogy a gyereket a IV. kerületi Aquaworldben beszippantotta az egyik medence...
júl. 23
16:32
Elérte a 9000 pontot a Dow index (ProfitLine)
Minden adott az amerikai részvénypiacok emelkedéséhez, sorra érkeznek a vártnál jobb negyedéves vállalati eredmények, melyeket megtámogatott a júniusi használt ingatlan értékesítések mutatójának vártnál nagyobb emelkedése. (ProfitLine.hu)
júl. 23
16:34
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrségen a Magyar Gárda főkapitányát (Gondola)
Törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt kihallgatta a Magyar Gárda főkapitányát, Kiss Róbertet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A BRFK szűkszavú...
júl. 23
16:36
EU: a reformok már a spájzban vannak! (Privátbankár)
Valószínűleg egyik tagállam felelős politikai vezetője sem akadályozza majd meg a lisszaboni szerződés életbelépését
júl. 23
16:38
Este kiderül, ki van benne a 94 ezerben (Privátbankár)
Mintegy 94 ezer jelentkezőt vettek fel a 2009/2010-es tanévre az ország különböző egyetemeire, főiskoláira
júl. 23
16:39
Kiváló hírek az amerikai lakáspiacról: tavaly októberi szinten az eladások (Portfolio)
Júniusban, sorozatban a harmadik hónapban tovább emelkedett a frissen gazdát cserélő használt lakások száma az USA-ban: az értékesítések száma 3.6%-kal 4.89 millióra növekedett, miközben az elemzők...
júl. 23
16:48
Kocsis István is vizsgálatot indított a százmilliós végkielégítésről szóló cikk miatt (Infostart)
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója nem tartja elfogadhatónak a humánpolitikai igazgató végkielégítés utáni foglalkoztatását, ezért vizsgálatot indított az ügy tisztázására, és pályázatot ír ki a humánpolitikai igazgatói poszt betöltésére - közölte a BKV csütörtökön.
júl. 23
16:48
Kórházba szállították Cseh Lászlót (Infostart)
Kórházba kellett szállítani Cseh Lászlót Rómában, az úszó-világbajnokság helyszínén - tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Úszószövetség sajtófőnöke.
júl. 23
16:48
USD/JPY A 95-ös érték a láthatáron (HírTV)
Az USD/JPY új napi csúcsot ért el 94,86-nál, átlépve ezzel a hétfői 94,80-as csúcsot. 94,89-nél akadály található. Ráadásul a lélektani határnak számító 95,00-ös értéknél számos eladási utasítás lapulhat. Az USD/JPY-t 94,84-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
júl. 23
16:48
Az SZDSZ új elnöke Kóka Jánossal tárgyalt (Gondola)
Négyszemközt tárgyalt Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke Kóka Jánossal, a párt parlamenti frakcióvezetőjével - értesült az MTI több szabad demokrata forrásból. A távirati iroda úgy tudja, hogy a két...
júl. 23
16:48
Mara és láma is született Pécsen (Blikk)
Több állat is szaporulattal örvendeztette meg a pécsi állatkertet az utóbbi időben. Szavanna cerkóf és galléros pávián bébi is született nemrégiben, de az ormányos medvék, a lámák, a prérikutyák, a nagy marák és a törpekecskék sem tétlenkedtek, hanem gondoskodtak az „utánpótlásról”.
júl. 23
16:48
Jól járt Anglia a bevándorlókkal (ProfitLine)
Jól járt a brit költségvetés az új EU-tagállamok munkavállalóinak tömeges beáramlásával, az uniós bővítés óta érkezett több százezer - zömmel kelet-európai - alkalmazott ugyanis sokkal többet fizetett be a kincstárnak, mint amennyi kedvezményt igénybe vett, áll az egyik londoni egyetem csütörtökön ismertetett felmérésében - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
júl. 23
16:50
„Könnyelmű döntést hozott Kökény Mihály” (HírTV)
Könnyelmű döntésnek nevezte Szijjártó Péter, hogy Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke csak augusztus végére hívta össze a testületet az új influenza magyarországi terjedése miatt. A helyzet sokkal sürgetőbb ennél; a bizottság fideszes tagjai mindenesetre ott lesznek az ülésen - mondta a legnagyobb ellenzéki párt elnöki kabinetjének vezetője csütörtöki…
júl. 23
16:50
Több milliárd dolláros profit a Fordnál (Gondola)
Kezd beérni az amerikai Ford átszervezésének és a hitelek átütemezésének gyümölcse, miután a pénzügyi nehézségekkel küszködő társaságnál meglepetésre több mint 2 milliárd dolláros nyereség...

Keresés