Banánlevélből készített, biológiailag lebomló koporsókat ajánl az amerikai Ecoffins USA vállalat. A cég marketingigazgatója elmondta, hogy tavaly 40 ezer dollár értékben szállítottak banánlevél-, illetve bambuszkoporsókat különböző temetkezési vállalatoknak az országban.
Soha nem látott édesapja erőszakolt meg egy 18 éves német lányt Dél-Afrikában. A férfi kihasználta, hogy a lány egyedül érkezett első találkozójukra Fokvárosba, és egy késsel arra kényszerítette, hogy lefeküdjön vele.
A jogállam és a demokrácia játékszabályainak tiszteletben tartására szólított fel Barack Obama amerikai elnök kedden Moszkvában, első oroszországi látogatásának második napján a két ország...
Az MSZP arra biztatja a vállalkozásokat, vegyenek részt a romák foglalkoztatását is elősegítő programokban, amelyekre több tízmilliárd forint van - mondta Teleki László, az MSZP országgyűlési képvisel...
Háromszor annyi fogyasztónál zárta el idén a gázt a Főgáz, mint tavaly ilyenkor. A társaság igazgatója elmondta: a lakossági tartozások megduplázódtak.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint meg kell teremteni az egész napos, ingyenes iskola feltételeit a gyerekeknek - jelentette ki Pusztai Erzsébet MDF-es politikus kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő, Tatabánya polgármestere szerint önmagában nem elégséges Tátrai Miklós menesztése, vele együtt az NVT elnökének, dr. Nagy Jánosnak is mennie kell.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint meg kell teremteni az egész napos, ingyenes iskola feltételeit a gyerekeknek - jelentette ki Pusztai Erzsébet MDF-es politikus kedden Budapesten sajtótájékozta...
Nem minősül vállalkozások összefonódásának, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem vizsgálja, milyen hatása van a piaci versenyre, ha az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. az államtól átveszi a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. valamint a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. vagyonának kezelését - olvasható a GVH honlapján. (ProfitLine.hu)
Eölyüs Endrét nevezték ki a Budapest Bank csoporthoz tartozó Budapest Lízing Zrt. vezérigazgatójának. A vezető új beosztása mellett ellátja eddigi feladatait is a Budapest Flotta élén - adta hírül a...
Újabb könnyítést vezet be az Erste Bank bajbajutott ügyfelei megsegítésére. Júliustól év végégig a pénzintézet egy éves díjmentes számlavezetést kínál azon ügyfeleinek, akik az elmúlt fél évben elvesztették állásukat....
Eddig még soha nem látott, 213 milliárd forintot meghaladó érdeklődés mellett, 9 bázisponttal 9,23 százalékra csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (D091014) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. (ProfitLine.hu)
Brutális vételi érdeklődés volt tapasztalható a mára 50 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett 3 hónapos futamidejű (D091014) diszkontkincstárjegy-aukción. Az Államadósság Kezelő Központ által...
A Demján Sándor Alapítvány és a CEU Business School idén harmadik alkalommal hirdette meg ösztöndíj pályázatát, melynek győztese számára az alapítvány teljeskörû ösztöndíjat biztosít (52.500 euró értékben) az iskola IMM elnevezésű nemzetközi üzleti vezetői programján történő részvételhez. A díjat 2009-ben Szeles Nóra közgazdász, befektetési szakember nyerte.
Áfa nélkül 20,8 milliárd forintért a Strabag-Hídépítő konzorcium újítja fel a Margit hidat - tudta meg az MTI a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi és közbeszerzési bizottsága keddi zárt ülésének...
Egy nagy erőkkel keresett, feltételezett sorozatgyilkost lőttek le amerikai rendőrök Észak-Karolina államban. A férfit azzal gyanúsították, hogy öt embert ölt meg hat nap alatt egy dél-karolinai államban.
Banánlevélből készített, biológiailag lebomló koporsókat ajánl az amerikai Colorado állambeli Montrose-ban székelő Ecoffins USA vállalat. A cég marketingigazgatója, Joanna Passarelli elmondta, hogy...
Online térfigyelő rendszert indított be az V. kerületi Rendőrkapitányság, amelyet összekapcsoltak egy térképrendszerrel; eddig ilyen Magyarországon még nem volt - jelentette be Tóth Tamás V. kerületi ...
Állatkölykök sokaságával lehet találkozni a budapesti állatkertben: a többi között borja van a törpezebuknak és kölykök születtek a rókamangusztáknál is - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.
Újabb bankrablás történt Budapesten, ezúttal a XII. kerületi Böszörményi úton működő egyik pénzintézetet támadták meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén elmondták, hogy a férfi kedden reggel, valamivel 9 óra előtt ment be a bankba, ahol az egyik ügyfél nyakához egy kést szorított.
Az MSZP arra biztatja a vállalkozásokat, vegyenek részt a romák foglalkoztatását is elősegítő programokban, amelyekre több tízmilliárd forint van - mondta Teleki László, az MSZP országgyűlési...
A brit gazdaság túljutott a recesszió mélypontján, de a határozott fellendülés még odébb van, áll a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) kedden Londonban közzétett második negyedévi helyzetjelentésében. ...
A nem kívánt terhesség elkerülésének egyre szélesebb körben használt módja a fogamzásgátló tabletták szedése. A készítmények alkalmazása azonban nem csak a különböző nemi úton terjedő fertőzések ellen nem nyújt védelmet, de nagymértékben növeli a trombózis kialakulásának kockázatát is.
Nem minősül vállalkozások összefonódásának, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem vizsgálja, milyen hatása van a piaci versenyre, ha az Észak-magyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. az állam...
Csaknem "fejre állt" tavaly szeptemberben a német bankrendszer, az összeomlástól csupán hajszálnyira volt - tűnik ki annak a válságtanácskozásnak a jegyzőkönyvéből, amelyet a Süddeutsche Zeitung kedden hozott nyilvánosságra - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Sötét kép rajzolódik ki az Európai Bizottság egyik bizalmas dokumentumából, mely a Bloomberg birtokába került. A jelentés szerint akár hiábavaló is lehet a lett állam igyekezete, ugyanis a svéd...
Azokban az amerikai államokban, ahol a törvények megengedik, hogy az adósságbehajtók levonják az adósok fizetéséből a tartozásukat, sokkal több magáncsődöt regisztálnak, mint azok, ahol a törvények tiltják vagy korlátozzák az efféle praktikákat....
Szerdán szeretne megbeszélést folytatni a szlovák nyelvtörvény ügyében a másik három, országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező párt frakcióvezetőivel Kóka János. Az SZDSZ frakcióvezetője kedden...
Emberölés áldozata lett egy 53 éves ilki férfi Kisvarsányban, a rendőrség a bűncselekménnyel az áldozat 34 éves feleségét és annak 22 éves unokaöccsét gyanúsítja, akiket őrizetbe vettek.
Az egyiptomi elnök szerint jól van az az izraeli katona, akit 2006 júniusában raboltak el palesztin fegyveresek, és bízik abban, hogy az ügy hamarosan megoldódik. Hoszni Mubarak erről izraeli...
Az országgyűlési képviselők költségtérítéséről szóló népszavazás kezdeményezője, Seres Mária szerint meg kell tudni, kinek a javaslatára cseréltek fel két kifejezést az erről szóló, múlt hétfőn elfoga...
Minden idők legnézettebb televíziós eseménye és Los Angeles történetének legnagyobb tömegrendezvénye lehet Michael Jackson mai búcsúztatása. A magyar idő szerint este hét órakor kezdődő gyászszertartáson 17.500 kisorsolt rajongó mellett olyan sztárok is részt vesznek, mint Madonna, Lionel Richie vagy Stevie Wonder.
Az országgyűlési képviselők költségtérítéséről szóló népszavazás kezdeményezője, Seres Mária szerint meg kell tudni, kinek a javaslatára cseréltek fel két kifejezést az erről szóló, múlt hétfőn elfogadott törvényben, ami azt eredményezte, hogy tovább nőtt a képviselők fizetése. Seres Mária erről szerdán beszélt, budapesti sajtótájékoztatóján.
Online térfigyelő rendszert indított be az V. kerületi Rendőrkapitányság, amelyet összekapcsoltak egy térképrendszerrel; eddig ilyen Magyarországon még nem volt - jelentette be Tóth Tamás V....
A brit gazdaság túljutott a recesszió mélypontján, de a határozott fellendülés még odébb van, áll a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) kedden Londonban közzétett második negyedévi helyzetjelentésében....
Nem minősül vállalkozások összefonódásának, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem vizsgálja, milyen hatása van a piaci versenyre, ha az Észak-magyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. az...
Egy 23 éves szécsényi férfit fogtak el a rendőrök; a fiatalembert egy éve hat különböző hatóság is kereste. A férfit Salgótarjánban igazoltatták a főkapitányság nyomozói.
Hogy a rendszer a pártokon kívül névtelen kijáró és táskás emberek egész hadát tartja el egészen magas színvonalon a kevés számú adófizető terhére, az teljességgel elfogadhatatlan és törvénybe ütköző.
A korábban jósoltnál nagyobb mértékű, összesen 6,6 százalékpontos világgazdasági visszaesésre számít a Coface a 2007 és 2009 közötti időszakban. A cég számításai szerint 2009-ben még 2,5 százalékos visszaeséssel számolhatunk, a növekedés pedig várhatóan 2010-ben indul meg, valószínűleg 1,7 százalékos éves ütemmel. Ez az optimizmus Magyarországra nem vonatkozik.
Eddig négyen kaptak elegendő jelölést, hogy induljanak az SZDSZ elnöki posztjáért a vasárnapi tisztújításon: Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila, Weinek Leonárd és Gulyás József. Utóbbi azonban már korábban közölte, hogy nem indul.
Farkas Flórián szerint újra kell gondolni az Út a munkához programot, az ugyanis megbukott. A fideszes politikus Teleki László keddi tájékoztatójára reagált, ahol a romaügyi miniszterelnöki megbízott arra biztatta a vállalkozásokat, pályázzanak a romák foglalkoztatását elősegítő programokra.
A vasárnapi parlamenti választásokon győztes párt kampányígérete alapján rövid távon a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordulhat Bulgária külső pénzügyi segítségért. Ez enyhítheti a rögzített...
A végleges kibocsátási tájékoztatóban foglalt információk alapján vonzó befektetési lehetőséget kínálhatnak a Magma Energy részvényei az 1.5 kanadai dolláros kibocsátási árfolyamon. A geotermikus...
Július 9-én, csütörtökön indul a Partiumi Híd Fesztivál Kökényesd en. A Szatmári HÍD Egyesület alapítóit az a szándék vezérelte, hogy az Egyesület – működésével – elősegítse a...
Kivásárolja a Bauer Media Group-ot az eddig ötven-ötven százalékban tulajdonolt Euromedia kiadóból a svájci Ringier AG - tájékoztatta a vevő magyarországi cége az MTI-t. Emlékeztetnek arra: a 2003-...
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a nőt, aki a gyanú szerint meggyilkolta saját férjét Kisvarsányban, majd hogy elterelje magáról a gyanút, a rokonságát összecsődítve a keresésére indult - értesült a HavariaPress. A nővel együtt őrizetbe vették a rendőrök az egyik rokonát is, aki a gyanú szerint ugyancsak részt vett a bűncselekményben.