A Barcelona a Szuperkupa elhódítása után hétfő este győzelemmel mutatkozott be a spanyol bajnokságban. Ibrahimovic is megszerezte első barcelonai gólját.
Országosan 2448 iskolában van iskolarendőr-program, amelynek lényege, hogy a szülők nem közvetlenül a rendőrséghez, hanem egy, az iskolával folyamatosan kapcsolatban álló rendőrhöz fordulhatnak...
Sólyom László köztársasági elnök hivatalában fogadta kedd reggel Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Orbán Viktor reggel nyolc órára érkezett a Sándor-palotába, majd körülbelül háromnegyed óra múlva...
A megváltozott finanszírozása miatt harminc embertől kell megválnia a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórháznak - írta kedden az Észak-Magyarország. Az elküldött dolgozók között egy orvos van, -...
Az önkormányzatoktól tervezett 120 milliárd forintos költségvetési elvonás leginkább az oktatási intézményeket sújtja majd, hiszen ezek jelentenek a legnagyobb kiadást a helyhatóságok számára - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sió László, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője.
A tőzsdén jegyzett Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű) adózott nyeresége az első félévben 8,97 milliárd forint volt, 44,1 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakáénál - közölte a cég nemz...
A mediterrán étrend előnyeit nyújtja fogyasztóinak egy pirula, amely segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket. Az antioxidánsban gazdag, korábban paradicsomtablettaként, újabban a mediterrán diéta helyettesítőjeként emlegetett készítménytől sokat remélnek fejlesztői.
Idén mindössze 2.4%-kal növekedhet az európai online reklámpiac az IAB Europe prognózisai szerint, míg tavaly még 20%-os volt a növekedés - írja a Világgazdaság. 2010-ben ugyanakkor a hirdetési...
Kedden az előző napi árfolyamánál kissé gyengébben kezdett a forint a bankközi kereskedelem európai szakaszában, az eurót fél tízkor 272,15 forinton jegyezték a hétfő délutáni 271,84 forint után. ...
A londoni polgármester is igyekszik beavatkozni az európai pénzügyi szabályozás alakításába, hogy megóvja a város pénzügyi szolgáltatóit a túlságosan szigorú szabályozástól. Eközben Svájc leplezetlen...
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. az alábbi tájékoztatást tette közzé: a CIB Bank Zrt. a 2008. december 19-én megszerzett 5.000.000 darab Econet részvényét (10,1 százalék mértékű befolyás) 2009. március 20-án értékesítette. Emellett a 2009. május 6-án megszerzett 3.002.000 darab Econet törzsrészvényt (6,06 százalék mértékű befolyás) 2009. július 20-án 2.000 darab híján értékesítette -…
Miután nőtt a befektetők kockázatvállalási kedve, az USD/JPY 92,55-ös 6 hetes minimumáról 93,33-ra emelkedett. A chart-technikai kilátások ettől függetlenül csökkenő jegyzésekre utalnak. A külföldi befektetők változásokra készülnek a Japán Demokrata Párt győzelme után, ami növeli a japán részvények keresletét. Középtávon tesztelhetik a 91,70-es értéket. Ha az érték alá megy a jegyzés, stop-…
Magyarországon is akvizíciós tárgyalásokat folytat az Asseco Poland, mondta el riportereknek a társaság vezérigazgatója. A legnagyobb kelet közép európai IT cég összesen 400 millió dollárnak...
A GfK-mutató szerint javuló hangulat a reális adatokban is megmutatkozott. A német kiskereskedelmi forgalmak havi szinten 0,7%-kal (előző. -1,3%) emelkedtek. Éves összevetésben 1,0%-os csökkenés mutatkozott, miközben az elemzők 1,2%-os mínuszt vártak (előző: -2,0%). Az EUR/JPY profitál a befektetők visszatérő kockázatvállalási kedvéből, és a 132,15-ös érték tesztje után 134,14-re emelkedett. A…
Megkezdődhet a költségvetés véres kardjának körbehordozása, a további kiadás-lefaragásról szóló viták és a bizakodó nyilatkozatdömping. Ha a folyamatot sikerül kordában tartani, és a külvilág felé...
Sólyom László köztársasági elnök kedd reggel hivatalában fogadta Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét - derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleményéből.
A börtönök jobban táplálják rabjaikat Nagy-Britanniában, mint a közkórházak a betegeiket – állapította meg egy hétfőn közzétett tanulmány. Ez annak ellenére is így van, hogy a brit országos egészségügyi hálózat, az NHS keretében működő kórházak paradox módon sokkal többet költenek az étkeztetésre, mint a börtönök.
Helyszíni bizonyítási kísérlettel folytatódott hétfő éjszaka Pátkán annak a három polgárőrnek a pere, akit azzal vádolnak, hogy tavaly júniusban Molotov-koktélt dobott három, romák által lakott...
Németországban a vártnál jobban, 0,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom júliusban az előző hónaphoz képest - tette közzé kedden a német statisztikai hivatal. Elemzők 0,6 százalékos növekedést...
A javuló értékesítési kilátásoknak köszönhetően az eurozóna feldolgozóipari vállalatai kevésbé pesszimisták, mint egy hónappal korábban. Augusztusban a feldolgozóipari beszerzési menedzser index...
Felfüggesztette a kerékbilincselést a Fővárosi Közterület-felügyelet. A döntést azzal indokolták, hogy jelenleg rendezetlen a törvényi háttér és megvárják az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium erre vonatkozó rendeletét....
2009. szeptember 1-jétől Suba János a Vodafone Magyarország új vállalati kommunikációs igazgatója. Szeptembertől Suba János a Vodafone Magyarország vállalati kommunikációs igazgatójaként a sajtó-...
A Vodafone új vállalati kommunikációs igazgatója elődjéhez, Nagy Bálinthoz hasonlóan telekommunikációs tapasztalatokkal rendelkezik. Az egykori westeles és pannonos Suba Jánost nevezték ki a vállalat nyáron megüresedett posztjára.
Júliusban ismét emelkedett a kiskereskedelmi értékesítés Németországban a júniusi visszaesés után, mely a csökkenő árak miatt aktivizálódó vásárlóknak, és a javuló gazdasági környezetnek volt köszönhető. (ProfitLine.hu)
Növekszik a fenntarthatóság szerepe a világ ingatlanpiacain. Legalábbis az RICS / CPE által készített második negyedéves kutatásában résztvevők 40 százaléka osztotta ezt a véleményt. Ugyanakkor a...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai alapján túlnyomó részben a forint második negyedévi erősödése áll a bankszektor mérlegének 6,4 százalékos összehúzódása mögött. A bankok összesített mérlegfőösszege június végén 28.774,7 milliárd forint volt, mintegy 1.969 milliárd forinttal kisebb, mint március végén. (ProfitLine.hu)
A megváltozott finanszírozása miatt harminc embertől kell megválnia a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórháznak - írta kedden az Észak-Magyarország. Az elküldött dolgozók között egy orvos van, -...
A pozitív nyitás után olvadozik a BUX index nyeresége: egy órával a kereskedés megnyitása után mindössze 0,3%-os erősödést mutat a tőzsdei barométer, mely 19.450 pontos értéknek felel meg. A tegnapi napi árfolyamánál kissé gyengébben kezdett a forint a bankközi kereskedelem európai szakaszában, az eurót fél tízkor 272,15 forinton jegyezték a hétfő délutáni 271,84 forint után. (ProfitLine.hu)
Gyötrődünk az alakunk miatt és rendszerint nem érezzük túl jól magunkat a bőrünkben. Igyekszünk lefogyni, mintha csak néhány kilónyira lennénk a boldogságtól. Vagy a dolgok kulcsa talán máshol is keresendő?
Közel 80%-kal kevesebb újautót adtak el augusztusban Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az elmúlt hónapban csak valamivel több, mint 2,400 újautó talált gazdára. Összesen 2,430...
Törökország a karabahi konfliktus rendezésétől teszi függővé az Örményországhoz fűződő kapcsolatok teljes normalizálását - jelentették török tájékoztatási eszközök. A jogilag Azerbajdzsánhoz...
Gázömlés miatt lakóházakat és egy iskolát kiürített a rendőrség délelőtt Pécsen. Egyelőre nem tudni a gázömlés okát, de a szolgáltató szakemberei rövid időn belül elzárták a vezetéket, s elhárították a veszélyt.
Két héten belül megtartják a magyar-szlovák miniszterelnöki találkozót – közölte Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter. A tárcavezető az osztrák hírügynökségnek adott interjút hétfőn, azután, hogy tárgyalt magyar partnerével, Balázs Péterrel.
Kigyulladt egy homokszállító kamion kereke az M0-ás autóúton az M5-ös autópálya felhajtójánál kedd délelőtt, a tűzoltók megfékezték a lángokat, de a baleset miatt nagy torlódás alakult ki - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
A munkahelyi hűségnyilatkozatok megkötésével azt várja el a munkáltató a dolgozótól, hogy a munkajogviszonyt követően is hű maradjon a céghez, vagyis ne folytasson olyan tevékenységet, amely a munkáltató érdekeit sértené. A Munka törvénykönyve szerint a munkaviszony megszűnését követően azonban ez a kötelezettség a munkavállalót csak ilyen tartalmú, megfelelő ellenérték fejében kötött megállapodás…
Egy brit üzletember 100 ezer fontot, azaz 31 millió forintot keresett kevesebb mint egy év alatt egy ügyes pénzügyi megoldással. Igazán hasznos befektetést talált: vett egy Ferrarit, amit néhány hónap múlva tovább értékesített....
Nem tartott sokáig a jókedv a részvénypiacokon, az indexek mostanra mindenütt mínuszba kanyarodtak, akárcsak az amerikai határidők. Európában a DAX-ot ütik leginkább, a benchmark jelenleg 1.5%-os...
Augusztusban megállt a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított értékének négy hónapja tartó emelkedése. Az MLBKT által készített felmérés szerint az index 3.4 ponttal 45.8 pontra...
Miután tesztelte az 1,11-es értéket, az USD/CAD ismét dél felé vette az irányt, és 1,0875-re esett. A 2. negyedévben 3,4%-kal csökkent a kanadai GDP, csalódást okozva ezzel. Az előző negyedévi értéket -5,4%-ról -6,1%-ra módosították. Ma ismét a küldő tényezők (amerikai gazdasági adatok, nyersanyagárak) határozhatják meg a kanadai dollár sorsát. Pénteken teszik közzé a kanadai munkaerő-piaci…