Váratlanul csökkent a német munkanélküliség augusztusban, mely főként a kormány gazdaságélénkítő programjának, és a munkahelymegőrző támogatásoknak volt köszönhető. (ProfitLine.hu)
Az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt. megvásárolja a Heti Választ. Az adásvételről szóló megállapodást hétfőn írták alá az érintett felek. Az Infocenter.hu projektcégben dr. Fellegi Tamás média-üzletember a többségi (51 százalék), és a dán DEFAP kockázati-tőke befektetésekkel foglalkozó pénzügyi csoport a kisebbségi (49 százalék) tulajdonos.
Kitelepítették a Belgrád egyik hídja alatt található roma nyomornegyed lakóit. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy újjá kell építeni egy nemzetközi utat.
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint szeptember 1. és 15. között központi irodáját a 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 5/B. címről a 1117 Budapest, Budafoki út 56. cím alá költözteti - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Augusztusban 1.000-rel csökkent a német munkanélküliek száma, miközben az elemzők 30.000-es értéket vártak. Az előző havi értéket -6.000-ről -5.000-re módosították. Az euró már az adatok közzététele előtt is erősödött a dollárral szemben. Ha az EU-s munkanélküliségi ráta is csökkent, délutánig folytatódhat a trend. Az EUR/USD-ot 1,4351-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Jogerősen tíz évre ítéltek ma egy gyomaendrődi férfit, aki késsel életveszélyesen megsebesítette egy békéscsabai parkettabolt eladóját. A 32 esztendős Kurilla Attila 2008.
Gázömlés miatt lakóházakat és egy iskolát kiürített a rendőrség Pécsett kedden - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Zsobrák Péter tájékoztatása szerint egyelőre nem...
Végre sikerült megmásznia a Kuala Lumpur-i, 88 emelet magas Petronas ikertornyok egyikét a francia "Pókembernek", aki korábban már kétszer próbálkozott az épülettel, de mindkétszer...
A Raiffeisen bankcsoport 3,292 milliárd forint konszolidált, adózás utáni veszteséggel zárta az idei első félévet, míg tavaly ugyanebben az időszakban 18,1 milliárd forint nyeresége volt - közölte a hitelintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A rendőrségnek nincs információja arról, hogy lett volna külön kitervelője a romák elleni gyilkosságsorozatnak. Nincs erre vonatkozó információja a rendőrségnek - válaszolta Bencze József országos...
A PannErgy szeptember 1. és 15. között központi irodáját a 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 5/B. címről a 1117 Budapest, Budafoki út 56. cím alá költözteti. A költözést követően sor kerül a...
Moszkvai idő szerint délután négy órakor a Gazprom karbantartási munkák miatt szünetelteti szállításait a Yamal-Europe vezetéken, amely Németországot és Lengyelországot látja el orosz földgázzal -...
Az euró gyengült a fonttal szemben. Az EUR/GBP 0,8800-on nyitott, majd gyorsan 4 napos minimumot ért el 0,8769-nél. Mivel megrendült a BoE szavahihetősége, hosszútávon a font mellett szólnak a jelek. Az EUR/GBP-t 0,8780-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A Raiffeisen bankcsoport 3,292 milliárd forint konszolidált, adózás utáni veszteséggel zárta az idei első félévet, míg tavaly ugyanebben az időszakban 18,1 milliárd forint nyeresége volt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A Wizz Air után a Ryanair és a Malév is bejelentkezett a csődbe ment SkyEurope utasainak megsegítésére. A Malév 99 eurós, a Ryanair pedig 25 eurós jegyeket ajánl fel az érvényes SkyEurope jeggyel...
Az óceánok, melyek földünk kétharmadát beborítják, egészségünk szempontjából fontos, esszenciális molekulák kiaknázatlan tárházát alkotják. E mesés élővilág sokfélesége tízezerszer jelentősebb, mint a földé.
A tőzsdén jegyzett Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű) adózott nyeresége az első félévben 8,97 milliárd forint volt, 44,1 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakáénál - olvasható a BÉT honlapján közzétett nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben. (ProfitLine.hu)
Kigyulladt egy homokszállító kamion kereke az M0-ás autóúton az M5-ös autópálya felhajtójánál kedd délelőtt, a fővárosi tűzoltók megfékezték a lángokat, de a baleset miatt nagy torlódás alakult ki...
Huszonöt éves korára végre elég idősnek találta a kínai asztalitenisz-szövetség a sportág világbajnokát ahhoz, hogy barátnője lehessen. Vang Haónak 5 évvel ezelőtt meggyűlt a baja a szövetséggel, amikor szerelembe esett egy ugyancsak válogatott pingpongozó lánnyal.
Az ötödik Rambo-filmre készül Sylvester Stallone: a 63 éves akciósztár nem csak a főszerepet vállalta, hanem a rendezői székbe is ő ül, akárcsak a tavaly bemutatott negyedik epizódnál. A...
Az Ecostat gazdaságkutató összevont konjunktúra indexe az előző hónaphoz képest 7,1 százalékpontot javulva 75,6 százalékot ért el augusztusban, a bizalmi mutatók a pénzügyi válság enyhülésére utalnak.
Németországban augusztusban 9 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma - tette közzé kedden a német munkaügyi hivatal. Ez azt jelenti, hogy az év nyolcadik hónapjában 3.472.000-en voltak állás nélkül,...
Magyarországra a saját nemzeti jogát megelőzve kötelezővé vált az uniós jogi normák alkalmazása. Ez a munka- és a közszolgálati jogra éppen úgy igaz, mint jogrendszerünk más területeire.
Az ember az egyetlen olyan erőforrás, amelynek érzelmei, gondolatai vannak, ezért az emberi erőforrás menedzsereknek biztosítani kell a dolgozói elégedettséget, a képzést stb. A humán controlling a fenti tevékenységekbe befektetett tőke megtérülését, hatékonyságát vizsgálja.
Közel 10%-os bevételnövekedésről adott számot az első félévben a BIF, mely döntőrészt a bérleti bevételek emelkedésének volt betudható. Üzemi szinten 40%-os a visszaesés, bár a tavalyi számokat...
Mint arról korábban beszámoltunk, Igor Panarin orosz akadémikus - korábbi KGB-elemző - szerint 2010 nyarán a Szovjetunióhoz hasonlóan az USA is darabokra hullik, sőt az egyes területek más országok befolyása alá kerülnek. A professzor egy tegnap tartott konferencián újra megszólalt....
A londoni Kogan Page kiadónál 2004-ben ötödik kiadásban megjelent Reward Management - Javadalmazás-menedzsment című kötet magyar nyelvű és magyar adaptációkat is tartalmazó fordítását a Hay Group szakmai támogatásával készítettük el.
Júliusban komolyabb visszaesés következett be a magyar lakossági devizahitelezésben, mint bármely korábbi hónap folyamán ebben az évben: 12.2 milliárd forinttal több devizahitelt törlesztett a...
A kötet 80 bírósági döntést tartalmaz a rendes és rendkívüli felmondás témaköréből. A szerkesztő a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökeként a Legfelsőbb Bíróság adatbázisából válogatott.
Lengyelországban és a világ sok más országában ma emlékeznek meg a 20. század legpusztítóbb konfliktusa, a 2. világháború kitöréséről. Gdanskban hajnalban kezdődött a ceremónia, azon a helyszínen, ahol egy német hadihajó lövéseivel megindult a náci Németország offenzívája.
A júliusi EU-s beszerzési menedzserindexet 47,9 pontról 48,2 pontra módosították, miközben az elemzők változatlan értéket vártak. Az EUR/CHF-nek alig jelentettek támogatást az adatok, és 1,5164-re emelkedett. Támogatás 1,5155-nél található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A tőzsdén jegyzett Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Émász) adózott nyeresége az első félévben 4,17 milliárd forint volt, ami 41,2 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakitól - olvasható a BÉT honlapján közzétett, a nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésében. (ProfitLine.hu)
A kiadvány a nagy népszerűségnek örvendő Rendes és rendkívüli felmondás című kötet folytatásaként a jogutódlás és jogutód nélküli megszűnés, próbaidő alatti jogviszony megszüntetés, közös megegyezéses jogviszony megszüntetés, határozott idejű jogviszony megszüntetése témaköreiből merít.
Kisbusszal ütközött egy tűzoltóautó kedden reggel a Budafoki úton. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője elmondta, hogy a tűzoltók járműve elé kikanyarodott a másik kocsi.
A szlovák parlament elnöke jelképes értékűnek és a Szlovákia iránti tisztelet hiányának tekinti, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői a szlovák fenntartások ellenére is részt vesznek...
Népszerű áldozatokat is szed a gazdasági válság; a legpatinásabb New York-i vendéglátóhelyeket, amelyek közül most több is bezárt. A legutóbbi nagynevű áldozat a Cafe des Artistes.
Júliusban éves szinten a várt 6,0% helyett 5,5%-kal csökkentek a hongkongi kiskereskedelmi forgalmak. A júniusi értéket -4,8%-ról 4,7%-ra módosították. A hongkongi dollár profitált az adatokból. A HKD/JPY 12,05-re emelkedett, miután a hét elején 6 hetes minimumot ért el 11,94-nél. Ellenállás 12,11-nél található. A HKD/JPY-t 12,02-őn jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Maffiaszerű visszaélések miatt elsősorban a szociális törvényhez kapcsolódóan az ősszel megváltozik több jogszabály - közölte Korózs Lajos, Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára kedden, a Zala megyei Tótszerdahelyen, a Mura-menti társadalmi és munkaerőpiaci integráció programjáról szóló konferencián.
Összehangolt és "kemény" nemzetközi fellépést helyezett kilátásba az "eltúlzott" banki prémiumok ellen kedden ismertetett nyilatkozatában a brit kormányfő, aki azonban nem...
A pártelit jövedelmi viszonyai Fizetésük tízszerese az átlagbérnek, kiutalt villákban laknak. A lakbért és a házvezetőnőt a párt fizeti, a kert szépségéért az ÁVH felel. Ingyenes balatonőszödi üdülés, elszámolás alá nem tartozó reprezentációs keret, szolgálati autó, K-telefon. A kiemelt bérezésen felüli juttatások ötvenszeres kereseti szakadékot produkálnak. Kommunista újgazdagok...
Maffiaszerű visszaélések miatt, elsősorban a szociális törvényhez kapcsolódóan, az ősszel megváltozik több jogszabály - közölte Korózs Lajos, Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára...
Az idén még csökken a kockázati tőkebefektetés Magyarországon és a régióban, de jövőre már növekedhet, mert az alapoknak a befektetési kényszer miatt be kell hozniuk a visszaesést - mondta Hradszki...
Több, mint 20 olyan betegséget ismerünk, amely szexuális úton terjed gombák, vírusok, baktériumok és élősdiek közvetítésével. Becslések szerint ma a világon évente 330 millió ember kap el nemi betegséget.
7 milliárd forintból új tudományos kutatóközpont létesülhet Pécsett, mely a remények szerint Európa meghatározó kutatóintézményévé válik majd - írja az MTI. Hamarosan 7 milliárd forintból 7800...
Robert Fico szerint a sajtó nagymértékben felelős azért, milyen állapotban van ma a szlovák-magyar viszony. Ugyanakkor ismételten Budapestet tette felelőssé a révkomáromi szoboravatás következtében kialakult szlovák-magyar diplomáciai incidensért.
A szezonálisan kiigazított adatok alapján az eurózóna munkanélküliségi ráta júliusban a várakozásoknak megfelelően 9,5 százalékra emelkedett a júniusi 9,4 százalékról. Egy évvel korábban még csak 7,5 százalékon állt. Ilyen magas szinten mint most, a munkanélküliségi ráta 1999 májusa óta nem volt - közölte az Eurostat. (ProfitLine.hu)