2010. január 23. szombat

jan. 23
9:54
Rangadók hétvégéje Olaszországban (Infostart)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban vasárnap este rendezik meg a szezon legnagyobb rangadóját, az Inter-Milan városi derbit.
jan. 23
9:57
Pakisztáni katonák és lázadók összecsapásában meghaltak kéttucatnyian (Gondola)
Pakisztáni katonák és lázadók összecsapásában meghalt két katona és 22 iszlamista fegyveres az ország Afganisztánnal határos, törzsek uralta részén - közölték szombaton kormánytisztviselők. Az...
jan. 23
9:57
Befejezték a túlélők utáni kutatást Haitin (Blikk)
jan. 23
9:59
Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíj a gondola.hu egykori munkatársának (Gondola)
Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 22-én ünnepi szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Erdő Péter bíboros a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.
jan. 23
10:03
10 millió részvénytől szabadulnának a Google alapítói (Privátbankár)
A következő öt évben tízmillió Google-részvény eladását tervezi az internetes szolgáltató két alapítója, Larry Page és Sergey Brin - jelentette be a kaliforniai székhelyű vállalat helyi idő szerint pé...
jan. 23
10:03
Beperelték a kormányfő zsarnok feleségét (Infostart)
Beperelte az izraeli miniszterelnök feleségét korábbi házvezetőnőjük. A volt alkalmazott azt állítja, Sara Netanjahu egy zsarnok, aki kevesebbet fizetett neki a minimálbérnél, és szociális juttatásokat sem kapott.
jan. 23
10:05
Krízisalap: félmilliárdot fizethet a PSZÁF (Privátbankár)
A beszedett büntetésekből 500 millió forintot a krízisalapba kell befizetnie a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az erről szóló kormányrendelet szerint. Az elmúlt évben a tőkepiaci fe...
jan. 23
10:06
Attól tartott kinyírják, ezért túszul ejtette a nővért + videó (ATV)
A férfit végül a rendőr és az ápolónő közösen fegyverezte le.
jan. 23
10:15
Futsal: Fehéroroszország várhatóan búcsúzik (HírTV)
A mezőny utolsó tagjaként Portugália is bemutatkozott az Európa-bajnokságon, s rendívül élvezetes, izgalmas meccsen 5-5-ös döntetlent játszott Fehéroroszországgal a debreceni Főnix Csarnokban.
jan. 23
10:15
Michelle Obama "pedálozós" első éve (Gondola)
Egy év telt el azóta, hogy férje és gyerekei oldalán Michelle Obama az Egyesült Államok first ladyje lett. Saját bevallása szerint "pedálozós" év van mögötte, de van amire büszke...
jan. 23
10:17
Ki férhet hozzá a vagyonadó-kalkulátor adataihoz? (Gondola)
Hozzáférhetnek-e jogosulatlan személyek, szervezetek az APEH honlapján működő vagyonadó-kalkulátor adataihoz? Az egyik rövid bekezdésben ugyanis az szerepel, hogy az adatfeldolgozásban egy külsős (vagyis nem állami tulajdonú) cég, a Novell Professzionális Szolgáltatások Magyarország Kft. működik közre.
jan. 23
10:19
A nemzedékek közti kölcsönös felelősség (Gondola)
Ha a nemzedékek közti szolidaritás megrendült, akkor az első hibát bizonnyal az idősebb nemzedék követte el. Szintén doktrína gyanánt leszögezhetjük, hogy a nyugdíj ellentétes a biológia parancsaival; a szociális érzék parancsa, nem a természeté. Erkölcsi imperatívusz, nem pedig természeti.
jan. 23
10:21
"A Zuschlag-modellt a Fidesz találta ki" (Privátbankár)
A Népszava szerint újabb adatok igazolják, hogy a Zuschlag-féle kézi irányítású pénzosztási modellt még a Fidesz találta ki. A Népszava szombati száma arról ír, hogy a rendszer már az Orbán-Torgyán-k...
jan. 23
10:21
Tudósok keresik Sean Connery hasonmását (Infostart)
Sean Connery-hasonmást keresnek a brit Királyi Kémiai Társaság kutatói, hogy felhívják a figyelmet a kutatások szükségességére, amelyekre decemberi döntés miatt idén 600 millió fonttal kevesebb jut.
jan. 23
10:21
Fontos felhívás a foci VB-re utazóknak (Édenkert)
A Dél-Afrikai Köztársaság Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztériuma a beutazókat érintő állat- és növényegészségügyi előírásokról felhívást juttatott el többek között Magyarország számára is.
jan. 23
10:21
Nem keresik tovább a túlélőket - minimum 110 ezret áldozat (Gondola)
Meghaladta a 110 ezret a haiti földrengés halálos áldozatainak a száma - közölte helyi idő szerint pénteken a karibi ország belügyminisztériuma. Bejelentették azt is, hogy befejezték a túlélők utáni kutatást.
jan. 23
10:30
Jótékonykodás jutalékért - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy sajátos módszert dolgozott ki egy jótékonysági alapítvány azért, hogy bevételre tegyen szert.
jan. 23
10:33
Mi van Gagarin titokzatos halála mögött? (Gondola)
A világ egyik legismertebb arca – Jurij Gagarin – 1968-ban, hét évvel a világszenzációs űrrepülése után halt meg egy tragikus repülőgép-szerencsétlenségben. A baleset körülményei nem voltak teljesen tisztázottak, és jobb verziók híján, az emberek konspirációs teóriákat gyártottak a világ első űrpilótája haláláról. A brit The Daily Telegraph napilap, orosz szakértők segítségével, pontot szeretne…
jan. 23
10:33
Csaknem háromezerszer tárcsázta a segélyhívót (Blikk)
jan. 23
10:33
Hagyó, egy internetes főszerkesztő és BKV-s százmilliók (HírTV)
Áfával együtt több mint 100 millió forintot fizetett ki a BKV azokra a tanácsadói megbízásokra, amelyek miatt pénteken tett feljelentést a közlekedési vállalat vezérigazgatója.
jan. 23
10:35
Áll a bál Vácon is (HírTV)
Büntetőfeljelentést tesz a váci mélygarázs-beruházással összefüggésben hűtlen kezelés, illetve adócsalás kísérletének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a helyi önkormányzat.
jan. 23
10:39
BKV: kábeltévés felmérés 21,2 millióért (Privátbankár)
Több mint 20 millióért mérték fel a kábeltévék helyzetét a BKV-nál, már 800 személy érintett a nyomozásban, Kocsis István újabb feljelentést tett
jan. 23
10:41
Elcsalták a ferihegyi taxitendert? (Privátbankár)
Anyagi ellenszolgáltatás fejében információkat juttatott ki és segítette a repülőtér-üzemeltető társaság taxipályázatán a Zóna Service-t - állítja egy a Magyar Nemzet birtokában lévő hatósági dokument...
jan. 23
10:42
„A hollókoszt-ipar fellendítéséért muzsikál Bródy” A kuruc.info főszekesztőjére vallott Tomcat (ATV)
Több mint kétezer találatot dob ki a Google a „Molnár Balázs kuruc.info” szóösszetételre, és Tomcat, alias Polgár Tamás is azt állítja: Molnár volt a kuruc.info főszerkesztője abban az időszakban, amikor a szélsőséges portál a 2006. őszi budapesti eseményeket követően több alkalommal közzétette az ügyben eljáró bírák, ügyészek lakcímét, telefonszámát, és "vérbíráknak", "jogtipró talárosoknak",…
jan. 23
10:48
Elhunyt Jean Simmons brit színésznő (Infostart)
Elhunyt Jean Simmons brit filmszínész, nagy történelmi filmek hősnője. 80 évesen, Santa Monica-i otthonában pénteken érte a halál. Tüdőrákban szenvedett - jelentette a Los Angeles Times című amerikai lap.
jan. 23
10:51
Elhunyt Jean Simmons brit színésznő (Gondola)
Elhunyt Jean Simmons brit filmszínész, nagy történelmi filmek hősnője. 80 évesen, Santa Monica-i otthonában pénteken érte a halál. Tüdőrákban szenvedett - jelentette a Los Angeles Times című...
jan. 23
10:51
Kambodzsa először rendez nemzetközi filmfesztivált (Spa Trend Online)
Nemzetközi filmfesztivált rendeznek idén első ízben Kambodzsában; az ázsiai ország kormánya ezzel szeretne lendületet adni a helyi filmiparnak.
jan. 23
10:51
Csalás Ferihegyen? (HírTV)
Anyagi ellenszolgáltatás fejében információkat juttatott ki és segítette a repülőtér-üzemeltető társaság taxipályázatán a Zóna Service-t – állítja egy a Magyar Nemzet birtokában lévő hatósági dokumentum a decemberben letartóztatott jogi igazgatóról, Rényi-Vámos Krisztináról.
jan. 23
10:51
Elájul a magyar a reklámújságoktól: hajt minket a vadászösztön (Pénzcentrum)
Egy friss kutatás szerint igen komolyan befolyásolják vásárlási szokásainkat a reklámújságok, katalógusok. Sokak számára egyenesen "vadászati élményt" jelent az ilyen kiadványok megszerzése, ugyanakkor gyakran ablakpucolásra is használják őket....
jan. 23
10:53
Apadnak a folyók, csökkennek a belvízzel elöntött területek a Tiszántúlon (Gondola)
Továbbra is csak a Hortobágy-Berettyón van árvízvédelmi készültség a Tiszántúlon, de a lassú apadás miatt még mindig fenn kell tartani a másodfokú készültséget - közölte Bara Sándor, a Tiszántúli...
jan. 23
10:57
Internetháború: Kína nem kér Amerikából (Privátbankár)
Kínának nincs szüksége arra, hogy Washington leckét adjon neki az internettel kapcsolatban - jelentette ki egy kínai onlinemédia-szövetség vezetője
jan. 23
11:06
Apadnak a folyók a Tiszántúlon (Infostart)
Továbbra is csak a Hortobágy-Berettyón van árvízvédelmi készültség a Tiszántúlon, de a lassú apadás miatt még mindig fenn kell tartani a másodfokú készültséget - közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) védelemvezetője
jan. 23
11:09
Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz nyugdíjas tagozata (Gondola)
Aláírásgyűjtésbe kezd hétfőn a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt. Iván László, a Fidesz...
jan. 23
11:09
Másfél milliárdot adnak a szocialisták a baráti médiának (HírTV)
Ahelyett, hogy 14 ezer rászoruló üdülését támogatná fejenként százezer forinttal, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kormánydelegáltak által felügyelt kuratóriuma úgy döntött: a baráti médiával kötne közel másfél milliárd forintos üzletet. A pénzből több mint egymilliárd jutna az ATV-nek, a kiváló szocialista kapcsolatokat ápoló Zolcer János családjának érdekeltsége, az Info 24 TV pedig két…
jan. 23
11:09
Rendőrnőt vélt örömlánynak az álrendőr (Blikk)
jan. 23
11:09
Veszélyes a magas koleszterinszint - Halálozási adatok (WebBeteg)
A Központi Statisztikai Hivatal adataiból az is kitűnik, hogy a nők jóval nagyobb veszélyben vannak e tekintetben, különösen akkor, ha nem Nyugat-Magyarországon élnek.
jan. 23
11:15
MÁV-bírság: megtanulták, mi az az 1x1? (Privátbankár)
Nincs egy hullámhosszon a MÁV Zrt. és a Közbeszerzési Döntőbizottság: a KD bírság mellett kimondta, a "rádiós" pályázat érvényes. 4 év után lehet végre eredmény
jan. 23
11:15
Gesztesi vigyáz Pankára, míg Liptaiék nyaralnak (Blikk)
BUDAPEST — Nyugodt szívvel utazik el hamarosan Liptai Claudia (35) új kedvesével, Daróczi Dáviddal (36), hiszen tudja, távollétében kislánya a lehető legjobb helyen, édesapjával lesz.
jan. 23
11:16
Londonban tárgyalt Bayer Mihály (ProfitLine)
Brit kormánytisztviselőkkel, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökével és a Nabucco földgázvezetékért felelős EBRD-igazgatóval tárgyalt Londonban Bayer Mihály utazó nagykövet.
jan. 23
11:17
Michael Douglasnak csak a kék pirula segít (Blikk)
LOS ANGELES — Potencianövelő szerekkel igyekszik lépést tartani 25 évvel fiatalabb felesége, Catherine Zeta-Jones (40) igényeivel Michael Douglas (65).
jan. 23
11:18
Hatalmas sikersztori a Fornetti (ProfitLine)
A Fornettit választotta az év franchise hálózatának 2009-ben a Magyar Franchise Szövetség.
jan. 23
11:18
Újabb magyar mentőcsapat indult Haitire + videó (ATV)
A Hit Gyülekezete 50 ezer dollárral segít a bajba jutottakon.
jan. 23
11:20
Cáfolja a TV2 műsorvezetője, hogy adósságot hagyna a nejére (ATV)
Mediátoruk sokat segít a párkapcsolati problémában.
jan. 23
11:27
Jótékonyság magas jutalékért - "Erkölcstelen és pofátlan" (Alternatív Energia)
Sajátos módszert dolgozott ki egy jótékonysági alapítvány azért, hogy bevételre tegyen szert: a szervezet országszerte területi képviselőket alkalmaz, akik az alapítványnak gyűjtött adomány harminc százalékát jutalékként zsebre tehetik. A nagy segélyszervezetek etikátlannak tartják ezt a módszert - ismerteti a szombati Népszabadság.
jan. 23
11:27
Beleadnak és milliárdokat akasztanak a Google alapítói (Portfolio)
A következő öt évben 5.5 milliárd dollár értékben adna el Google részvényeket az internetes szolgáltató két alapítója, Larry Page és Sergey Brin - írja a Marketwatch. A részvényeladások hatására a...
jan. 23
11:33
Apadnak a folyók a Tiszántúlon (Privátbankár)
Továbbra is csak a Hortobágy-Berettyón van árvízvédelmi készültség a Tiszántúlon, de a lassú apadás miatt még mindig fenn kell tartani a másodfokú készültséget - közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Körn...
jan. 23
11:35
Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz (Privátbankár)
Aláírásgyűjtésbe kezd hétfőn a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt. Iván László, a Fidesz or...
jan. 23
11:42
Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz nyugdíjas tagozata (Infostart)
Aláírásgyűjtésbe kezd hétfőn a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt.
jan. 23
11:45
Már nem kutatnak túlélők után (HírTV)
Több mint 110 ezer halálos áldozata van a haiti földrengésnek - közölte a haiti belügyminisztérium hivatalos közleményében. Pénteken, 10 nappal a katasztrófa után egy újabb túlélőt emeltek ki a romok alól. Közben az ENSZ arról tájékoztatott, hogy a haiti kormány befejezte a keresést a túlélők után.
jan. 23
11:45
Kína: nincs szükség arra, hogy Washington leckét adjon az internettel kapcsolatban (Kripto Akadémia)
Kínának nincs szüksége arra, hogy Washington leckét adjon neki az internettel kapcsolatban - jelentette ki egy kínai onlinemédia-szövetség vezetője a két ország között a témában folyó nyilatkozatháború keretében.

Keresés