2010. január 30. szombat

jan. 30
13:15
Hűtlen kezelés a fővárosi tulajdonú cégnél? (HírTV)
Újabb fővárosi tulajdonú cégnél rendelt el a nyomozást a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya. A hírTV információi szerint a rendőrség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárást a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egyik közbeszerzési pályázata miatt - a fővárosi Fidesz-frakció feljelentése alapján.
jan. 30
13:15
Ötven milliárd euró megtakarítás Spanyolországban 2013-ig (ProfitLine)
Ötven milliárd eurós megtakarítást tervez 2013-ig Spanyolország, miután tavaly államháztartási hiánya az előzetes becslések szerint a hazai össztermék 9,5 százalékára nőtt. Az idei évre a kormány 6,2 százalékos GDP-arányos deficittel számol, a hiány várhatóan 2013-ban érné el a GDP 3 százalékában meghatározott euróövezeti küszöbértéket - tudósít az MTI.
jan. 30
13:17
Igazán csak a nap végére jött lendületbe a BUX pénteken (ProfitLine)
A kezdeti veszteségeken felülkerekedve 272,10 pontos, 1,26 százalékos emelkedés mellett 21.831,46 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A részvénypiac forgalma 19 milliárd forint volt a hét utolsó napján, a blue chipek közül csak a Magyar Telekom és az Egis veszített értékéből.
jan. 30
13:19
Tízmilliós felügyeleti bírságot kapott az OTP Bank (ProfitLine)
A tiltott piacbefolyásolásra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt tízmillió forint bírságot rótt ki az OTP Bankra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - tudósít az MTI.
jan. 30
13:21
„Láthatatlan” vadászgépeket fejlesztettek ki az oroszok (ATV)
Ez az első teljesen új fejlesztés a Szovjetunió bukása óta.
jan. 30
13:27
A NATO-erők tévedésből afgán katonákra lőttek (Infostart)
A NATO-erők összecsaptak a szövetséges afgán hadsereggel, és ehhez segítségül hívták a légi erőt is; négy afgán katona meghalt, hat megsebesült - közölték szombaton afgán tartományi tisztviselők.
jan. 30
13:27
A kormányfő fogadta Michel Platini UEFA-elnököt (Infostart)
Bajnai Gordon miniszterelnök szombaton fogadta Michel Platinit, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetőjét.
jan. 30
13:30
Íme a főboszorkány szerelemébresztő tippje (BorsOnline)
Szegedi Erika, Magyarország és Európa főboszorkánya a konyhában is nagy mágus. Receptjeibe mindig belecsempész egy kis boszorkányságot is. Varázslatos tanácsait a Bors olvasóival is megosztja.
jan. 30
13:30
Elijesztették a fradisták Borit (Blikk)
BUDAPEST – A szurkolók hőzöngése elérte a célját, nem igazol a Ferencváros együttesébe Bori Gábor (26). A korábban az MTK-ban és az Újpestben futballozó volt válogatott szélső fél évre, kölcsönben szerződött volna a zöld-fehérekhez, ám a klub tervei kiverték a biztosítékot egyes szurkolóknál, akik még élénken emlékeztek rá, Bori újpesti focistaként Fradi-sálat égetett.
jan. 30
13:30
Recept: Kenyérlángos III. (Mindmegette)
Hozzávalók 2 tepsihez: 60 dkg liszt 3 dkg élesztő fél dl tej pici cukor az élesztő kelesztéséhez 3 dl kézmeleg víz só 2 evőkanál étolaj A feltéthez: kb. 15-20 dkg húsos füstölt szalonna 3 közepes fej hagyma 2 dl tejföl 2 cikk fokhagyma kevés só
jan. 30
13:32
Gondolkodunk, tehát alszunk (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Többet gondolkodnak a nők, ezért több alvásra van szükségük, mint a férfiaknak – állítják az angol leicestershire-i Loughborough Egyetem alváskutató intézetének tudósai.
jan. 30
13:33
Amerika lassan kilábal a recesszióból? (HírTV)
Stabilizálódott az amerikai pénzügyi rendszer - jelentette be pénteken a 2009-es utolsó negyedévi gazdasági mutatók ismeretében Barack Obama.
jan. 30
13:33
Helyreállt a távfűtés Egerben (Gondola)
Szombat reggel 10 órára állt helyre a távfűtés Egerben, azt követően, hogy műszaki hiba miatt pénteken délután megszűnt a szolgáltatás az északi városrész lakótelepén mintegy háromezer lakásban -...
jan. 30
13:35
Bajnai Gordon fogadta Michel Platini UEFA-elnököt (Gondola)
Bajnai Gordon miniszterelnök szombaton fogadta Michel Platinit, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetőjét. A Parlament Nándorfehérvári termében a kormányfő egy fejelő futballistát ábrázoló...
jan. 30
13:45
Sok a baleset a havas, csúszós utakon (Infostart)
Több baleset is történt a havas, csúszós utakon országszerte. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: több kamion elakadt, emiatt nem lehet közlekedni Vác és a nógrádi megyehatár között, illetve Parassapuszta felé.
jan. 30
13:45
Kína felfüggeszti a katonai cserekapcsolatokat az USA-val (Infostart)
Felfüggeszti a katonai cserekapcsolatokat az Egyesült Államokkal Kína; az ázsiai ország azzal indokolta döntését, hogy a washingtoni kormány jóváhagyta a Tajvannak szánt amerikai fegyverek eladását. A pekingi védelmi minisztérium élesen elítélte az ügyletet.
jan. 30
13:48
Tagad Udvaros fiatal „udvarlója" (Blikk)
jan. 30
13:48
Mire kell figyelniük az autósoknak a téli utakon? (Infostart)
A tűzoltók városon belül alapvetően csak akkor tudnak segíteni az elakadt autósoknak, ha a jármű akadályozza a forgalmat, egyéb esetekben, mint például akkor, ha valaki nem tud kiállni a garázsból, viszont nem - közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője a szombat hajnal óta tartó intenzív havazás kapcsán hozzájuk befutott segélykérések kapcsán.
jan. 30
13:48
Recept: Gyors császármorzsa (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 tojás 5 evőkanál rétesliszt 5 evőkanál finomliszt tej 2 evőkanál porcukor vagy kristálycukor olaj
jan. 30
13:50
Recept: Aludttejes prósza (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 bögre aludttej vagy kefir 1,5 bögre liszt 1-2 evőkanál cukor fél tojásnyi zsír 2 tojás csipet só
jan. 30
13:51
Átlépte a lélektani határt az euróövezet munkanélküliségi rátája (HírTV)
Átlag 10 százalékos a munkanélküliség az euróövezet országaiban az EU statisztikai hivatala szerint. Az Eurostat adatai alapján a 16, eurót használó államban 16 millióan vannak állás nélkül, az unióban összesen 23 millióan. A legrosszabb helyzetben - 23 százalékos mutatójával - Lettország van, hazánk is gyakorlatilag sereghajtó a 10,7 százalékos rátával.
jan. 30
13:51
Jogtipró-díjat kap Fico (Metropol)
Robert Fico és a szlovák nyelvtörvény kapta az idei Jogtipró-díjat, a Szabadság díjat pedig egyhangúlag - posztumusz - Újvárossy Ernőnek ítélte oda a Szabadság kör szombaton a fővárosban.
jan. 30
13:52
Recept: Tarkedli II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg liszt 2 dkg élesztő 3 tojás csipetnyi só tej kevés cukor
jan. 30
13:53
Nem engedik tovább Vácnál a határ felé tartó tehergépjárműveket (Metropol)
Az intenzív havazás miatt elakadt számos kamion egyelőre lehetetlenné teszi a közlekedést Vác és a nógrádi megyehatár között, illetve Parassapuszta felé, ezért a az M2-esen a rádi emelkedőnél megszűrik a forgalmat.
jan. 30
13:55
A tűzoltószövetség a közlekedés veszélyeire figyelmeztet (Metropol)
A tűzoltók városon belül alapvetően csak akkor tudnak segíteni az elakadt autósoknak, ha a jármű akadályozza a forgalmat, egyéb esetekben, mint például akkor, ha valaki nem tud kiállni a garázsból, viszont nem - közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője a szombat hajnal óta tartó intenzív havazás kapcsán hozzájuk befutott segélykérések kapcsán.
jan. 30
13:57
Egymilliárdot akarnak a betegszállítók + videó (ATV)
Sérelmezik, hogy egyre több beteget szállítanak ugyanannyi pénzért.
jan. 30
13:57
A hó rontja a balatoni jégpályák minőségét (Metropol)
Több helyen folyamatosan takarítják, akad, ahol ideiglenesen bezárták a kijelölt balatoni jégpályákat az esőzés és az erős havazás miatt.
jan. 30
14:03
Elijesztették a fradisták Borit (Blikk)
BUDAPEST – A szurkolók hőzöngése elérte a célját, nem igazol a Ferencváros együttesébe Bori Gábor (26). A korábban az MTK-ban és az Újpestben futballozó volt válogatott szélső fél évre, kölcsönben szerződött volna a zöld-fehérekhez, ám a klub tervei kiverték a biztosítékot egyes szurkolóknál, akik még élénken emlékeztek rá, Bori újpesti focistaként Fradi-sálat égetett.
jan. 30
14:05
Serena Williams megvédte címét (Blikk)
A címvédő amerikai Serena Williams (28) ötödször nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének küzdelmeit, miután a szombati döntőben három szettben, 6:4, 3:6, 6:2-re legyőzte a belga Justine Henint.
jan. 30
14:06
Meghódították Amerikát Ebergényi Réka félaktjai (Blikk)
NEW YORK – Nem véletlen, hogy Ebergényi Rékát (28) a Glamour olvasói jelölték a Women of the Year 2010 legjobb modell kategóriájába.
jan. 30
14:08
Nem szánkózhat Pulai Vancouverben (Blikk)
Lemaradt a február 12-én kezdődő vancouveri olimpiáról a magyar szánkósport legjelesebb képviselője, Pulai Imre, pedig sokáig úgy tűnt, hogy szabadkártyásként részt vehet a téli ötkarikás játékokon.
jan. 30
14:09
MSZP: hétfőtől ösztöndíjat kaphatnak a hiányszakmában tanulók (Gondola)
Hétfőtől ösztöndíjprogram indul a hiányszakmákban tanuló diákoknak. Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, frakcióvezető Budapesten elmondta: ebben a tanévben 2,5-es átlagtól havonta...
jan. 30
14:09
Kórházból elvonóra ment Charlie Sheen felesége (Blikk)
jan. 30
14:09
Egyre több gondot okoz a havazás (HírTV)
A havazás miatt több autó elakadt, az országban egyre nehezebben járhatók az utak, sok helyen jégbordák keletkeztek. A vonatközlekedésben 15-20 perces késésekre lehet számítani. Az ország több térségében riasztást adtak ki, a ferihegyi repülőtér bezárt.
jan. 30
14:09
Rendőrség: senki ne induljon Dobogókőre! (Metropol)
Senki ne induljon autóval Dobogókőre, mert a síparadicsomhoz közeli emelkedőkön elakadt járművek miatt igen veszélyes arrafelé a közlekedés - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.
jan. 30
14:21
Kína: befagyasztott kapcsolatok az USA-val (Privátbankár)
Kína felfüggeszti a katonai cserekapcsolatokat az Egyesült Államokkal, mert a washingtoni kormány jóváhagyta a Tajvannak szánt amerikai fegyverek eladását
jan. 30
14:21
Egyre 'zöldebben' gondolkodik Obama (ProfitLine)
Barack Obama elnök pénteken közölte: az amerikai szövetségi kormány 2020-ig 28 százalékkal tervezi csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását - tudósít az MTI.
jan. 30
14:24
Betömték a víziló lyukas agyarát (BorsOnline)
Teljes fogászati kezelést kapott Orion, a víziló. A kolumbiai Medellin állatkertjének lakója nem ellenkezett a beavatkozás alatt.
jan. 30
14:24
Hihetetlen! Gepárd simogatta az impalát (Blikk)
jan. 30
14:27
Férje és gyermeke szeme láttára erőszakolták meg (HírTV)
Felakasztottak Teheránban két férfit szombaton, akik megerőszakoltak egy nőt férje és gyereke szeme láttára - számolt be róla az iráni ISNA hírügynökség.
jan. 30
14:27
Nem engedik tovább Vácnál a határ felé tartó tehergépjárműveket (Gondola)
Az intenzív havazás miatt elakadt számos kamion egyelőre lehetetlenné teszi a közlekedést Vác és a nógrádi megyehatár között, illetve Parassapuszta felé, ezért a az M2-esen a rádi emelkedőnél...
jan. 30
14:27
Kína befolyása ellen tüntetnek a kazahok (Metropol)
Tüntetők csaptak össze rendőrökkel szombaton a kazahsztáni Almatiban rendezett nagygyűlésen, amelyen a szomszédos Kína növekvő befolyása ellen tiltakoztak.
jan. 30
14:27
Ciánszennyezés: nincs esélyünk kártérítésre (Alternatív Energia)
A KDNP szerint Magyarországnak jó esélye van arra, hogy nyerjen a tiszai ciánszennyezés miatt indított perben – közölte Rétvári Bence képviselő. A környezetvédelmi tárca jogi osztályától azonban a Népszava megtudta: semmi esély a kártérítésre, ugyanis a szennyező román cég a bírósági eljárás alatt csődeljárást kezdeményezett, s jogutód nélkül megszűnt. Így a magyarországi bírósági eljárás alperes…
jan. 30
14:27
"Ne adjanak fegyvereket Kínának!" (Kripto Akadémia)
A pekingi vezetés figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy a Tajvannak szánt fegyvereladásokról szóló pénteki washingtoni bejelentés megkárosítja majd a kínai-amerikai kapcsolatokat és "súlyosan negatív hatása lesz" a két nagyhatalom közötti együttműködésre.
jan. 30
14:27
Megtalálták az új Picassót? (Spa Trend Online)
Festőzseninek kiáltottak ki egy hétéves brit kisfiút, akinek alig 14 perc alatt 16 festményét kapkodták el összesen 18 ezer fontért.
jan. 30
14:29
Olasz csapathoz igazolt a tízszeres magyar válogatott (HírTV)
Olaszországba igazolt Rudolf Gergely. A tízszeres magyar válogatott labdarúgó négy éves szerződést írt alá Genoa együttesével.
jan. 30
14:29
Per indul Hiller István ellen (Alternatív Energia)
Kedden kezdődik az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) pere, melyet az oktatási tárca és annak vezetője, Hiller István ellen indított.
jan. 30
14:29
Aggódik a Földért bin Laden (Kripto Akadémia)
Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője tőle teljesen szokatlan témákkal foglalkozott legújabb, pénteken nyilvánosságra hozott üzenetében: a klímaváltozást, pontosabban az azért viselt nyugati felelősséget és a dollár uralmát kárhoztatta.
jan. 30
14:29
Kedden indul a Filmszemle (Spa Trend Online)
A kedden kezdődő 41. Magyar Filmszemle versenyprogramjában tizenhat nagyjátékfilm szerepel, ebből négy elsőfilmes alkotó munkája. A mozik között van vígjáték, dráma, pszichothriller, kísérleti és zenés film.
jan. 30
14:31
Pluszpénzt követeltek a mentősök (Alternatív Energia)
Mintegy ötven autóval demonstráltak a betegszállítással foglalkozó cégek az Egészségügyi Minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal épülete körül tegnap.

Keresés