Több erőfeszítésre van szükség az Európai Unióban ahhoz, hogy ne emelkedjen a kokainhasználattal összefüggő halálesetek száma, ne terjedhessenek az új kábítószerek, és ne jöjjenek létre újabb, határon átnyúló csempészútvonalak - állapította meg jelentésében az Európai Bizottság
A Moster World Rally Team pilótája, az amerikai Ken Block tegnap csúnyán összetörte autóját, ám ennek ellenére rajthoz áll a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brit Ralin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint nagyobbrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd szerda délutántól egyre több helyen csökken a felhőzet
Tíz termékkategóriában ötven százaléknál nagyobb a magyar élelmiszerek aránya a tizenkét vizsgált kereskedelmi láncnál - derült ki a Corvinus Egyetem felméréséből. A vizsgálat egyik résztvevője az InfoRádióban elmondta: a magyar tulajdonú áruházaknál ez az átlag magasabb, mint a külföldieknél. Podruzsik Szilárd hozzátette: jól szerepelnek a hazai friss áruk, így a sertéshús és a baromfitermékek,…
A szívét és a tüdejét érte a gyilkos golyó Ernest Valkónak, az egyik legismertebb szlovák ügyvédnek, akit hétfő este öltek meg Pozsonyhoz közeli házában. A gyilkosság indítéka és a tettes egyelőre ismeretlen.
A Portfolio.hu országos előadássorozatot szervez, ahol a német és osztrák tőzsdei kereskedés lesz terítéken. A rendezvénysorozatnak különös aktualitást ad, hogy a Portfolio Online tőzsdén immáron a...
Berlin — A világ egyik leghajlékonyabb guminőjeként tartják számon az orosz Zlatát (23), aki nem mindennapi rugalmasságát egy ritka betegségnek köszönheti.
A magyarországi lakáspiac helyzetének értékelése októberben megegyezett az áprilisival, a következő egy évben az ingatlanfejlesztők és -forgalmazók javulásra számítanak, ez alól egyedüli kivétel változatlanul a panel – derül ki a GKI gazdaságkutató és az Ingatlan és Befektetés szakfolyóirat negyedéves jelentéséből. A piac nyomott voltát azonban jól jellemzi, hogy a válság előtti 30 ezerrel s...
Kitettek magukért az Irigy Hónaljmirigy tagjai. Sipos Tamáséktól megszoktuk már, hogy szeretik megbotránkoztatni a népet, még szerencse, hogy most sem kellett csalódnunk bennük...
Vádat emeltek Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke és 23 társuk ellen különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyeztetéseket folytat a piaci szereplőkkel a kereskedési idő meghosszabbításáról a budapesti tőzsdén - közölte az MTI kérdésére kedden a BÉT PR osztálya.
Szerény nyereséggel nyitottak kedden az amerikai értéktőzsdék. A kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,01 százalékos, a S& P-500 index 0,13 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,25 százalékos nyereségben állt. Ezt követően azonban mérsékelt csökkenés következett, összességében stagnálás mutatkozik továbbra is a múlt heti jelentős mértékű emelkedés után.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság kedden felfüggesztette a BKV működési engedélyét pénzügyi helyzetének bizonytalanságára hivatkozva, és hat hónapos ideiglenes engedélyt adott ki.
Jóváhagyta kedden a francia Alkotmánybíróság a nyugdíjreform-törvényt, amely miatt heteken keresztül tömegtüntetések, sztrájkok pattantak ki, és ezek egyik következményeként üzemanyag-hiány volt egy ideig Franciaországban.
Viharosra sikeredett XVI. Benedek spanyolországi látogatása. Az Írország mellett leginkább katolikusnak tartott európai államban heves és többször kifejezetten provokatív tiltakozások fogadták a pápát, aki szintén éles szavakkal bírálta a spanyol társadalmi jelenségeket.
Tizenegy magyar elektronikai cég mutatkozik be mintegy 100 négyzetméteren november 9-12. között Münchenben az Electronica 2010 kiállításon - közölte az ITD Hungary kedden az MTI-vel.
Több olyan témát tárgyaltak meg kedden Brüsszelben az EU-országok igazságügyi minisztereinek tanácskozásán, amelyet a jövő év első felében esedékes magyar uniós elnökségnek tovább kell majd vinnie - tájékoztatta a magyar újságírókat Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a megbeszélés után
Hatalmasat drágultak az Atlas Energy részvényei a mai kereskedés nyitásában. A cég az Egyesült Államok területén működik független földgáz- és olajtermelő cégként. A nagy mozgás hátterében az a sztori áll, hogy az USA második legnagyobb olajtársasága, a Chevron felvásárolja a céget és 3.2 milliárd dollárt fizet érte készpénzben. Ez alapján a részvényesek összesen $43.34 dollárt kapnak…
A személyi jövedelemadó felső kulcsai világszerte nőnek, a legalacsonyabb szintek azonban továbbra is a közép- és kelet-európai régióban vannak, ami az alacsony társaságiadó-kulcsokkal ötvözve pozitív tényező a belső beruházások elhelyezésénél - áll a KPMG legfrissebb nemzetközi felmérésében.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság ma felfüggesztette a BKV működési engedélyét pénzügyi helyzetének bizonytalanságára hivatkozva, és hat hónapos ideiglenes engedélyt adott ki - tudatta közleményében Tarló...
Könnyen lehet, hogy Klaas Jan Huntelaar nélkül kell majd pályára lépnie a Schalke csapatának a hétvégi, Wolfsburg elleni rangadón. A holland csatár térdsérülést szenvedett az együttes legutóbbi bajnokiján.
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt állítják bíróság elé a volt erzsébetvárosi polgármestert. A főügyészség kedden benyújtotta a vádiratot Hunvald ellen
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kedden felfüggesztette a BKV működési engedélyét a cég pénzügyi helyzetére hivatkozva. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a közlekedési társaság hat hónapos, ideiglenes működési engedélyt kapott, ez idő alatt kell a BKV pénzügyi állapotot stabilizálni.
Lehallgathatja-e a francia rendőrség magyar gyanúsítottak telefonbeszélgetéseit - a többi között erről vitáztak az Európai Uniós bel- és igazságügyi miniszterek brüsszeli találkozójukon. A tárcavezetők több olyan témáról is tárgyaltak, amelyeket a jövő év első felében esedékes magyar uniós elnökségnek tovább kell majd vinnie - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes,…
Jövőre növekszik a honvédelmi költségvetés, az új adórendszer révén pedig emelkedik a katonák nettó illetménye - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM)
Idős nőt gázolt el egy személyautó kedd délután a főváros II. kerületében a Hidegkúti úton. Az idős nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba - értesült a HavariaPress.
Hatodik alkalommal adták át az "Év internetes kereskedője" díjat. A TOP 30 webáruház sorrendjéről közönségszavazással döntötték el (idén közel 10 ezren szavaztak), majd szakmai szempontok alapján választották ki a legjobbakat.
Heidelberg – Budapest – Felcsillant a fény az alagút végén? Az új szívre várók a jövőben nagyobb eséllyel juthatnak hozzá az életüket jelentő szervhez a Semmelweis Egyetem és a Heidelbergi Egyetem közös kutatásának köszönhetően.
A Debreceni Ítélőtábla kedden jogerősen helybenhagyta az ózdi kettős gyilkosság vádlottjára első fokon kiszabott életfogytiglani fegyházbüntetést - közölte Koszta János, az intézmény sajtószóvivője az ítélethirdetést követően az MTI-vel
Régóta tervezett látogatást tett kedden, Indonéziában az amerikai elnök. Barack Obama felkereste gyerekkora helyszínét, ahol általános iskolába is járt Dzsakartában. A látogatás alkalmából megszólaltak Obama egykori iskolatársai is, akik azt mondták, hogy jól emlékeznek az akkor pufók kisfiúra.
Szuperolcsó cipőt tesztel Bangladesben az Adidas, az átszámítva alig 300 forintos lábbeli első szériáját néhány nap alatt elkapkodták a koldusszegény országban
Az ismét erősödő eurót követve erősödött kedden a forint: az eurót kedden délután négykor 273,40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 274,55 forint után. A délelőtt folyam...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,16 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 23.323,52 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,07 százalékkal 20.960 forintra erősödött, az OTP részvények á...
Szuperolcsó cipőt tesztel Bangladesben az Adidas, az átszámítva alig 300 forintos lábbeli első szériáját néhány nap alatt elkapkodták a koldusszegény országban. A német cég, amely 2015-re a Nike-ot megelőzve a sportszergyártási ágazat vezetője kíván lenni, milliárdos üzletet vár a Nobel-békedíjas Muhammad Junusszal kidolgozott koncepciótól.
Októberi német fogyasztói árak a várt szerint éves szinten 1,3%-kal emelkedtek. Havi szinten +0,1%-os értéket jelentettek. A szeptemberi angol ipari termelés mutatója 0,4 %-os értéket hozott (előrejelzés: 0,5 %, előző: 0,3 %). A szeptemberi angol kereskedelmi mérleg -8,2 mrd eurós értéket hozott (előrejelzés: -7,9 mrd , előző: -8,2 mrd). Az EU-s devizatartalékok mértéke 0,2 mrd euróval emel...
A személyi jövedelemadó felső kulcsai világszerte nőnek, a legalacsonyabb szintek azonban továbbra is a közép- és kelet-európai régióban vannak, ami az alacsony társaságiadó-kulcsokkal ötvözve pozitív tényező a belső beruházások elhelyezésénél - áll a KPMG legfrissebb nemzetközi felmérésében