2010. november 9. kedd

nov. 9
18:05
Az USA elfogadja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának egyes ajánlásait (Gondola)
Washington megígérte, hogy megszünteti a faji megkülönböztetést és tisztességesen bánik a rabokkal a börtönökben az Egyesült Államokban és külföldön, összhangban az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa korábbi ajánlásaival
nov. 9
18:06
Vörösiszap: származásuk miatt nem kapnak albérletet? (Alternatív Energia)
Csaknem hat héttel a vörösiszapkatasztrófa után több mint húszan még mindig a devecseri zeneiskolában laknak. Az épületben nincs melegvíz, két tanteremben matracokon, adományként kapott ágyakon alszanak a családok. A Máltai Szeretetszolgálat abban bízik, heteken belül megoldódhat a helyzetük. Eközben akik albérletbe tudtak menni, azt szeretnék tudni, mikorra találnak nekik végleges megoldást.
nov. 9
18:12
GVH - az Infocenter megszerezheti az IKO Médiát (ProfitLine)
Az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt. (Infocenter) egyedüli, közvetlen irányítást szerezhetett az IKO Média Holding Zrt. (IKO Média) felett miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden engedélyezte az ügyletet.
nov. 9
18:14
BÉT - Csak a Richter lógott ki a sorból (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,16 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 23.323,52 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
nov. 9
18:21
Bizakodás a fővárosi lakáspiacon (Infostart)
A GKI és az Ingatlan és Befektetés című lap közös felmérése szerint optimistábbak a piaci szereplők a fővárosi lakáspiacon, holott a statisztikai adatok és a piaci helyzet ezt nem indokolják - mondta a Lakásvásár Médiacsoport elnöke.
nov. 9
18:21
Fizetést akarnak az újpesti focisták (Blikk)
nov. 9
18:21
Végső szakaszba jutottak a csatlakozási tárgyalások Horvátországgal (Gondola)
Végső szakaszba jutottak a csatlakozási tárgyalások Horvátországgal, és le kell zárni azokat, amint Zágráb teljesíti a "referenciaértéket" az igazságszolgáltatás és az alapvető jogok terén - foglalt állást az Európai Bizottság EU-bővítési jelentésében
nov. 9
18:21
Kerékpárost gázoltak (HírTV)
Súlyos sérüléseket szenvedett egy kerékpáros, kedden késő délután A Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen, a 47-es főúton, amikor elütötte egy személyautó.
nov. 9
18:23
„Szexrabszolgát csináltak belőlem” (Blikk)
Salt Lake City — Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélhetik azt a utahi pedofilt, aki nyolc éve torkának szegezett késsel rabolta el az akkor 14 éves Elisa­beth Smartot (23) az ágyából. A férfinak most kezdődik a büntetőpere.
nov. 9
18:24
Életveszélyesen megfenyegették a fideszes polgármestert (ATV)
Töltényt küldtek a levélben.
nov. 9
18:24
London 2012 - 29 millió fonttal csökkent a büdzsé (Sport365)
A 2012-es londoni nyári játékok szervezői 29 millió fonttal megkurtították a költségvetést azáltal, hogy lemondtak az Olimpiai Stadiont övező függönyről.
nov. 9
18:25
Csak Pásztor felelős a gázolásért (Blikk)
nov. 9
18:26
Végre! Jerry Jones megszabadult Wade Phillipstől (Sport365)
A Dallas Cowboys tulajdonosa, Jerry Jones megunta, hogy a csapat szinte minden hétvégén gyenge teljesítményt nyújt, ezért a tegnapi napon elbocsátotta Wade Phillips vezetőedzőt.
nov. 9
18:27
Győző és Ganxta, a két jóbarát (Blikk)
Budapest — Lelki társat is kapott a csúcsgázsija mellé Ganxsta Zolee (44) a TV2 műsorában.
nov. 9
18:39
Adidas sportcipő - 300 forintért! (Infostart)
Szuper olcsó cipőt tesztel Bangladesben az Adidas, az átszámítva alig 300 forintos lábbeli első szériáját néhány nap alatt elkapkodták a koldusszegény országban. A német cég, amely 2015-re a Nike-t megelőzve a sportszergyártási ágazat vezetője kíván lenni, milliárdos üzletet vár a Nobel-békedíjas Muhammad Junusszal kidolgozott koncepciótól.
nov. 9
18:39
Menetelésre készül a hokiválogatott (Blikk)
Székesfehérvár — A csoportos szereplés a magyar jégkorong-válogatott célja. A hokisok hét végén az ifj. Ocskay Gábor csarnokban, a Telenor-kupán erős ellenfelekkel játszanak, a meccsek remekül szolgálják a felkészülést a jövő áprilisi hazai rendezésű divízió I-es vb-re.
nov. 9
18:39
Schwartz Béla: Ajka önállóan érvényesíti jogos igényeit (Gondola)
Ajka önkormányzata mégsem kér pénzt Kolontártól a vörösiszap-katasztrófa utáni segítségnyújtással összefüggő költségeinek fedezésére, visszavonja erről szóló levelét és önállóan érvényesíti jogos igényeit - közölte Schwartz Béla (MSZP), a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón
nov. 9
18:39
Tucatnyian vágták fel ereiket a bíróságon (HírTV)
A bíróságon követett el tömeges öngyilkossági kísérletet egy közép-oroszországi fegyház tizenkét elítéltje - adta hírül kedden a RIA Novosztyi. A rabokat egy 2008-ban lezajlott, halálos áldozatokkal járó börtönlázadás megszervezésével vádolják.
nov. 9
18:41
Bírálja a médiaalkotmányt a Nemzetközi Sajtóintézet (Gondola)
Bírálta a parlamentben múlt héten elfogadott médiaalkotmányt a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI)
nov. 9
18:42
Olajkatasztrófa: nem csak felelőtlenek, önelégültek is a résztvevők (Kripto Akadémia)
A Mexikói-öbölben történt olajszennyezési katasztrófa ügyében felállított amerikai kormánybizottság szerint a történtekben érintett három cégnél "hiányzott a biztonságra törekvés igénye, és a katasztrófa előtt súlyos mulasztásokat követtek el" - közölte kedden a BBC.
nov. 9
18:45
Menthetetlen az ír gazdaság? (ProfitLine)
"Hiábavaló erőfeszítés" az ír kormány részéről az államháztartási kiadások drasztikus lefaragása mivel az ír bankrendszer veszteségpótlásának költségei "úgyis elsüllyesztik" az ír gazdaságot - vélekedett az egyik legnevesebb ír közgazdasági elemző, akinek komoly feltűnést keltő írása nyomán kedden újból rekordközeli szintekre emelkedett Londonban az ír adósságtörlesztés-kockázati biztosítási…
nov. 9
18:45
Aggasztó probléma az egészségügyben (WebBeteg)
Gyógyszertári alkalmazottak körében készült kutatás szerint a legtöbb gyógyszerész aggasztó problémának tartja a gyógyszerhamisítást. A felmérésre reagáló hologramgyártók szerint az adatok arra utalnak, hogy a gyógyszeriparnak a jelenleginél erőteljesebben kellene fellépnie a gyógyszerhamisítás ellen.
nov. 9
18:47
Az új holland mezőgazdasági miniszter Magyarországra látogat (ProfitLine)
Henk Bleker, az új holland kormány mezőgazdasági minisztere első külföldi útja december 6-án Magyarországra vezet - közölte Robert Milders, a Holland Királyság nagykövete a Vidékfejlesztési Minisztériumban, amikor kedden délelőtt udvariassági bemutatkozó látogatáson fogadta Fazekas Sándor, a tárca vezetője.
nov. 9
18:57
Vírusfilm a vírusirtónak (X) (HírTV)
Az ESET vírusvideójában Kiss Ádám stand up komikus elmondja, hogyan fertőződött meg a számítógépe, majd a végén táncra perdül.
nov. 9
18:57
Hétvégén ismét Boxingone Győrben (Sport365)
Pénteken, az „A” csoport utolsó előtti küzdelmével Győrben folytatódik a BoxingONE Championship (közép-európai ökölvívó csapatbajnokság), méghozzá a Győr-Rybnik párharccal.
nov. 9
19:00
Bíróság elé kellett állni az egyik megvert újságírónak (Kripto Akadémia)
Bíróság elé állt kedden az utóbbi években megvert orosz újságírók egyike. A két évvel ezelőtti támadás után Mihail Beketovnak az egyik lábát és több ujját is amputálni kellett. A férfi a Moszkva melletti Himki egyik újságjának kiadója, és rágalmazás miatt perelték be.
nov. 9
19:00
Évszázados jogelveket sért a Fidesz tervezete (Alternatív Energia)
Puhított, de a jogállamiság szempontjából még mindig súlyosan aggályos tervezetet tárt Lázár János a parlament elé. A nagy összegű végkielégítésekre kivetett 98 százalékos adót csak 3,5 millió felett kellene fizetni, nem vetnék ki a nyugdíjba vonulók járandóságára, és nem számítana bele a szabadságmegváltás. A szakszervezetek és a jogászok viszont egybehangzóan állítják: elfogadhatatlan, hogy…
nov. 9
19:15
Megduplázták a rendőrséget Szerbiában (Infostart)
Mától két rendőrsége van Szerbiának: a belügyminisztériumi és az önkormányzati, amelyet nem hivatalosan a polgárőrséghez hasonlítanak. Az ellenzéki pártok attól tartanak, hogy ezzel letették az önálló vajdasági rendőrség alapjait.
nov. 9
19:15
Iszapömlés - A K&H; Csoport kedvezményei az érintetteknek (ProfitLine)
Azoknak az ügyfeleknek, akik a vörösiszap által sújtott térségben, Kolontáron, Devecseren vagy Somlóvásárhelyen laknak, a K&H Bank hat hónapi törlesztési haladékot ad a lakossági hitelekre, ezután az ügyfelek különböző törlesztés könnyítési lehetőségek közül is választhatnak.
nov. 9
19:15
Befektetői érdekek helyett betegérdekek (HírTV)
Az offshore cégek kizárását, a patikusok felelősségének növelését, és az ellátás területi egyenlőtlenségének felszámolását sürgeti a kormánynál a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyógyszerész Kamara. A szervezet elnöke szerint a gyógyszertár-privatizáció és liberalizáció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az ellátás pedig évről-évre romlik. 2007 óta 177 üzlet zárt be az országban, a patikák…
nov. 9
19:17
A 'bölcsek' is lassuló német gazdasági növekedésre számítanak (ProfitLine)
Jövőre 2,2 százalékos német gazdasági növekedésre számítanak a német "bölcsek", az idei évre valószínűsített 3,7 százalék után.
nov. 9
19:18
"Visszatért a nyugalom" - 18 halott a brazil börtönlázadásban (Kripto Akadémia)
Leverték a börtönlázadást Brazíliában, összesen 18 fogoly halt meg. Az ország északkeleti részén lévő Maranhao szövetségi állam egyik börtönében hétfőn kezdődött zendülés, amikor a rabok az ellenőrzéskor rátámadtak az őrökre. Egyiküket megsebesítették, és rajta kívül még öt őrt túszul ejtettek.
nov. 9
19:18
A gazdagok mellett csak kevés nagycsaládos jár jól a 2011-es adócsomaggal (Adózóna)
Amit most látunk, az adóátrendezés, nem adócsökkentés. Hasznát elsősorban a gazdagok, közülük is a kevés sokgyermekes látja majd, írja a Hírszerző
nov. 9
19:18
Nap végére elgyengült Amerika, vegyesen zárt Ázsia (Portfolio)
A legfőbb amerikai részvényindexek a tegnapi kereskedés során lefelé vették az irányt, a piaci hangulatot semmilyen makrogazdasági adat nem határozta meg, így a kereskedők a technikai szintekre és a...
nov. 9
19:18
Szegeden kiegyezett a Fidesz és az MSZP (ATV)
A héten választják meg a polgármester mellett dolgozó tanácsnokokat.
nov. 9
19:30
Marcus Hahnemann visszatér az MLS-be (Sport365)
Tizenegy éves légióskodás után visszatér az amerikai profi labdarúgó bajnokságba Marcus Hahnemann. A kapust állítólag a két újonc csapat csábítgatja.
nov. 9
19:32
Ünnepel a japánok cselgáncs világbajnoka (Sport365)
Ma ünnepli huszonegyedik születésnapját a japánok újdonsült cselgáncs világbajnoka, a Teddy Rinert bírói döntéssel legyőző Kamikava Daiki.
nov. 9
19:33
A gyorséttermek már kétéves gyerekeket is támadnak (Infostart)
A gyorséttermek erőfeszítései arra irányulnak, hogy a gyerekeket már kétéves koruktól megnyerjék reklámjaikkal, honlapjaikkal egészségtelen ételeik fogyasztóiként - állapították meg amerikai kutatók.
nov. 9
19:33
Lehallgatott beszélgetés: a robbantásokról mesél egy Magyarok Nyilai-tag (+videó) (HírTV)
Egy próbarobbantásról és a szabadszállási buszrobbantásról is beszél a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg egyik tagja azon a felvételen, melyet a Nemzeti Nyomozóiroda készített. Az ügyészség szerint egy informatikus gyártott a futball-labdákba rejtett robbanószerkezeteket a szervezetnek.
nov. 9
19:34
Támogatás az iskolától a cselgáncs tehetségnek (Sport365)
Egy új netbook is segíti a tanulásban az Ippon Judo Tatabánya-Leányvár fiatal sportolóját, Erdélyi Lillát, melyet a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája támogatott.
nov. 9
19:36
Újabb jó eredmény a távfutó Tóth Lászlótól (Sport365)
A november 7-én Lengyelországban rendezett félmarathoni versenyen Tóth László új egyéni csúccsal, három ukrán és egy kenyai mögött 5.-ként ért célba.
nov. 9
19:36
Az ítélőtáblán folytatják a móri mészárlás tárgyalását (Alternatív Energia)
A Fővárosi Ítélőtábla november 16-án tárgyalja másodfokon a móri mészárlás vádlottjának ügyét.
nov. 9
19:36
Németország: még nem tudják, mikor indul az atomvonat (ATV)
Az Uralba szállítanák a veszélyes hulladékot.
nov. 9
19:38
Magyar Kupa - Újpesti siker Pápán (Sport365)
Az Újpest kétgólos előnyt szerzett kedden a Pápa otthonában a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
nov. 9
19:38
Különadó: Lázár is fizethet (Alternatív Energia)
Több mint egymillió forintot kell befizetnie Lázár Jánosnak is, ha a Parlament elfogadja a különadóról szóló új javaslatát - számolt be kedd este az RTL Híradó. A Fidesz frakcióvezetője az eredeti törvény megszavazása után is fizetett, bár azt a jogszabályt később az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
nov. 9
19:48
EGIS - Beigazalódtak az elemzők optimista várakozásai (ProfitLine)
Huszonkét százalékkal 16,78 milliárd forintra nőtt a szeptemberben zárult üzleti évben az Egis Gyógyszergyár Nyrt. konszolidált adózott nyeresége, míg az árbevétel 2,4 százalékkal 118,92 milliárd forintra emelkedett - közölte az Egis a BÉT honlapján kedden.
nov. 9
19:51
Rejtélyes csík tűnt fel az égbolton (+kép) (HírTV)
A Pentagon szóvivőének keddi közlése szerint a hadsereg és a minisztérium is képtelen magyarázatot adni a Kalifornia partjai fölött feltűnt kondenzcsíkra, amely szakértők szerint nyilvánvalóan egy rakétától származott - közölte a Pentagon szóvivője kedden. A helyi KCBS tévé operatőre hétfőn este vette fel a Los Angeles nyugati része fölötti hosszú csíkot.
nov. 9
19:54
Tartozás miatt kikapcsolták a gázt - három hete nincs tanítás (Alternatív Energia)
Az őszi szünet után sem kezdődött meg a tanítás a Borsod megyei Vilmányban. Már harmadik hete nem járnak a gyerekek iskolába, mert tartozás miatt kikapcsolták az intézményben a gázt.
nov. 9
19:54
Stabil dollárt követel a volt kínai jegybankelnök (Portfolio)
A világnak szüksége van a dollárra, de sokkal stabilabb dollárt akarunk - mondta a kínai jegybank korábbi vezetője, a legnagyobb kínai nyugdíjalap elnöke, Dai Xianglong. A Fed a legutóbbi...
nov. 9
20:03
Nem egy embertől függ Del Neri csapata (Sport365)
Vidáman válaszolt az újságírók kérdéseire Del Neri, a Juventus szakvezetője a Cesena elleni győztes mérkőzés (3-1) után. A tréner elmondta, hogy a torinói csapat játéka nem egy embertől függ.

Keresés