Amilyen gyengén kezdődött olyan jól zárult a szerdai kereskedés az amerikai piacokon, de ebből az egy napból még sokra nem lehet következtetni. Azaz összességében azt láthatjuk, hogy a mostani héten...
A jövő évi adóváltoztatások inkább adóátrendezést jelentenek, mintsem adócsökkentést - jelentette ki Simor András jegybankelnök a sajtótájékoztatón. Az MNB elnöke hozzátette azt is, hogy kívánatos...
Folytatja a stabil emelkedését a réz határidős árfolyama. A mai kereskedésben elérte a 2008-as év során fontos ellenállási szintet 408-nál. Ez fontos szintnek számít, és nem ígérkezik könnyű feladatnak a leküzdése. Jól látható a hosszabb távú charton, hogy a 2008-as évben három alkalommal is megpróbálkozott a szint áttörésével, de tartósan ez egyszer sem sikerült.(Solar Capital)
Újabb rekordot döntött a munkanélküliség Görögországban augusztusban, mert a kormány kiadáscsökkentő intézkedései egyre jobban megbénítják az ország gazdaságát. A statisztikai hivatal csütörtökön köz...
Az év legjobban várt ünnepe környezetvédelmi szempontból a gyász ideje: karácsony környékén összehasonlíthatatlanul több szemetet termelünk, mint az év más napjaiban. Blastik Noémi írása
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén megszavazta azt az új európai uniós keretszabályozást, amelynek révén a spekulációs tőzsdei alapok ellenőrizhetőbbek lesznek az unióban.
Első fokon felfüggesztett börtön- és pénzbüntetést szabott ki a vádlottakra Csányi Sándornak, az OTP vezérigazgatójának 2007-es megzsarolása ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön. A k...
Volt már olyan érzésük, ha filmen látnák saját életük néhány pillanatát, azt mondanák: ez giccs? Elmondom, hogyan telt az év utolsó napja. Essünk túl a kevésbé szép részén. Fejezetek egy apa naplójából. Jakabffy Csaba írása
Beteg tüdők, hullák, rákosok, lélegeztetőgépre kapcsolt betegek és csecsemőjükre dohányfüstöt fújó anyák „díszíthetik" néhány év múlva a cigarettásdobozokat az Egyesült Államokban, ha az élelmiszer-és gyógyszerfelügyelet rábólint a tervekre.
Várhatóan 2012-ben vezetik be Magyarországon a duális szakképzést. De kísérleti jelleggel már 2011 szeptemberétől élhet a német szakképzési rendszer - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón. Ezzel 18-ról 17 évre módosul a tankötelezettség korhatára - tette hozzá.
Az EUR/USD egy ideig 1,37 alá esett, de csak 1,3684-ig jutott. Innen ismét sikerült visszahódítani az 1,37-es értéket, ahonnan szépen lassan távolodik a jegyzés. A következő ellenállások 1,3730 körül találhatóak. (OT-GFX)
Az elsődleges szakvélemény és a helyszíni szemle eddigi adatai kizárták a rendőr felelősségét és a műszaki hibát abban a szerda balesetben, amelyben egy férfi életveszélyesen megsérült, amikor elütötte egy rendőrautó - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel
A Lehet Más a Politika (LMP) elképzelhetőnek tartja, hogy azért halogatja a kormány a vörösiszap katasztrófában érintett MAL Rt. privatizációs szerződésének nyilvánosságra hozását, mert meg akarja védeni a felelősségre vonástól az egyik aláíróját, Kocsis Istvánt.
Sokszor olvashattuk már, hogy a Hedge Fund-ok könnyedebb mozgásterüket, rugalmasságukat kihasználva gyakran speciális helyzeteket keresnek, amikor egyes értékpapírok, eszközök árfolyamai lehetőleg...
Biztonsági okokból módosította az El Classico időpontját a spanyol labdarúgó-szövetség. A Barcelona és ősi riválisa a Real Madrid összecsapását eredetileg november 29-e, vasárnap rendezték volna, de a testület hétfőre tette át a mérkőzést.
A tervek szerint öt éven keresztül fogják nyomon követni azoknak az egészségi állapotát, akik bármilyen formában érintettek voltak a vörösiszap-katasztrófában - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi helyettes államtitkára csütörtökön újságíróknak
A kormány által az egyes szektorokra kivetett különadó időben történő meghosszabbítása alááshatja a hazai gazdasági növekedést - olvasható a Bloomberg egy mai cikkében. Több külföldi szakértő is...
Állandó videokapcsolatot épít ki egymás között a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának és a Nagyváradi Egyetemnek a Neurológiai Klinikája. Ezzel a romániai térségben a stroke-betegek sürgősségi ellátásán javítanának.
Maurizio Zamperini, a Palermo futballcsapatának elnöke eladja a klubot, mert elege van a bírói tévedésekből és abból, hogy a nevesebb csapatokkal kivételeznek a játékvezetők.
Debrecen – Fordulat! Újratárgyalja másodfokon a Debreceni Ítélőtábla a Balla Irma gyilkosságot, feltehetően azért, mert még mindig nagyon sok a kérdőjel az ügyben.
Dán hangmérnökök is bevizsgálták a pécsi muzsika új fellegvárának ígérkező, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program egyik kulcsberuházásaként felépített Kodály Központ hangversenytermének akusztikáját. Már a tervezés idején végeztek finomhangolást, és az eredmény a szakemberek szerint is meggyőző – közölte a Független Hírügynökséggel a Pécs 2010 Sajtóiroda.
Első fokon felfüggesztett börtön- és pénzbüntetést szabott ki a vádlottakra Csányi Sándornak, az OTP vezérigazgatójának 2007-es megzsarolása ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön
Holtpontra jutottak a tárgyalások csütörtökön a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G20 csoport csúcstalálkozóján az állam- és kormányfők megállapodását előkészítő bizottságban, az orosz delegáció szerint pedig már a Húszak egysége is veszélybe került
Néhány napja még csak 8% körül, ma viszont már 9% közelében járt a 10 éves ír államkötvény hozama, azaz igencsak közelíti a görögök 11% körüli szintjét, egyúttal kísértetiesen hasonlít arra a...
A jelenleg a BKV Zrt.-t vezető Kocsis István felelősségét is vizsgálná az ajkai timföldgyár és vörösiszap-tározó ügyében az LMP - jelentette ki csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek
Allersdorf – Egyre jobban van a féltékenységből meglőtt osztrák nő, ám kihallgatni majd csak a jövő héten fogják a rendőrök. Akkor derülhet csak ki, hogy valójában miért is kellett meghalnia B. Ferencnek (+49).
Az októberi 4,2 százalékos inflációhoz közeli, 4,1-4,3 százalékos fogyasztói áremelkedést várnak decemberre az MTI által csütörtökön megkérdezett elemzők, akik szerint a jegybank továbbra sem változtat az 5,25 százalékos alapkamaton.
Holtpontra jutottak a tárgyalások csütörtökön a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G20 csoport csúcstalálkozóján az állam- és kormányfők megállapodását előkészítő bizottságban, az orosz delegáció szerint pedig már a Húszak egysége is veszélybe került.
"A tőke szabad mozgását jogellenesen korlátozónak" minősülnek a Portugália vezető energiavállalatban (Energias de Portugal) birtokolt állami aranyrészvények - mondta ki csütörtökön kihirdetett ítéletében az Európai Bíróság.
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén megszavazta azt az új európai uniós keretszabályozást, amelynek révén a spekulációs tőzsdei alapok ellenőrizhetőbbek lesznek az unióban. Az úgynevezett...
Dubai – Hónapokon át tartó jogi hercehurca után bizonyíték hiányában másodfokon is felmentette a bíróság azt a magyar pilótát, akit repülési engedély hamisításával vádolt meg az egyesült arab emírségek-beli ügyészség.
Elhunyt Dino De Laurentiis olasz filmproducer, akinek nevéhez az olasz filmművészet számos remeke fűződik. Olasz hírügynökségek csütörtöki jelentése szerint De Laurentiis 91 évesen, Los Angelesben halt meg.
Csáki István Szomszédok című műve nyerte a Főtáv Zrt. által augusztus végén kiírt panelfestő pályázatot. Az idén ötven éves Főtáv jubileumi pályázatára 230 látványos pályamű érkezett, ezek közül a zsűri Csáki István művét ítélte a legszínvonalasabbnak.
Forgalomkorlátozásokra számíthatnak az autósok a Margit híd felújítása miatt a mostani és a következő hétvégén is. A változások a rakpartokat érintik, a szakemberek ezekben az időpontokban végzik ugyanis az állványozási és kábelfektetési munkákat a hídfőknél.
A Magyar Nemzeti Bank aggályosnak tartja a Pénzügyi Stabilitási Tanács jogkörének szűkítését, a lépés ellentétes az európai folyamatokkal - derül ki abból a közleményből, amelyet a jegybank csütörtöki sajtótájékoztatójának elején osztottak ki az újságíróknak
Romániában több száz kisnyugdíjasnak osztottak uniós élelmiszersegélyt. A bukaresti kormány tavaly bevezetett megszorító intézkedései miatt egyre kevesebben jutnak alapvető élelmiszerhez.
Már a jövő év elején javulhat a gyermekvédelmi ellátás helyzete, az ezzel kapcsolatos jogszabályi háttér már készül - mondta el Lantai Csilla, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium osztályvezetője csütörtökön, a "Család nélkül, családban" című konferencia utáni sajtótájékoztatón.