Megemlékezést tartottak csütörtökön Ausztriában, a 155 halálos áldozatot követelő kapruni katasztrófa tizedik évfordulója alkalmából. 2000. november 11-én kigyulladt egy alagúton át közlekedő siklóvasút, amely Kaprunból vitt fel embereket a Kitzsteinhorn síterepre. Az alagútból csak 12 embernek sikerült kimenekülnie.
A jordániai parlamenti választások eredményével elégedetlen emberek szerda este zavargásokat kezdtek: ezekben összességében mintegy 400 ember vett részt - jelentette be Mohammed el-Katib rendőrségi szóvivő
Leállt a Cerbona utolsó üzeme is csütörtökön, így a székesfehérvári cég működését teljesen felfüggesztették. A 400 dolgozónak nem mondanak fel egyelőre, a leállás idejére törvényben meghatározott munkabér jár nekik – közölte Gosztonyi Gábor vezérigazgató.
Az Omninvest közlése szerint a kormánnyal kötött szerződésben megjelölt mennyiségből mintegy 1,4 millió dózis H1N1-es oltóanyag összes költsége még most is a céget terheli, azt nem térítette meg nekik az állam
Felborult egy kukoricát szállító teherautó, a jármű rakománya pedig szétszóródott csütörtökön a 82-es főúton Lázinál, emiatt az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel
A kötelezőváltás kampányának nyertese könnyen lehet, hogy csak pirruszi győzelmet arat majd, az alacsony árak miatt lehetetlenség lesz veszteségek nélkül működni
Huck Seed és Alex Cuningham nyerte a Doubles Poker Championship televíziós közvetítés keretében megrendezett döntőjét. A páros verseny legjobbjai között hatan mérkőztek meg a bajnoki címért.
Jövőre mintegy 18-24 ezer nőt érinthet a kedvezményes nyugdíjba vonulás - közölte a kormányzati kommunikációs államtitkárság az MTI érdeklődésére csütörtökön. A kormányszóvivő csütörtökön jelentette ...
Több mint egy hónappal az iszapkatasztrófa után, az érintett települések még mindig számítanak az önkéntesek segítségére. Devecserben most a kastélypark kitakarítása okoz gondot, a fák törzseiről ugyanis aprólékos munkával, kézzel kell lemosni a vörösiszapot. Kolontárra közben újabb adomány érkezett, ezúttal olyan kistelepülésekről, amelyek maguk is segítségre szorulnának.
Meg kell védeni a demokratikus értékrendet, és gátat kell vetni a szélsőséges, kirekesztő megnyilvánulásoknak, amelyek ma is veszélyt jelenthetnek a szabadságjogok érvényesülésére - mondta Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Budapesten a Világ Igaza kitüntetés és a Belügyminisztérium Bátorságért érdemjelének átadásán
Nagykarácsony — Egy hónappal a kiscipők kikészítésének jeles estéje előtt megnyitotta kapuit a Mikulás-ház Nagykarácsonyban, ahol maga a jóságos nagyszakállú fogadta a látogatókat.
Az Írországgal, illetve az eurózóna többi perifériához sorolt tagországával kapcsolatos csődkockázati aggodalmak ma alapvetően (tovább) rontották a nemzetközi befektetői hangulatot, amely a dollár, a...
A kormány mielőbb újraszabályozná a hazai kisebbségi önkormányzatok működését és finanszírozását, mert a kabinet szerint csak így lehet gátat szabni az etnobiznisznek, azaz a pénzügyi visszaélésekre szakosodó álönkormányzatok létrehozásának és fiktív ténykedésének
Számos ponton kiegészítésre szorul a jelenlegi alkotmány, ilyen például az emberi méltóságról szóló rendelkezés - mondta Lábady Tamás korábbi alkotmánybíró, a Pécsi Ítélőtábla elnöke a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott kerekasztal-beszélgetés után. Hozzátette, hogy az alkotmánynak tartalmaznia kellene a magzati élet védelmét is.
Megegyezés jött létre a Nemzeti Földalappal (NFA) a vörösiszappal elöntött termőföldek állami tulajdonba kerüléséről, vagy csereföld felajánlásáról - mondta Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja az MTI-nek csütörtökön
Nem kizárt, hogy a magyar-szlovák államhatár mentén élők a jövőben mindkét oldal egészségügyi ellátását igénybe vehetik - állapodott meg a Magyar-Szlovák Határon Átívelő Kormányközi Vegyes Bizottság rozsnyói ülésén
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója - a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményében - határozottan visszautasítja az LMP "durva rágalmazását" az ajkai timföldgyár privatizációjával kapcsolatban.
Istenkáromlás miatt halálra ítéltek egy keresztény nőt Pakisztánban. A példátlanul szigorú bírósági ítélet ellen számos szervezet, valamint az éppen az ázsiai országban tárgyaló Franco Frattini olasz külügyminiszter is hevesen tiltakozott
Hatan sérültek meg könnyebben, amikor egy Baja és Sükösd között közlekedő helyközi autóbuszba hátulról nekiütközött egy teherautó délután kettőkor a Bács-Kiskun megyei Érsekcsanádon.
A sikeres egyetemek hozhatják meg a sikert az ország számára is - hangsúlyozta Szabó Gábor rektor a Szegedi Tudományegyetem Napja alkalmából rendezett ünnepi szenátusülésen, melyen számos kitüntető címet és elismerést adtak át.
Múlt héten a Baltimore Ravens elleni mérkőzés után sejteni lehetett, hogy a Miami Dolphins első számú irányítója Chad Henne elvesztette edzője bizalmát, ezért a hétvégén Chad Pennington veszi át a helyét.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által eltiltott két debreceni futballista, Mészáros Norbert és Vukasin Poleksic benyújtotta fellebbezését a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz.
Hatan sérültek meg könnyebben, amikor egy Baja és Sükösd között közlekedő helyközi autóbuszba hátulról nekiütközött egy teherautó délután kettőkor a Bács-Kiskun megyei Érsekcsanádon.
Gyurcsány Ferenc nem kíván új pártot alapítani, de a jelenleginél erősebb és egységesebb ellenzéket szeretne, amelyben a Magyar Szocialista Párt kulcsszerepet játszik. A volt kormányfő erről Kismaroson beszélt csütörtök délután.
A feladat-finanszírozásra kell áttérni az önkormányzatoknál - jelentette ki az önkormányzati államtitkár. Tállai András egy konferenciáján azt mondta: elsőként a feladatokat kell pontosan meghatározni, és azokhoz kell állami- vagy helyi forrást rendelni. A jövőre elkészülő önkormányzati törvény azonban több polgármester szerint már nagy késésben van. Több település ugyanis már idén sem tudja a…
Megállapodtak a szakszervezetek a vasúti teherszállítással foglalkozó Rail Cargóval, így elmarad a korábban kilátásba helyezett sztrájk - közölte a VDSzSz szolidaritás csütörtökön.
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön nagyrészt gyengélkedtek, folytatva a keddi időszaki csúcsdöntés után szerdán kezdődött kiigazítást, csak zárásra sikerült csekély emelkedést kiküzdeni Frankfurtban.
A várakozásokat minden profit szinten jelentős mértékben meghaladó számokat tett közzé a mai zárást követően az Állami Nyomda. Az üzemi eredmény 32, a nettó profit pedig 25%-kal haladja meg a...