2010. november 12. péntek

nov. 12
18:41
Jövő héten kiderülhet, hogyan alakul a gázár (HírTV)
Továbbra sincs kormányzati döntés a jövő évi gázárról. Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta: az energiaszolgáltatókkal hónapok óta tartó egyeztetések a végéhez közelednek, és a döntést akár már a jövő héten bejelenthetik.
nov. 12
18:42
A pénteki nap felénél Latvala áll az élen (Sport365)
Négy szakasz után még mindig szoros a küzdelem az első három versenyző között, de jelen pillanatban a Forddal versenyző finn, Jari-Matti Latvala az első.
nov. 12
18:45
Az Alstom perel, de folytatni kívánja az egyeztetéseket (Infostart)
Az Alstom azért perelte be az illetékes franciaországi bíróságon a Budapesti Közlekedési Vállalatot (BKV), mert jogtalannak ítélte meg a metrókocsik legyártására és leszállítására vonatkozó szerződés felmondását és a bankgaranciák lehívását - erősítette meg pénteken az Index értesülését Riccardo Pierobon, a francia gépipari vállalat szóvivője.
nov. 12
18:45
A Costes étteremmel megelőztük Prágát (Alternatív Energia)
A Costest ítélte a magyar főváros legjobb éttermének az egyik legtekintélyesebb nemzetközi étteremkalauz, a Gault Millau. A budapesti étterem a régióban is a legmagasabb pontszámot kapta, 17-et az elérhető 20-ból.
nov. 12
18:47
Folytatódik az Alstom-BKV harc (Alternatív Energia)
Bírósági intézkedést kért az Alstom, mert szerintük jogtalanul mondta fel velük a metrószerelvényekkel kapcsolatos szerződést a BKV és jogtalanul döntött úgy, hogy lehívja az előleg visszafizetési és teljesítési garanciát.
nov. 12
18:57
Magyar embercsempészeket vettek őrizetbe Ausztriában (Infostart)
Két magyar embercsempészt vett őrizetbe az alsó-ausztriai rendőrség - közölték pénteken az osztrák hatóságok.
nov. 12
18:57
Balsai: A felsőház a konzervatív politika támasza (HírTV)
A XX. századi konzervatív politika támaszának nevezte a felsőházat Balsai István a „Szükség van-e kétkamarás parlamentre az új alkotmányban” című konferencián.
nov. 12
18:57
Házi őrizetbe került Wieszt János volt szocialista politikus (Gondola)
Megszüntette Wieszt János volt szocialista politikus előzetes letartóztatását és elrendelte a házi őrizetét a Fővárosi Bíróság (FB), a fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult eljárásban
nov. 12
18:59
Húsz tonna hasis a holland zászló alatt (HírTV)
A spanyol rendőrség húsz tonna hasist foglalt le egy holland zászló alatt hajózó halászhajón – közölte pénteken a spanyol vámőrség. A hajó fedélzetén három holland állampolgárt tartóztattak le. A spanyol hatóságok közlése szerint ez volt az elmúlt évtized legnagyobb tengeri hasisfogása.
nov. 12
18:59
Uniós segítségről tárgyal az ír kormány (Gondola)
Az ír kormány tárgyalásokat folytat az európai pénzügyi stabilitási keret (EFSF) igénybevételéről, és valószínűleg meg is kapja a segítséget a támogatási alapból - jelentette a Reuters
nov. 12
19:03
Járai Zsigmond lesz az MNB felügyelőbizottságának elnöke (Infostart)
Járai Zsigmond volt jegybankelnök, a CIG biztosító felügyelőbizottságának jelenlegi vezetője töltheti be ugyanezt a posztot a Magyar Nemzeti Banknál - tudta meg az Index. Missura Gábor, a CIG szóvivője az Inforádiónak megerősítette, hogy erről kedden szavaz az Országgyűlés. Az MNB nem kívánta kommentálni az értesülést.
nov. 12
19:03
Ma dől el a következő hetek iránya a piacokon? (Portfolio)
Nyitás óta megállíthatatlanul zuhannak az amerikai részvényindexek, továbbra sem javul a befektetői hangulat a világ tőzsdéin. A piaci szereplők dermedten figyelik az ír helyzetet és a kínai...
nov. 12
19:03
Kiengedték az előzetesből Wieszt Jánost (ATV)
Mostantól házi őrizetben lesz.
nov. 12
19:05
Írország tárgyalásokat folytat az uniós segítségről (Portfolio)
Az ír kormány tárgyalásokat folytat az Európai Unió pénzügyi stabilitási keretének igénybevételéről, ezzel Írország lehet Görögország után a második olyan eurózóna tag, amely segítségre szorul, írja...
nov. 12
19:15
Lesz-e kétkamarás Parlament Magyarországon? (Infostart)
A második kamarának jelentős hagyományai vannak Magyarországon - hangsúlyozta az országgyűlés alkotmányügyi bizottságának fideszes elnöke. Balsai István az InfoRádiónak elmondta: egyelőre nem döntöttek az ügyben, de mire a végleges változat a parlament elé kerül, addigra minden nyitott kérdést tisztázni kell, hogy elkerüljék a parttalan vitákat. Turi-Kovács Béla, a Fidesz frakcióvezető-helyettese…
nov. 12
19:15
A politikusasszony színre lépésére várnak (HírTV)
Hat nappal a mianmari választások után az ország az ellenzék vezetőjének kiszabadulására vár. A Nobel-békedíjas Ang Szán Szu Csí már jelezte, nem fogadja el a voksolás eredményét, mert szerinte csalások történtek.
nov. 12
19:15
Bakondi: heteken belül megegyezés születhet a túlóradíjról a tűzoltóságnál (Gondola)
Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató szerint heteken belül megállapodás születhet az állami tűzoltóságnál dolgozó tűzoltók elmaradt túlóradíjáról
nov. 12
19:15
A Houston Rockets kínai ásza újra megsérült (Sport365)
Szegény Yao Ming pár hónappal ezelőtt tért vissza sérüléséből az NBA-ben szereplő Houston Rockets csapatához, azonban újra kényszerpihenő vár rá boka sérülés miatt.
nov. 12
19:17
Antiszemitizmusvita Amerikában egy Sorost támadó tv-sorozat nyomán (Gondola)
Sértő állításokat fogalmazott meg Glenn Beck, a Fox News televízió műsorvezetője Soros Györggyel és a holokauszttal kapcsolatban - számolt be róla a The New York Times
nov. 12
19:17
Jürgen Klinsmann tanácsadó lett a Toronto FC csapatánál (Sport365)
Az amerikai profi labdarúgó bajnokságban szereplő Toronto FC sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bemutatta Jürgen Klinsmannt, mint a csapat új tanácsadóját.
nov. 12
19:19
Három autó ütközött, ketten megsérültek az M7-es autópályán Pákozdnál (Gondola)
Három autó ütközött az M7-es autópálya Balaton felé vezető sávjában Pákozdnál pénteken késő délután; a balesetnek két sérültje van, az érintett útszakaszon torlódik a forgalom
nov. 12
19:19
Mourinhót két mérkőzésre tiltották el (Sport365)
A Spanyol Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága két mérkőzésre tiltotta el José Mourinhót, a Real Madrid vezetőedzőjét, akit szerdán a Murcia elleni kupamérkőzésen küldött el a játékvezető a kispadtól.
nov. 12
19:21
Szórványmagyarság Napjának bevezetését kezdeményezik (Gondola)
Legyen a Szórványmagyarság Napja jövő évtől minden esztendő február hónapjának utolsó napja Magyarországon - ezt kezdeményezi 26, a külhoni magyarsággal foglalkozó magyarországi civil szervezet, amelynek képviselői pénteken Budapesten tartottak a témában tanácskozást
nov. 12
19:21
A szerbek mégsem fellebbeznek az UEFA-büntetés ellen (Sport365)
A Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) pénteken közölte, nem nyújt be fellebbezést az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának döntése ellen.
nov. 12
19:33
Nem választott vezérigazgatókat a közmédiumok élére a kuratórium (Infostart)
Eredménytelenül zárult a közmédiumok vezérigazgatóinak választása a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának ülésén - közölte Balogh László, a kuratórium elnöke pénteken az MTI-vel.
nov. 12
19:33
Labdarúgó NB I: nyert az MTK (Infostart)
Az MTK hazai pályán 2-1-re nyert a tabella negyedik helyen álló Pápa ellen a labdarúgó Monicomp Liga 14. fordulójának pénteki első mérkőzésén.
nov. 12
19:33
Nem választottak vezérigazgatókat a közmédiumok élére (Gondola)
Eredménytelenül zárult a közmédiumok vezérigazgatóinak választása a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának ülésén - közölte Balogh László, a kuratórium elnöke
nov. 12
19:33
Az Alstom perel, a BKV elutasítja (HírTV)
A késedelemből adódó minden kárát érvényesíteni fogja a BKV, miután az Alstom egy francia bírósághoz benyújtott kérelmét követően a bíróság megtiltotta a bankoknak, hogy kifizessék a náluk letett előlegeket és bankgaranciákat. A BKV péntek esti közleményében határozottan elutasítja az Alstom eljárását. A BKV több mint 129 millió eurót hívott volna le a bankszámlákról, de a pénz nem érkezett meg,…
nov. 12
19:39
Közmédiumok: sikertelen lett a vezérigazgató-választás (Alternatív Energia)
Nem sikerült vezérigazgatót választani a közmédiumok élére, Szalai Annamária jelöltjei közül senki nem kapta meg a kétharmados szavazatot - tájékoztatta lapunkat a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke.
nov. 12
19:39
Hatalmas érdeklődés a GM papírjaiért (Portfolio)
A General Motors valószínűleg az előzetesen meghatározott ársáv tetején árazhatja majd a papírjait a jövő heti részvénykibocsátáson, mivel hatalmas kereslet mutatkozik a GM részvényei iránt, írja meg...
nov. 12
19:45
G20 után: az együttműködés látszata nem sérült (Privátbankár)
Előre lehetett tudni, hogy a most zárult G20 csúcstalálkozón lényegi kérdések nem fognak eldőlni, de a csúcsot ennek ellenére is pozitív fejleményként lehet értékelni
nov. 12
19:48
Labdarúgó NB I - Nyert az MTK (Sport365)
Az MTK hazai pályán 2-1-re nyert a tabella negyedik helyen álló Pápa ellen a labdarúgó Monicomp Liga 14. fordulójának pénteki első mérkőzésén.
nov. 12
19:50
A Boston Bruins játékosa pár napon belül visszatérhet (Sport365)
Az észak-amerikai profi jégkorong ligában szereplő Boston Bruins játékosa, Marc Savard hamarosan visszatérhet a csapathoz. A játékos, még márciusban szenvedett sérülést, azóta csak egyszer játszott.
nov. 12
19:51
Schmitt elnök úr, ez elégtelen! (Blikk)
Értelmetlenségek és tárgyi tévedések a Köztársasági Elnöki Hivatal alkotmányjavaslatában.
nov. 12
19:51
Járai Zsigmond lesz az MNB felügyelőbizottságának elnöke (Gondola)
Járai Zsigmond korábbi jegybankelnök lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának elnöke, a felügyelőbizottságot várhatóan kedden választja meg a parlament, és tagjai még aznap leteszik a hivatali esküt - mondta Missura Gábor, a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt
nov. 12
19:51
Összefogás: árvízbiztos házak épülhettek Felsőzsolcán (HírTV)
Az összes állami támogatással épült ház megkapta a használatba vételi engedélyét az árvíz sújtotta Felsőzsolcán. Pénteken ünnepélyesen átadták azt a lakóházat is, amely úgynevezett monolit vasbeton technológiával épült.
nov. 12
19:53
Hat órán át üldözték a kaviárral megrakott hajót (HírTV)
Egy közel két tonnányi fekete kaviárral megrakott hajót üldözött az orosz rendőrség hat órán keresztül a Jenyiszej folyón – adta hírül pénteken az ukrán Korreszpondent.net internetes hírújság. Az orvhalászattal szerzett ínyencséget szállító hajó legénysége végül csak figyelmeztető lövések leadása után volt hajlandó megadni magát.
nov. 12
19:57
MNB: Járai fogja felügyelni Simor munkáját (ATV)
A felügyelőbizottság elnökének várhatóan kedden választja meg a parlament. A bizottság tagjai még aznap leteszik a hivatali esküt.
nov. 12
19:59
Nem sikerült megválasztani a közmédiumok új vezetőit (ATV)
A nyolc jelölt egyike sem kapta meg a titkos szavazás során a kétharmados többséget.
nov. 12
20:03
Gyorsulhat a magyar növekedés, de ne örüljünk előre (Privátbankár)
A lakossági fogyasztás élénkülését emelik ki a harmadik negyedévi magyarországi növekedésről pénteken közzétett előzetes becslésből londoni felzárkózó piaci elemzők, akik az idén 1 százalék körüli, jövőre 3 százaléknál valamivel alacsonyabb éves növekedést várnak a magyar gazdaságban
nov. 12
20:03
Korábban kezdődött az élet (Infostart)
Skóciai kőzetminták tanúsága szerint a földi élet szempontjából kulcsfontosságú változás, az oxigén feldúsulása a légkörben 1,2 milliárd évvel ezelőtt történt, 400 millió évvel korábban, mint eddig feltételezték a tudósok. A skóciai kutatásokról a Nature legújabb számában jelent meg tanulmány.
nov. 12
20:09
Kinek kell küldeni a várt ajándékok listáját karácsony előtt? (Infostart)
Az Amazon webáruházban hamarosan még az áru kézbesítése előtt lesz lehetőség a nem kívánt ajándékok cseréjére - legalábbis erre utal az online bolt legutóbbi szabadalmi kérelme.
nov. 12
20:09
A kormány beterjesztette a költségvetést megalapozó törvények módosítását (Infostart)
A kormány pénteken beterjesztette az Országgyűlésnek a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
nov. 12
20:09
Bill Clinton kedveli George Bush memoárját (Infostart)
Jól megírt könyvnek, az elejétől a végéig izgalmas olvasmánynak minősítette pénteken hivatali utódja, George W. Bush memoárkötetét Bill Clinton volt amerikai elnök.
nov. 12
20:09
Közeledtek az álláspontok az államtitkár és a hallgatók találkozóján (Gondola)
Közeledtek az álláspontok az új felsőoktatási törvény hallgatókra vonatkozó passzusait illetően Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és a hallgatók találkozóján, Budapesten
nov. 12
20:09
Bundabotrány: 14 NB I-es találkozó gyanús (HírTV)
Hat hazai labdarúgó NB I-es bajnokit, 5 Ligakupa-mérkőzést és 1-1 Magyar Kupa-, illetve előkészületi meccset biztosan vizsgál az elmúlt három futballszezonból a bochumi ügyészség és a magyar rendőrség a tavaly kirobbant európai méretű bundabotrány kapcsán.
nov. 12
20:11
Rekord nagyságú uniós hitel Szlovákiának (Infostart)
Szlovákia minden korábbinál nagyobb, 1,3 milliárd eurós hitelt kap az Európai Beruházási Banktól (EIB) - közölte pénteken az uniós fejlesztési bank.
nov. 12
20:11
Rekord nagyságú uniós hitel Szlovákiának (Gondola)
Szlovákia minden korábbinál nagyobb, 1,3 milliárd eurós hitelt kap az Európai Beruházási Banktól (EIB) - közölte pénteken az uniós fejlesztési bank
nov. 12
20:13
Elhunyt Henryk Mikolaj Górecki (Gondola)
Hetvenhét éves korában elhunyt a kortárs klasszikus komolyzene egyik nagy öregje, a lengyel zenei avantgard előfutára.
nov. 12
20:15
Széles ingadozás után előző esti árfolyamán az euró és a forint (Infostart)
Az euró árfolyama széles sávban mozgott pénteken a dollárral szemben, de kora estére az előző éjszakai árfolyamon állapodott meg. A forint árfolyama hasonló mozgást követve péntek délutánra gyakorlatilag az előző esti szintre tért vissza.

Keresés