2010. november 16. kedd

nov. 16
16:50
Hónapokig várni kell az iszapkárosultaknak a pénzre (Blikk)
nov. 16
16:50
Módosítva fogadták el a bankadót (HírTV)
A nemzetgazdasági miniszter utolsó pillanatban benyújtott módosító indítványával fogadta el a parlament a bankadóról szóló törvényt, ennek értelmében sávos lesz a biztosítókat terhelő adó, a bankok pedig levonhatják az adóalapjukból a leánybankjaik felé fennálló követeléseiket.
nov. 16
16:50
Az egyik leköszönt francia kormánytagot visszaéléssel vádolja az ügyészség (Gondola)
Hivatali visszaéléssel vádolta meg Franciaországban kedden az ügyészség Eric Woerth volt munkaügyi minisztert
nov. 16
16:52
Szalayéknak ki kell hagyni a Dakart (HírTV)
Szalay Balázs nem indul a Dakaron.
nov. 16
16:52
Trónörökösi esküvőre készül London (Gondola)
Jövőre lesz Vilmos brit trónörökös és kedvese, Kate Middleton esküvője – jelentették be kedden hivatalosan Londonban.
nov. 16
16:57
Lehúzta az OTP a BUX-ot (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 421,38 pontos, 1,88 százalékos csökkenéssel, 21.940,67 ponton zárt kedden. Az írországi segélycsomag hírei függvényében ingadozó euró árfolyamot követve gyengült a forint.
nov. 16
16:57
Emléktáblát állítottak Toma Andrásnak, az elfeledett hadifogolynak (Alternatív Energia)
Hazatérése tizedik évfordulója alkalmából emléktáblát avattak Toma Andrásnak, az elfeledett hadifogolynak kedden Nyíregyházán, annak a háznak a falán, ahol élete utolsó három és fél esztendejét töltötte, családja körében. Toma Andrást 1944-ben, 19 évesen sorozták be leventének. Egy évvel később fogságba esett, és 1947-től csaknem 56 éven keresztül egy elmegyógyintézetben élt. Csak 2000-ben…
nov. 16
16:57
Stark: az EKB folyamatosan vonja vissza a likviditást (Portfolio)
Jövőre is folyamatosan vonja vissza likviditásfokozó intézkedéseit az Európai Központi Bank - nyilatkozta Jürgen Stark, az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja. Jürgen Stark hangsúlyozta,...
nov. 16
16:57
55 milliós Bentley-t kapcsoltak le a román határőrök (ATV)
Virágzik az autócsempészet Romániában.
nov. 16
16:59
PSZÁF: nem fenyegeti veszély a pénzügyi szektort (Portfolio)
A magyar pénzügyi szektor helyzete változatlanul stabil, a működőképességet alapvetően és rövidtávon fenyegető veszély nem látható. A pénzügyi szektor kockázati helyzete - a környezeti tényezők...
nov. 16
16:59
Tanú: Raffael „vérző fejjel” követte Cozmát a gyilkosság előtt (ATV)
Gulyás Ádám azt is elmondta, hogy utánuk Sztojka Iván futott fel a lépcsőn.
nov. 16
17:06
Malaca volt a disznónak (Blikk)
nov. 16
17:06
EUR/NOK Az elsö cél elérése (HírTV)
Az euró ismét erösödést mutat. Miután tegnap 8,1240-ig korrigált, ismét tesztelte a 8,1835-ös csúcsot. Úgy tünik, az EUR/NOK beveheti az értéket, és potenciál nyílhat 8,2220-on keresztül 8,2580-ig. Kisebb támogatások 8,1550-nél és 8,1450-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 16
17:06
WHO-jelentés: tovább kell figyelni a térségre a vörösiszap-katasztrófa után (Gondola)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a vörösiszap-katasztrófa után egészségügyi és környezeti szempontból is tovább kell figyelni a térségre; folyamatosan vizsgálni kell a talajt, a levegőt, továbbá a térségbe visszaköltözők, a mentésben részt vevők egészségi állapotát - olvasható a WHO kedden az MTI-hez is eljuttatott jelentésében
nov. 16
17:06
Tizenegy és fél év a tótkomlósi lány gyilkosának (Blikk)
nov. 16
17:08
Megmutatjuk, hol jó randizni! (Blikk)
Lánykérés, első csók, piknik, séta témakörben jelölik a legjobb helyszíneket
nov. 16
17:08
Kigyulladt a repülőtér - az irányítótornyot veszélyeztették a lángok (HírTV)
Kigyulladt a Siófok-Kiliti repülőtér utasforgalmi épülete hétfőn reggel. A lángok a tetőszerkezetben keletkeztek, a gyors tűzoltói beavatkozás mentette meg az irányítótornyot.
nov. 16
17:08
Növekvő felhőzet, kevesebb napsütés, 11-16 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint éjszakától a Dunántúlon megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de északkeleten, keleten még holnap is számíthatunk napsütésre
nov. 16
17:10
Az MSZP az Alkotmánybíróságon támadja meg az OVB döntését (Gondola)
Az MSZP az Alkotmánybíróságon támadja meg az Országos Választási Bizottság (OVB) azon döntését, hogy nem adott zöld utat az MSZP magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseinek - jelentette be Kunhalmi Ágnes
nov. 16
17:12
Jövőrejön az újabb stresszteszt Európában (ProfitLine)
Jövőre ismét lesz stresszteszt az európai bankoknál - jelentette ki kedden az Európai Bankfelügyeletek Bizottságának (CEBS) elnöke.
nov. 16
17:12
Keresztények és muszlimok közötti összecsapások Egyiptomban (Gondola)
Erőszakos összecsapások törtek ki keddre virradó éjjel egy egyiptomi faluban a helyi muszlimok és keresztények (koptok) között - tájékoztattak biztonsági tisztségviselők
nov. 16
17:14
Közeledik a forint a 278-as euró árfolyamhoz (ProfitLine)
Az írországi segélycsomag hírei függvényében ingadozó euró árfolyamot követve gyengült a forint kedden: délután háromnegyed ötkor az eurót 277,50 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 276,18 forint után.
nov. 16
17:15
PSZÁF-jelentés: lassú a javulás a pénzügyi szektorban (Infostart)
A magyar pénzügyi szektor helyzete változatlanul stabil, a működőképességet alapvetően és rövidtávon fenyegető veszély nem látható. A pénzügyi szektor kockázati helyzete - a környezeti tényezők javulása, valamint az üzleti teljesítmény ez évi romlása eredőjeként - lassan javul - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a 2010. második negyedévi kockázati jelentéséből.
nov. 16
17:15
A Deutsche Telekom kiakadt a magyar különadó miatt (Privátbankár)
A Deutsche Telekom megérti, hogy húsbavágó intézkedésekre van szükség Magyarországon, de a különadó kivetése hideg zuhanyként érte a céget
nov. 16
17:15
Gyengélkedik a forint - Írországra figyel mindenki (Portfolio)
Mintegy fél százalékos gyengülést szenvedett el reggel óta a forint az euróval szemben a borongós nemzetközi befektetői hangulatban, amelyet nagyrészt az Írországgal kapcsolatos bizonytalanság...
nov. 16
17:15
Milliárdokat kínál a bányászoknak a világhírű színész (ATV)
Úgy tűnik Brad Pitt komolyan érdeklődik a 33 megmentett chilei bányász története iránt. A produkciós cége a filmjogok megvásárlásán dolgozik, erősítette meg egy szóvivő a hírt.
nov. 16
17:16
Hidegzuhanyként érte a Deutsche Telekomot a magyarországi különadó (ProfitLine)
Megértjük és elfogadjuk, ha nehéz helyzetbe került országok húsbavágó intézkedéseket kényszerülnek hozni, ám a magyar kormány által előzetes értesítés nélkül kivetett különadó hideg zuhanyként ért bennünket - nyilatkozta az MTI-nek a Deutsche Telekom AG (DT) igazgatótanácsának tagja.
nov. 16
17:17
BÉT: nagyot zakózott ma az OTP (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 421,38 pontos, 1,88 százalékos csökkenéssel, 21.940,67 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,15 százalékkal 19.870 forintra csökkent, az OTP részvények ár...
nov. 16
17:17
Viharos vizeken: 5,1%-ot esett az OTP (Portfolio)
Az elmúlt két kereskedési nap korrekciói után újra az eladók kerültek előtérbe a pesti parketten, ahol zárásra a BUX 1,9%-kal került lejjebb. Az OTP napon belül nem bírt a fontos 5400-5450 forintos...
nov. 16
17:24
Nem lesz magyar versenyző jövőre a Dakar-ralin (Infostart)
Egyetlen magyar versenypilóta sem indulhat a 2011-es Dakar-ralin - tudta meg az InfoRádió. Ma vált biztossá, hogy Szalay Balázs és csapata sem lesz ott a világ legnehezebb tereprali-versenyén.
nov. 16
17:24
BUX: -1,88 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 421,38 pontos, 1,88 százalékos csökkenéssel, 21
nov. 16
17:24
Váratlanul elszabadultak az indulatok a kocsmában (HírTV)
Egy sörösüveggel vágta fejbe verekedés közben ivócimboráját egy férfi az egyik ercsi kocsmában. A fejbe ütött embernek beszakadt a dobhártyája, fél fülére megsüketült.
nov. 16
17:26
Obama ratifikálásra ajánlotta a magyar-amerikai egyezményt (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök "mielőbbi" ratifikálásra a szenátushoz küldte tovább a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóelkerülés megakadályozásáról szóló magyar-amerikai egyezményt, valamint az ahhoz kapcsolódó megállapodást - közölte az MTI-vel a Fehér Ház sajtótitkárának hivatala kedden
nov. 16
17:26
Fügeligetet telepítettek Tormaföldén (HírTV)
Közép-Európa első fügeültetvényét telepítették a Zala megyei Tormaföldén. A félméteres, gyökeres dugványokat egy zalai családi vállalkozás tagjai ültették el körülbelül hét hektáron – mondta a Független Hírügynökségnek kedden Harcz Endre, a vállalkozás vezetője.
nov. 16
17:28
Az EU és az IMF is tárgyal Írországgal a bankok támogatásáról (Gondola)
Tárgyalások folynak az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Írország között az ír bankszektor súlyos problémáinak megoldásáról - erősítette meg Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse kedden Brüsszelben
nov. 16
17:33
Melyik bank és biztosító jár jól a különadó módosítása miatt? (Infostart)
A tőzsdei cégek közül a CIG Pannónia számára mindenképpen, az OTP számára viszont csak első látásra kedvező, más bankok és a nagyobb biztosítók szempontjából pedig egyértelműen kedvezőtlen törvénymódosító javaslatot fogadott el az Országgyűlés Matolcsy György javaslatára a Portfolio.hu szerint. Járai Zsigmond, a CIG Pannónia Biztosító felügyelőbizottságának elnöke üdvözölte azt az…
nov. 16
17:33
A Deutsche Telekom kiakadt a magyar különadó miatt (Privátbankár)
A Deutsche Telekom megérti, hogy húsbavágó intézkedésekre van szükség Magyarországon, de a különadó kivetése hideg zuhanyként érte a céget
nov. 16
17:33
Balkáni drogbandát söpörtek ki Olaszországból (Kripto Akadémia)
Két évig tartó olasz, szerb és szlovén közös rendőri akció során 79 embert tartóztattak le hat országban, és egy jelentős balkáni drogbandát söpörtek ki Olaszországból - jelentették be kedden egy milánói sajtótájékoztatón.
nov. 16
17:33
Illegális PB-gázpalacktöltő üzemet buktattak le Kecelen (Alternatív Energia)
Túltöltött, robbanásveszélyes palackokat foglaltak le egy illegálisan működő gázkúton, a Bács-Kiskun megyei Kecelen. A helyi vállalkozó kútján és PB-gáz cseretelepén iparszerűen, de teljesen szabálytalanul töltötték a palackokat.
nov. 16
17:33
Kettős állampolgárság nélkül elfogynának a magyarok? (ATV)
A kettős állampolgárságról szóló törvényről vitáztak az ATV „Civil a pályán” című műsorának legutóbbi adásának vendégei. Egy részük azon a véleményen volt, hogy sebtében összetákolt törvényt hozott a kormány, kapkodtak, ami a szlovákiai magyarok esetében nem volt túl szerencsés lépés. Az Antall-kormány külügyminisztere viszont úgy véli: ha nem születik meg a törvény, előbb-utóbb elfogynak a…
nov. 16
17:35
Különadó: a munkavállalóknak is meghúzták a plafont (Privátbankár)
A munkavállalók számára 3,5 millió forint, az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében 2 millió forint a közszférában foglalkoztatottakra a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kivetett 98 százalékos különadó összeghatára. A különadót - amelynek hatálya a nyugdíjba vonulókra nem terjed ki - öt évre visszamenőleg kell megfizetni
nov. 16
17:39
Alkoholos májbetegség (zsírmáj, májzsugor) (WebBeteg)
Férfiaknál 40 g/nap, nőknél viszont már 20 g/nap mennyiségű alkohol tartós fogyasztása is májkárosodáshoz vezet!
nov. 16
17:42
Kínozd a ribancot! - Infiniti M próbaút (Blikk)
Rómába hívott vezetni a japán luxusmárka. Hiba volt velük menni.
nov. 16
17:42
Stark nyilatkozata (HírTV)
Az EKB vezetö közgazdásza, Stark szerint az aktuális gazdasági helyzet nem csak az egyes tagállamokat érinti, hanem az összes fejlett nemzetgazdaságot. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 16
17:42
PSZÁF: lassú javulás a pénzügyi szektorban (Gondola)
A magyar pénzügyi szektor változatlanul stabil, a működőképességét alapvetően és rövid távon fenyegető veszély nem látható, kockázati helyzete lassan javul - derül ki a PSZÁF második negyedévi kockázati jelentéséből
nov. 16
17:42
Késelésért és lopásért is elítélték (Blikk)
nov. 16
17:44
Ausztria decemberben fizet (HírTV)
Ausztria decemberben fizetné be hozzájárulását a görög mentöcsomaghoz, amennyiben a görögök eleget tesznek kötelezettségeiknek. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 16
17:45
Visszaesett a régióban a kereskedelmi ingatlan befektetés (ProfitLine)
A kereskedelmi ingatlanbefektetések 1,35 milliárd eurót tettek ki 2010 harmadik negyedévében Közép-Kelet-Európában, ez 34 százalékos csökkenés az előző negyedévhez képest - állapítja meg a Cushman and Wakefield ingatlantanácsadó elemzése, amelyet eljuttatott az MTI-hez is.
nov. 16
17:46
„Az euróövezet összeomlását az unió sem éli túl” (HírTV)
Az euróövezet összeomlását az Európai Unió sem éli túl, mondta Brüsszelben Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. Az Európai Politikai Központban tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy az euróövezet a túlélésért küzd, és a zóna fizetési válsága még nem ért véget. Hétfőn Angela Merkel német kancellár is az euró megőrzésére szólított fel; szerinte az euró bukása az egységes Európa és az…
nov. 16
17:47
Fellegi - cél a magyar gazdaság újjáépítése (ProfitLine)
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter ismertette a kormány gazdaságpolitikai prioritásait és az arányos közteherviselést célzó átmeneti válságadók bevezetésének hátterét a német gazdasági élet képviselőinek tartott zártkörű gazdasági találkozón kedden a budapesti Német Nagykövetségen - közölte a tárca az MTI-vel.

Keresés