Több mint harmadával kevesebb új lakás épült az idei első háromnegyed évben a tavalyi hasonló időszakhoz képest, a kiadott építési engedélyek száma is a mélységben
Jövőre hozzávetőleg 170 milliárd forint többletet hagy a kormányzat a magas jövedelmeket fizető munkáltatók zsebében, ha nem változtat az új adótörvényen - állítja Angyal József okleveles adószakértő a Népszava szerdai számában.
Úgy tűnik, hogy a tegnapi időközi kongresszusi választásokon a várakozásoknak megfelelően a republikánusok szerezték meg képviselőházbeli helyek többségét az Egyesült Államokban. A Szenátusban ha még...
A szeptemberi emelkedést követően stabilizálódik az EURUSD árfolyama. A trendvonal közelében megtámasztották a jegyzést, nem igazán tud lejjebb csúszni, viszont a további emelkedés szempontjából fontos bázis épülhet ki a mostani időszakban. A trend megfordulásáról akkor lehetne elkezdeni gondolkodni, ha az árfolyam letöri az emelkedő trendvonalat és 1.35 alá esik. (Solar Capital)
A befejezett lakásépítkezések 2009 óta tapasztalt alakulása a lakásépítés újabb mélypontját valószínűsíti 2010-re: idén az első kilenc hónapban 13.340 új lakás épült, 34 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig 14.188 volt, 37 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Radnóti Sándor Széchenyi-díjas egyetemi tanár lemondott a Kossuth- és Széchenyi-díj Irodalmi Albizottságának elnöki tisztéről. Lemondtak továbbá az albizottság következő tagjai: Bacsó Béla Széchenyi-díjas egyetemi tanár, Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő, Sándor Iván Kossuth-díjas író, Závada Pál Kossuth-díjas író.
Lényegében a tegnap késő délutáni szinten, 271-nél indult ma reggel a kereskedés a bankközi piacon a forint és az euró relációjában amellett is, hogy tegnap este is kitartott a kedvező hangulat az...
Nem várnak nagyobb elmozdulásokat a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az MTI által megkérdezett piaci szakértők, mivel a piacok kivárnak az amerikai Fed magyar idő szerint szerda este esedékes bejelentései előtt.
3,48 milliárd cseh koronás harmadik negyedéves nettó profitjával pozitív meglepetést okozott ma reggeli gyorsjelentésével a cseh Komercni Banka, az elemzők ugyanis 3,15 milliárd koronát vártak....
A vérengzés megkezdésekor már foglalkoztunk az Mtelekom részvénnyel. Akkor azt néztük, hogy az árfolyam letörte a május óta érvényes kereskedési sávját és az ebből számolt minimális célárfolyamunkat 555-re tettük. A tegnapi napon ez teljesült is, hiszen a részvény napi mélypontja 548-nál volt. (Solar Capital)
Megkezdte a munkát a Belügyminisztérium által kijelölt jogászcsoport a vörösiszapömlés által sújtott Kolontáron, ahol a tárgyalások lezárása után, várhatóan csütörtökön folytatódik a sérült ingatlanok elbontása - tájékoztatta Muhoray Árpád tábornok, helyreállítási és újjáépítési felügyelő szerdán az MTI-t
Több mint a tízszeresére növekedett 2010 harmadik negyedévében a BMW nettó profitja, ami az elemzőknek is pozitív meglepetést okozott. A luxusautó-gyártó további jó hírrel is szolgálhatott, ugyanis...
Miközben a híradások szinte egyöntetűen a kötelezős átlagdíjak csökkenéséről tudósítanak, 50-70 ezer autósnak biztosan kedvezőtlenebb lesz a jövő évi díja. Ők azok a (főként fővárosban lakó autósok), akik a kedvezőbb vidéki tarifa reményében vidéken élő családtagjaikat adták meg a jármű tulajdonosának, miközben ők voltak az üzembentartók. Mivel az idén már csak az üzembentartó köthet kötelezőt, az…
Dr. Rajesh Rao, idegrendszer-kutató szerint az a robot tud a legtöbbet segíteni, amelyik képes olvasni a gondolatainkban. A kutató azonban nem csak a gondolatvezérelt robotok kifejlesztése melletti elképzelés szószólója, hanem úgy tartja, hogy a robotok a puszta gondolat erejével képezhetők is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,03 pontos emelkedéssel, 23.269,69 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,50 százalékkal erősödött. Kövesse valós időben a piacokat!...
Aludjunk rá egyet! - hangzik el gyakran, ha egy problémát nem tudunk azonnal megoldani. Kutatók most bizonyították, hogy igazuk van azoknak, akik időt adnak maguknak a gondolkodásra.
A CNN előrejelzése szerint Kalifornia állam lakossága elutasította a marihuána élvezeti cikként történő legalizálását a félidős szövetségi választásokkal és kormányzóválasztással egy időben, kedden tartott népszavazáson.
A legújabb, októberi Felvi Magazin a végzős középiskolásokat látja el hasznos információkkal. Bővebben olvashatnak a tanulók a 2005-ben bevezetett bolognai rendszerről, hogy mi a különbség az alap- és a mesterképzés között, a felvételi menetéről, de részleteket tudhatnak meg arról is, hogy miért érdemes diplomát szerezni, illetve a végzetteket mi várja az egyetem után.
Emelkedéssel nyitottak szerdán a főbb európai tőzsdeindexek, és a hazai részvénypiaci is, miután az USA-ban az időközi választások során a képviselőházban a republikánusok szereztek többséget.
A gyenge építési engedélyek után (-6,6%) elvesztette az ausztrál dollár kiwivel szembeni nyereségeit. Az AUD/NZD chart-technikai helyzete romlott és abból indulhatunk ki, hogy átmenetileg további veszteségeket könyvelhet el. Miután benéztek 1,29 alá, célba vehetik az 1,2865-ös és az 1,2840-es szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A kultuszbornak számító Cheval Blanc 1947-es évjáratú palackjait kínálja a Romanée-Conti birtokról származó 460 üveg borral egyetemben november 16-i borárverésén a Christie's aukciósház Genfben.
Bár a jelenlegi 11,1 százalékos munkanélküliségi ráta úgy tűnik, nem nő tovább, az elmúlt 2 évben nem egy termelő-gyártó cég fejezte be tevékenységét hazánkban. A tömeges elbocsátás emberi módon történő lebonyolítása nagy terhet ró a vezetőkre, HR-esekre és munkavállalókra, és számos akadályt gördít az érintettek elé, amelyre a szakszerűen végzett outplacement jó megoldás lehet.
A Continental 14,1 milliós nettó eredményt és 485 milliós adózás elötti nyereséget ért el, miközben az elöbbinél 528 milliós, míg utóbbinál 116 milliós értéket vártak. A forgalom 6,5 milliárdra rúgott (elörejelzés. 6,23 Mrd). A Continental 2010-es elörejelzését több mint 25 milliárdra emelte. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Egyelőre nem döntött a Fidesz-KDNP a 98 százalékos különadó 2 milliós határának megemeléséről, noha a KDNP ezt szorgalmazza. A dilemma: ha jövőre 25-30 ezer köztisztviselőt elbocsátanak, 3,5 milliós határnál "súlyos tízmilliárdok" esnének ki a büdzséből - írja a Népszabadság.
Az űrjárművek gyártói lehetnek az idei kötelező biztosítás nagy nyertesei, különösen akkor, ha legalább öt, úgynevezett flottában kezelhető gépkocsira kötnek biztosítást
Új vezérigazgatók, új tulajdonosok, régi költségvetés, bizonytalan jövő - radikális átalakítás elé néz a hazai közszolgálati média - cikkezi a Népszabadság.
Az arany legutóbbi történelmi rekordját gyengülő árfolyamjegyzések követték, de a technikai elemzés egyértelműen azt mutatja, hogy a hosszútávú trendet ez nem törte meg
A Commerzbank elemzöi reggel azt vitatták meg, mi várható a Fed esti kamatdöntése után. A DJNW szerint amennyiben a Fed óvatosabban nyúl a havi vételekhez, akkor nyomás alá kerülhet az EUR/USD. Ha a Fed megadja az intézkedések teljes volumenét, akkor egy 500 milliárd dollár körüli összeget még semlegesnek ítélhet a piac. Amennyiben a volumen magasabb lenne a vártnál, akkor az árfolyam kitörhet…
Külön keretet hoztak létre a kis iskolák újranyitására, duplájára nő a tehetséggondozás, és az integrált oktatásban dolgozó pedagógusok támogatása - adja hírül a Magyar Nemzet.
Emelkedéssel nyitottak szerdán a főbb európai tőzsdeindexek. A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,24 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,31 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,33 száz...
Egy 28 évvel ezelőtt lenyelt evőpálcikát operáltak ki a sebészek Sanghajban egy ötvenéves kínai férfiból - írta szerdai számában a China Daily című napilap. A cikk szerint a férfi azért nem ment évtizedeken keresztül orvoshoz, mert a fadarab eddig nem okozott neki semmilyen problémát.
Az egészségügy néhány területén, például a háziorvosoknál és az otthoni szakellátásban lesz némi pluszforrás, de az ágazat dolgozói bérfelzárkóztatásban nem részesülhetnek a Magyar Nemzet információi szerint.
Két iraki állampolgárt találtak egy török sofőr által vezetett kamionban a határrendészek kedden a gyulai határon - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t
A Népszava értesülése szerint hamarosan benyújtja lemondását az elszámoltatásért felelős kormánybiztos, akit októberben Zugló polgármesterévé választottak.
A tegnapi napon sávtetőn záró amerikai piacok kedvező légkört hoztak a magyar parkettre is, így a BUX jelenleg 0.9%-os pluszban áll. Az emelkedés élén a tegnap magára találó Magyar Telekom áll. A...
A járulékokon felül több százmilliárdos nyugdíjpénztári vagyon is visszatérhet az államhoz. A kormány a teljes pénztári tulajdon ötödével számol a következő évben. A 8 százalékos nyugdíjjárulékokból származik 360 milliárd forint, valamint 529 milliárd forint folyna be a magánkassza tagok egy részének a visszalépéséből. Így összesen 890 milliárd többletbevételhez férne hozzá a kabinet....