Indonéziában 283-ra emelkedett a vulkánkitörés halottainak száma - jelentették a helyi hatóságok szombaton. A tűzhányó csillapodni látszik, ezért szűkebbre vették a biztonsági zónát.
Adósságrendezést kezdeményez a polgármester a kifizetetlen számlák miatt, Tétényi Éva szerint ugyanis csak így biztosítható tovább a város működése. A közgyűlés fideszes tagjai ugyanakkor nem támogatják a polgármestert, mert szerintük pont ezzel lehetetlenülne el a város működése.
BUDAPEST — Egy hónapra is rács mögé kerülhet Damu Roland (36), miután a rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatását. A színészt erőszakos közösüléssel és bántalmazással gyanúsítják, ugyanis, mint megírtuk, volt barátnője szerda este feljelentést tett a rendőrségen, hogy Damu megverte és megerőszakolta.
Kellemesnek ígérkezik a szombati időjárás, de tartós napsütés nem várható - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Török László hozzátette: az igazán télies időjárásra jövő hét közepétől lehet számítani.
A Vatikán körlevélben ad majd ki irányelveket a papok által elkövetett szexuális visszaélések ügyében - erről pénteken döntött a római katolikus egyház bíborosainak római tanácskozása
A DTZ új elemzése a logisztikai ingatlanok bérleti költségeit vizsgálja, melyben Európára évi átlagos 1,6%-os növekedést jelez előre 2014-ig, ami összhangban van a gazdasági növekedéssel. A bérleti...
Áremelésre készül a Magyar Posta: januártól egyes szolgáltatások akár tíz százalék feletti mértékben drágulhatnak, a hivatalos közlések szerint azonban az átlagos emelés nem haladhatja meg az inflációt - írja a szombati Népszabadság
Újabb bizonyítékot szolgáltattak kutatók arra, hogy azok az emberek, akik rendszeres testmozgást végeznek, kisebb arányban esnek depresszióba és más mentális betegségekbe, mint azok, akiknek nem mozognak. Mi ennek az oka?
Kellemesnek ígérkezik a szombati időjárás, de tartós napsütés nem várható - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Török László hozzátette: az igazán télies időjárásra jövő hét közepétől lehet számítani.
Közvetítőszerepet vállalt Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és a szicíliai maffia egykori főnöke között az az olasz szenátor, akit maffiakapcsolatai miatt ítéltek el Olaszországban - legalábbis erről tanúskodnak bírósági periratok
A Családi Gasztro Napok sorozat utolsó állomásaként Burgonya-napot rendeznek szombaton a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Az érdeklődők megismerkedhetnek a sokoldalúan felhasználható növény történetével, különböző krumpliból készült ételeket is megkóstolhatnak, de szaktanácsadással és fajtabemutatóval is készülnek a szervezők - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az intézmény. Díjtalan a…
Új trend hódít az olasz hegyek sípályáin. A "slow ski" mozgalom szerint ahogy a mindennapi életben, úgy siklás közben is érdemes tempót váltani. A lassú síelésre már az Alpokban és Dolomitokban is felkészültek.
Az Indianapolis Colts elkapója, Austin Collie agyrázkódása után visszatérhet a pályára. A játékos két héttel ezelőtt a Philadelphia Eagles elleni mérkőzésen sérült meg.
Az ipari termelés a budapesti székhelyű, legalább 50 főt foglalkoztató szervezetek körében első három negyedévében 8,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakában mértet, az értékesítés a termelésnél kevésbé, 2,3 százalékkal emelkedett, amely az export 21 százalékos bővülése és a belföldi kereslet 8 százalékos visszaesése mellett alakult ki - tette közzé a KSH
Továbbra sem tudni, életben van-e az a 29 bányász, akiket robbanás zárt el a külvilágtól pénteken Új-Zélandon. A gáz szintje továbbra is olyan magas, hogy bármikor újabb detonáció következhet be a mélyben.
Budapest — Az első album megjelenésének 30. évfordulóját ünneplő zenekar Pataky Attilával (49) az élen a három évtizedet összefoglaló nagykoncerttel várja rajongóit a Budapest Sportarénába december 19-én.
Újra nyert a Pittsburgh Penguins, tovább tart a Los Angeles Kings rossz sorozata, négy mérkőzést követően kapott ki ismét a Detroit Red Wings. Eredmények a tegnapi játéknapról.
Magyarország az Európai Unió soros elnökeként mindent meg fog tenni a NATO és az EU közötti politikai kapcsolatok javításáért - ígérte felszólalásban Orbán Viktor miniszterelnök a lisszaboni NATO-csúcson.
Az NBA legutóbbi játéknapján pályára lépett a Los Angeles Lakers, a Miamit Heat és a Boston Celtics is. A rekordbajnok kikapott, ám a másik két csapat megnyerte a mérkőzését.
Budapest — Tizenkét méter magasban lógott egy kötélen Váczi Gergő (33), a Magellán műsorvezetője ugyanis a világhírű Cirque du Soleil prágai fellépésén kukkanthatott be a kulisszák mögé.
Összesen 17 embert fogtak el a rendőrök a hét közepén, Budapesten megtartott idegenrendészeti akcióban. Főleg jogellenesen Magyarországon tartózkodó külföldieket kerestek - és találtak is meg. Az ellenőrzött lakásokban többeket ágyneműtartóban, a hűtő vagy éppen a függöny mögé rejtőzve találtak meg a rendőrök.
A hazai közvélekedéssel ellentétben messze nem a közép-kelet-európai országok a legfertőzöttebbek a járműlopások tekintetében. A legtöbb autó Észak- és Nyugat-Európában tűnik el. Nagy-Britanniában, Franciaországban vagy Olaszországban százezrével lopják a kocsikat, a legsűrűbben pedig Svédországban és Dániában kél lába magától az autóknak
A pénteki mérlegelésen kiderült, hogy minden idők legsikeresebb magyar profi ökölvívója, Erdei Zsolt fél kilóval nehezebb a kenyai Samson Onyangónál, akivel magyar idő szerint vasárnap hajnalban csap össze Atlantic Cityben. Erdei a Tűzmadár ("The Firebird") néven lép szorítóba az Egyesült Államokban.
A kereskedelem legfontosabb területein az adócsalás jóformán a rendes napi ügymenet részévé vált, ezért a januártól működő Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói kiemelten figyelnek majd az ágazatra – közölte a Magyar Nemzetnek adott interjújában Sors László, a vám- és pénzügyőrség bűnügyi főigazgatója. A szakember elmondta: a nyomozók titkosszolgálati eszközöket is bevetnek majd a közkas...
A közutakon az elmúlt 24 órában összesen 188 közúti közlekedési baleset történt, ebből két közlekedési baleset két halálos áldozatot követelt - közölte rendőrség az MTI-vel
Nem kérhető vissza az, amit Kleopátra ajándékozott Julius Caesarnak - az olaszországi egyiptomi múzeumok nemet mondtak arra, hogy visszaszolgáltassák az észak-afrikai országból származó régészeti leleteket.
Caroline Wozniacki és Viktoria Azarenka jótékony mérkőzésen vett részt pénteken a fehéroroszországi Minskben, ahol súlyosan beteg gyermekek ügyét karolták föl.