2010. november 22. hétfő

nov. 22
10:20
A személyes marketing egyre inkább jellemző a magyarokra (HR Portál)
Egyre több magyar munkavállaló igyekszik egyfajta saját, személyes "márka" kialakításával megkülönböztetni magát napjaink gyorsan változó munkaerőpiacán, ami része annak a trendnek, hogy a dolgozók mind tudatosabban és határozottabban próbálják meg karrierjüket saját maguk alakítani - írja a Kelly Services közleménye.
nov. 22
10:21
Finisben a kötelező kampány (Alternatív Energia)
Vasárnap estig több mint 220 ezren váltottak kötelező biztosítást a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon. A korábbi évek tendenciái alapján az utolsó 10 napban még ugyanennyi átszerződés várható, a váltók száma így csak a Netrisken elérheti a 440 ezret, országosan pedig a 2 milliót. Az új szerződések felét a K&H és az Allianz köti, őket pedig a legolcsóbb két biztosító követi, az Astra…
nov. 22
10:21
Háromhetes csúcsra húzták a forintot! (Portfolio)
Az írországi mentőcsomaggal kapcsolatos hétvégi fejlemények alapvetően javuló nemzetközi befektetői hangulatot eredményeztek a hétfő reggeli kereskedésben, de eufóriáról nincs szó. A részvényindexek...
nov. 22
10:21
Zsebből fizetjük a továbbképzést (Pénzcentrum)
Egyre több magyar munkavállaló igyekszik egyfajta saját, személyes "márka" kialakításával megkülönböztetni magát napjaink gyorsan változó munkaerő-piacán, ami része annak a trendnek, hogy a dolgozók mind tudatosabban és határozottabban próbálják meg karrierjüket saját maguk alakítani....
nov. 22
10:21
Még kérdéses a legsportosabb Infinitik jövője (Auto Pult)
Az Európába a Párizsi Autószalon keretein belül bevezetett Infiniti Performance Line (IPL) jövője még erősen kétséges, ám ha döntés születik, különösen izgalmas kivitelben érkezhet hozzánk az M56.
nov. 22
10:22
Egy új eszköz: a holisztikus coaching (HR Portál)
Tanuljunk meg egy új szóösszetételt: holisztikus coaching. A magyar kifejezést Beck György coach alkotta, aki úgy gondolja, van egy dimenzió, ahol nem választható szét egy ember szerepei - vezető vagy magánember - szerint. A holisztikus kifejezés a teljességet, a teljes ember figyelembevételét és az egész-séget jelenti.
nov. 22
10:30
Euró pénzforgalom - új alapokon (Privátbankár)
Az OTP Bank csatlakozott az EBA Clearing által nyújtott pán-európai euró elszámolási szolgáltatásokhoz. A folyamat jelentőségéről Karvaly Tibor, az OTP Bank főosztályvezetője nyilatkozott (x)
nov. 22
10:30
Hongkongban nincs madárinfluenza-járvány (Gondola)
Javult a madárinfluenzával fertőzött hongkongi nő állapota, s nincs jele a járványnak a Kínához tartozó területen - közölték hétfőn a helyi egészségügyi hatóságok
nov. 22
10:30
Halálos karambol: iskolások is ültek az autóban (HírTV)
Két személyautó karambolozott frontálisan hétfő reggel Vas megyében Sárvártól nem messze a 88-as főúton. A balesetben egy ember meghalt.
nov. 22
10:32
Fogy az optimizmus: meddig tart még a fellendülés? (Privátbankár)
Kissé alábbhagyott a globális gazdasági fellendülés tartósságába vetett bizalom a vállalatvezetők körében - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Markit kutatóintézet készített a KPMG számára és ame...
nov. 22
10:32
November végétől a Vodafone is árulja az iPhone 4-et (Gondola)
November 29-től a Vodafone Magyarország is értékesíti az iPhone 4-et . Az árak, tarifacsomagok és egyéb részletek hamarosan elérhetők lesznek az iphone
nov. 22
10:34
Gázláng - realitisó (Gondola)
Jövőre kevesebb lesz a szorongás? A tehetetlen félsz: miből fizetek? A kölcsönkérés, a lyukak foltozása? Hová adom a keveset, ami van?
nov. 22
10:36
KBC - csökkent a túlzott kockázatot vállaló ügyfelek száma (ProfitLine)
Az elmúlt 20 év ugyan kevés volt a kelet-európai lakosság pénzügyi kultúrájának jelentős növeléséhez, a válság sokat segített a takarékoskodás előremozdításában, így ma már csökken a túlzott kockázatot vállaló ügyfelek száma - derül ki a KBC Equitas befektetési szolgáltató felméréséből.
nov. 22
10:36
Miről ismerjük fel a bükkfát? (Édenkert)
A bükkök nemzetségéhez tíz lombhullató alfaj tartozik, amelyek mindegyike rendelkezik néhány, csak rá jellemző tulajdonsággal. Ezek az egyedi jellemzők segítenek beazonosítani az egyes fajtákat.
nov. 22
10:36
Németország képzett munkaerőt akar csábítani Kelet-Európából (Gondola)
Mintegy 100-140 ezer fő érkezését jelentheti évente Németországba a német munkaerőpiac jövő májusi megnyitása.
nov. 22
10:39
Szócska Miklós: nincs szó tömeges és azonnali államosításról (Portfolio)
Megkezdődött az egészségügyi rendszer újraindítása. Az államtitkárság Semmelweis-terv című vitairatából kiderül: az egészségügy átalakítására, egy úgynevezett államilag menedzselt rendszer...
nov. 22
10:41
Visszafogott öröm az európai piacokon (Portfolio)
A kedvező hírek hatására növekedéssel kezdték a hetet az európai piacok, a főbb indexek átlagosan 0,5-1% körüli pluszban tartózkodnak. Bár a növekedés pozitív, ennél azért nagyobb mozgásokra lehetett...
nov. 22
10:42
Az ír mentőcsomag a forintra is hatással volt (Infostart)
Az ír mentőcsomag összeállításának hírére erősödött az euró és a forint is hétfő reggelre.
nov. 22
10:42
Tinédzser táncosnővel csalta meg barátnőjét Wilshere (Sport365)
Jack Wilshere angol focista nem először keveredett botrányba, ezúttal egy táncosnővel. A 18 éves Wilshere három éve él kapcsolatban 21 éves barátnőjével, Lauren Neallel.
nov. 22
10:48
Egy hét múlva itt a Vodafone-os iPhone4 (Privátbankár)
November 29-től a Vodafone Magyarország is értékesíti az iPhone 4-et - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az árak, tarifacsomagok és egyéb részletek hamarosan elérhetők lesznek ...
nov. 22
10:48
Nem nyílt ki a fékszárnya de épségben landolt egy gép Ferihegyen (Infostart)
Nem nyílt ki a fékszárnya, de épségben landolt a Brussels Airlines Brüsszelből Budapestre tartó járata hétfő délelőtt Ferihegyen - közölte Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója
nov. 22
10:48
Kommandós akció Szombathely belvárosában (Infostart)
Kommandós akció zajlott le Szombathely belvárosában, a Thököly utcában, ahol hétfő délelőtt több tucat rendőrt és kommandóst lehetett látni; a rendőrök két személyre csaptak le, egyiküknél szemtanúk fegyvert láttak.
nov. 22
10:48
Az észak-koreaiak 11 évvel rövidebb ideig élnek, mint déliiek (Infostart)
Észak-Koreában az emberek az alultápláltság miatt átlagosan 11 évvel rövidebb ideig élnek, mint déli szomszédaik - derült ki a dél-koreai statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentéséből.
nov. 22
10:48
Nem nyílt ki a fékszárnya, de épségben landolt egy gép Ferihegyen (Gondola)
Nem nyílt ki a fékszárnya, de épségben landolt a Brussels Airlines Brüsszelből Budapestre tartó járata hétfő délelőtt Ferihegyen - közölte Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt
nov. 22
10:48
Porsche- Kártérítés (HírTV)
A Porsche ellen újabb felperesek léptek színre az USA-ban. A 'Spiegel' szerint 7 újabb alap csatlakozott a már benyújtott kártérítési perhez. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 22
10:50
A vegyszermaradványtól félnek a legjobban az európaiak (Infostart)
Az európai fogyasztók 31 százalékát az élelmiszerek vegyi szennyezése aggasztja a legjobban az élelmiszerekkel kapcsolatos esetleges kockázatok közül - derül ki abból a felmérésből, amit az Eurobarometer végzett el.
nov. 22
10:50
Csizmadia Ervin: Soha nem lesz ekkora esély az alkotmányozásra (Infostart)
Új alkotmányra van szükség, már csak azért is, mert kétharmados többség nélkül valószínűleg soha többé nem lenne esély az alaptörvény megváltoztatására - jelentette ki a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Csizmadia Ervin egyebek mellett arról is beszélt, hogy az MSZP egyedül nem lesz képes leváltani a kormánypártot.
nov. 22
10:50
Jobbik: Borkai Zsolt válasszon tisztségei között (Gondola)
Válasszon tisztségei között a hétvégén a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) élére választott Borkai Zsolt győri polgármester, fideszes országgyűlési képviselő - szorgalmazta a Jobbik Győr-Moson-Sopron megyei elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva: nem a személlyel, hanem az álláshalmozás intézményével van problémájuk
nov. 22
10:50
Elindult a véradó verseny az egyetemek, főiskolák között (HírTV)
Idén ismét megrendezik az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt. A 2011. május 13-ig tartó, egyetemek, főiskolák között folyó megmérettetés célja a véradó mozgalom népszerűsítése, a legjobb véradó aktivitást pedig pénzjutalommal is honorálják.
nov. 22
10:51
Megalakul a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HR Portál)
A kormány létrehozza a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt, amellyel a kabinet többek között a kis- és középvállalkozások (kkv-k) külgazdasági törekvéseit és a külföldiek magyarországi befektetéseit kívánja előmozdítani - írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
nov. 22
10:52
Nem lehetett megmenteni az agyonharapdált férfit (HírTV)
A gondos orvosi ellátás ellenére vasárnap életét vesztette a debreceni Kenézy-kórházban az a férfi, akit még csütörtökön támadott meg 8 kutya. Az egyik nagyhegyesi tanyáról kiszabadult falka mintegy száz sebet ejtett a 67 éves férfin, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Halálát szeptikus sokk következtében beállt keringési rendellenesség okozta.
nov. 22
10:53
Alig néhány százan élhetnek majd a korkedvezményes nyugdíjjal (HR Portál)
A Népszabadság birtokába jutott törvénytervezet szerint a nők kedvezményes nyugdíjazását annyi feltétel korlátozza, hogy alig néhány százan élhetnek csak vele. A lap szerint igaz volt a híresztelés, csak a háromgyerekesekre vonatkozik a 40 éves kedvezmény.
nov. 22
10:54
Hong Kong-fogyasztói árindex: 2,6%- elörejelzés: 2,4% (HírTV)
Hong Kong- októberi fogyasztói árindex: 2,6%- elörejelzés: 2,4%- elözö havi érték. 2,6%. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 22
10:55
Interjúnapok és jelnyelv tanfolyam a fogyatékkal élők foglalkoztatásáért (HR Portál)
Az mtd Tanácsadói Közösség a társadalmi szemléletformálás, a vállalatok felelős HR tevékenységének elősegítése érdekében, az egyre gyarapodó esélyegyenlőségi, sokszínűségi jó gyakorlatok bemutatását céljául kitűzve, cikksorozatot indít.
nov. 22
10:56
Sávosan – Kontraszt (videó) (HírTV)
Lesz gázáremelés: de ki fizet többet januártól, és ki nem? Milyen kompenzációt kapnak az átlagos fogyasztók, a gyermekes családok és a nyugdíjasok? A stúdióban Bencsik János energiaügyekért felelős államtitkár.
nov. 22
10:57
Pályamódosítás és álláskeresés - nyílt coaching nap (HR Portál)
A CoachOK.hu szakmai közösség szervezésében a coaching lehetőségeinek népszerűsítésére és az aktuális foglalkoztatási kérdéseket szem előtt tartó, a nagyközönség számára hirdetett "Pályamódosítás és álláskeresés" nyílt coaching nap lesz 2010 december 4-én szombaton.
nov. 22
10:57
Belehalt a kutyatámadásba az idős ember (Alternatív Energia)
A gondos orvosi ellátás ellenére vasárnap életét vesztette a debreceni Kenézy kórházban az a férfi, akit még csütörtökön támadott meg 8 kutya. Az egyik nagyhegyesi tanyáról kiszabadult falka mintegy száz sebet ejtett a 67 éves férfin, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Halálát szeptikus sokk következtében beállt keringési rendellenesség okozta - tudta meg hétfőn a Független…
nov. 22
10:57
Amit a béren kívüli juttatásokról tudni kell 2011-ben (Adózóna)
A 2010-es évhez képest jelentősen átalakulnak a béren kívüli juttatások. 2010-ben három csoport volt: az adómentes, a kedvezményes 25 százalékos adózású és a normál adózású. 2011-re a három csoportból egy marad, a kedvezményes 25 százalékosan adózó. Megszűnt az internetes utalványok adómentessége, s normál adózású természetbeni juttatás is megszűnik, ráadásul ez utóbbi 2011-ben ugyanúgy adózik,…
nov. 22
10:57
Nem merünk hitelből utazni! Spórolni tanul a magyar (Pénzcentrum)
Néhány évvel ezelőtt a bankok és az utazási irodák egyaránt nagy reményekkel kezdték meg az utazási hitelek értékesítését. A kezdeti lelkesedés azonban rövid idő után lelohadt, miután a magyar piac bebizonyította, hogy nem szívesen adósodunk el egy nyári vakáció miatt, nálunk utazni az megy, akinek van rá pénze....
nov. 22
10:57
"Soha nem látott siker" Semjén újrázna (ATV)
Ismét indul a KDNP elnöki székéért.
nov. 22
11:00
Újabb Audi-modellt gyártanak Győrben (Infostart)
Újabb modell, az RS3 Sportback gyártását kezdik meg a győri Audi-gyárban; a kocsi jövő tavasztól lesz kapható - közölte a cég.
nov. 22
11:06
Gyógy-ír-hír: erősödik a forint (Privátbankár)
Az ír mentőcsomag összeállításának hírére erősödött az euró és a forint is hétfő reggelre. Az eurót kora délelőtt 272,58 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 274,03 forint u...
nov. 22
11:06
Kutyájával akarta megerőszakoltatni áldozatát (Blikk)
Alicante - Hét év börtönbüntetésre ítélte a spanyolországi Alicante bírósága azt a román állampolgárságú férfit, aki megerőszakolt Spanyolországban egy brit nőt, majd egy kutyát is megpróbált - sikertelenül - behatolásra bírni.
nov. 22
11:06
Nem jó, ha sok van belőle (HírTV)
Ma már minden édesanya tisztában van a szoptatás fontosságával, a hozzátáplálás lépcsőiről is egyre többet olvashatunk, csakúgy, mint a tejalapú táplálás jelentőségéről 12 hónapos korig. Az első 1 év elteltével azonban hajlamosak vagyunk lazábbra engedni a táplálkozási gyeplőt, mivel a gyerek most már „mindent ehet”.
nov. 22
11:06
Kommandós akció Szombathely belvárosában (Gondola)
Kommandós akció zajlott le Szombathely belvárosában, a Thököly utcában, ahol hétfő délelőtt több tucat rendőrt és kommandóst lehetett látni; a rendőrök két személyre csaptak le, egyiküknél szemtanúk fegyvert láttak - értesült az MTI tudósítója
nov. 22
11:06
Dohányipari cégek a korlátozó intézkedések ellen (WebBeteg)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sürgeti a cigaretták forgalmazásának korlátozását, a vezető dohányipari világcégek azonban igyekeznek fellépni ez ellen. A The New York Times összegyűjtötte a szigorítások elleni kezdeményezéseket.
nov. 22
11:08
Újabb Audi-modellt gyártanak Győrben (Gondola)
Újabb modell, az RS3 Sportback gyártását kezdik meg a győri Audi-gyárban; a kocsi jövő tavasztól lesz kapható
nov. 22
11:09
November eleji szinteken a forint jegyzése (ProfitLine)
Az ír mentőcsomag összeállításának hírére erősödött az euró és a forint is hétfő reggelre. Az eurót kora délelőtt 272,81 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 274,03 forint után
nov. 22
11:10
Észak-Koreában az emberek 11 évvel rövidebb ideig élnek, mint déli szomszédaik (Gondola)
Észak-Koreában az emberek az alultápláltság miatt átlagosan 11 évvel rövidebb ideig élnek, mint déli szomszédaik - derült ki a dél-koreai statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentéséből
nov. 22
11:12
Kutyatámadás Nagyhegyesen: belehalt sérüléseibe az áldozat (Gondola)
Belehalt sérüléseibe az az idős férfi, akit csütörtökön nyolc nagytestű kutya támadott meg a Hajdú-Bihar megyei Nagyhegyesen - közölte Szentgyörgyi János, a debreceni Kenézy Kórház szóvivője

Keresés