2010. november 22. hétfő

nov. 22
13:12
Kényszerleszállás Ferihegyen (HírTV)
Kényszerleszállást hajtott végre egy Brüsszelből érkezett repülőgép Budapesten, hétfőn délelőtt. A gépen 57 utas és az öttagú személyzet utazott, senkinek nem esett baja. A gép fékpofái túlmelegedtek ugyan, de komolyabb probléma nem történt.
nov. 22
13:12
Lenin kalapács alatt - a kormányzat leszámol a relikviákkal (Gondola)
A híradásokból tudhatjuk: több mint kétszáz Lenin szoborra találtak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületében idén nyáron.
nov. 22
13:14
Csökkent az állam devizakötvény-adóssága (Privátbankár)
A forgalomban lévő állampapírok állománya 376 milliárd forinttal, a kincstárjegyek állománya 214 milliárd forinttal nőtt a harmadik negyedévben és 8788, illetve 2123 milliárd forintot tett ki szeptemb...
nov. 22
13:14
Nagy Anna: "Nincs semmilyen változás a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló tervezetben" (Infostart)
Nincs semmilyen változás a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló tervezetben - mondta a kormányszóvivő. Nagy Anna azután beszélt erről, hogy a Népszabadságban azt írta: a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tévő jogszabályba annyi korlátozó feltételt építettek be, hogy a legnagyobb kedvezménnyel alig néhány százan élhetnek majd.
nov. 22
13:14
Citromsárga és piros jelzés is lesz rendkívüli hideg esetén (HírTV)
Mától változtat a veszélyjelzések kritériumain az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Az intézkedés célja az európai uniós rendszerrel való harmonizálás, valamint hogy csökkentsék az egyes veszélyes időjárási helyzetek túlbiztosítottságát.
nov. 22
13:21
Nemcsak vevőkre, fogyasztóvédőkre is számíthatnak az áruházláncok (ProfitLine)
Országos karácsonyi ellenőrzést indított a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) hétfőtől, amely december 23-ig tart - jelentette be Pintér István főigazgató hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
nov. 22
13:21
Jön az új magyar Audi (Pénzcentrum)
Újabb modell, az RS3 Sportback gyártását kezdik meg a győri Audi-gyárban; a motor és az autó is itt készül, a kocsi pedig jövő tavasztól lesz kapható....
nov. 22
13:21
Az év bankja, az év bankárai - Megszólaltak a kitüntetettek (Portfolio)
November 11-én ünnepélyes gálaest keretében kilenc kategóriában ítélték oda a MasterCard - Az év bankja 2010 program díjait. Az év bankára kitüntetést Csicsáky Péter, a Takarékbank...
nov. 22
13:21
Gondatlan emberölés: nyolc kutya marcangolta az idős férfit (ATV)
A kórházban halt bele sérüléseibe.
nov. 22
13:21
Két feketével erősít az AMG (Auto Pult)
Bár a Mercedes gyári sportrészlegének Los Angeles-i Autószalonon nyújtott teljesítménye akkor is teljesen kielégítő lenne, ha csak a CLS63 AMG-ről húzták volna le a leplet, de Ola Kallenius, az AMG vezére további két új modellt mutatott be – egyelőre csak szóban.
nov. 22
13:23
A Richter Gedeon Nyrt. saját részvényeket vásárolt (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. 5.000 saját részvényt vásárolt 45.557 forintos átlagáron november 19-én a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a társaság a BÉT honlapján hétfőn.
nov. 22
13:23
Öt évvel korábban is el lehet menni nyugdíjba (Portfolio)
Pénteken benyújtotta a kormány a nők kedvezményes nyugdíjazását is tartalmazó törvényjavaslatot, ezek szerint 40 év jogviszonyt követően a nők a nyugdíjkorhatárra való tekintet, és csökkentés nélkül...
nov. 22
13:23
Jön a tél: a hétvégén már havazhat (ATV)
Visszatérnek a mínuszok.
nov. 22
13:25
A kiszámítható gazdaságpolitikát hiányolja a Magyar Telekom vezére (ProfitLine)
A külföldi befektetőknek a legfontosabb, hogy Magyarországon a gazdaságpolitika kiszámítható legyen; jelenleg ez nincs így, bármikor adódhatnak meglepetések, váratlan helyzetek - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója egy kerekasztal-beszélgetésen hétfőn Budapesten.
nov. 22
13:27
Usain Bolt a Premier League-ben játszana (Sport365)
Usain Bolt úgy véli, visszavonulása után labdarúgóként szerepelhetne a Premier League-ben. A világbajnok futó szívesen kipróbálná magát a profi labdarúgás világában.
nov. 22
13:29
Halálos fenyegetés miatt sztrájkolnak a skót játékvezetők (Sport365)
A skót labdarúgás játékvezetői megelégelték a fenyegetéseket, és úgy döntöttek, hogy mindannyian kihagyják a hétvégi bajnoki mérkőzéseket.
nov. 22
13:30
Kiszámíthatóság nélkül semmire sem megyünk (Privátbankár)
A külföldi befektetőknek a legfontosabb, hogy Magyarországon a gazdaságpolitika kiszámítható legyen; jelenleg ez nincs így, bármikor adódhatnak meglepetések
nov. 22
13:30
Benyújtotta a Fidesz a médiatörvény-javaslatot (Gondola)
Benyújtották a parlamentnek "A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról" címet viselő, 228 paragrafusból álló médiatörvény-javaslatukat fideszes képviselők hétfőn
nov. 22
13:30
Kommandósok lepték el Szombathely központját (HírTV)
Nagy erőkkel vonultak ki a kommandósok hétfő délelőtt Szombathely központjában.
nov. 22
13:31
Rutten szeretné, hogy Dzsudzsák maradjon (Sport365)
A PSV Eindhoven vezetőedzője szeretné, ha Dzsudzsák Balázs télen nem menne el a csapattól. A holland klub a télen megválik Affelaytól, ezért fontos lenne, ha Dzsudzsák maradna.
nov. 22
13:32
Tizenkilenc évet kapott a kiskunlacházi gyermekgyilkos (Gondola)
Tizenkilenc év fegyházra ítélte a Pest Megyei Bíróság első fokon a kiskunlacházi gyermekgyilkost hétfőn; P
nov. 22
13:32
A svéd pénzügyminiszter felszólítása (HírTV)
A svéd pénzügyminiszter arra szólította fel az ír kormányt, hogy legyen kész az adóemelésre, és közben csökkentse költségvetési kiadásait. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 22
13:34
Izrael tagadja, hogy köze lett volna Uwe Barschel halálához (Gondola)
Izrael visszautasította azt a vádat, amely szerint titkosszolgálatának köze lett volna Uwe Barschel nyugatnémet politikus 1987 októberében történt meggyilkolásához
nov. 22
13:39
Mattheisen: kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség (Infostart)
A külföldi befektetőknek a legfontosabb, hogy Magyarországon a gazdaságpolitika kiszámítható legyen; jelenleg ez nincs így, bármikor adódhatnak meglepetések, váratlan helyzetek - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója egy kerekasztal-beszélgetésen
nov. 22
13:48
Az Invitel megvette a Fibernetet (Privátbankár)
Az Invitel Holdings A/S közleményben jelentette be, hogy a Magyar Telecom B.V. (“Magyar Telecom”) nevű leányvállalata Adásvételi Szerződést kötött az FN Cable Holdings B.V. vállalattal, am...
nov. 22
13:48
Benyújtotta a Fidesz a médiatörvény-javaslatot (Infostart)
Benyújtották a parlamentnek "A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról" címet viselő, 228 paragrafusból álló médiatörvény-javaslatukat fideszes képviselők hétfőn.
nov. 22
13:48
Az iszapkárosultakon segítenek a kommunista relikviák (HírTV)
Jótékonysági árverést rendez a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a tárcánál talált munkásmozgalmi, illetve kommunista műtárgyakból. A több mint 200 relikviát a tárca december 6-án árverezi el, ennek bevételeit pedig az iszapkárosultak megsegítésére fordítják.
nov. 22
13:48
A kevesebb szülői nyaggatástól jobban csúszik a falat (Gondola)
A gyerekek annál jobban élvezik az étkezést, minél kevesebb nyomást gyakorolnak rájuk közben a szüleik - derült ki egy új tanulmányból
nov. 22
13:50
Ingatlanfejlesztés: Budapest is Cannes-ba megy (Privátbankár)
Koppenhága és Brüsszel mellett Budapestet is meghívták a 2011-es cannes-i ingatlanfejlesztői kiállításra a magyar főváros metropoliszkoncepciójának bemutatására - közölte Studio Metropolitana városfej...
nov. 22
13:50
Felmászott egy férfi a BÁH épületének tetejére (Infostart)
Felmászott egy férfi a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) budapesti épületkomplexuma egyik belső épületének tetejére - tudta meg az MTI a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől. A férfit a Terrorelhárítási Központ (TEK) helyszínre érkező túsztárgyalója beszélte rá, hogy jöjjön le a tűzlétrán - olvasható a TEK által kiadott tájékoztatásban.
nov. 22
13:50
Rekord deficitet várnak (HírTV)
Havi jelentése szerint a német pénzügyminisztérium megtakarítási intézkedései ellenére is rekord mértékü deficitet vár. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 22
13:50
Budapestet is meghívták a 2011-es cannes-i ingatlanfejlesztői kiállításra (Gondola)
Koppenhága és Brüsszel mellett Budapestet is meghívták a 2011-es cannes-i ingatlanfejlesztői kiállításra a magyar főváros metropoliszkoncepciójának bemutatására - közölte Studio Metropolitana városfejlesztő műhely hétfőn
nov. 22
13:52
EUR/USD Napi minimum (HírTV)
Az euró a gyenge EU-s OECD-indikátorok után gyengült és napi minimumával az ázsiai kereskedési nyitó értéket teszteli. Ha elesik az 1,3705-ös szintet, átmeneti eladások következhetnek 1,3685-ig, mely alatt célba vehetik az 1,3630-as szintet. Az enyhülés 1,3785-ig tarthat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 22
13:52
Projekteket törölt a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervből (Gondola)
Útfelújítások mellett nagy projekteket, az államigazgatás elektronizálását és egészségügyi programokat is törölt a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervből (ÚMFT) - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent egyik határozatból
nov. 22
13:54
USA - Támasznál stabilizálódik az 5 éves T-Note (ProfitLine)
Az elmúlt időszakban komolyabb korrekciót mutat az 5 éves amerikai T-note határidős árfolyama. A közelmúltban letörte az enyhébben emelkedő trendvonalat is és így esett a jegyzés az emelkedő mozgás 25%-os korrekciós szintjére. (SolarCapital)
nov. 22
13:54
Módosító indítvány a bíróságok költségvetéséhez (HírTV)
Módosító indítványt nyújtott be a bíróságok költségvetéséhez az alkotmányügyi bizottság kormánypárti tagja. Eredetileg négymilliárd forintot kértek volna a bírói testületnek, végül csak 2,3 milliárdról szól az indítvány.
nov. 22
13:56
Kudarcba fulladt a mai szlovák kötvényaukció (ProfitLine)
Szlovákiában eredménytelennek bizonyult a hétfőre meghirdetett kötvényaukció, mert alacsony volt a kereslet, és az ajánlattevők magasabb hozamot akartak elérni, mint amennyit a kibocsátó hajlandó lett volna elfogadni - közölte az ország adósságkezelő központja (ARDAL).
nov. 22
13:57
Möbius: A hatalmas tőkebeáramlást még felszívják a feltörekvő piacok (Portfolio)
A Templeton feltörekvő piaci guruját, Mark Möbiust gazdasági kilátásairól és az amerikai jegybanki politika hatásairól kérdezte az indiai Economic Times. Möbius kifejtette, buborékok kialakulása...
nov. 22
13:57
Szerdától csökken a benzin ára (Auto Pult)
Két forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, a gázolaj ára nem változik - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 341 forint lesz, a gázolajé 330 forint marad. A múlt héten a benzin és a dízel ára is 6-6 forinttal növekedett, ám mivel a múlt héten csökkent a késztermékek tőzsdei jegyzésára, ez okozhatja az e heti…
nov. 22
14:00
Pénzt vernek a spanyolok a világbajnoki cím emlékére (Sport365)
A spanyol királyi pénzverde bejelentette, hogy az idei dél-afrikai labdarúgó világbajnokság tiszteletére új érméket készítenek, melyek kedden kerülnek forgalomba.
nov. 22
14:06
Írország miatt drágulnak a nemesfémek (Privátbankár)
Az írek megsegítéséhez várhatóan 70-80 milliárd euró friss pénzre lesz szükség, ami az euróövezeti inflációt fogja gerjeszteni, és növeli a nemesfémek árát
nov. 22
14:06
Demszky még mindig főpolgármester (Blikk)
Budapest - Évekkel ezelőtt megállt az idő a www.demszky.hu és a  www.fopolgarmester.hu című oldalakon.
nov. 22
14:06
Játékos formában oktatja a természettudományokat a MÜTF (HírTV)
A természettudományok iránti érdeklődés felkeltésében jelent egy következő lépést a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján (MÜTF) november 19-én megnyílt Science Park interaktív kiállítás. A park hétköznaponként iskolai csoportokat fogad azért, hogy játékos eszközökkel szerettessék meg a diákokkal a reáltantárgyakat - mondta el Hajtó János rektor.
nov. 22
14:06
Színházak és mozik sztrájkolnak a megszorítások miatt Olaszországban (Gondola)
A kulturális szféra több mint 250 ezer dolgozója tiltakozik hétfőn a Berlusconi-kormány által meghirdetett és a kulturális életet is érintő költségvetési megszorítások miatt Olaszországban
nov. 22
14:08
Nagy projekteket törölt a kormány (Privátbankár)
Útfelújítások mellett nagy projekteket, az államigazgatás elektronizálását és egészségügyi programokat is törölt a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervből (ÚMFT) - derül ki a Magyar Közlönyben ...
nov. 22
14:08
AUD/USD Pozitív adatok (HírTV)
Az ír problematika megoldása által az ausztrál dollár erösödött a zöldhasú dollárral szemben. A befektetök elfeledkeztek Írországról és fokozódott a kockázatvállalási kedv. Ez dollár-eladásokhoz vezetett, amelyböl profitált az ausztrál dollár. Az AUD/USD 0,9954-re emelkedett, majd nyereség-kivétek következtek. A kedvezö amerikai OECD-adatok miatt eröre kapott a zöldhasú. Az AUD/USD közben 0,9900…
nov. 22
14:08
Mintegy 600 fővel növelnék a honvédség létszámát (Gondola)
Általános vitára bocsátotta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága hétfői ülésén azt a határozati javaslatot, amely 600 fővel bővítené a honvédség létszámát; elfogadták az önkéntes tartalékos rendszer kialakításának felgyorsítását is
nov. 22
14:10
Szuperkiállítás Pécsett – 20 milliárd a falakon (HírTV)
Újabb nagyszabású képzőművészeti tárlatot rendeznek Pécsett. A Cézanne és Matisse bűvöletében – A Nyolcak centenáriumi kiállításra csaknem 80 gyűjteményből válogatták össze a festményeket, amelyek biztosítási értéke több mint 20 milliárd forint – közölte a Független Hírügynökséggel a Pécs 2010 Sajtóiroda. A képek ezen a héten érkeznek meg a baranyai megyeszékhelyre.
nov. 22
14:10
Újabb nagyszabású kiszivárogtatásra készül a WikiLeaks (Gondola)
Újabb nagy mennyiségű titkosított dokumentum nyilvánosságra hozását ígérte hétfőn a WikiLeaks oknyomozó portál egy Twitter bejegyzésben
nov. 22
14:12
Képregényhős lett a francia first lady (Gondola)
Képregényhősként vált halhatatlanná egy amerikai kiadó jóvoltából a franciák elsőszámú asszonya, Carla Bruni-Sarkozy, aki modellként és énekesnőként is nemzetközi hírnevet szerzett magának

Keresés