Újabb listát tett közzé az APEH, a jelentős összegű adóhiánnyal rendelkező adózókról. A Pénzcentrum.hu most megmutatja a magánszemélyek "rangsorát"....
Szlovákia a jövőben növelni kívánja katonái számát Afganisztánban. A szlovák kormány szerdán jóváhagyta a védelmi minisztérium javaslatát, miszerint a jövőben az eddigi maximum 314 katona helyett 348 katona szolgálhasson Afganisztánban
Éppen 185 évvel ezelőtt, 1825. november 3-án gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét, 60 ezer forintot ajánlott fel a Magyar Tudós Társaság – a mai Magyar Tudományos Akadémia (MTA) – létrehozására a pozsonyi országgyűlésen. A Magyar Tudomány Ünnepe ennek a felajánlásnak állít emléket. Ebből az alkalomból az alapítót méltatta, illetve a tudományágak közötti párbeszédről és á...
A kormány tervei szerint havi 1,3 millió forint feletti jövedelem felett megszűnik a családi pótlék, a fogyatékkal élő gyermekek utáni támogatást viszont ebben az esetben is meg akarják őrizni - mondta az "Új Megegyezés 2010" szociális szakmai konzultációsorozat szerdai záróállomásán Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Az izlandi központi bank 75 bázisponttal 5,5 százalékra csökkentette irányadó kamatát szerdán. A központi bank monetáris tanácsa a legutóbbi ülésen, szeptemberben is csökkentette a kamatot, akkor ugya...
Alaptörvénybe ütközik a román oktatási törvénycsomagnak gyorsított eljárással való parlament elé terjesztése, hiszen "alkotmányos természetű jogi ellentét merült fel a kormány és a parlament között" - állapította meg szerdán a román alkotmánybíróság
A munkahelyteremtés kulcsfontosságáról beszélt egy szerdai győri rendezvényen Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. "Ha ebben az ügyben nem vagyunk képesek előrelépni, akkor ...
A kelbimbó a keresztesvirágúak (Cruciferae vagy Brassicaceae) családjába tartozik a karfiollal, a brokkolival és a salátával együtt. Kereszt alakú virágszirmaikról kapták nevüket.
A meglévő patikák bezárásával, a fiatal gyógyszerészek ellehetetlenítésével, a betegellátás színvonalának romlásával jár majd, ha jövőre életbe lép a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosítása - mond...
Az SPD-párt vezetöje, Sigmar Gabriel azt nyilatkozta, hogy Törökországnak meg kell adni a teljes EU-tagság lehetöségét. 'Véleményem szerint mi, európaiak nem bánunk korrekten a törökökkel'. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Jobbik azt szeretné, ha a 98 százalékos különadóról szóló törvény hatálya 2005-ig visszamenőleg terjedne ki a végkielégítésekre, ugyanakkor a törvény által a közszférában biztosított juttatásokat kivonnák a jogszabály hatálya alól
A HSBC Trinkaus elemzöje, Jana Meier szerint a Fed mai ülésén 500 milliárdos, határozatlan idöre szóló államkötvény-vásárlási programról dönt. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A tavalyi első félévéhez képest egy év alatt jelentősen, 3 százalékponttal 16,5 százalékra nőtt a banki szolgáltatásokat interneten keresztül igénybe vevők száma a banki ügyfelek körében - állapítja...
A kormány tervei szerint havi 1,3 millió forint feletti jövedelem felett megszűnik a családi pótlék, a fogyatékkal élő gyermekek utáni támogatást viszont ebben az esetben is meg akarják őrizni – közölte Soltész Miklós államtitkár az „Új Megegyezés 2010” szociális szakmai konzultációsorozat szerdai záróállomásán. Mint mondta: minden lehetséges támogatást a dolgozó, gyermekes csalá...
Nem az apjának gondolt férfi DNS-eit hordozza egy csecsemő, akit egy szingapúri magánklinikán segítettek világra, miután az anyja mesterséges megtermékenyítés segítségével teherbe esett - közölte a nő és férjének ügyvédje szerdán.
Az EUR/GBP napok óta 0,8700 körül mozog. Ahogy tegnap nem sikerült 0,8772 fölé tolni az árfolyamot, ugyanúgy nem sikerült ma 0,8700 alá kényszeríteni sem. A kedvezö brit adatok is hatással voltak az euróra, így átmenetileg 0,8700 alá ment. Az EUR/GBP továbbra is 0,8646 és 0,8768 közti sávjában maradt. Az értékek átlépése esetén célba vehetik a 0,8565-ös illetve a 0,8860-as szintet. in-…
A mobil telekommunikáció terén is tudatos fogyasztóvédelmi magatartásra van szükség - hangoztatta Simon Gábor (MSZP), az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának elnöke a bizottság szerdai ülésén Budapesten.
A gazdasági kapcsolatok erősítésére több üzleti célú megállapodást írt alá Lengyelország és Kína szerdán, a kínai kommunista párt egy magas rangú tisztségviselőjének varsói látogatásán.
Vámszakmai együttműködésről tárgyalt kínai partnereivel a Vám- és Pénzügyőrség - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szerdán az MTI-vel.
Közérdekű keresetet ad be a bírósághoz a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) és a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) a Ticketpro Kft. ellen, mivel álláspontjuk szerint a jegyértékesítő cég tisztességtelen módon változtatta meg általános szerződési feltételeit, és mostanáig sem kártalanította vásárlóit a nyáron elmaradt Pert Fesztivál miatt.
Az elmúlt napokat nézve rengeteg olyan gyertyát találunk, amelyeknek nagyon kicsi a testük és hosszú a kanócuk. A piac nem is haladt igazából semerre sem, oldalazó mozgás volt megfigyelhető. Most viszont újra a sáv teteje felé mozdult el az index, így 1200-ra lesz érdemes figyelni. Ha sikerül felette zárni, akkor a közel 20 ponttal felette lévő éves csúcs kerülhet a figyelem középpontjába. (Solar…
Holtan találtak rá szerdán két lengyel hegymászóra, akik az osztrák Alpokban, a Grossglockner hegycsúcs közelében tűntek el napokkal korábban - jelentették be a hegyi mentők.
Holtan találtak rá szerdán két lengyel hegymászóra, akik az osztrák Alpokban, a Grossglockner hegycsúcs közelében tűntek el napokkal korábban - jelentették be a hegyi mentők.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) és a Fidesz frakcióvezetője megállapodott abban, hogy a felsőoktatásban a nyugdíjba menő professzorok, docensek esetében a végkielégítések után nem kell különadót fizetni - közölte Kis Papp László, az FDSZ elnöke szerdán, miután találkozott Lázár Jánossal.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint a törvényesen járó juttatásokat nem lehet szankcionálni, az érdekképviselet ugyanakkor azzal a céllal egyetért, hogy a kirívó, elfogadhatatlan kifizetések ne történjenek meg még egyszer
Az amerikai adatok után csökkentek az amerikai részvény-indexek. Mivel azok a vártnál kedvezöbben alakultak, egyre kevésbé valószínü, hogy a FOMC esti döntése eléri a várt értéket. Már most nyereség-kivétekröl adtak számot és fokozódik a feszültség. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Megszüntette Szalainé Szilágyi Eleonórának, a BKV volt humánpolitikai igazgatójának házi őrizetét és egyidejűleg lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség indítványára, a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt Hagyó Miklós és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben.
Megkezdte munkáját a Belügyminisztérium által kijelölt jogászcsoport az iszapár sújtotta Kolontáron. Ők kötik meg a szerződéseket a lakókkal a kártalanításról. A károsultak választhatnak, hogy új házat építenek nekik, használt lakást kapnak vagy más településre költöznek. Az épületek bontását csak a szerződések aláírása után folytatják. Közben szerdán albérletbe költözhet az a három devecseri…
300 ezredik hitelt felvevő ügyfelét köszöntötte ma Pécsett a Diákhitel Központ. A társaság közleménye szerint a diákhitel iránti bizalom a 2001-es indulás óta töretlen, a jelenlegi 8,5%-os kamat a...
A kilábalás üteme lassabb lesz a vártnál a gazdaságilag fejlett országokat tömörítő OECD szerint is: jövő évre szóló mostani előrejelzésében az OECD országcsoport 33 államára már csak 2,0-2,5 százalékos növekedéssel számol a korábban jelzett 2,8 százalékos átlag helyett
Az USD/JPY az amerikai adatok hatására átlépte a 81,00-es értéket, ahol oldották a stopokat és így 81,20-ra emelkedett az árfolyam. Fölérendelt értelemben kedvezötlen a helyzet. A következö ellenállás 81,45-50-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Richter Gedeon gyógyszergyár a német Grünenthal fogamzásgátló termékportfóliójának megvásárlásával tovább erősíti nyugat-európai pozícióját a nőgyógyászati termékek területén, és saját értékesítési ...
Közérdekű keresetet ad be a bírósághoz a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) és a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) a Ticketpro Kft
Phoenix — Saját vizelete mentheti meg az emberiséget a szomjhaláltól - állítja egy amerikai tudós. Robert Roy Britt szerint bolygónk egyre apadó ivóvíz készletét hamarosan az emberi vizelet tisztításával és újrahasznosításával kell pótolnunk, ami nem tűnik túl gusztusos módszernek, pedig valójában megoldható.
Országos emléknapot tartott a romagyilkosságok áldozatainak emlékére az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) Budapesten, a roma érdekképviselet szákházában tavaly felavatott emléktábla előtt.
Elkészült a felsőoktatási törvény vitaanyaga, mely a miniszteri értekezlet jóváhagyását követően október 4-től nyilvános, abból pedig legkorábban májusban születhet törvény - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár november 3-án, Budapesten. A tájékoztatón elhangzott: kötelező emelt szintű érettségihez kötnék a felsőoktatási felvételit, eltérő módon támogatnák az egyetemeket…
Holtan találtak rá szerdán két lengyel hegymászóra, akik az osztrák Alpokban, a Grossglockner hegycsúcs közelében tűntek el napokkal korábban - jelentették be a hegyi mentők
Életfogytig tartó börtönre ítéltek szerdán Londonban egy brit muszlim diáklányt, aki májusban késsel megpróbálta megölni az ellenzéki brit Munkáspárt egyik képviselőjét.
Az amerikai közgazdász, Peter Schiff szerint a defláció emlegetése csupán elterelö manöver. Valójában azt akarják leplezni, hogy az USA egyre rosszabb pénzügyi helyzetben van. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt