2010. november 28. vasárnap

nov. 28
12:38
Modellbörze és játszóház várja az érdeklődőket (HírTV)
19. alkalommal rendezik meg a hét végén a Pécsi Vasútmodell Parádét. Az élethű, méretarányos digitális-vezérlésű terepasztalok között látható az ország legnagyobb klubterepasztala is, amelyet 1985 óta folyamatosan fejlesztenek.
nov. 28
12:45
Nem tárgyal a WikiLeaks alapítójával az amerikai külügyminisztérium (Kripto Akadémia)
Elutasította a bizalmas amerikai iratok nyilvánosságra hozataláról szóló párbeszédet az Egyesült Államok a WikiLeaks-szel, mondván a weboldal törvényt sért, ha megjelenteti a dokumentumokat. A washingtoni külügyminisztérium a honlap alapítójának, Julian Assange-nek írt levelében egyben azt is közölte, hogy ha nyilvánosságra kerülnek az iratok, az "számtalan ártatlan személy" életét sodorja…
nov. 28
12:45
Tízezer Daewoo-t hívnak vissza (Pénzcentrum)
Több mint tízezer Matiz modellt hív vissza a dél-koreai Daewoo autógyár a légzsák működésével kapcsolatos esetleges veszélyek miatt - közölte vasárnap az ország közlekedési minisztériuma. Nem elképzelhetetlen, hogy más országokból is hívnak vissza autókat....
nov. 28
12:54
Virágzik az aranyfa Szeged belvárosában (Infostart)
A naptárra rácáfolva virágzik az aranyfa (Forsythia) advent első vasárnapján Szeged belvárosában, az Árpád téren.
nov. 28
12:54
Újabb robbanás az új-zélandi szénbányában (Infostart)
Kilenc napon belül már a negyedik robbanás történt abban az új-zélandi szénbányában, ahol 29 bányász rekedt a föld alatt és vesztette életét a hatóságok közlése szerint. Az újabb detonáció jelentősen hátráltatja a holttestek felszínre hozását.
nov. 28
12:54
Huszonnyolc ország küldött tudósítókat az El Clásicóra (Infostart)
Rendkívüli az érdeklődés a világsajtó részéről is az El Clásico, a rangadók rangadója, vagyis az FC Barcelona-Real Madrid spanyol futballbajnoki mérkőzés iránt: a hétfő esti összecsapásra 28 ország akkreditált tudósítókat, kilenc híján összesen 900 embert.
nov. 28
12:54
Sűrű hétnek néz elébe az Országgyűlés (HírTV)
A magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításáról és a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjbavonulásáról is tárgyal jövő heti ülésén az Országgyűlés.
nov. 28
12:54
Magán-nyugdípénztári hozamok: adózni kell a visszalépőknek (Adózóna)
Adózniuk kell az állami nyugdíjrendszerbe visszalépőknek a magán-nyugdíjpénztári reálhozam után - mondta szombaton Selmeczi Gabriella a HírTv-nek.
nov. 28
12:54
A németek közel fele visszasírja a márkát (ProfitLine)
A németeknek közel fele venné szívesen, ha Németországban ismét a márka lenne a fizetőeszköz - derül ki a Focus hírmagazinban közzétett felmérésből.
nov. 28
12:56
Gurmai Zita szerint fel kell gyorsítani Afrika és az EU együttműködését (Infostart)
Nincs az Európai Uniónak vesztegetnivaló ideje, mert minden más kontinens leelőzi az Afrikával folytatott gazdasági együttműködésben - mondta Gurmai Zita, aki az Európai Parlament (EP) delegációjának tagjaként részt vett Tripoliban az EP és a Pán-afrikai Parlament képviselőinek közös tanácskozásán.
nov. 28
12:58
A németek közel fele "visszasírja" a márkát (Infostart)
A németeknek közel fele venné szívesen, ha Németországban ismét a márka lenne a fizetőeszköz - derül ki a Focus hírmagazinban közzétett felmérésből.
nov. 28
13:00
Monicomp Ligában: Győrön vendégeskedik az Újpest (Sport365)
A labdarúgó élvonal 16. fordulójának vasárnapi játéknapján egy mérkőzést rendeznek meg, ahol két feledhető őszt produkáló együttes mérkőzik meg egymással.
nov. 28
13:03
Fordulat Szlovákiában - Komáromban elbuktak a magyarok (Kripto Akadémia)
A jobbközép kormánypártok vereségét vagy szerényebb szereplését hozta a szombati szlovákiai önkormányzati választás az egyelőre nem hivatalos végeredmények szerint. A Robert Fico vezette ellenzéki szociáldemokrata Smer ((szmer)) párt előtörése főként a hagyományosan jobboldali nagyvárosokban szembetűnő. A még nem véglegesített adatok szerint országos szinten 49,66 százalékos volt a részvételi…
nov. 28
13:03
Ételek, amik fiatalosan tartanak (WebBeteg)
Az alábbiakban felsorolt ételek és italok segítenek a szervezetnek megbirkózni az öregedés által jelentkező problémákkal. Építse be ezen ételeket mindennapi étrendjébe, így a szervezete extra vitaminokhoz, antioxidánsokhoz és egyéb olyan anyagokhoz juthat, melyek segítenek leküzdeni az életkorhoz köthető betegségeket.
nov. 28
13:03
Autós üldözés és lövések a fővárosban (ATV)
Rendőröket akart elütni egy sofőr.
nov. 28
13:05
Itt feküdt, le volt takarva – a kispesti bankrablás rejtélye + videó (ATV)
A rendőrök jogosan használták a fegyverüket.
nov. 28
13:12
Kína rendkívüli konzultációra tett javaslatot a Korea-ügyben (Infostart)
Peking javaslatot tett a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások delegációvezetőinek rendkívüli konzultációjára, december elejére - közölte a külügyminisztérium sajtótájékoztatóján Vu Ta-vej, a Koreai-félsziget ügyeinek kínai kormánymegbízottja.
nov. 28
13:12
Közel kétszáz baleset történt (HírTV)
178 baleset történt a csúszós utakon az elmúlt 24 órában - halálos áldozatot azonban egy sem követelt. A balesetekben összesen 49-en sérültek meg, közülük 19-en súlyosan. A rendőrség arra hívta fel az autósok figyelmét, hogy a megváltozott út- és látási viszonyok, valamint a várható lefagyások, ónos eső és havazás miatt vezessenek a szokottnál lassabban és figyelmesebben.
nov. 28
13:12
Több száz gyereket akart felrobbantani (Blikk)
PORTLAND – Mohamed Osman Mohamud (19) gyaníthatóan élete végéig börtönben marad, pedig a bomba, amelyet Oregon állam fővárosában, a köztéri nagy karácsonyfa avatásán akart aktiválni, nem is tartalmazott robbanóanyagot.
nov. 28
13:21
Bankrablás Kispesten: volt harmadik rabló is (Alternatív Energia)
Volt harmadik társuk a pénteki kispesti bankrablás elkövetőinek, a férfit egy közeli utcában fogták el a rablótámadás után. Feltehetően ő volt a figyelő, aki kívülről biztosította a Fő utcai rablótámadást. A támadás részleteiről vasárnap számoltak be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetői.
nov. 28
13:21
Szörnyű tettet hajtottak végre a falusiak (Kripto Akadémia)
Elpusztult öt ritka szumátrai elefánt Indonéziában - az állatokat feltehetően megmérgezték a termény megdézsmálása miatt - közölte vasárnap Edi Susanto, a szumátrai természetvédelmi ügynökség illetékese. Mint mondta, a 2 és 4 év közötti állatok tetemét még pénteken találták meg egy olajfa-ültetvénynél Szumátra szigetén.
nov. 28
13:21
Webáruházat hoz létre Kínában az Armani (Portfolio)
Az Armani csoport webáruházat hoz létre Kínában, hogy növelje az Emporio Armani termékcsaládjának népszerűségét a legnagyobb ázsiai gazdaságban. A vállalat 160 üzlettel rendelkezik az ázsiai régióban...
nov. 28
13:21
Észak-Korea élesítette a rakétákat: nő a feszültség (ATV)
Dél-Korea evakuálja Yonpjong sziget lakosságát.
nov. 28
13:27
Londonban nem zárják ki teljesen a hétfői MNB-kamatemelést (ProfitLine)
Nem zárja ki teljes mértékben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői kamatemelését a londoni City elemzői közössége. Egyes előrejelzések szerint ha a Monetáris Tanács a hétfői kamatdöntő ülésen nem is szigorít, decemberben jó eséllyel ezt megteszi. A citybeli prognózisok bizonytalanságát ugyanakkor jelzi, hogy más londoni elemzői vélemények szerint inkább 2011 közepére várható az MNB kamatszigorítási…
nov. 28
13:30
El akarta ütni a rendőröket menekülés közben (Blikk)
Elfogták vasárnap kora délután Törökbálinton azt az autóst, akit a járműve kerekeire leadott lövésekkel próbáltak feltartóztatni szombaton Budapesten a rendőrök.
nov. 28
13:30
Menekülő autósra lőttek a rendőrök a fővárosban (Infostart)
Az autó kerekeire leadott lövésekkel próbáltak feltartóztatni egy menekülő autóst a rendőrök szombaton a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnapi sajtótájékoztatóján Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese.
nov. 28
13:30
Egy felejthetetlen utazás emlékei (HírTV)
„Álmaimban még Erdélyben járok…, kikutatok minden zugot, hogy semmi ne vesszen el ebből a csodálatos utazásból… Mint sok kis apró, színes mozaik, úgy villannak fel bennem a mozdulatok, hangok, mosolyok” – írja Mihellfy Éva, a Baár-Madas gimnázium végzős diákja Áprily Lajosnak, közös kirándulásukra emlékezve. 1936 nyarán a költő néhány tanítványával együtt barangolt Er...
nov. 28
13:30
Rendőrök és katonák rohamozták meg a drogcsempészek riói fellegvárát (Gondola)
Több száz rendőrségi kommandós és tengerészgyalogos rohamozta meg helyi idő szerint vasárnap reggel a drogkereskedők egyik fellegvárát Rio de Janeiro egyik északi nyomornegyedében
nov. 28
13:32
Schmitt Pál elutazott az Afrika-EU csúcstalálkozóra (Gondola)
Schmitt Pál köztársasági elnök vasárnap Tripoliba utazott, ahol részt vesz az Afrika-EU csúcstalálkozón
nov. 28
13:33
Banderas a motoros világsztár (Sport365)
A színészről már jó ideje köztudott volt, hogy szeret motorozni, azonban ennek ellenére óriási visszhangot keltett, mikor bejelentette, szerepet vállalt egy Moto2-es csapatban.
nov. 28
13:48
Rendőrök és katonák szállták meg a drogcsempészek faveláit (Infostart)
Több száz rendőrségi kommandós és tengerészgyalogos rohamozta meg helyi idő szerint vasárnap reggel a drogkereskedők egyik fellegvárát Rio de Janeiro egyik északi nyomornegyedében.
nov. 28
13:48
Nem fognak fázni: télire való tűzifa a Mecsekből (+videó) (HírTV)
160 település vesz részt a november közepén indult egy hónapos téli tűzifagyűjtő közmunkaprogramban. A nemzetgazdasági minisztérium célja, hogy a rászorulók - állami segítséggel - hozzájussanak téli tüzelőjükhöz. A közmunkások az erdőkben a vágások után ottmaradt faanyagot, ágakat, gallyakat gyűjtik össze, és kedvezményes áron vásárolhatják meg.
nov. 28
13:57
Újabb lövöldözés Budapesten - rendőröket akart elütni a sofőr (Alternatív Energia)
El akarta ütni az őt igazoltatni akaró rendőröket egy autós, akit ezután lövésekkel próbáltak megállítani az egyenruhások szombaton este, Budapesten. A férfi végül kiugrott a kocsiból és elfutott. Kiderült, hogy a kocsit és a rajta lévő rendszámot is körözték.
nov. 28
14:00
Oblath: a szakma szolidáris a Költségvetési Tanáccsal (ProfitLine)
Szakértői apparátus nélkül a Költségvetési Tanács munkája értelmetlenné válik – nyilatkozta a héten napvilágot látott elképzelésekről a Vasárnapi Híreknek Oblath Gábor, a Költségvetési Tanács tagja, hangsúlyozva: a 30-40 fős csapat nem csak saját előrejelzést készít a magyar gazdaság lehetséges pályájáról; szavai szerint a szakma szolidáris a tanáccsal, és minden lehetséges fórumon jelzik, hogy…
nov. 28
14:06
Cél, hogy megálljon a nyomor újratermelődése (HírTV)
Jövő év elejére új szociálpolitikai koncepciót készít a kormány. Nyitrai Imre szociálpolitikai helyettes államtitkár elmondta: céljuk az, hogy megállítsák a nyomor újratermelődését, és csökkentsék a szegénységben élők számát.
nov. 28
14:06
Történelmi előadás: baba született a darab alatt Bécsben (Gondola)
Ausztria egyik leghíresebb színházát, a bécsi Burgtheatert választotta születése színhelyéül egy kisbaba, aki a Phaedra című darab előadásán jött a világra a színház folyosóján
nov. 28
14:06
Új szívbillentyű-elemmel kezelhetőek a szívritmuszavarok (WebBeteg)
Egy új szívsebészeti eszközzel, a szív háromhegyű billentyűjének tágulatának sebészeti kezelésére alkalmas gyűrűvel olyan szívbetegek kezelése is lehetséges lesz, akiken az eddig használt módszerekkel alig lehetett segíteni.
nov. 28
14:08
Új napra virradt Szlovákia (HírTV)
Közel 200 magyar nemzetiségű polgármester lesz Szlovákiában. A szombati helyhatósági választások eredménye alapján MKP-s polgármestere lesz Dunaszerdahelynek, Somorjának, Tornaljának és Szepsinek is.
nov. 28
14:15
Őrült vásárlás Amerikában (Kripto Akadémia)
Az ünnepi vásárlási szezon kezdetét jelző fekete pénteken 2,2 százalékkal több vásárló kereste fel a boltokat, mint egy évvel korábban, ám mindössze 0,3 százalékkal többet költöttek a vevők, mint tavaly - derült ki az amerikai karácsonyi bevásárlási nyitány előzetes értékeléséből.
nov. 28
14:15
Putyinnak van egy álma (Portfolio)
Váratlan, de azért nem egészen meglepő hadjáratot indított az orosz miniszterelnök Brüsszel ellen a Süddeutsche Zeitungban szerdán megjelent terjedelmes cikkével. Az "Oroszország és Európa: a válság...
nov. 28
14:15
Luxusvillájával küszködik a magyar celeb! Egy éve eladatlan (Pénzcentrum)
A megszűnt Mónika Show egykori háziasszonya képtelen értékesíteni Budapest környéki ingatlanát. Erdélyi Mónika több mint egy éve árulja 300 négyzetméteres luxusotthonát, azonban az eredeti árhoz képest 10 millió forintos árengedménnyel is máig eladatlan a ház....
nov. 28
14:15
Tel Aviv - az aranypart és a kultúra fellegvára (ATV)
Tel Aviv lett a harmadik top világváros a Lonely Planet 10-es ranglistáján. Utazzunk el együtt képzeletben, és nézzük meg miért különleges e kelet-nyugat találkozásánál virágzó metropolisz.
nov. 28
14:24
Teljes terjedelmében égett (HírTV)
Egy raktár gyulladt ki este Budapesten - a Váci úti 100 négyzetméter alapterületű épület teljes terjedelmében égett a tűzoltók kiérkezésekor, és kisebb robbanásokat lehetett hallani. A raktárban a többi közt samponokat, sprayket és tusfürdőket tároltak. A tüzet rövid idő alatt eloltották.
nov. 28
14:24
Matolcsy: a kormány segíteni kívánja az öngondoskodást (Gondola)
A kormány hosszú távon segíteni kívánja az öngondoskodást - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nol
nov. 28
14:33
Észak-Korea újabb provokatív támadásra készül? (Kripto Akadémia)
A dél-koreai hatóságok arra kérték a Jonpjong-szigeten tartózkodó újságírókat, hogy vasárnap estig hagyják el az észak-koreai határként funkcionáló területet, mert elképzelhető, hogy Phenjan "provokatív akciókat" hajt végre a vasárnap kezdődött amerikai-dél-koreai tengeri hadgyakorlat miatt.
nov. 28
14:33
Klímacsúcs - Hétfőn kezdődik a 16. ENSZ Klímaváltozási Konferencia (ProfitLine)
Hétfőn kezdődik a mexikói Cancúnban a 16. ENSZ Klímaváltozási Konferencia (COP), amelynek célja a 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyv felváltása egy új nemzetközi megállapodással.
nov. 28
14:35
Matolcsy: a kormány segíteni kívánja az öngondoskodást (ProfitLine)
A kormány hosszú távon segíteni kívánja az öngondoskodást - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nol.hu-n vasárnap megjelent interjúban, amelyben a miniszter azt sem tartotta kizártnak, hogy tavasszal dönthetnek arról, növelnék az önkéntes pénztárakba adómentesen befizethető összeg határát.
nov. 28
14:42
Kökény Attila elárulta titkát (Blikk)
BUDAPEST – Kökény Attila (35) tíz kilóval lett könnyebb a Megasztár kezdete óta, ám a látványos fogyás nem egy jól bevált edzésmódszer vagy az önuralom eredménye. A közönségkedvenc énekes elárulta, az idegesség és a péntekenként eluralkodó pánik olvasztja le róla a kilókat.
nov. 28
14:42
Videó: Elütötték, óriásit repült, semmi baja nem lett (Blikk)
PEKING – Bármelyik kaszkadőr megirigyelhetné ezt a halál pontos halálugrást, amelyet egy kínai fiatalember mutatott be, motorjáról indulva, egy furgon raktere felett.
nov. 28
14:42
Épületnek csapódott egy jármű Gyálon (Infostart)
Az elsődleges információk szerint csak könnyebben sérült meg egy járművezető, aki autójával több parkoló kocsit megrongált, majd egy italbolt falának csapódott vasárnap Gyál belterületén - mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Keresés