Súlyos sérüléseket szenvedett az a kerékpározó gyermek, akit egy autós egy ház kerítésének szorított Pécsett. A sofőrt, aki vélhetően nem is vette észre az általa okozott balesetet, a rendőrség keresi.
Eltűntek magyar csoportok a dél-szlovákiai Szenci (Senec) járás óvodáiból, megszűntek a magyar foglalkozások - írja csütörtöki számában az Új Szó című pozsonyi napilap
A diákhitel iránti bizalom a 2001-es indulás óta töretlen. A jelenlegi 8,5 százalékos kamat a diákhitelezés fennállása óta a legalacsonyabb, a lakossági hitelek között ez rendkívül kedvező kamatmértéknek számít - olvasható a portálunknak eljuttatott sajtóközleményben.
Magyarországon az évi 5-6 milliárd forintos árbevételű nagyvállalatok felelősségbiztosítási fedezete átlagosan alig haladja meg a 10 millió forintot, amely az esetleges környezeti károk töredékét képes csak fedezni.
Az Európai Bizottság kötelezni akarja az internetes közösségi oldalak üzemeltetőit annak biztosítására, hogy a felhasználók gyorsan és egyszerűen törölhessék személyes adataikat, így például fényképeiket vagy ismerőseik listáját. Mint azt Brüsszelben közölték, az igazságügyi EU-biztos felül akarja vizsgálni a még 1995-ből való uniós adatvédelmi irányelvet, és el akarja érni, hogy az időközben…
A kitüntetettek szerint az „akadémiai és kulturális bojkott ellenkezik az akadémiai és tudományos szabadság elveivel.” A Zsidó Világkongresszus (WJC) ismertette az állásfoglalást.
Nem éppen megfelelő cipőt választott Lady Gaga (24), mikor a szokásos szerdai joga edzésére indult, testőrei társaságában. Egyik őrzőjének kellett támogatnia az énekesnőt, ugyanis a majd 30 centi magas talppal rendelkező lábbeliben alig tudott megállni.
Izlandon óriási gondot okoz a lakosság egy részének a lakáskölcsönök visszafizetése, ezért arrafelé is sokakat fenyeget a kilakoltatás. A 2008-as válság előtt az emberek Izlandon is kölcsönökből építkeztek, ezért most a családok körülbelül egynegyede került bajba.
Nem többletforrással, hanem a betegforgalom csökkentésével teremtené meg az egyensúlyt a kórházfinanszírozásban a kormány. Az ágazatot felügyelő miniszter egy szakmai konferencián arról beszélt, a gyógyításban a háziorvosoké az elsődleges szerep, mert a pácienseket első körben ott kell ellátni, ahol élnek. Az alapellátás megerősítését szorgalmazza az Országgyűlés szakbizottságának fideszes elnöke…
Huminsav tartalmú készítménnyel semlegesítik a lúgot a vörösiszappal elöntött területeken. A székesfehérvári székhelyű Organit Kft. ÁNTSZ-szel kidolgozott kármentesítő eljárását elfogadta a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. Erről szerdán kapott értesítést a cég. Csütörtökön délelőtt megkezdődött az anyag kiszórása Devecser és Kolontár közötti termőföldeken.
A Templeton feltörekvő piaci guruja szerint a várakozásoknak megfelelő intézkedést vezetett be az amerikai jegybank, a feltörekvő piacok számára azonban a dollár milliárdos likviditásbővítés nem...
Tegnap nap végére a vevők kerekedtek felül Amerikában, így ennek köszönhetően kedvező légkör lengi be a piacokat. Ez a hangulat kihat a hazai piacra is, mely jelenleg 1.6%-os pluszt mutat, de a nagy...
Az Országgyűlés Sport- és Turizmus bizottsága egyhangú döntéssel támogatja a jövő évi szegedi világbajnokság megrendezését. Magyarország történetének egyik legrangosabb világversenye lesz a szegedi.
A gyenge kezdése ellenére reális győzelmi esélyei voltak a Pécsnek Krakkóban. Zseljko Djokics tanítványai három és fél negyeden keresztül vezettek Lengyelországban, a hajrára azonban elfogyott a lendület.
A jól összeszokott osztrák válogatott erős kezdése és a kaposváriak sorozatos rontása után kevesen gondolták volna, hogy a vendégek győzelmével zárul a mérkőzés.
Az ÁKK 45 milliárd forint értékben hirdetett meg 3, 5 és 15 éves kötvényeket jegyzésre csütörtöki aukcióján, és a kétszeres túljegyzés miatt az értékesítést 50 milliárd forintra emelte meg. A hozamok emelkedtek a másodpiaci referencia hozamokhoz képest.
A vízilabda élet közismert személyisége Tóth Károly, aki az MTK OB I-es csapatának tagjaként vált ismertté a napokban töltötte be 80. életévét, ám ma sem tétlenkedik, jelenleg ellenőrként tevékenykedik.
Két év alatt épült fel Nagybányán (Baia Mare) a Futureal Csoport és az osztrák Immofinanz közös fejlesztésében, 70 millió eurós beruházással most elkészült 30 ezer négyzetméteres Gold Plaza bevásárlóközpontot.
Andy Roddick megnyerte visszatérése utáni első ATP meccsét. A top 10-es amerikai három hetet hagyott ki sérülés miatt. Most, hogy újra egészséges, minden gondolata az ATP döntő körül forog.
Az egészségügyben 2011 a fenntartható átrendeződés éve lesz. Ez azt jelenti, hogy a tartalékok átrendezésével lehetőség van arra, hogy a tárca túlélje a jövő évet, de még nem a megváltás éve jön - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.
Bocsánatot kért Boris Tadic szerb államfő csütörtökön a kelet-horvátországi Vukovár melletti ovcarai emlékhelyen azokért a bűntettekért, amelyeket szerb fegyveresek követtek el ott 19 évvel ezelőtt - jelentette a szerb sajtó.
A labdarúgó Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában a Loki Eindhovenben szerepel. A két együttes két hete a Puskás Stadionban csapott össze, akkor a hollandok 2-1-re nyertek.
Kis késéssel csak ma hozza nyilvánosságra az utóbbi napokban már több botrányt is kiváltó új felsőoktatási törvény koncepcióját a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI). A tervezet nyomán radikális átalakulás elé néz a hazai felsőoktatás, a változások annak minden szereplőjét érintik majd.
A tegnapi hatalmas kilengéseket követően várhatóan ma már nyugodtabbak lesznek az amerikai piacok, és az határidős indexek jelenlegi állásából arra következtethetünk, hogy folytatják emelkedésüket....
A Bank of England Kormányzótanácsa - mint ahogy az várható volt - ezúttal sem változtatott irányadó rátáján (0.5%). A tanácstagok sem az irányadó ráta, sem a 200 milliárd fontos likviditásfokozó...
Magyarországon a 2013 végéig rendelkezésre álló 8.000 milliárd forint uniós forrásból 2010 első félévéig 4.200-4.300 milliárd forintot kötöttek le támogatási szerződéssel
Az Obama-kormány a két szék között a pad alá esett; a demokrata törzsszavazók a középutas politika, a függetlenek pedig a döntően baloldali retorika miatt ábrándultak ki
Jogerősen is hét év börtönbüntetést kapott a Szegedi Ítélőtáblán az a férfi, aki nyakon szúrta volt munkaadóját tavaly áprilisban a Bács-Kiskun megyei Uszódon. A férfi bűntársát két év börtönre ítélték – értesült a HavariaPress.
Részletesebben sorolná fel az alkotmány a jövőben az Alkotmánybíróság (Ab) által felülvizsgálható jogszabályok körét - ilyen tartalmú bizottsági módosító indítványt készít elő a parlament alkotmányügyi bizottsága.
A német gazdasági miniszter, Brüderle kritikát fogalmazott meg az agresszív amerikai pénzpolitikával kapcsolatban. 'Aggódom', mondta. Az árfolyamoknak tükrözniük kellene a fundamentumokat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az egészségügyben 2011 a fenntartható átrendeződés éve lesz. Ez azt jelenti, hogy a tartalékok átrendezésével lehetőség van arra, hogy a tárca túlélje a jövő évet, de még nem a megváltás éve jön - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy budapesti sajtótájékoztatón
Ezen a hétvégén tartják a felújítás alatt álló Margit híd próbaterhelését, emiatt még a megkülönböztető jelzést használó járművek (mentők, tűzoltók, rendőrség) sem használhatják.
Angelina Jolie, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága jószolgálati nagykövete és Brad Pitt, a Jolie-Pitt Alapítvány társelnöke csütörtökön bejelentette, hogy támogatást adnak a Magyar Vöröskeresztnek az Ajka térségében bekövetkezett vegyianyag-katasztrófa áldozatainak megsegítésére
A kormány november 8-án terjeszti a parlament elé a 2011. évi költségvetés fejezeti köteteit, a büdzsét megalapozó, úgynevezett salátatörvényt pedig november 12-én nyújtja be. A jövő évi költségvetés...