2010. november 4. csütörtök

nov. 4
11:35
Autójukban, vagy a közeli boltban cserélik át egyenruhájukat a rendőrök (HR Portál)
Egy térdnadrág lesz a tárgya annak a bírósági eljárásnak, melyet egy Veszprém megyei rendőr kezdeményezett munkáltatója ellen. A járőr ugyanis sortban lépett a kapitányság területére, hogy ott öltözzön át egyenruhájába - ezért fegyelmit kapott - írja a Népszava.
nov. 4
11:37
A munkaerőpiacon is szedi áldozatait az iszapkatasztrófa (HR Portál)
A vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben jelentős problémát okoz a térség vállalkozói számára a jövedelemkiesés. A vállalkozók megsegítésére még nem készült tervezet, így azonban több munkahely is veszélybe kerülhet - írja a Világgazdaság.
nov. 4
11:45
Dögös táncot lejtett Will Smith kislánya (Blikk)
nov. 4
11:45
Mindössze 13 kilót nyom a 15 éves Gabriela (BorsOnline)
A Bákó megyei Bereşti-Bistriţa településen élő Gabriela Barna csont és bőr, testét pedig mély sebek borítják – adta hírül a manna.ro. Az orvosok intenzív felügyelet alatt tartják, a gyermekvédelem pedig vizsgálatot indított a 15 esztendős, de mindössze 13 kilogrammos kislány ügyében.
nov. 4
11:45
Simor: A lakosságot megtakarításra kellene ösztönözni (HírTV)
A korábbinál gyorsabb, de hosszú távon fenntartható növekedési pályára kell állítani az országot - a jegybankelnök szerint. Simor András a Cambridge-i Egyetem közgazdasági társaságában tartott előadást az angol egyetemi városban.
nov. 4
11:45
November 8-án kerülnek a Ház elé a jövő évi büdzsé fejezetei (Gondola)
A kormány november 8-án terjeszti a parlament elé a 2011. évi költségvetés fejezeti köteteit, a büdzsét megalapozó, úgynevezett salátatörvényt pedig november 12-én nyújtja be
nov. 4
11:45
Elhalasztották a Discovery indítását (Blikk)
nov. 4
11:47
13 éves apja van a 10 éves lány gyerekének (Blikk)
Mindössze 13 éves az apja annak a gyermeknek, akit egy tízéves román lány hozott világra néhány napja Spanyolországban – derítette ki a helyi sajtó.
nov. 4
11:47
AUD/USD Történelmi csúcson az ausztrál dollár (HírTV)
A Fed államkötvény-vásárlási tervei után nyomás alá került a dollár, az ausztrál dollárral szemben is, és az AUD/USD reggel új történelmi csúcsot ért el 1,0119-nél. Nagyobb gond nélkül sikerült bevenni az 1,0024-es és az 1,0100-es ellenállásokat. A gyenge hazai adatok sem árthattak az ausztrál dollárnak. A kiskereskedelmi forgalmak és a külkereskedelmi mérleg is csalódást okozott. A kvöetkezö cél…
nov. 4
11:47
Schmitt Pál az Új köztemetőben koszorúzott (Gondola)
Schmitt Pál köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új köztemetőben koszorúzott csütörtökön, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 54
nov. 4
11:48
Több mint egymilliárd forint érkezett a kármentő alapba (Alternatív Energia)
A Magyar Kármentő Alapba befizetett összeg meghaladta az egymilliárd forintot - jelentette be csütörtökön a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter hozzátette: a kormány adóváltoztatásokkal próbálja ösztönözni az adományozást az iszapkatasztrófa áldozatainak megsegítésére.
nov. 4
11:48
K&H: jelentős leépítés jöhet? (Pénzcentrum)
Jelentős leépítés is szerepel abban a tervben, amelyet a K&H Bank vezetősége és anyacége vizsgál....
nov. 4
11:48
Budai Gyula az új elszámoltatási kormánybiztos (ATV)
A polgármesterré lett Papcsákot váltja.
nov. 4
11:49
A füst végzett az idős férfival (HírTV)
Füstmérgezésben halt meg egy idős férfi szerdán Miskolcon. A lángok egy égő cigaretta vagy gyertya miatt csaptak fel a konyhában, és bár a tűz elaludt, a füst szétterjedt a helyiségekben.
nov. 4
11:54
Megbüntették Briggset (Sport365)
A ausztrál állami bokszbizottság 75 ezer dolláros büntetéssel sújtotta a profi nehézsúlyú Paul Briggset. A bíróság megítélése szerint hamis mérkőzést vívott júliusban az IBO szervezet világbajnoki címéért.
nov. 4
12:03
Jön a brutális kenyéráremelés? (Infostart)
A Magyar Pékszövetség elnöke szerint nem kizárt, hogy a tél végére elfogy az itthon termett búza, és amerikai importból készülhet majd a magyar kenyér. Ez pedig legalább 50 százalékos áremelkedést jelenthet.
nov. 4
12:03
Itt a 3D-s okostelefon (+kép) (HírTV)
Egy japán cég bemutatta csütörtökön legújabb mobiltelefonját, amellyel háromdimenziós képeket, videókat és játékokat élvezhet tulajdonosa anélkül, hogy speciális szemüveget venne fel.
nov. 4
12:03
Kötelező a testüregvizsgálat és az alapos motozás Ferihegyen (Gondola)
A szigorított ellenőrzések miatt a biztonsági zónába (SRA) való minden belépésnél kötelező a testüregvizsgálat és motozás, amelyen a százszázalékos biztonságra kell törekedni - mondta az MTI-nek egy neve elhallgatását kérő, a repülőteret jól ismerő forrás
nov. 4
12:03
S&P500;: bőven emelkedő trend (ProfitLine)
Nem volt csalódott a részvénypiacok reakciója a FED 600 milliárd dolláros számára, pedig korábban többnyire billió dolláros összegekről lehetett olvasni. Mindenesetre az S&P 500 új lokális csúcsra tudott emelkedni és már igen közel jár az 1200-as szinthez. E-mini S&P500 - technikai elemzés.
nov. 4
12:05
Tragédiával végződött a szülés (HírTV)
Szülés után elvérzett egy asszony a kecskeméti kórházban még hétfőn. A 26 éves nő harmadik gyermekének adott életet, az orvos azonban nem tudta elállítani a vérzést, így a kismamát átvitték a műtőbe és kioperálták a méhét - írja a Népszabadság.
nov. 4
12:05
A NASA 24 órával ismét elhalasztotta a Discovery indítását (Gondola)
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a rossz időjárási körülmények miatt 24 órával ismét elhalasztotta csütörtökön a Discovery űrrepülőgép indítását
nov. 4
12:05
Szép pluszban a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 249,76 pontos nyitás után erősödött csütörtökön délelőtt.
nov. 4
12:06
Újra lehet pályázni a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára (Metropol)
A pécsi közgyűlés csütörtöki, rendkívüli ülésén döntött az új eljárás lefolytatásáról, melyet az indokol, hogy Balikó Tamás jelenlegi direktor megbízatása jövő év február 15-én lejár.
nov. 4
12:06
Hétvégére teljesen lezárják a Margit hidat (Alternatív Energia)
Ezen a hétvégén tartják a felújítás alatt álló Margit híd próbaterhelését, emiatt még a megkülönböztető jelzést használó járművek (mentők, tűzoltók, rendőrség) sem használhatják - tájékoztatta csütörtöki közleményében a Független Hírügynökséget Szűcs Somlyó Mária, a Városháza kommunikációs igazgatója.
nov. 4
12:06
Minden hazai magánnyugdíjpénztár nyereséget hozott (HR Portál)
Minden magán-nyugdíjpénztári portfólió árfolyama emelkedett az idén, sőt valószínűleg az értéküket is megőrizték a befektetések - ez derül ki a közzétett árfolyamadatokból a Világgazdaság cikke szerint.
nov. 4
12:06
Terv feletti eladás a mai kötvényaukciókon (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által meghirdetett 45 milliárd forint helyett összesen 50 milliárd forintért tudott értékesíteni 3, 5 és 15 éves futamidejű államkötvényeket a mai aukciókon. Elsősorban...
nov. 4
12:07
Több mint egymilliárd érkezett már a kármentő alapba (Gondola)
Meghaladta az egymilliárd forintot a vörösiszap-katasztrófa okozta károk mentesítésére létrejött Magyar Kármentő Alapba befizetett adományok összege - közölte a miniszterelnök szóvivője
nov. 4
12:08
SZÁMALK: háromszoros aranyérem az oktatásban (HR Portál)
A legfrissebb hivatalos piaci adatok alapján 2010-ben a SZÁMALK Zrt. a legjobb informatikai továbbképző intézet Magyarországon: az it piac meghatározó gyártói, a Cisco, a Microsoft és a VMware (termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó) képzéseinek esetében is az első helyen áll - olvasható sajtóközleményükben.
nov. 4
12:08
Mattheisen: a különadó jelentős teher (3.) (Portfolio)
A Magyar Telekom harmadik negyedéves jelentését követően sajtótájékoztatót tartott a vállalat menedzsmentje. A felvezető alapján nem csak a negyedéves számokról, de a kilátásokról és a telekom...
nov. 4
12:10
A versenyszféra nem lesz képes felszívni a közigazgatásból elbocsátandókat (HR Portál)
Hiú álom, hogy a közigazgatásból leépítendő személyeket felszívhatja majd a versenyszféra - így nyilatkozott Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában kedd este.
nov. 4
12:21
Potter miatt halnak meg a baglyok (BorsOnline)
Állatvédők a Harry Potter-filmeket okolják amiatt, hogy az utóbbi években világszerte egyre több baglyot fognak be és kínoznak. A gyerekek állítólag a varázslótanoncokra akarnak hasonlítani.
nov. 4
12:21
Recept: Bundázott hagymakarikák párolt rizzsel (Mindmegette)
Hozzávalók: 4-6 darab méretes hagyma só őrölt bors 2 tojás liszt zsemlemorzsa olaj a sütéshez A körethez: 1 maréknyi rizs 1 db erőleveskocka 1 csokor petrezselyem só bors ételízesítő
nov. 4
12:21
Több mint egymilliárd forint érkezett eddig a kármentő alapba (Infostart)
Meghaladta az egymilliárd forintot a vörösiszap-katasztrófa okozta károk mentesítésére létrejött Magyar Kármentő Alapba befizetett adományok összege - közölte a miniszterelnök szóvivője csütörtöki tájékoztatóján, Budapesten.
nov. 4
12:21
Ungvári lap: Kárpátalján már csak pislákol a magyar lélek (Gondola)
A vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások bebizonyították, hogy Kárpátalján szavazat formájában immár a magyarság is árucikké vált – írta csütörtökön megjelent számában az Ungváron kiadott Kárpáti Igaz Szó című lap
nov. 4
12:21
NZD/USD Vételek a kiwinél (HírTV)
A kiwi elképesztöen viselkedett az elmúlt napokban. A deviza a múlt szerdai átmeneti minimum után csaknem 8%-ot emelkedett a dollárral szemben. Csalódást okoztak az új-zélandi adatok. Csak az éjjel megjelenö munkaerö-piaci adatok jelentettek némi reménysugarat. Nagy kiwi-vételekre került sor, amelyek 250 pipes nyereséget hoztak. A momentum hatalmas, ezért egyesek szerint célba vehetik a 0,8215-ös…
nov. 4
12:24
Iszapömlés: több mint egymilliárd érkezett a kármentő alapba (Metropol)
Meghaladta az egymilliárd forintot a vörösiszap-katasztrófa okozta károk mentesítésére létrejött Magyar Kármentő Alapba befizetett adományok összege - közölte a miniszterelnök szóvivője csütörtöki tájékoztatóján, Budapesten.
nov. 4
12:24
Simor András a válságkezelésről tartott előadást Cambridge-ben (Kripto Akadémia)
A Marshall Society meghívására Cambridge-ben tartott előadást a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Simor András beszédében részletezte a globális pénzügyi válság magyarországi hatásait, a válságkezelés eszközeit és a fennálló kihívásokat.
nov. 4
12:24
Kalifornia nem lesz drogparadicsom: leszavazták Soros György javaslatait (ATV)
Hiába támogatta a milliárdos a kaliforniai drogtörvényt és több államban a választási rendszer megváltoztatását, a javaslatok elbuktak.
nov. 4
12:24
Gazdaságilag szárnyal a Rolls-Royce és a MINI (Auto Pult)
A BMW virágzó brit márkái miatt hatalmas profittal zárja a harmadik negyedévet, a tavalyi évhez képest tizenegyszeres növekedést elérve. A prémiumgyártók mostanában amúgy is a rivaldafényben tündökölhetnek, de a rohamosan fejlesztő BMW-nek még több jut a reflektorok fényéből: az amerikai és a kínai kereslet megélénküléséből riválisaihoz képest jobban profitál a márka.
nov. 4
12:26
Beckham végleg hátat fordíthat Angliának (ATV)
Amerikában telepedne le a családjával.
nov. 4
12:27
Megnégyszerezte nyereségét a Nissan (Privátbankár)
A Nissan megnégyszerezte nyereségét a második negyedévben, éves eredmény előrejelzését pedig a jen erősödése ellenére is megemelte. Pénzügyi éve második, július-szeptemberi negyedévét a Nissan Motor ...
nov. 4
12:27
Basel: Haase kiejtette Isnert (Sport365)
Robin Haase három szettben bizonyult jobbnak a nyolcadik kiemelt John Isnernél a svájci tenisztornán. A holland következő ellenfele a Nieminen-Djokovics mérkőzés győztese lesz.
nov. 4
12:28
Déli News: nagykutyákra utazik a Fidesz, Gyurcsány kezelhetetlen, eltűnt a nyugdíjpénz (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!
nov. 4
12:39
Magyar piacon magyar versenyző - hetilapszemle (Infostart)
"Egészséges protekcionizmust" sürget Baldauf László, a CBA elnöke a Figyelőben. A Heti Válasz Csák János közgazdásszal közöl interjút.
nov. 4
12:39
Házfalnak szorította a biciklis gyermeket (HírTV)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a kerékpározó gyermek, akit egy autós egy ház kerítésének szorított Pécsett. A sofőrt, aki vélhetően nem is vette észre az általa okozott balesetet, a rendőrség keresi.
nov. 4
12:39
Folyamatosan csökken a magyar iskolások száma a szlovákiai Szenci járásban (Gondola)
Eltűntek magyar csoportok a dél-szlovákiai Szenci (Senec) járás óvodáiból, megszűntek a magyar foglalkozások - írja csütörtöki számában az Új Szó című pozsonyi napilap
nov. 4
12:39
Margit híd: kezdődik a próbaterhelés (Blikk)
nov. 4
12:39
Továbbra is népszerű a diákhitel (HR Portál)
A diákhitel iránti bizalom a 2001-es indulás óta töretlen. A jelenlegi 8,5 százalékos kamat a diákhitelezés fennállása óta a legalacsonyabb, a lakossági hitelek között ez rendkívül kedvező kamatmértéknek számít - olvasható a portálunknak eljuttatott sajtóközleményben.
nov. 4
12:41
Igazoltatás közben lőtt a rendőrökre (Blikk)
nov. 4
12:42
Vörösiszap: hiányos a hazai szabályozás (Alternatív Energia)
Magyarországon az évi 5-6 milliárd forintos árbevételű nagyvállalatok felelősségbiztosítási fedezete átlagosan alig haladja meg a 10 millió forintot, amely az esetleges környezeti károk töredékét képes csak fedezni.

Keresés