Alig néhány óra leforgása alatt helyi idő szerint péntek reggelre több mint kétszeresére, a korábbi 44-ről 102-re növekedett az indonéziai Jáva szigetén működő Merapi vulkán halálos áldozatainak a száma
Pénteki döntésében változatlan, 0-0,1 százalékos szinten hagyta a japán jegybanki tanács irányadó kamatlábát, s eldőlt, a szigetországban 5 ezer milliárd jen értékben hajthatnak végre monetáris enyhít...
Tíz országból kilencben megindul a költségvetési hiány csökkenése a 2011-es év során - derül ki a Nemzetközi Valutaalap csütörtökön közzétett felméréséből. A világ összesített költségvetési hiánya...
A tegnapi nap után ma sem lehet látni azt a nagy mindent átölelő vételi hullámot, így a magyar piac továbbra is szerény teljesítményt nyújt, és csupán 0.3%-os emelkedésben áll. Ez elég szomorú...
Mátéfi Eszter, a Békéscsaba női kézilabdacsapatának vezetőedzője és a magyar válogatott szövetségi kapitánya nyártól csak és kizárólag egyik munkájára szeretne koncentrálni.
A 70-es éveiben járó kanadai Large házaspárnak nagy fejfájást okozott, hogy megnyerte a 11,2 millió dolláros (2,2 milliárd forint) lottónyereményt, ezért minden centjét elosztogatta jótékonysági célra.
A Tudatosvásárló.hu kiderítette, melyik a legjobb túró rudi. A lap munkatársai tizenhárom natúr, és hat ízesített terméket vizsgáltak különböző szempontok, egyebek mellett a túrótartalom és a bevonat minősége alapján.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter vizsgálhatja a kártérítési eljárás lehetőségét a Mal Zrt. ellen az októberi iszapkatasztrófával kapcsolatban a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint.
Vonat és személygépkocsi ütközött Szentes és Szegvár között egy vasúti átjáróban pénteken délelőtt, a balesetben egy ember súlyosan megsérült - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t
Az internetes bűnözés 2009-ben majdnem 600 százalékkal növekedett, de sok hazai vállalkozás a költséges és időigényes munka miatt ma még mindig csupán jogszabályi kötelezettség hatására hajt végre bármilyen információbiztonsági intézkedést
Vonat és személygépkocsi ütközött Szentes és Szegvár között egy vasúti átjáróban pénteken délelőtt. Az elsődleges adatok szerint egy stoptáblával ellátott, de sorompó nélküli, biztosítatlan vasúti átjárón haladt át egy személygépkocsi, ami a síneken lefulladt.
Finomodhat a Lázár János által jegyzett alkotmánymódosítási javaslat, amely a népszavazási tilalom alá eső kérdéseket kivenné az Alkotmánybíróság (Ab) felülvizsgálati jogköréből - írja a Magyar Nemzet.
A tegnapi 2%-os emelkedést követően ma újabb 0.3%-os pluszban tartózkodik a WTI decemberi határidős árfolyama, a 87 dolláros szintek pedig azt jelentik, hogy az árfolyam felfele tört ki az egy éve...
Káosz és félreértések sorozata történt sok magyar cégnél az októberi járulékok befizetése közben. A kormány ugyanis úgy módosította a magánnyugdíjpénztári tagdíjakról szóló törvényt, hogy azt már az októberben keletkezett, de novemberben kifizetésre kerülő béreknél is érvényesíteni kellett....
A magyar püspöki kar nem, kizárólag a Vatikán folytathat eljárást a Mayer Mihály pécsi püspökkel szemben – közölte a magyar katolikus püspöki kar titkársága a Népszavával.
Októberben 314 millió euróval csökkentek a nemzetközi tartalékok - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közölt legfrissebb adataiból. A nemzetközi tartalékok 33,362 milliárd eurót tettek ki ...
Magyarországon a 2013 végéig rendelkezésre álló körülbelül 8000 milliárd forint európai uniós forrásból 2010 első félévéig 4200-4300 milliárd forintot kötöttek le támogatási szerződéssel, de csak 1300 milliárd forint kifizetés történt - mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke a Magyar Nemzetnek.
A harmadik negyedéves Magyar Telekom gyorsjelentés után több elemző is módosított modelljén, így a Deutsche Bank és a JP Morgan is csökkentette a vállalat papírjaira vonatkozó célárát. A Deutsche...
Eszeveszett tempóban emelkedik a Nasdaq 100 index és persze a hozzá tartozó határidős termék árfolyama is. A Nasdaq a másik két nagy részvényindexhez képest mérföldekkel előrébb jár a tekintetben, hogy már réges rég túl van az áprilisi éves csúcsán, míg a másik kettőnek csak most sikerült túljutniuk rajtuk. Egyelőre semmi nem utal az emelkedő trend lassulására vagy megtörésére.(Solar Capital)
Ombudsmanhoz fordultak a budapesti repülőtéren dolgozó pilóták és stewardessek, mert szerintük sérti emberi jogaikat a biztonságiak zaklató bánásmódja. Tangahúzogatás, testüregmotozás, emlővizsgálat - ezeket kell elviselnie a kiszolgáltatott dolgozóknak - írja az Index.
A Forrás az Airport Six-ben fennálló részesedéséből 15%-os tulajdoni részesedést értékesített. A tranzakció révén a korábbi 60%-os tulajdonosi részesedése 45%-ra csökkent, így az Airport Six...
Kétmillió dollárt ajánlott az uszályt üzemeltető cég S. Dóra és P. Szabolcs szüleinek, ha hajlandók peren kívül megegyezni. A philadelphiai hajóbaleset áldozatainak családtagjai nem alkusznak.
Az elmúlt öt évben mindig a Brazil Nagydíj helyszínén, Interlagosban dőlt el a Formula-1-es egyéni világbajnoki cím sorsa. A pontverseny éllovasa, a spanyol Fernando Alonso mindkét trófeáját ott szerezte meg, és ő az egyedüli az esélyesek közül, akinek ez most is sikerülhet.
Szűk sávban mozgott a forint árfolyama pénteken délelőtt, az eurót 10 órakor 273,80 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 272,62 forintos árfolyammal, a svájci fr...
Az egykori Szikra mozi helyén egy új, alternatív kulturális és szórakoztató-központot hoztak létre, amely múlt héten nyílt meg. A helyet restaurálták, és az üzemeltető közölte, hogy egy egyedi budapesti szórakozóhely megvalósításán fáradoznak.
Nem sokkal azután, hogy az eBay megérkezett Magyarországra, a TeszVesz.hu aukció Kft. és a Vatera.hu Kft. 2010. november 1-jén bejelentette egybeolvadását. A hazai aukciós piac két meghatározó szereplője allegroup.hu Kft. néven folytatja tovább tevékenységét. Mint internetes oldal, a teszvesz.hu és a vatera.hu is változatlan formában működik tovább....
Ezt is megéltük. Az Opel nemrég bejelentette, hogy pár éven belül egy városi törpével készül vihart kavarni a pöttöm kisautók kategóriájában, ahol is egyik fő riválisa a VW up! névre keresztelt négykerekűje lehet.
Egy összmagyar regiszter létrehozásáról beszélt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezleten (Máért), amely 2004 óta először ülésezett pénteken.
A Fővárosi Főügyészség indítványozására a bíróság ismét meghallgatja az őrizetbe vett egykori agrártárca államtitkárát, és még a mai napon dönt Benedek Fülöp esetleges előzetes letartóztatásáról
A Valenciai Nagydíj előtt már csak egy kategóriában kérdéses a világbajnok személye. A 125cc-sek közt Marc Márquez és Nicolas Terol van még versenyben a cím elhódításáért.
Dr. Mezey György, a Videoton FC vezetőedzője elégedett csapata teljesítményével, ugyanakkor nem érti, hogy miért nem nő a szurkolói létszám a javuló játékukkal arányosan.