Rövid időtávra vonatkozóan a forint árfolyamának gyengülését váró alapkezelők arányának növekedését figyelhetjük meg október elejéhez képest. A 271 forint/eurós szintről már a megkérdezettek fele...
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a nyugdíjbiztosítási alap első kilenc hónapra vonatkozó bevételeit és kiadásait tartalmazó konszolidált mérlegét. Szeptember végén 8,8 milliárdos többletet mutatott a költségvetési bevételek és kiadások egyenlege, ami a mérlegfőösszeg 0,3%-ának felel meg. Cikkünkből kiderül, hogy a munkáltatók mennyit fizetnek és az alkalmazottaktól mekkora…
Alig álcázva már megtekinthettük a hamarosan érkező új A6 –generációt, ám az Audi ezúttal egy fehér lepel segítségével próbálja felcsigázni a kedélyeket.
A Syma csarnokban tartandó eseménnyel kapcsolatban Dornbach Ildikó, az atlétikai szövetség szakmai igazgatója két jelentős tényezőre hívja fel az érdeklődők figyelmét.
A minimálbér legalább 4,5 százalékos, havi 76.800 forintra emelését javasolja 2011. január 1-től a kormány - mondta Matolcsy György az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén. A nemzetgazdasági miniszter szerint a 2013-15 közötti időszakra évi 1000 milliárd forinttal nőhet az államháztartás bevétele, míg kiadási oldala 600-800 milliárd forinttal csökkenhet, többek között az…
A világ első számú énekesnője, Lady GaGa vasárnap este a Papp László Sportarénában lép fel. A koncert kapcsán nyilatkozott lapunknak Márkus Éva, a rendezvényt szervező cég szóvivője.
Alkotmánybírósághoz fordult a magánnyugdíjpénztári befizetések felfüggesztése miatt Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője és Scheiring Gábor, a párt országgyűlési képviselője, akik a törvény megsemmisítését kérték - tájékoztatta a párt közleményében az MTI-t
Esküt tettek a négy közszolgálati médiumot felügyelő Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagjai pénteken a Parlamentben, Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke előtt
Összesen 41 jármű ütközött össze egy ködös autópályán Kína keleti részén a péntek reggeli órákban. A Hszinhua hírügynökség szerint a balesetben 12 ember életét vesztette és 13-an megsebesültek. A beszámoló szerint a tömeges ütközés egy 600 méteres szakaszon történt, nem messze a Csianghszi tartományban lévő Csangsu várostól.
Előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 szeptemberében 10,9%-kal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan inde...
Alkotmánybírósághoz fordult a magánnyugdíjpénztári befizetések felfüggesztése miatt Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője és Scheiring Gábor, a párt országgyűlési képviselője, akik a törvény megsemmisítését kérték - tájékoztatta a párt közleményében pénteken az MTI-t.
Miniszteri biztossá nevezték ki a fideszes Gyimesi Endrét, Zalaegerszeg volt polgármesterét, ős a levéltári helyzetet tekinti át, míg Vígh László a Nemzeti Sportközpontokat felügyeli
A 2013-15 közötti időszakra évi 1000 milliárd forinttal nőhet az államháztartás bevétele, míg kiadási oldala 600-800 milliárd forinttal csökkenhet, többek között az adósságszolgálat, a...
Az erős exportkereslet hatására az ipari termelés növekedése kitarthat az év végéig - prognosztizálták az MTI által megkérdezett elemzők, akik a növekedés éves összevetésű lassulását elsősorban bázisidőszak hatásával magyarázták és az előzetes szeptemberi adatot a várakozásokat meghaladónak minősítették
Két olyan gárda találkozik egymással péntek délután Celldömölkön, melyek közül ugyan a hazaiak a középmezőnyből, de nem biztos távolból, míg a Büki TK közvetve, a kieső zóna veszélyétől menekül.
A vasutas szakszervezetek felemelik a szavukat az ellen a törvényhozói szándék ellen, hogy 98 százalékos adóval sújtsák a 2 millió forint fölötti végkielégítéseket a köztulajdonban lévő vállalatoknál ...
Szombaton kora délután (13.30) Salgótarjánban vendégeskedik a Monor csapata, akik az utóbbi időben nagyon összekapták magukat, így reális pontszerzési esélyeik lehetnek ezen a hétvégén is.
Egy német kutatás szerint a drogok az emberi agyban tönkretehetik, de legalább is súlyosan károsíthatják az összetett ideg- és érhálózatokat. A Rostocki Egyetem kutatói több mint kétszáz, droghasználat miatt elhalálozott 15 és 45 év közötti személy tetemét vizsgálták meg.
Nagyon erős, tankönyvbe illő a cukor emelkedése. Az év elején lefordult az árfolyam a 30 centes ellenállásról és az ár több, mint lefeleződött. A mélypontról viszont nyáron újra emelkedni kezdett és nagyon nagy momentummal, és erővel most már határozottan áttörte a korábbi ellenállást. Ráadásul a kitöréshez igen tekintélyes forgalom is társult, amely megerősítheti a mozgást. Egyelőre minden az…
Az erős exportkereslet hatására az ipari termelés növekedése kitarthat az év végéig - prognosztizálták az MTI által megkérdezett elemzők, akik a növekedés éves összevetésű lassulását elsősorban bázisidőszak hatásával magyarázták és az előzetes szeptemberi adatot a várakozásokat meghaladónak minősítették.
Vezetési stílusunk jelentős hatást gyakorol az üzemanyag-fogyasztásra, különösképpen télen. Hideg időjárási viszonyok között a fogyasztás hirtelen megnő, időnként akár 50 %-kal is emelkedik. Ez megterheli a zsebünket és a környezetet is. A Goodyear az alábbi lépéseket javasolja az idei télen, hogy segítsen visszafogni a túlzott üzemanyag-fogyasztásunkat:
Hozzávalók: 10 db tojás 12,5 dkg csíkozott, húsosabb bacon csípős kolbász vagy szalámi karikázva vagy kockázva 5 dkg füstölt sajt reszelve 1 db vörösbab konzerv leszűrve 1 kis fej vöröshagyma 6-7 duci gerezd fokhagyma só bors Erős Pista vagy 1/2 kisebb chilipaprika őrölt pirospaprika étolaj
Az országos Top 100-as listán szereplő körözött embert fogott el a rendőrség Győrött; a 36 éves, debreceni illetőségű férfi álnéven bujkált 2007 óta, amikor a Hajdú-Bihar megyei Bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense
A 2013-15 közötti időszakra évi 1000 milliárd forinttal nőhet az államháztartás bevétele, míg kiadási oldala 600-800 milliárd forinttal csökkenhet, többek között az adósságszolgálat, a PPP-programokkal kapcsolatos kiadások és az állam működési költségeinek zsugorodása következtében - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
Fekete Pákó lassan tíz éve él az éneklésből, s valljuk be, abban is akadnak nehézségei. A FEM3 csatorna műsorában most csavartak még egyet a dolgon, s egy futópadon adtak mikrofont a mulatós énekes kezébe, hogy ne csak a szöveggel és a dallammal, hanem a lábaival is megpróbálja követni a ritmust.
Végső nyugalomra helyezték a kolontári temetőben péntek délután a 14 hónapos Angyalkát, aki az öt héttel ezelőtt bekövetkezett vörösiszapömlésban vesztette életét. Délelőtt tízre emelkedett a katasztrófa áldozatainak száma.
Gyurcsány azon kijelentése, miszerint Orbán Viktor miniszterelnökként nem legitim, az csacsiság, komolytalanná teszi a baloldalt - mondta pénteken Medgyessy Péter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Győrben meghalt az október elején történt vörösiszap-ömlés hetek óta súlyos állapotban lévő, idős sérültje. Ő a tizedik áldozata a katasztrófának. Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kór...
A vasutas szakszervezetek közös nyilatkozatban kiemelik: az érintett vasutas munkavállalók nem csúcsvezetők, akiket a kiemelt menedzser szerződésük alapján illet meg a kétmillió forintot meghaladó végkielégítés.
A nyílegyenes emelkedést követően egy rövid korrekciót tartott az ezüst, amely során az emelkedő mozgás 25%-os korrekcióját teljesítette. Ezt követően nyomban robogott tovább észak felé és a tegnapi kereskedésben ismét nagyon komoly elmozdulással már 26 felett jár az árfolyam. Ez is igen határozott kitörést jelent az ellenállásszintről. Úgy fest nagy a momentum az emelkedésben és a következő…
A gyöngyvirág évelő növény. A gyöngyvirág érzékeny növénynek tűnhet, de megélhet olyan helyeken is, ahol más növények nem tudnak, és ellenálló képességgel bír a rovarokkal és a betegségekkel szemben.
Októberben 1 milliárd euróval emelkedtek Magyarország devizatartalékai, ám a nemzetközi tartalékok eközben mérsékelten csökkentek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által pénteken közzétett előzetes...