2010. november 5. péntek

nov. 5
13:18
Listáznak minden magyart (ATV)
Egy összmagyar regiszter létrahozásáról beszélt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT), amelyet 2004 óta először ülésezett pénteken.
nov. 5
13:19
NZD/USD 31 hónapos csúcs (HírTV)
A kiwi a hét nyertese. A dollárral szemben 31 hónapos csúcsot ért el 0,7973-nál. Az ausztrál dollárhoz hasonlóan profitál belöle a deviza, hogy 3%-kal magasnak számít az új-zélandi alapkamat. Ellenállás 0,8000-nál és 0,8050-nél, míg támogatás 0,7870-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 5
13:20
Fontos ellenállásokhoz ért Amerika (Portfolio)
A tegnapi szárnyalást követően ma úgy tűnik megpihennek majd az amerikai piacok, hiszen a határidős indexek 0.2 százalék körüli csökkenést mutatnak. Ezen persze még változtathat a 13:30-kor érkező...
nov. 5
13:21
Bencsik János: évi harminc ezer új lakással három év múlva stabilizálódhat a piac (ProfitLine)
Magyarországon nincs szükség évi 40 ezer új lakásra, az 500 ezer kiváltandó lakás helyett kell fokozatosan újakat építeni. 2012-ben újra 25-30 ezer lakás épülhet, majd a következő évtől évi 30 ezerrel stabilizálódhat a piac - mondta Bencsik János a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára pénteken a XI. Készház és Passzívház Vásárt kísérő konferencián.
nov. 5
13:33
Karda Bea nem tudja, merre van az előre (Blikk)
Karda Bea ismét nagyot alkotott az Ezek megőrültek egyik kifejezetten neki szánt próbáján. Az énekesnőnek csupán annyi lett volna a dolga a Tv2 műsorában, hogy biciklijével áthajtson egy hungarocell falon, ám a vártnál nagyobb problémái akadtak a dívának.
nov. 5
13:33
Megdöbbentő fordulat a csepeli mészárlás ügyében? (HírTV)
Ismeretlen lábnyomot találtak a nyomozók a csepeli kettős gyilkosság helyszínén - értesült a Népszava az egyik gyanúsított ügyvédjétől. Ruttner György - Deme Gábor védője - a lapnak elmondta, hogy a szakértők szerint K. Tamás, a gyilkosságok elkövetésével gyanúsított gondnok nyoma előtt került oda.
nov. 5
13:33
Rendőrök vezették ki négy túrázót az erdőből a Pilisben (Gondola)
Négy tájékozódni képtelen turistát mentettek ki az esztergomi rendőrök a Pilis Rám-szakadék környéki erdőiből - közölte
nov. 5
13:33
Rendőrök mentették az eltévedt túrázókat (Blikk)
nov. 5
13:35
Stark véleménye (HírTV)
Az EKB-tag, Stark szerint egyes EU-tagállamokban és más ipari nemzetekben 'nagyon súlyos' a pénzügyi helyzet. Miközben a költségvetési hiány refinanszírozása eddig még nem okozott nagyobb gondot a legtöbb országnak, a piaci szereplök szerint kérdéses néhány ország teherbírása az adósságokat illetöen. Ezért Európában és a többi országban halaszthatatlan konszolidációra van szükség. Az EU összes…
nov. 5
13:36
Ismét rendes kerékvágásban a válság (Privátbankár)
Visszaesett októberben a felszámolási hullám, ez azonban semmiképpen nem jelenti azt, hogy javulna a cégek likviditási helyzete - jelzi az Opten
nov. 5
13:36
Meglett a vámosok járuléka (Alternatív Energia)
Napokon belül a VPOP dolgozók magán-nyugdíjszámláján lesz befizetésük, mert megérkeztek a pénztárakhoz a jóváíráshoz szükséges adatok az APEH-től. Mint kiderült, az év első négy hónapjának adatai hibásak voltak, a pénztárak ezért újraküldést kértek az APEH-től, amit csak szeptember végére pótolt az adóhatóság. A május-augusztusi elszámolást pedig október végén, vagyis eleve késve kapták meg.
nov. 5
13:36
Nézze élőben Orbán Viktor beszédét a hirado.hu-n! (hirado.hu)
Orbán Viktor előadása a Magyar Állandó Értekezleten
nov. 5
13:36
Történelmi csúcson Írország csődkockázata! (Portfolio)
Minden eddiginél magasabb az ír állam csődkockázata - legalábbis a befektetők egyre magasabbra taksálják az ír állampapírok vissza nem fizetéséből eredő kockázatok biztosítási árát. Az 5 éves...
nov. 5
13:36
Rácz: szinten tartásra sem elég az egészségügyre szánt összeg + videó (ATV)
A Kórházszövetség szerint béremelésre pláne nem futja belőle.
nov. 5
13:37
Továbbra is fellendülőben a hazai ipar (HírTV)
Lassult az ipari termelés növekedése. Az augusztusi 2 százalék után szeptemberben csak fél százalékkal bővült az ágazat volumene - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest ez egyébként csaknem 11 százalékos növekedés.
nov. 5
13:38
"El lehet hagyni Magyarországot" - Bezáratná a válságadót áthárító cégeket a Jobbik (hirado.hu)
Z. Kárpát Dániel szerint jelenleg semmilyen biztosíték sincs, hogy a bankok, áruházláncok pluszterheiket nem a fogyasztókkal fizettetik meg
nov. 5
13:40
Papcsák: KEHI-feljelentések hűtlen kezelés miatt (hirado.hu)
Vizsgálja a KEHI a megkötött szerződéseket: az ellenőrzés a bezenyei kaszinóberuházásra, a Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget-projektre és a Sukoróra tervezett King,s City-re terjed ki
nov. 5
13:45
Talmácsi egyenlőre a 11. helyen (Sport365)
A délelőtt megrendezett első szabadedzésen a magyar pilóta a 11. helyet motorozta. A leggyorsabb a német Stefan Bradl volt.
nov. 5
13:47
Országos cselgáncs bajnokság (Sport365)
Szombaton a budapesti Körcsarnokban rendezték meg a a 2010-es felnőtt magyar cselgáncs bajnokságot.
nov. 5
13:49
Alonso: Senna volt az én bálványom (Sport365)
Fernando Alonso elárulta, a brazil legenda volt kiskorában a bálványa, akire mindig is felnézett.
nov. 5
13:51
Szörnyszülött lett a szépséges színésznőből – bizarr fotó (BorsOnline)
Rá sem lehet ismerni, úgy elcsúfították Halle Berryt. A színésznő egy filmszerep kedvéért vállalta, hogy „felturbózzák”, többek között, az ajkát…
nov. 5
13:51
A Real Madrid a Videotonnal együttműködve indítatna sportiskolát (Sport365)
A spanyol egyesület a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát kérte fel, hogy legyen ebben a partnere.
nov. 5
13:51
Meddig várat magára a tél? (Infostart)
Tavaszias lesz a hétvége időjárása, helyenként akár húsz fok is lehet, és a borongósabb vasárnapon is a sokévi átlag felett marad majd a hőmérséklet - mondta az InfoRádiónak Gál Áron meteorológus.
nov. 5
13:51
Óriási meglepetés az amerikai munkaerőpiacon (Infostart)
Októberben a vártnál sokkal gyorsabban bővült a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban - jelentette az amerikai kereskedelmi tárca. A magánszektorban 159 ezres foglalkoztatottságbővülést mértek, ami igen nagy pozitív meglepetésnek számít, hiszen az elemzői konszenzus +60 ezer volt. A munkanélküliségi ráta a várakozásoknak megfelelően 9,6 százalékon stagnált.
nov. 5
13:51
A Jobbik felfüggesztené a válságadókat áthárító vállalkozások működését (Gondola)
A Jobbik azt javasolja, hogy a válságadókat a fogyasztókra hárító bankok, biztosítótársaságok és áruházláncok magyarországi működése átmenetileg felfüggeszthető legyen
nov. 5
13:51
Traktor alatt lelte halálát az ellendi férfi (Blikk)
nov. 5
13:51
Amerikai újonnan teremtett álláshelyek száma: +151.000- elörejelzés. +63.000 (HírTV)
Amerikai újonnan teremtett álláshelyek októberi száma: +151.000- elörejelzés: +63.000- elözö havi érték: -95.000. Részletek következnek
nov. 5
13:53
Orbán: az áprilisi választás válasz volt 2004. december 5-re (Gondola)
Orbán Viktor szerint az áprilisi országgyűlési választás válasz volt a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazásra
nov. 5
13:53
Amerikai munkanélküliségi ráta: 9,6%- elörejelzés. 9,6% (HírTV)
Amerikai munkanélküliségi ráta: 9,6%- elörejelzés. 9,6%- elözö havi érték: 9,6%. Részletek következnek
nov. 5
13:54
Nem várt pénzt kapunk az EU-tól (Privátbankár)
A tagállamoknak összesen 578,5 millió euró szabálytalanul felhasznált agrártámogatást kell visszafizetniük, Magyarország viszont jól jár
nov. 5
13:54
Meghalt egy traktoros Ellenden (Metropol)
Felborult egy traktor Ellenden, egy ember meghalt, egy gyerek pedig súlyosan megsérült.
nov. 5
13:54
Határidőmódosítást és halasztást kért az Alstom (Alternatív Energia)
November közepe előtt nem lesz előrelépés a metrókocsi-fiaskó megoldásában: a főváros és a francia gyártó felfüggesztette a zsákutcába került 65 milliárd forintos járműbeszerzés rendezését célzó tárgyalást.
nov. 5
13:54
Párbeszédet ajánl Obama (Kripto Akadémia)
Barack Obama november 18-ra találkozóra hívta össze a kongresszus két házának vezetőit, hogy közösen vitassák meg, milyen kérdésekről döntsön a törvényhozás a karácsonyig hátralévő időszakban. A félidős voksoláson megválasztott, új összetételű kongresszus januárban ül össze. Az amerikai elnök december 2-án tárgyalna a szövetségi államok kormányzóival is.
nov. 5
13:54
Már nem kiemelt beruházás az Álomsziget-projekt (hirado.hu)
Korábban kiemelt beruházásnak számított az Álomsziget elnevezésű projekt, de csütörtökön ez a helyzet megváltozott - Közölte az új elszámolási kormánybiztos
nov. 5
13:54
Jó nagy pofon előtt áll a német ipar (ProfitLine)
A várakozásokkal ellentétben igen jelentős esést mutatott Németországban az ipari megrendelések alakulása szeptember folyamán, leginkább az eurózónában megcsappanó igényeknek köszönhetően.
nov. 5
13:54
Óriási meglepetés az amerikai munkaerőpiacon (Portfolio)
Októberben a vártnál sokkal gyorsabban bővült a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban - jelentette az amerikai kereskedelmi tárca. A magánszektorban 159 ezres foglalkoztatottságbővülést mértek,...
nov. 5
13:54
Babát vár, otthagyja a Jóban Rosszbant (ATV)
Nem verte nagy dobra.
nov. 5
13:55
Amerikai átlagos órabérek: 0,2%- elörejelzés. 0,2% (HírTV)
Októberi amerikai átlagos órabérek: 0,2%- elörejelzés. 0,2%- elözö havi érték: 0,0%. Részletek következnek
nov. 5
13:56
Orbán: ez egy beteges politika (Metropol)
A miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet pénteki budapesti tanácskozásán azt mondta: a 2004. december 5-i népszavazást úgy értelmezte, az akkor hatalmat gyakorlók arra akarták rávenni az embereket, hogy "külön-külön írjuk a magyar nemzet nagy könyvét".
nov. 5
13:56
Újabb személycseréket szorgalmaz Rogán Antal (Alternatív Energia)
A Budapest Szíve Városfejlesztő Nonprofit Kft. vezetőinek lecserélését kérte Tarlós István főpolgármestertől az V. kerület polgármestere. Rogán Antal szerint ugyanis a program kapcsán végzett felújítások miatt már számos panasz érkezett Belváros Önkormányzatához.
nov. 5
13:56
Döbbenetes fotó és megrázó vallomás - Nyilvánosság elé állt a 37 kilóra fogyott színésznő (hirado.hu)
Portia de Rossi megtörte a csöndet, és sokkoló részleteket árult el anorexiás éveiről
nov. 5
13:56
A gyengülő dollár tovább emeli a réz árfolyamát (ProfitLine)
A heti bontású charto-on jól látszódik, hogy a réz teljesítette a zászló formáció után prognosztizált minimális célszintet és ezt követően néhány hétig ezen az árszinten stabilizálódott 378 környékén. Ezen a héten viszont ismét felfelé történt elmozdulás, mely során az emelkedést segítette a dollár általános gyengülése is. A következő ellenállás a 2008-as csúcs környéki zóna lesz 407 környékén.…
nov. 5
13:56
Utolérte az elszámoltatás az Álomszigetet is (Portfolio)
Csütörtöktől már nem kiemelt beruházás a fővárosi Hajógyári-szigetre tervezett, Álomsziget nevű projekt - közölte Budai Gyula, az új elszámoltatási kormánybiztos pénteki sajtótájékoztatóján,...
nov. 5
13:57
Kanadai építési engedélyek: 15,3%- elörejelzés: 2,5% (HírTV)
Kanadai építési engedélyek: 15,3%- elörejelzés: 2,5%- elözö havi érték. -9,2%. Részletek következnek
nov. 5
13:58
Palesztin nagykövet: "Meg kell kezdeni a tárgyalásokat a határokról" (hirado.hu)
"Ha a határok kérdésén kívül az Izrael számára elsőrendű fontosságú biztonság ügye is rendezhető, akkor az összes többi problémát, köztük a bonyolult menekültkérdést is meg lehet oldani" Nyilatkozta a Palesztin Nemzeti Hatóság nagykövete
nov. 5
13:58
A Starbucks majdnem megduplázta a nyereségét (ProfitLine)
A csúcsokat döntő kávéárak ellenére majdnem az előző évinek a duplájára növelte nyereségét a harmadik negyedévben a világ legnagyobb kávéházlánca, az amerikai Starbucks.
nov. 5
13:59
V4-csúcs: az uniós elnökség és a kormány munkája is téma lesz (HírTV)
Megkezdődött a visegrádi négyek (V4) köztársasági elnökeinek találkozója a csehországi Karlovy Varyban pénteken. Schmitt Pál államfő a kétnapos tanácskozás előtt elmondta: ez alkalom lesz arra is, hogy beszámoljon a tagállamoknak a Magyarország soros uniós elnöki tisztjével kapcsolatos előkészületekről is. Emellett beszámol a kormány eddigi munkájáról és szóba kerülnek közös infrastrukturális…
nov. 5
14:00
Lesz nagy öröm a piacokon - vártnál jobb foglalkoztatottsági adat érkezett az USA-ból (ProfitLine)
Október folyamán a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban a vártnál jóval nagyobb mértékben, 151.000 fővel emelkedett, a felülvizsgált és 95.000 fős helyett 41.000 fősre módosított augusztusi csökkenés után, a munkanélküliségi maradt 9,6 százalék. Az előzetes várakozások 63.000 fős bővülésről és 9,6 százalékon stagnáló munkanélküliségi rátáról szóltak.
nov. 5
14:09
Ne feledje: este héttől lezárják a Ferihegyi gyorsforgalmi utat! (Infostart)
Pénteken este héttől hétfő reggel hat óráig ezen a hétvégén is lezárják a Ferihegyi gyorsforgalmi utat burkolatjavítás miatt. A repülőtérre tartóknak emiatt hosszabb menetidővel kell számolniuk.
nov. 5
14:09
Felborult egy traktor Ellenden, egy ember meghalt (Gondola)
Felborult egy traktor Ellenden, egy ember meghalt, egy gyerek pedig súlyosan megsérült - közölte a rendőrség

Keresés