Véső nyugalomra helyezték a kolontári temetőben péntek délután a 14 hónapos Angyalkát, aki az öt héttel ezelőtt bekövetkezett vörösiszapömlés során vesztette életét.
A kedvezö amerikai adatok után a dollár a legtöbb devizával szemben nyereségeket könyvelt el. A fonttal azonban nem, mely egész nap nyereségeket könyvelt el. A tegnapi nyereség-kivéteket ledolgozták. A font 1,6250-nel megközelítette az 1,6299-es tegnapi csúcsot. A bikák célba vették az 1,640-es értéket. Erös támogatás található 1,6130-nál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Közérdekű információszolgáltatás kategóriában a Magyar Távirati Iroda elnyerte a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) kiváló magyar tartalom díját; a harmadik helyezésért járó elismerést Vince Mátyás, az MTI elnöke vette át pénteken Mlinarics Józseftől, a MATISZ ügyvezető elnökétől
Visszautasította a MÁV Cargo megvásárlásával kapcsolatos korrupció vádját Horst Pöchacker osztrák vasúttársasági tisztségviselő egy osztrák lapnak adott csütörtöki nyilatkozatában.
Pénteken ismét mozgalmas napunk volt a devizapiacon, köszönhetően a tengerentúlról érkező foglalkoztatási adatoknak. Az EURUSD piacán folytatódott a korrekció, a délelőtt folyamán a forint is...
Az elmúlt egy hónap alatt több mint 200 millió forint értékű adomány érkezett egymilliónál is több sms és telefonhívás formájában a 1749-es segélyvonalra
Az elmúlt egy hónap alatt több mint 200 millió forint értékű adomány érkezett egymilliónál is több sms és telefonhívás formájában a 1749-es segélyvonalra.
A Libra Biztosítási Alkusz Kft. online értékesítési oldalához az econet.hu leányvállalata, az EST Media Group Kft. (EMG) biztosítja a domain használatát, és részesedik az árbevételből - az erről szóló megállapodást az econet.hu Nyrt. közölte pénteken a tőzsde honlapján.
Felszállás után rövid idővel kénytelen volt visszafordulni és leszállni a szingapúri reptéren a Qantas ausztrál légitársaság Boeing 747-es gépe pénteken
Győrben meghalt az október elején történt vörösiszapömlés hetek óta súlyos állapotban lévő, idős sérültje pénteken; eltemették a katasztrófában elhunyt 14 hónapos kislányt; egy kormányhatározat a Mal.Zrt-t nevezi meg károkozóként; újraindult a vonatközlekedés Devecser és Kolontár között. A Mal Zrt. szerint megdöbbentő, hogy a céget nevezték meg károkozónak.
Akik év közben vásároltak autót, és csak jövőre, a biztosítás évfordulóján válthatnak kötelező gépjármű felelősségbiztosítót (kgfb), több kedvezményhez jutnak, ha a most a kampányban kötnek, későbbi hatállyal új szerződést - közölte a netrisk.hu internetes alkusz az MTI-vel.
Az eltérő okokból erősödő dollárt és gyengülő eurót követve gyengült pénteken a forint: az eurót pénteken délután négy órakor 273,26 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 272,64 forint után.
Aktív mozgás helyett, egy nyugodt, gerincerősítő edzésen tornáztak a Jóban Rosszban sztárjai. Szabó Zsófi Madár Vera és Lola társaságában vett részt Geszler Dorottya pilates óráján.
Eddig kétszáz élsportoló, köztük 133 olimpikon teljes körű kardiológiai és sportélettani kivizsgálását végezték el a két éve kezdődött Semmelweis Híd Projekt keretében. Az átfogó szűrőprogramról az elmúlt években történt tragikus sportolói halálesetek után döntöttek.
Akik év közben vásároltak autót, és csak jövőre, a biztosítás évfordulóján válthatnak kötelező gépjármű felelősségbiztosítót (kgfb), több kedvezményhez jutnak, ha a most a kampányban kötnek, későbbi hatállyal új szerződést - közölte a netrisk
Az idei év első két hónapjában annyi extrémen kis súlyú, azaz 1000 gramm alatti gyermek született élve, mint 2009-ben a teljes évben. Ezeknek a gyerekeknek csak alig több mint a fele életképes. A csecsemőhalandóság aránya a Balti államokban, Bulgáriában és Magyarországon a legmagasabb – 13-14 ezrelék között alakul, míg más európai országban ez az arány nagyjából 6 -10 ezreléket tesz ki ̵...
Véső nyugalomra helyezték a kolontári temetőben péntek délután a 14 hónapos Angyalkát, aki az öt héttel ezelőtt bekövetkezett vörösiszapömlés során vesztette életét
Amennyiben a főváros vezetése nem egyenlíti ki az Ondrej Nepela téli stadion felújítási munkálatainak eddigi költségeit, leáll az építkezés - jelentették be a városi képviselő-testület ülésén.
Kereskedők szerint a forint árfolyama - az eddigiekhez hasonlóan - továbbra is az euró/dollár árfolyammal viszonylag pontosan nyomon követhető nemzetközi befektetői kockázatvállalási hajlandóság alakulását követi
Több mint 400 résztvevővel, 4 különböző helyszínen, valamint a teljes hazai ingatlanpiacot lefedő tematikával és előadókkal zajlott le a november 4-ei, hatodik alkalommal megrendezett Portfolio.hu...
Dunavölgyi Mária személyében új elnököt választott a Magyar Lízingszövetség, aki a leköszönő Hordós Zoltánt váltja posztján. Dunavölgyi Mária szabályozói és végfelhasználói oldalról egyaránt a lízing népszerűsítésére kíván nagyobb figyelmet fordítani, emellett a lízingszakma változó kihívásokhoz való alkalmazkodására is kiemelt figyelmet fordítana....
A következő hat évben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Juhász Miklós, elnökhelyettesei pedig Horváth Zoltán és Tóth András, a kinevezéseket csütörtökön adta át Schmitt Pál köztársasági elnök. Tóth András egyben a Versenytanács elnöki tisztét is betölti a jövőben.
Egy internetes híroldal pénteken azt írta, hogy október végén mindössze négy napig működött, majd összeomlott a fővárosi tűzoltók új riasztási rendszere
A PSZÁF még a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifa-hirdetés előtt vezetői körlevelet adott ki, amelyben megfogalmazta a piaci szereplőkkel szembeni elvárásait
Los Angeles – Több mint ötmillió kábeltévé-előfizető nézte halloweenkor a Walking Dead című zombisorozat első részét Amerikában. Kétszer annyian, mint az ugyancsak agyonreklámozott Boardwalk Empire-t, ami hozzánk Gengszterkorzó címen fut majd be
A szlovákiai Híd-Most elnöke szerint pártja a helyi magyarok érdekeit képviseli, és tisztességes, partneri kapcsolatra törekszik a magyar kormánnyal. Erről azután beszélt Bugár Béla, hogy a politikai erő nem kapott meghívást a Magyar Állandó Értekezlet budapesti tanácskozására.
Az egyik hajtómű hibája miatt kényszerleszállást végzett pénteken, Szingapúrban a Qantas ausztrál légitársaság egy újabb repülője. A társaság szóvivője azt mondta, hogy Sydneybe tartó Boeing 747-400-as gép röviddel a felszállás után fordult vissza, majd landolt biztonságban.
Törvénytelenül figyeltetett meg dán állampolgárokat az Egyesült Államok koppenhágai nagykövetsége a külképviselet épületének környékén - tudatta a TV2 dán kereskedelmi televízió. Szerdán a norvég média az oslói amerikai képviselet hasonló visszaéléseiről számolt be.
Kétéves csúcsra, 87 dollár közelébe emelkedett pénteken a kőolaj ára a Fed 600 milliárd dolláros óriáscsomagja, valamint a vártnál jóval kedvezőbb amerikai foglalkoztatási adatok hatására.
Hiába jött egy vártnál szebb munkaerőpiaci adat, a magyar piacot ez sem tudta meghatni, így gyengeségünk bizonyítékaként 0.5%-os csökkenéssel búcsúztattuk a hetet. Azaz továbbra is egy széles sávban...
Európában is kapható lesz az olaszok legújabb kisautója, ami mindössze félmillió forintba fog kerülni. A Piaggio NT3 egyelőre még nincs sorozatgyártás alatt. A cég a kisautót elsődlegesen az indiai piacra szánja....
Egy fehér öregembernek maszkírozott kínai fiatalembernek sikerült feljutnia október 29-én az Air Canada járatára és a súlyos biztonsági mulasztást csak a levegőben fedezték fel - jelentette pénteken a kanadai határvédelemre hivatkozva a CNN