Már vagy két napja fut a legnagyobb portálokon Mesterházy Attila legújabb kampányfilmje, amely olyan jellegtelen, semmitmondó és unalmas, hogy kénytelenek vagyunk mi felhívni rá a figyelmet - írja a Jobbklikken Lánczi Tamás. A bejegyzést szó szerint közöljük.
Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa szerint helytálló az a megfogalmazás, hogy a Jobbik a nemzeti bolsevizmus pártja. Úgy látja, a Jobbik a demagógia eszközével az elszegényedett észak-magyarországi ipari körzetekben és a keleti, ugyancsak kilátástalansággal küszködő, hajdan erős mezőgazdasággal rendelkező területeken népszerű.
Már megkezdődött a magyarországi Mercedes gyár egyes épületrészeinek kivitelezése, s ezzel egy időben elindult a munkaerő-felvétel is - tudatja a Napi Gazdaság.
A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITD Hungary Zrt.) tavaly az autóipar területén öt pozitív befektetői döntésben működött közre, az összesen 69 millió eurót kitevő beruházással 782 munkahely létrejöttét ígéri....
Bő egy éve lépett életbe a Büntető törvénykönyv módosításával az úgynevezett uzsoratörvény, ám a hitelből hitelbe menekülő adósok problémáinak tényleges megoldásához ez még mindig kevés....
Kulcsszerepet játszik a D-vitamin a védekezőképesség aktiválásában - mutatták ki a Koppenhágai Egyetem kutatói a egy szakmai folyóiratban megjelent tanulmányukban
Romániában több mint 10 ezer embert bocsát el állásából az állami vasúttársaság. A ma kezdődő leépítésben először 4700, április végéig pedig 5700 munkavállalót küldenek el a cégtől.
A török líra erősödött a hét elején. Az USD/TRY 1,5283-ra esett. Február 23-a óta nem volt példa ilyen alacsony árfolyamra. A török ipari termelés januárban éves szinten 16,1%-kal emelkedett (előző. 10,8%). Támogatások 1,5271-nél és 1,5167-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A vasárnap ismertté váltnál sokkal több az aznap hajnali nigériai tömegmészárlás áldozatainak száma: Plateau szövetségi állam kormányzósága hétfőn azt közölte, hogy mintegy ötszáz lakost öltek...
Az olaj a kedvező makrogazdasági kilátásoknak köszönhetőn, ha kissé vontatottan is, de ismét közelíti a 82 dolláros árszintet. Kezd a január elején ábrázolt „tükörkép” szemlélet újabb valóságot ölteni, az októberben kezdődött jó másfél hónapos erodáláshoz hasonló emelkedés indult.
Izrael jóváhagyta újabb 112 lakás megépítését a ciszjordániai Beitar Illitben, a zsidó telepek bővítésének befagyasztását vállaló tavalyi kormánydöntés ellenére.
Több lövést adott le a szomszéd házára légpuskájából egy férfi Agárdon. A lövöldözőt - aki orvosi kezelés alatt áll - visszaszállították az eset után a pszichiátriára – értesült a HavariaPress.
Az internet-előfizetések száma tavaly egy év alatt 472 ezerrel gyarapodott, és majdnem átlépte a 2,8 milliót - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Ezzel szemben a...
Kevesen tudják, hogy tavaly született egy kormányrendelet, mely szerint a szépkorúak tisztességes pénzjutalmat kapnak ajándékul születésnapjukon. Ha úgy kívánjuk, a polgármester személyesen hozza el az ajándékot.
A vasárnap ismertté váltnál sokkal több az aznap hajnali nigériai tömegmészárlás áldozatainak száma: Plateau szövetségi állam kormányzósága hétfőn azt közölte, hogy mintegy ötszáz lakost öltek meg a vallási indíttatású vérengzésben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,71 pontos emelkedéssel, 22.295,41 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,46 százalékkal erősödött.
A kis kapitalizációjú papírokat tömörítő Russel 2000 indexe igazi vezéregyénisége az emelkedésnek. Míg a blue chipek csak incselkednek az év eleji magasságokkal a smallcap papírok már csütörtökön új csúcsra mentek.
Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő szerint veszélyeztetné az eurózónát, ha kizárnák belőle Görögországot. Az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: valamilyen politikai felügyeletre szüksége lenne az eurózónának.
Több romániai református lelkész neve is szerepel azon a Tőkés László volt református püspök és jelenlegi európai parlamenti képviselő által nyilvánosságra hozott listán, amely szerint besúgói voltak az egykori romániai kommunista hatalmat kiszolgáló Securitate titkosszolgálatnak.
Úgy tűnik, sok év után megáll vezetékes telefonok számának csökkenése, a mobiltelefonpiac pedig másfél év szűköség után újra erőre kapott. Jól zárta a 2009-es évet az internetpiac is, a vezeték...
2008-ban az akkor Horváth Ágnes nevével fémjelzett egészségügyi tárca azt szerette volna elérni, hogy a kórházak költségvetéséből hat százalék körülire növeljék a két-három százaléknyi élelmezési hányadot. Napi ötszöri étkezést, friss gyümölcsöket ígértek, ám ez azóta is csak álom maradt...
Amerika pénteken tovább tudott emelkedni azokról a szintekről, ahol a hazai tőzsde zárásának időpontjában állt, ez a ma reggeli ázsiai megindulással együtt további lendületet adott a BUX-nak. A hazai...
Változások lehetnek a kínai árfolyampolitikában - jelezte Zhou Xiaochuan. A kínai jegybankelnök szombati beszédében elhangzottak arra utalnak, hogy korántsem biztos, hogy Kína tartósan rögzíteni...
Botrányról botrányra halad az MSZP kampánya, a jól-rosszul kimódolt mondanivalót rendre felülírják a korrupciós ügyekről szóló híradások, a párt pedig egyre alacsonyabb csúcsokat próbál bevenni - mondta Tölgyessy Péter a Magyar Rádió reggeli műsorában. Az kezdettől világos, hogy a kormányzás megtartására szemernyi esély sincsen, de jó ideje már az egyharmad elérése is reménytelen, a választásokon…
Kabulba érkezett hétfőn Robert Gates amerikai védelmi miniszter, hogy tábornokaitól betekintést kapjon a tálibok elleni offenzíva kiszélesítésének terveibe, egyúttal azonban óvott az eddigi...
Több romániai református lelkész neve is szerepel azon a Tőkés László volt református püspök és jelenlegi európai parlamenti képviselő által nyilvánosságra hozott listán, amely szerint besúgói voltak az egykori romániai kommunista hatalmat kiszolgáló Securitate titkosszolgálatnak.
Tűz ütött ki hétfőn kora reggel Budapesten egy VII. kerületi lakásban. Az Akácfa utca egyik négyemeletes házának legfelső szintjén egy lakás fürdőszobája gyulladt ki – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Paul Tamás, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság sajtóügyeletese.
Az utolsó szó jogán, bűncselekmény hiányában kérte felmentését a Zsanett-ügyben erőszakos nemi közösüléssel és más súlyos bűncselekményekkel megvádolt öt rendőr a Fővárosi Bíróságon hétfőn.
Kabulba érkezett hétfőn Robert Gates amerikai védelmi miniszter, hogy tábornokaitól betekintést kapjon a tálibok elleni offenzíva kiszélesítésének terveibe, egyúttal azonban óvott az eddigi sikerek túlértékelésétől.
Rekordmennyiségű eladatlan lakáskészlet a budapesti újlakás-piacon, csökkenésből inkább stagnálásba váltó árak, szigorodó hitelezési feltételek, illetve a mérséklődő illetékterhek miatt minimálisan...
Észak-Amerikához és Nyugat-Európához képest lesújtóan alacsony az egynapos sebészeti ellátások aránya az összes sebészeti beavatkozáshoz képest Magyarországon. Pedig az ellátási módszer alkalmazásából nem csupán beteg, a beteg munkáltatója, hanem az egészségügyi kassza, vagyis az állam és rajta keresztül az egész társadalom is profitál....
3 milliárd dolláros akvizíció készülődik az energiaszektorban, a Royal Dutch Shell és a PetroChina közös vállalata ugyanis felvásárlási ajánlatot tett az ausztrál Arrow Energy nevű cégre. A...
Miután a befektetők többsége külföldi piacokon is kereskedik, a Portfolio.hu idén is összegyűjti, hogy mikor kell rövidített kereskedésre, vagy a kereskedés teljes szünetére számítani a 2010-es év...
2009 végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,8 millió volt. A telefonbeszélgetések időtartamának háromnegyede mobiltelefonokról indított hívásokból származott. Miközben a kábeles telefonálás egyre népszerűbb, a vezetékes vonalak száma tovább csökkent. Az internet-előfizetések száma 1 év alatt 472 ezerrel gyarapodott, majdnem átlepve a 2,8 milliót. 57 százalékuk a széles sávú technológiához…
Az öreg Buffett azért tudhat valamit. Ezt is mondhatnánk, amikor a Berkshire Hathaway Inc, Warren Buffett befektetési cégének új évi hozamgörbéjére tekintünk: 20%, 2 hónap alatt.
Az USD/CHF nyereségeit konszolidálja, melyek hatására 1,0897-re emelkedett. A várt szerint alakultak a svájci adatok: a munkanélküliségi ráta februárban a várt szerint változatlanul 4,1%-on állt. A kiskereskedelmi forgalmak a várt 2,3% helyett 4,4%-os pluszt produkáltak. Az előző havi értéket +4,7%-ról +4,4%-ra módosították. 1,0650-10 fölött kedvezőek a kilátások. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt…
Irak síita többségű tartományaiban valószínűleg a Núri al-Máliki miniszterelnök vezette Szövetség a Jogállamért, a szunnita területeken pedig Ijád Allávi Iraki Blokkja szerzett többséget a...
Kiosztották ma hajnalban az Oscar-díjakat, volt felesége énekelte ki a sajtot James Cameron szájából, az Avatar csak 3 szobrot nyert, a befutó egy háborús mozi lett
A holland élvonal vasárnapi játéknapján a Roda 4-2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Feyenoord ellen. A nap másik magyar érdekeltségű találkozóján a Babos Gáborral felálló NEC Nijmegen idegenben 1-0-s vereséget szenvedett az Utrechtől.
A Fidesz szerint nem maradhat következmények nélkül az, hogy - mint a párt helyettes szóvivője írja - az MSZP uniós forrásokat pártpolitikai célokra használ a kampányban. Az MSZP-s választási...
Most néhány olyan szobanövényről tennék említést, amelyek hosszabb időn át díszíthetik a lakást polcra, a szekrény tetejére állítva, avagy a plafonra felfüggesztve, ezért ajándéknak is igen alkalmasak. Vegyük sorra, melyiknek milyen ápolásra van szüksége!