2010. március 8. hétfő

márc. 8
8:45
Mercedes-gyár: A-osztályú telek-biznisz, 50%-os sikerdíj (Pénzcentrum)
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletet hirdetett abban a perben, amelyet 7 korábbi telektulajdonos indított a velük opciós szerződést aláíró Best Invest Projekt Hungária Kft. tulajdonosai ellen....
márc. 8
8:45
Itt az Oscar-lista: tarolt a Bombák földjén (ATV)
Hat aranyszobrocskát kapott Bigelow filmje.
márc. 8
8:47
Romániában 10 ezer embert bocsát el a vasúttársaság (Kripto Akadémia)
Romániában további több mint 10 ezer ember válik munkanélkülivé, hiszen a román államvasutak (CFR) hétfőn elkezdi a létszámcsökkentési intézkedések végrehajtását.
márc. 8
8:47
Veszik a forintot! - Itt az újabb 4 havi csúcs (Portfolio)
Kiváló formában indítja a hetet a forint, miután az euróval szembeni jegyzések egyre közelebb kerülnek az erős ellenállásnak mondható 265-ös szinthez. A feltörekvő piaci és így a hazai deviza erejét...
márc. 8
8:47
Földrengés Törökországban: legalább 39 áldozat (ATV)
Hétfő hajnalban történt 6.0-ás erősségű földrengés.
márc. 8
8:48
A legjobb HR-eseket díjazták (HR Portál)
A CIB Bank, a Magyar Telekom és a Vodafone nyerte el az Év HR-csapata 2009. Aranyhíd díjat, amelyet péntek este osztottak ki a HR-bálon.
márc. 8
8:49
Az emelkedésé a főszerep Ázsiában (Portfolio)
Az amerikai tőzsdéken pénteken kibontakozó emelkedés az ázsiai részvénypiacokat is felfelé segítette a ma reggeli kereskedésben, valamint a francia államfő tegnapi nyilatkozta, miszerint az Eurozóna...
márc. 8
8:50
Ingyenes képzés női vállalkozóknak (HR Portál)
Folytatódik a térítésmentes képzés a budapesti női vállalkozók számára, az érdeklődők március 20-ig jelentkezhetnek a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban (BIVÁK).
márc. 8
8:51
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ÖRÜLTEK A PIACOK A MUNKA-ERŐPIACI ADATOKNAK -a februári...
márc. 8
8:53
Figyelem! - Újabb brutális OTP-célár érkezett! (Portfolio)
Az utóbbi hónapok legoptimistább előrejelzését adva 6200-ról 8000 forintra emelte a JP Morgan az OTP célárfolyamát, megtartva a papírokra vonatkozó ajánlását, ami továbbra is "felülsúlyozás". Az OTP...
márc. 8
8:55
Olasz maffiapénzt mostak a Raiffeisen és az UniCredit számláin? (Portfolio)
Kétmilliárd eurónyi olasz maffiapénzt mostak tisztára osztrák bankokon keresztül 2005 és 2007 között - számolt be az osztrák Profil hetilap állításairól az AFP. A Profil a római ügyészségi...
márc. 8
8:57
Befektetőknek: trendek torzítás nélkül (Privátbankár)
A Buda-Cash Brókerház Magyarországon elsőként új indexcsaládot alkotott olyan pénz és árupiaci termékekre, melyek trendjeit nehéz meghatározni a napi hírdömping sodrában
márc. 8
8:57
Előzetesben a porcsalmai támadás gyanúsítottjai (Gondola)
Elrendelte a porcsalmai támadással gyanúsított család mind a hat tagjának előzetes letartóztatását szombaton a Nyíregyházi Városi Bíróság - írta hétfői számában a Kelet-Magyarország. A bíróság...
márc. 8
8:57
DAX- Pozitív nyitás várható (HírTV)
A DAX ma előreláthatólag pozitívan nyitja a hetet. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 5.905 ponton áll, ami 28 ponttal meghaladja a legutóbbi záró értéket. A DAX pénteken 1,42%-kal 5.877,36 pontra emelkedett. A Dow Jones Industrial Average 1,17%-kal 10.566,20 pontig kúszott fel, míg a Nikkei225 2,09%-ot nyert 10.585,92 pontig. Az euró erősödött, és 1,3676-on áll. Az EKB tegnap még…
márc. 8
8:59
Romániában 10 ezer embert bocsát el a vasúttársaság (Gondola)
Romániában további több mint 10 ezer ember válik munkanélkülivé, hiszen a román államvasutak (CFR) hétfőn elkezdi a létszámcsökkentési intézkedések végrehajtását. A CFR különböző részlegeitől...
márc. 8
8:59
EUR/USD Célkeresztben az 1,37-es szint (HírTV)
Az EUR/USD a hét elején átlépte az 1,36-os értéket, és 1,3693-ra emelkedett. Miközben a német kancellár, Angela Merkel pénteken nem utalt közvetlenül Görögország kisegítésére, a francia elnök, Nicolas Sárközy elmondta: szükség esetén megmentik az országot. Az EUR/USD egyelőre megmaradhat 1,3445 és 1,3840 közti sávjában. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 8
9:00
Még mehet tovább előre a BUX (ProfitLine)
Kedvező a hangulat mutatkozik továbbra is a világ tőzsdéin, így az emelkedés folytatódása következhet a Budapesti Értéktőzsdén is. (MTI)
márc. 8
9:01
Újabb részletek a BKV-botrányban - 70 millió zsebbe Hagyónak? (Gondola)
15 millió forintot személyesen adott át Hagyó Miklósnak Balogh Zsolt - ezt maga a BKV volt megbízott vezérigazgatója mondta Kontraszt című műsorunkban. Balogh a televíziók közül elsőként a hírTV-nek nyilatkozott a közlekedési vállalat kézi vezérléséről és a pénzek visszaosztásáról.
márc. 8
9:01
Nyitó kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A dollár az euróval és a fonttal szemben gyengén nyitott, miután az amerikai munkaerő-piaci adatok kellemes meglepetést okoztak, és nyereségeket könyveltek el a részvénypiacok. Az EUR/USD 1,3600-on keresztül 1,37 felé indult. A GBP/USD 1,5186-ig erősödött. A hét elején csaknem üres a gazdasági naptár. 10.30-kor teszik közzé az EU-s Sentix-befektetői bizalom márciusi mutatóját (előrejelzés: -8,8…
márc. 8
9:02
Amerikai makroadatok hajtják előre a piacokat (ProfitLine)
Erőteljes, pozitív mozgást láttunk a főbb tőzsdeindexektől az elmúlt héten, olyannyira, hogy az emelkedésen kívül gyakorlatilag semmilyen negatívumot nem lehet felsorolni. Az emelkedés negatívuma is annyiból áll, hogy az elmúlt hetekben talán túlzott magasságokba emelkedtek a részvényárak, amelyet nem lehet sokáig büntetlenül szemlélni.
márc. 8
9:03
Leesett autója kormánya - vezetés közben (Infostart)
Vezetés közben egy férfi kezében maradt autója kormánya az Egyesült Államokban, ami miatt letért az útról, és egy istállónak hajtott.
márc. 8
9:03
Pusztító földrengés Törökországban (HírTV)
Erős földrengés volt Törökországban, legalább öten meghaltak. A Richter-skála szerint 6-os erősségű talajmozgás epicentruma Kelet-Törökországban volt.
márc. 8
9:03
Hullámzó hírek Albertfalváról (Portfolio)
Panamai érdekeltségű cégek vidámparkot építenek az ezerötszáz éves, 3,2 hektáros budapesti római katonai tábor területén, a 6-os út és a Duna között, a 18-as villamos végállomásánál, a leendő...
márc. 8
9:03
Kárpótlás a légi késésekért - akár visszamenőlegesen is (Pénzcentrum)
Szigorodhatnak a légi utasok kárpótlására vonatkozó uniós szabályok, miután egy európai bírósági döntés szerint a három óránál hosszabb késésekért a járattörléssel egyenértékű kártérítést kell fizetniük a légitársaságoknak....
márc. 8
9:03
Irak: 38 embert gyilkoltak meg a választások idején + videó (ATV)
Szerdára várhatóak az eredmények.
márc. 8
9:04
Újra idei évi csúcsán a Nasdaq Composite (ProfitLine)
A még január közepén lejtőre került index jó egy hónapos korrekciót követően kezdett ismét emelkedni, majd azóta is jó egy hónapos rallyban igyekezte visszaszerezni az új évben elvesztegetett nyereséget.
márc. 8
9:05
Megszüntették az útlezárást a barcsi határátkelőnél (Infostart)
Reggel 6 órakor megszüntették az útlezárást a barcsi határátkelőnél a horvát gazdálkodók, akik tegnap este torlaszolták el a Magyarországra vezető utat, és a határon csak személyautókat engedték át.
márc. 8
9:05
Európai Valutaalap? - Súlyos büntetésre számíthatnak a rendetlen országok (Portfolio)
Németország és Franciaország új, átfogó gazdasági együttműködés tervezetét fontolgatja a Financial Times értesülései szerint. A brit üzleti napilap úgy tudja, hogy ennek keretében állítanák fel az...
márc. 8
9:05
Még nem kérték a magyarok a földvásárlási moratórium meghosszabbítását (ATV)
Brüsszel pedig csak egyértelmű jelzés után tud vizsgálatot indítani.
márc. 8
9:07
"Ha a két húzópapír beindul, csúnya dolgok történhetnek" (Portfolio)
Eladókat továbbra sem látni, így ma is folytatódhat az emelkedés, ezt a dollár gyengülése mellett idehaza a forint erősödése is segítheti. Ha a két húzópapír, az OTP és a MOL beindul, "csúnya" dolgok...
márc. 8
9:07
Budapesten pókerezett a Casino Royale főhőse! (ATV)
Sajnos idő előtt kellett távoznia az asztaltól.
márc. 8
9:09
Közgyűlési napirend a KEG-től (Portfolio)
A KEG közzétette, hogy 2010. március 22-én tartja éves rendes közgyűlését. A közgyűlés helyszíne és a megismételt közgyűlés időpontja nem szerepel a közleményekben. A közgyűlés napirendi pontjai: ...
márc. 8
9:11
Kisrészvényes támadja a Humet szétválást (Portfolio)
A HUMET bejelentette, hogy kézhez vette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Mellett Szervezett Választottbíróság értesítését arról, hogy egy magyar kisrészvényes még 2010. januárjában keresetett...
márc. 8
9:13
Soros már tagadhatatlanul a legnagyobbak között (Portfolio)
A válság hatására nagyban átalakult a legnagyobb vagyonokat kezelő fedezeti alapok rangsora, a 20 milliárd dolláros határ felett 11 alapkezelő volt 2009 végén, akik összességében 316 milliárd dollár...
márc. 8
9:16
Akik nem lépnek fel a Tavaszi Fesztiválon (Infostart)
A gazdasági válság miatt kevesebb támogatást tudott adni a Budapesti Tavaszi Fesztivál megrendezéséhez a Magyar Turizmus Zrt. - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Fesztiválközpont Kht. igazgatója. Zimányi Zsófia elárulta: emiatt 5-10 produkciót le kellett mondaniuk, és kevesebb lesz az ingyen koncert is.
márc. 8
9:16
EUR/ZAR Erős rand (HírTV)
A rand erősnek mutatkozik. Az USD/ZAR 7,3718-ra esett, miközben az EUR/ZAR visszatért 2008-as értékéhez, 10,0520-hoz. A következő cél a 10-es érték tesztje. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 8
9:16
Mesterházy unalmas reklámfilmjéről (Gondola)
Már vagy két napja fut a legnagyobb portálokon Mesterházy Attila legújabb kampányfilmje, amely olyan jellegtelen, semmitmondó és unalmas, hogy kénytelenek vagyunk mi felhívni rá a figyelmet - írja a Jobbklikken Lánczi Tamás. A bejegyzést szó szerint közöljük.
márc. 8
9:18
Széles Gábor: Párhuzam vonható a Jobbik és a történelmi kommunista, náci alakulatok között (Gondola)
Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa szerint helytálló az a megfogalmazás, hogy a Jobbik a nemzeti bolsevizmus pártja. Úgy látja, a Jobbik a demagógia eszközével az elszegényedett észak-magyarországi ipari körzetekben és a keleti, ugyancsak kilátástalansággal küszködő, hajdan erős mezőgazdasággal rendelkező területeken népszerű.
márc. 8
9:20
Orbán Viktor dühös! (Gondola)
A Fidesz elnöke ismét futballozik. A Facebook-on keresztül üzent a válogatottnak, és a televíziós közvetítések ügyét is érinti.
márc. 8
9:21
Már a technikai szakembereket toborozza a Mercedes (HR Portál)
Már megkezdődött a magyarországi Mercedes gyár egyes épületrészeinek kivitelezése, s ezzel egy időben elindult a munkaerő-felvétel is - tudatja a Napi Gazdaság.
márc. 8
9:21
Hatalmas világcégek jöhetnek hozzánk: több ezer új munkahely (Pénzcentrum)
A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITD Hungary Zrt.) tavaly az autóipar területén öt pozitív befektetői döntésben működött közre, az összesen 69 millió eurót kitevő beruházással 782 munkahely létrejöttét ígéri....
márc. 8
9:21
10 ezer alkalmazottat bocsátanak el a román vasútnál (ATV)
Hétfőn kezdődött az átszervezés.
márc. 8
9:23
Mit sem ér az uzsoratörvény a brutális THM-ek ellen (Pénzcentrum)
Bő egy éve lépett életbe a Büntető törvénykönyv módosításával az úgynevezett uzsoratörvény, ám a hitelből hitelbe menekülő adósok problémáinak tényleges megoldásához ez még mindig kevés....
márc. 8
9:33
A gyilkos sejteknek szüksége van D-vitaminra (Privátbankár)
Kulcsszerepet játszik a D-vitamin a védekezőképesség aktiválásában - mutatták ki a Koppenhágai Egyetem kutatói a egy szakmai folyóiratban megjelent tanulmányukban
márc. 8
9:33
Óriási elbocsátások a román vasúttársaságnál (Infostart)
Romániában több mint 10 ezer embert bocsát el állásából az állami vasúttársaság. A ma kezdődő leépítésben először 4700, április végéig pedig 5700 munkavállalót küldenek el a cégtől.
márc. 8
9:33
USD/TRY Emelkedő török ipari termelés (HírTV)
A török líra erősödött a hét elején. Az USD/TRY 1,5283-ra esett. Február 23-a óta nem volt példa ilyen alacsony árfolyamra. A török ipari termelés januárban éves szinten 16,1%-kal emelkedett (előző. 10,8%). Támogatások 1,5271-nél és 1,5167-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 8
9:33
500 halálos áldozata van a nigériai tömegmészárlásnak (Gondola)
A vasárnap ismertté váltnál sokkal több az aznap hajnali nigériai tömegmészárlás áldozatainak száma: Plateau szövetségi állam kormányzósága hétfőn azt közölte, hogy mintegy ötszáz lakost öltek...
márc. 8
9:33
A 82 dollár már ellenállás az olaj piacán (ProfitLine)
Az olaj a kedvező makrogazdasági kilátásoknak köszönhetőn, ha kissé vontatottan is, de ismét közelíti a 82 dolláros árszintet. Kezd a január elején ábrázolt „tükörkép” szemlélet újabb valóságot ölteni, az októberben kezdődött jó másfél hónapos erodáláshoz hasonló emelkedés indult.
márc. 8
9:35
Izrael jóváhagyta újabb 112 lakás megépítését Ciszjordániában (Infostart)
Izrael jóváhagyta újabb 112 lakás megépítését a ciszjordániai Beitar Illitben, a zsidó telepek bővítésének befagyasztását vállaló tavalyi kormánydöntés ellenére.
márc. 8
9:35
Több lövést adott le, visszavitték a kórházba (HírTV)
Több lövést adott le a szomszéd házára légpuskájából egy férfi Agárdon. A lövöldözőt - aki orvosi kezelés alatt áll - visszaszállították az eset után a pszichiátriára – értesült a HavariaPress.

Keresés