2010. április 11. vasárnap

ápr. 11
13:54
Rosszul lett egy nő szavazás közben, a mentőhelikopterben elhunyt (Infostart)
Rosszul lett egy 58 éves asszony a Veszprém megyei Berhidához tartozó peremartoni városrész 5-ös szavazókörében, a művelődési házban vasárnap, majd a kórházba szállítás közben életét vesztette - közölte Faragó Istvánné, Berhida jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.
ápr. 11
13:54
Lengyel légikatasztrófa: kétperces csenddel emlékeztek országszerte (Gondola)
Két percre megállt az élet egész Lengyelországban vasárnap délben, hogy így emlékezzenek meg a repülőbalesetben meghalt államfőre és népes kíséretére
ápr. 11
13:54
Kampánycsendet sértett a keresztrejtvény (Alternatív Energia)
Egy kampányújságban közzétett keresztrejtvény sorsolásának szombati kézbesítése, nyilvánosságra hozatala kapcsán kampánysértést állapított meg a Hajdúhadház központú Hajdú-Bihar megyei 4. számú egyéni választókerületi választási bizottság - közölte Vincze András jegyző, választási irodavezető vasárnap.
ápr. 11
13:54
Nem közösködnek a Koreák (Kripto Akadémia)
Észak-Korea értesítette Dél-Koreát, hogy fokozatosan felhagy a részvétellel abban az idegenforgalmi programban, amelyet közösen irányítanak észak-koreai területen - közölték vasárnap szöuli tisztségviselők.
ápr. 11
13:54
Hirado.hu exkluzív! - Lezuhant egy vitorlázógép a budaörsi kislakótelepnél (képgalériával!) (hirado.hu)
A pilótát mentőhelikopterrel vitték kórházba
ápr. 11
13:54
6 év óta először deficit keletkezett a kínai külkereskedelemben (ProfitLine)
Kína 7,24 milliárd dollár hiánnyal zárta márciusi külkereskedelmi egyenlegét, először keletkezett deficit 2004 áprilisa óta - közölte a Hszinhua kínai hírügynökség. (MTI)
ápr. 11
13:54
Itt a 13 órás adat: gyengébb a szavazási kedv, Budapest szavaz (Portfolio)
A választásra jogosultak 35,88 százaléka, 2.869.694 ember járult a szavazóurnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában 13 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai...
ápr. 11
13:56
Tizenhárom óra: 35,88 százalékos részvételi arány (Infostart)
A választásra jogosultak 35,88 százaléka, 2.869.694 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában 13 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
ápr. 11
13:56
Meghaltak a palesztin sziámi ikrek (Gondola)
Meghaltak a Gázai övezetben született palesztin sziámi ikrek szombaton Szaúd-Arábiába - jelentette be a szaúdi egészségügyi miniszter
ápr. 11
13:56
Videkonferenciát tartanak az eurozóna pénzügyminiszterei (ProfitLine)
Az eurózóna pénzügyminiszterei videokonferenciát tartanak, hogy megvitassák a Görögországnak nyújtandó pénzügyi segélycsomag technikai részleteit.
ápr. 11
13:56
Eljött a kaszás a bankért, forró lesz az idei nyár (Portfolio)
Pénteken negyvenkettőre emelkedett az idei évben csődbe ment amerikai bankok száma, miután egy kis dél-karolinai bank fizetésképtelenséget jelentett. A harmadik negyedévre várják az USA-ban a...
ápr. 11
13:57
Rosszul lett a szavazóhelyiségben, majd a helikopteren meghalt (BorsOnline)
Rosszul lett egy 58 éves asszony a Veszprém megyei Berhidához tartozó peremartoni városrész 5-ös szavazókörében, a művelődési házban vasárnap, majd a kórházba szállítás közben életét vesztette - közölte Faragó Istvánné, Berhida jegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.
ápr. 11
13:57
Nézze meg, hogyan látják magukat az angol futball sztárjai! (Infostart)
Több, a Premier League-ben szereplő játékos és dolgozó edző ragadott ceruzát, és rajzolta le saját magát egy jótékonysági akcióhoz.
ápr. 11
13:58
Választás - 2010; részvétel déli 13 órakor (Gondola)
Ma 13 óráig a szavazók 35,88%-a járult az urnákhoz. Ez az arány 2006-ban 38,22% volt.
ápr. 11
14:00
A költészet napja, Márai Sándor és József Attila napja (Gondola)
József Attila és Márai Sándor egyaránt április 11-én születtek; Márai öt évvel előbb. Verssel adózunk mindkettejük emlékének, tehetségének.
ápr. 11
14:12
Kampánycsendsértés Hajdúhadházon, rendőrségi feljelentések (Infostart)
Egy kampányújságban közzétett keresztrejtvény sorsolásának szombati kézbesítése, nyilvánosságra hozatala kapcsán kampánysértést állapított meg a Hajdúhadház központú Hajdú-Bihar megyei 4. számú egyéni választókerületi választási bizottság - közölte Vincze András jegyző, választási irodavezető vasárnap az MTI-vel.
ápr. 11
14:12
Kétperces csenddel emlékeztek az áldozatokra Lengyelország-szerte (Infostart)
Két percre megállt az élet egész Lengyelországban vasárnap délben, hogy így emlékezzenek a repülőbalesetben meghalt államfőre és népes kíséretére.
ápr. 11
14:12
Meghaltak a palesztin sziámi ikrek (Metropol)
Meghaltak a Gázai övezetben született palesztin sziámi ikrek szombaton Szaúd-Arábiába - jelentette be a szaúdi egészségügyi miniszter.
ápr. 11
14:12
Rosszul lett a szavazóhelyiségben, majd meghalt (Metropol)
Rosszul lett egy 58 éves asszony a Veszprém megyei Berhidához tartozó peremartoni városrész 5-ös szavazókörében, a művelődési házban vasárnap, majd a kórházba szállítás közben életét vesztette - nyilatkozta Faragó Istvánné, Berhida jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.
ápr. 11
14:12
A Tisza mentén a legaktívabbak a szavazók (Alternatív Energia)
Ma van a 2010-es országgyűlési választások első fordulója. Eddig Heves, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében szavaztak a legtöbben.
ápr. 11
14:12
Délután 1 óráig a választásra jogosultak 35,88 százaléka adta le voksát (hirado.hu)
Ez valamivel kevesebb, mint a négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában, amikor 13 óráig a választásra jogosultak 38,22 százaléka voksolt
ápr. 11
14:15
Halotti bizonyítványt is őriz a torinói lepel? (BorsOnline)
Csaknem négy és fél méter hosszú, 110 cm széles lenvászon, rajta különös, elmosódott kép egy férfialakról. Ez a torinói lepel, amit április 10. és május 23. között akár kétmillió ember láthat.
ápr. 11
14:15
Antibakteriális higiéniás termékek - Lehet, hogy veszélyesek? (WebBeteg)
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság, az FDA csütörtökön jelentette be, hogy áttekintette az antibakteriális szappanokban, fogkrémekben és más higiéniai termékekben széleskörűen használt triklozán biztonságosságát.
ápr. 11
14:17
Megsértették a kampánycsendet Hajdúhadházán (BorsOnline)
Egy kampányújságban közzétett keresztrejtvény sorsolásának szombati kézbesítése, nyilvánosságra hozatala kapcsán kampánysértést állapított meg a Hajdúhadház központú Hajdú-Bihar megyei 4. számú egyéni választókerületi választási bizottság - közölte Vincze András jegyző, választási irodavezető az MTI-vel.
ápr. 11
14:30
Lezuhant egy vitorlázórepülő (Gondola)
Lezuhant egy vitorlázórepülő vasárnap kora délután Budaörsön; a pilótát mentőhelikopterrel szállították kórházba
ápr. 11
14:30
Családi kertbe zuhant egy vitorlázórepülő (Metropol)
Egy családi ház kertjébe zuhant egy vitorlázórepülő vasárnap kora délután Budaörsön; a pilótát mentőhelikopterrel szállították kórházba
ápr. 11
14:30
Kizártak egy képviselőt a szavazatszámláló bizottságból Pécsudvardon (Alternatív Energia)
Megszüntette egy pártdelegáltja tagságát a szavazatszámláló bizottság Pécsudvardon vasárnap, mert kiderült, hogy az érintett önkormányzati képviselő is egyben - közölte a területi választási iroda az MTI-vel.
ápr. 11
14:30
Megemlékezés József Attila szülőházánál (Spa Trend Online)
József Attila ma is a legidézettebb költők közé tartozik, akinek kortársai tovább írják életművét - szólt a 105 éve született alkotóról budapesti szülőházánál vasárnap a költészet napja alkalmából rendezett megemlékezésen Rigó Béla költő, műfordító.
ápr. 11
14:30
Kizártak egy képviselőt a szavazatszámláló bizottságból Pécsudvardon (hirado.hu)
Az érintett önkormányzati képviselő, és ez a törvény szerint összeférhetetlen
ápr. 11
14:30
Két magyar is van a legkeresettebb náci bűnösök között (ATV)
Képíró Zoltán szerepel az első helyen a Simon Wiesenthal Központ listáján.
ápr. 11
14:48
Az ország közel fele már voksolt (HírTV)
Délután három óráig a választók 46,78 százaléka adta le a szavazatát az országgyűlési választások első fordulójában. A legtöbben Budapesten (50,72 százalék), míg a legkevesebben Baranya megyében (43,54 százalék) szavaztak. Négy évvel ezelőtt 48,89 százalék voksolt ugyaneddig az időpontig.
ápr. 11
14:48
Felkészületlenek a pályakezdéshez a kínai friss diplomások (Gondola)
A 2009-ben diplomázott kínai fiatalok többsége nem bizonyult felkészültnek ahhoz, hogy belépjen a munkaerőpiacra. A gond itthon is hasonló.
ápr. 11
14:48
Lengyelországot sokkolta az elnök tragédiája (Blikk)
Néhány órán belül megérkezik Varsóba Lech Kaczynski lengyel államfő koporsója, aki magasrangú lengyel politikai, katonai és vallási vezetőkkel együtt vesztette életét tegnap egy repülőszerencsétlenségben. Az elsődleges vizsgálatok szerint a tragédiát pilótahiba okozta.
ápr. 11
14:48
Kétperces csenddel emlékeztek Lengyelországban a lezuhant elnöki gépre (hirado.hu)
Az ország különböző pontjain a szirénák hangjára megállt a forgalom, az emberek mozdulatlanul és némán, gondolataikba merülve élték át a megemlékezés pillanatait
ápr. 11
14:50
Négymilliót ér – szinte olyan, mintha márkás lenne (HírTV)
4 millió forintot érő hamisított papucsszállítmányt foglaltak le a pénzügyőrök Rajkánál egy magyar kamionban. A rakomány Hamburgból érkezett, és Romániában vámkezelték volna.
ápr. 11
14:50
Túl fiatal gyerekek is használják az közösségi oldalakat (Gondola)
A brit gyerekek akár már nyolc évesen is regisztrálnak a közösségi oldalakra, figyelmen kívül hagyják a korhatárra vonatkozó előírásokat.
ápr. 11
14:50
Megkezdték az ajánlószelvények megsemmisítését (hirado.hu)
Ahogy a törvény előírja
ápr. 11
14:51
Egy budaörsi kertbe zuhant a vitorlázórepülő - képekkel (Infostart)
Mentőhelikopter szállította kórházba azt a 18 éves nőt, aki vitorlázógépével egy budaörsi kertbe zuhant.
ápr. 11
14:52
A szavazatszámláló bizottságra akarta borítani a fülkét (HírTV)
Megfenyegette a helyi szavazatszámláló bizottság tagjait egy dühöngő szavazó Ipacsfán, szerencsére komolyabb incidens végül nem történt.
ápr. 11
14:52
Leadta szavazatát az államfő (hirado.hu)
Sólyom László a főváros XII. kerületében adta le voksát
ápr. 11
14:54
Öngyilkossági hullám egy cégnél - nyomozás indult (HírTV)
Nyomozás indult a francia Telecomnál történt sorozatos öngyilkosságok miatt. Ha az eljárás igazolja, hogy a cégvezetésnek köze lehetett a tragédiákhoz, akkor bűnügyi eljárás indulhat ellenük.
ápr. 11
15:00
Megállapodtak Brüsszelben a görög segélyprogram részleteiről (ProfitLine)
Megállapodtak az euróövezeti tagállamok képviselői Görögország támogatásának részleteiről - jelentette pénteken a Reuters hírügynökség. (MTI)
ápr. 11
15:02
Leadta szavazatát Vona Gábor (ProfitLine)
Leadta szavazatát Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje vasárnap délelőtt, nem sokkal 10 óra után a főváros III. kerületében. (MTI)
ápr. 11
15:04
Lengyel légikatasztrófa - A gazdaságra nem lesz negatív hatással (ProfitLine)
Lengyelország nem számít arra, hogy a szombati légikatasztrófa - amelyben életét vesztette a lengyel államfő és több más magas rangú vezető, közöttük a nemzeti bank kormányzója - bármilyen negatív hatással lesz az ország gazdaságára - mondta Donald Tusk kormányfő vezető tanácsadója vasárnap. (MTI)
ápr. 11
15:06
Kiesett egy pártdelegált (Infostart)
Megszüntette egy pártdelegáltja tagságát a szavazatszámláló bizottság Pécsudvardon, mert kiderült, hogy az érintett önkormányzati képviselő is egyben.
ápr. 11
15:06
Már csak két hónap a labdarúgó-vb kezdetéig (Infostart)
Két hónap múlva kezdődik az idei év legjelentősebb sporteseménye, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság. Összeállításunkból kiderül, most melyik válogatottat tartják a legesélyesebbnek, mennyi jegy vár még gazdára és milyen különleges közvetítéssel készülnek a szervezők.
ápr. 11
15:06
Lengyel légikatasztrófa: a gazdaságra nem lesz negatív hatással (Gondola)
Lengyelország nem számít arra, hogy a szombati légikatasztrófa - amelyben életét vesztette a lengyel államfő és több más magas rangú vezető, közöttük a nemzeti bank kormányzója - bármilyen negatív hatással lesz az ország gazdaságára - mondta Donald Tusk kormányfő vezető tanácsadója vasárnap
ápr. 11
15:06
Brutális baleset Budapesten! (Alternatív Energia)
Kilenc sérültje volt annak a közlekedési balesetnek, amely a Budapest VI. kerületi Aradi és Izabella utca sarkán történt szombaton késő este - közölte a rendőrség vasárnap.
ápr. 11
15:06
Bomba helyett valami mást találtak a tűzszerészek (HírTV)
Bombához hívták ki a budapesti tűzszerészeket, végül kiderült, robbanószerkezet helyett csupán egy kakukkos óra nehezéke került elő a földből Szeged határában.
ápr. 11
15:06
Kampánycsendsértés Hajdúhadházon, rendőrségi feljelentések (hirado.hu)
Magyarország választ

Keresés