2010. április 12. hétfő

ápr. 12
15:12
Kiugrott a vonatból egy férfi Budapesten (Metropol)
Egy ideig állt a vasúti forgalom hétfő délután Ferencváros és a Keleti pályaudvar között, mert egy román állampolgárságú férfi kiugrott a vonatból; a sérültet a mentők kórházba szállították.
ápr. 12
15:12
Sokan kiöltöztek a voksolás tiszteletére (Alternatív Energia)
A négy évvel ezelőttihez hasonlóan a fővárosban az emberek többsége a választás közben is szívesen beszélgetett munkatársainkkal, sőt jónéhányan még arról is beszámoltak, kire voksoltak. Voltak olyanok is persze, akik - különböző okok miatt - nem álltak szóba riportereinkkel. Kiderült az is, hogy Dél-Pesten, a Józsefvárosban, a VI. kerületben, illetve Rákospalotán még mindig érdekli a választókat…
ápr. 12
15:12
1 százalékos bővülést vár Romániától az IMF (ProfitLine)
A román gazdaság az idén várhatóan 1 százalékkal nő a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint, amely korábban valamivel jobb romániai gazdasági eredményre számított. (MTI)
ápr. 12
15:12
Kolompár Orbánt nem érte meglepetés, de összehívja a romákat (hirado.hu)
Az OCÖ elnöke szeretné meggátolni a Jobbik további mandátumszerzését
ápr. 12
15:14
Herényi vette kezébe a karmesteri pálcát a pályán kívüli MDF-ben (HírTV)
Elnökhelyettesként Herényi Károly vezeti ideiglenesen az MDF-et Dávid Ibolya vasárnap esti lemondása után. Egyelőre kérdéses, ki lehet az új pártelnök. A párt elnöksége várhatóan még a héten összeül, majd az országos választmány vitatja meg a kialakult helyzetet, és a párt alapszabálya szerint 30 napon belül össze kell hívni az országos gyűlést – hivatalosan itt döntenek majd az új pártelnök...
ápr. 12
15:14
Botka: az úthengerre is kell a fék (Alternatív Energia)
Botka László szerint már eldőlt, hogy a Fidesz és Orbán Viktor alakíthat kormányt, s a következő négy évben az MSZP lesz a parlament legnagyobb ellenzéki pártja, "a második forduló így már csak Szegedről szól".
ápr. 12
15:14
Egyre inkább kopik a BUX ereje (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 299,34 pontos nyitás után már csak enyhe nyereségben volt hétfőn kora délután. A BUX 14.30 órakor 25.247,51 ponton állt, ami a pénteki záró értékéhez képest 93,77 pontos, 0,37 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 205,57 ponttal alacsonyabb.
ápr. 12
15:14
33 újonc képviselő került be az országgyűlésbe, de csak két nő van közöttük (hirado.hu)
A 2010-es választások első fordulójának mérlege alapján eddig 119 egyéni választókerületben született végleges eredmény
ápr. 12
15:16
Kiugrott a mozgó vonatból egy férfi Budapesten (hirado.hu)
A férfi az ugrás következtében beütötte a fejét és a két vágány között feküdt, amikor az egyik vonat vezetője észrevette
ápr. 12
15:16
Eljött az igazság pillanata - indul a gyorsjelentési szezon (Portfolio)
Ma az amerikai tőzsdék zárását követően teszi közzé az Alcoa első negyedéves eredményeit, ami azt jelenti, hogy megkezdődik az Egyesült Államokban a gyorsjelentési szezon. A befektetők mindig kiemelt...
ápr. 12
15:16
Újabb Nordsee éttermek nyílnak Magyarországon (Pénzcentrum)
Napokon belül új éttermet nyit Budapesten a Nordsee. A halételeiről híres étteremlánc a budapesti belvárosban nyitja meg "zászlóshajó" éttermét....
ápr. 12
15:16
Nem volt hajlandó találkozni feleségével Brad Pitt (ATV)
Megunta, hogy kedvese a munkát részesíti előnyben.
ápr. 12
15:18
Újra látható a torinói lepel (hirado.hu)
Utoljára tíz éve állították ki az ereklyét, amely a legenda szerint Názáreti Jézus halotti leple
ápr. 12
15:18
Izgalmas hét elé néz Amerika (Portfolio)
Folytatódhat a pénteken megkezdett emelkedés a tengerentúlon, a határidős indexek nem mutatnak érdemi elmozdulást. Ma igazán fontos adatok nem érkeznek, egyedül a március havi amerikai költségvetési...
ápr. 12
15:18
Kína felszippantja az összes devizát? (Privátbankár)
Március végén 2.447 milliárd dollár volt Kína devizatartaléka, ami 25,25 százalékos emelkedést mutat az egy évvel korábbi adatokhoz képest
ápr. 12
15:18
25 egyéni körzetben van esély szoros versenyre (ATV)
Ehhez visszalépésekre is szükség van.
ápr. 12
15:20
A Mazsihisz szerint a parlamentbe jutott Jobbik veszélyes (Privátbankár)
A magyarországi zsidóság veszélyes fejleménynek tartja, hogy "egy antiszemita párt" bejutott a parlamentbe - közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) hétfőn az MTI-vel. A kö...
ápr. 12
15:21
Recept: Diétás zabos-túrós süti (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg zabkorpa vagy zabpehely folyékony édesítőszer (vagy 60-70 szem édesítő) 3 evőkanál olaj (vagy 5 dkg margarin) 50 dkg félzsíros túró 2,5 dl tej 1 dl tejföl 1-2 db tojás 1 csomag sütőpor csipet só 1 citrom héja
ápr. 12
15:24
Orbán: Csökkenteni kell a költségvetési hiányt (Blikk)
Az új Fidesz-kormány első intézkedései közé sorolta Orbán Viktor az adócsökkentést és a bürokrácia leépítését a nemzetközi sajtótájékoztatóján.
ápr. 12
15:24
Barack Obama is elutazik a lengyel elnök temetésére (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök is elutazik a repülőszerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök temetésére - tudta meg lengyel kormányzati forrásból hétfőn az amerikai Stratfor stratégiai elemző csoport, amely szerint a lépés részben a moszkvai befolyás kiegyensúlyozását szolgálja.
ápr. 12
15:27
Az eBay-en árulják az USF1 cuccait (F1világ)
Egy brit hitelező megkezdte a Team US F1 istálló lefoglalt berendezéseinek árverezését, és első körben feltette az eBay-re az amerikai gárda két trélerét, amire korábban már rátetet kezét a Legfelsőbb Bíróság.
ápr. 12
15:30
EUR/AUD Csökkenő kamat-optimizmus (HírTV)
Az RBA alelnökének (Debelle) kommentárjai visszafogottabbak voltak a kamatemeléseket illetöen. Az RBA hamarosan véget vethet kamatemelési ciklusának, közölte Debelle. A kijelentés csökkentette az ausztrál dollár emelkedö potenciálját. Ha figyelembe vesszük a bank döntéseivel kapcsolatos hosszú bevezetési idöszakát, az év végéig legalább 2 további kamatemelést várhatunk. Az EUR/AUD nem kerülheti…
ápr. 12
15:30
Elvarázsolt palota lett Diana hercegnő egykori otthona (Metropol)
„Elvarázsolt palota” néven új turistacsalogató látványosság várja a Londonba látogatókat a néhai Diana walesi hercegnő otthonában, a Kensington Palotában.
ápr. 12
15:30
Ennyi területi listás mandátumot szereztek a pártok (Alternatív Energia)
Érvényes volt a vasárnapi választás a húsz területi listás választókerületben, ezért második fordulót már nem kell tartani. A Fidesz-KDNP 87 területi listás mandátumot szerzett, az MSZP 28-at, a Jobbik 26-ot, a Lehet Más a Politika pedig 5-öt.
ápr. 12
15:30
Azonosították a krónikus vesebetegség hátterében lévő géneket (hirado.hu)
Az állapot progresszíven fejlődik ki, a vese lépésről lépésre veszíti el funkcióit
ápr. 12
15:32
Egyedül neveli kisfiát a magyar zenész (hirado.hu)
A lelki törés hozta igazán közel egymáshoz Lányi Lalát és gyermekét
ápr. 12
15:33
OTP: itt az újabb céláremelés (Portfolio)
A január 21-én megállapított 6950 forintról ma 7400 forintra emelte az OTP részvényeire vonatkozó célárfolyamát a Bank of America-Merrill Lynch, semleges ajánlás fenntartása mellett. Május 5-én...
ápr. 12
15:34
Területi listás mandátumok: Fidesz-KDNP 87, MSZP 28, Jobbik 26, LMP 5 (hirado.hu)
A területi listáról mandátumhoz jutott képviselők neve azonban csak azt követően derül ki, ha minden egyéni választókerületben meglesz a választás eredménye
ápr. 12
15:36
Obama is ott lesz Kaczynski temetésén - de nem csak a részvét miatt? (Privátbankár)
Barack Obama amerikai elnök is elutazik a repülőszerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök temetésére - tudta meg lengyel kormányzati forrásból hétfőn az amerikai Stratfor stratégiai ele...
ápr. 12
15:36
Obama is részt vesz a lengyel elnök temetésén (hirado.hu)
Lengyel források szerint Lech Kaczynskit szombaton kísérik utolsó útjára
ápr. 12
15:38
Uniós hitel a görögöknek - kacsa az egész? (Privátbankár)
Spekulációnak nevezte az Európai Bizottság szóvivője hétfőn azt a görög sajtóértesülést, miszerint az eurózóna tagjai 80 milliárd euróval segítenék ki Athént
ápr. 12
15:39
Tesztelik a bírók teljesítményét értékelő rendszert (HR Portál)
Egyelőre csak tesztelik a magyar bírók teljesítményét értékelő rendszert, amelyhez hasonló még Európában sem nagyon működik, de bevezetése fontos lenne Magyarországon - mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke.
ápr. 12
15:42
Pitbullok zabálták föl az ülésbe szíjazott csecsemő heréit (BorsOnline)
Két hatalmas kutya leharapta egy hat hónapos csöppség nemi szervét. A kisdedet édesanyja gyerekülésbe szíjazva hagyta egyedül a vérszomjas ebekkel.
ápr. 12
15:42
Less be a Jóban Rosszban szívtiprójának lakásába! (Blikk)
Buda csendes részén, a II. kerületben egy négylakásos társasházban él Baronits Gábor.
ápr. 12
15:42
A magyarok hétfőn "Orbániában" ébredtek - a választás külföldi sajtóvisszhangja (Infostart)
Az angol Times szerint az MSZP hagyta, hogy Kelet-Magyarország jelentős része gazdasági sivataggá váljon, a német sajtó kihangsúlyozta, hogy a Fidesszel egy időben jelentősen előretört a szélsőjobboldali eszméket népszerűsítő Jobbik, a francia Le Monde azt írja, hogy a sorozatos korrupciós ügyek "elkoptatták" a szocialistákat, a pozsonyi Pravda újságírója pedig úgy fogalmaz, hogy a magyarok…
ápr. 12
15:44
Kíváncsi vagy, mit hoz a jövő? (Blikk)
Elindult a Blikk Jósda, ahol közel száz jós várja a hívásodat, hogy segítsen eligazodni az életben
ápr. 12
15:45
Történelmi mélyponton az európai lízingpiac (ProfitLine)
A válság megtépázta az európai lízingpiacot is: a Leaseurope szakmai szervezet adatai szerint a tavaly újonnan kötött lízingszerződések értéke 28 százalékkal 216 milliárd euróra csökkent, ami a legnagyobb visszaesés az adatrögzítés kezdete, 1994 óta.
ápr. 12
15:46
Csókiskolát keresőknek (Blikk)
Vajon trenírozhatunk-e az első csókra?
ápr. 12
15:47
Brüsszel nem tud 80 milliárd eurós görög hiteltervről (ProfitLine)
Spekulációnak nevezte az Európai Bizottság szóvivője hétfőn azt a görög sajtóértesülést, hogy az Európai Unió közös pénzt használó tagországainak friss megállapodása alapján Görögország három év alatt összesen 80 milliárd eurónyi hitelhez juthat szükség esetén. (MTI)
ápr. 12
15:48
Idős nyugdíjas menetiránnyal szemben hajtott rá az autópályára (Blikk)
ápr. 12
15:48
Újabb megállapodás a hasadó anyagok újrahasznosításáról (Kripto Akadémia)
Moszkva és Washington kedden megállapodást ír alá Washingtonban a fegyverek céljára alkalmas plutónium újrahasznosításáról - jelentette be az Eho Moszkvi rádió adásában Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn.
ápr. 12
15:48
Szürke időt hoz a hét második napja is (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 9 és 14 fok között alakul
ápr. 12
15:48
Harlemi módszer alapján oktatnák a roma gyerekeket (HírTV)
A Harlem Children?s Zone (HCZ, Harlemi Gyerekek Területe) elnevezésű projektet honosítanák meg a magyar oktatásban - adta hírül cikkében a Huffington Post. A tengerentúlon sikeres HCZ a szegény fekete gyerekeket támogatja születésüktől egészen a felsőoktatásba kerülésükig. Források szerint a magyar kormány már tárgyal a programon belül működő Promise Academy (Remény Akadémiája) vezetőivel, abban…
ápr. 12
15:50
Az ügyészség döntött a Kubatov-féle hangfelvételekről, de .... (hirado.hu)
... egyelőre a csak a feljelentők, vagyis Lendvai Ildikó és Puch László ismerik a levél tartalmát
ápr. 12
15:50
EUR/USD Lassan megy a gap zárás (HírTV)
Az EUR/USD ázsiai kereskedésben elért 1,3694-es csúcsa óta botladozik. A gapet 1,35-nél zárhatják. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 12
15:51
Jegybanki alapkamat - de melyik jegybanké? (Portfolio)
Szerződésekben egyre gyakoribb, hogy az ellenszolgáltatást valamilyen idegen pénznemben (legtöbbször euróban) állapítják meg a felek. Ha valamelyik felet kamatfizetési kötelezettség terhel, vitás...
ápr. 12
15:51
Csúnyán beégtek a Jobbik budapesti sztárjai (ATV)
Novák Előd és felesége összesen 3800 szavazatot kaptak, de a többiek is jóval a párt országos listás eredménye alatt teljesítettek.
ápr. 12
15:52
Ritka Munch-képre licitálhatnak a gyűjtők (hirado.hu)
A képen vidéki öltözetet viselő pár látható egy fa alatt állva, a nő minden bizonnyal gyermeket vár
ápr. 12
15:52
Vizsgálat indul az előzetes választási eredmények közzététele kapcsán (HírTV)
Vizsgálatot indít az előzetes választási eredmények közzétételével kapcsolatban az adatvédelmi biztos. Jóri András hétfői közleményében azt írja: a választók nem értesülhettek időben a közérdekű adatokról, ugyanakkor alternatív, megbízhatatlan csatornákon keresztül adatokhoz lehetett jutni.
ápr. 12
15:53
Így nyúlhatnak zsebükbe a nyugatiak a görög csőd esetén (Portfolio)
Németország legfeljebb 8.4 milliárd, Spanyolország maximum 3.6 milliárd, míg Hollandia legfeljebb 1.8 milliárd eurónyi hitelt nyújtana Görögországnak abban az esetben, ha életbe lépne az eurózóna,...

Keresés