A Parlamentből kiesett MDF, a hatalmát vesztett MSZP, és az ígért eredménytől elesett Jobbik érdeke lehet megkérdőjelezni a választás végeredményét a választás szervezetlenségek miatt - véli a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádiónak azt mondta: elegáns megoldás lenne ha az Országos Választási Iroda és az Országos Választási Bizottság vezetője lemondana.
Három közös gyereket nevelt az Ausztráliában élő perzsa házaspár. Most viszont a mamájuk miatt árvaházba kerülnek: apjuk meghalt, anyjukra sok év börtön vár.
A Digital Festival és a Nagy Kreatív Nap közös konferenciáján Piers Guilar, a londoni Siegel+Gale stratégiai igazgatója szerint a Nike, Amazon, Volkswagen, Google Earth többek között azok a márkák, amelyek meghatározóak lesznek a jövőben is.
Az MSZP a második fordulóban számít az LMP-sek, az MDF-esek és az otthon maradottak szavazataira is. Lendvai Ildikó a hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az LMP-vel kapcsolatban minden gesztusra, minden megoldásra nyitottak és minden típusú megegyezésre készek.
Nem szervezési mulasztás okozta vasárnap, hogy egyes, az igazolással szavazók számára kijelölt szavazókörök előtt hosszú sorok kígyóztak - mondta az országgyűlési képviselő-választás első fordulójának tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője hétfőn.
Iránt semmire sem kötelezi a hétfőn megnyíló washingtoni nukleáris biztonsági csúcsértekezlet, amelyre meg sem hívták, és amelynek a döntései "előre ismertek" - hangsúlyozta hétfőn Ali Asgar Szoltaníje, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) akkreditált iráni nagykövet az ISNA iráni hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
Újabb rangos elismerésben részesült Meryl Streep, akit az Amerikai Művészeti Akadémia (American Academy of Arts and Letters) tiszteletbeli tagjává fogadtak.
Miután meggyült a baja az 1,0085-ös értékkel, az USD/CAD 1,0019 felé indult. A kereskedök szerint ennek oka a BoC negyedéves jelentésében keresendö, mely pozitív hangot ütött meg a kilátásokat illetöen. Ha ismét a paritás alá megy a jegyzés, támogatás 0,9990-nél és 0,9970-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A piaci hangulatot ma a Görögországnak szánt mentöcsomaggal kapcsolatos megegyezés határozta meg. Februárban éves szinten 2,7%-kal emelkedet az olasz ipari termelés (elözö: -0,5%). A GBP/USD erösödése az 1,5400 és 1,5500 közti ellenállásig tartott. A kanadai megkezdett építkezések márciusban a várt 200.000 helyett 197.300-as értéket hoztak (elözö: 196.600). Az EUR/USD ázsiai kereskedésben elért…
Kivárás uralkodott ma az európai tőzsdéken, s ez a magyar tőzsdére is hatással volt. A BUX lendületesen kezdte a napot, amit egy kisebb megbicsaklás követett, a hazai benchmark végül ugyanott fejezte...
Egyelőre nincs hír magyar áldozatokról, illetve sérültekről az olaszországi vonatbalesetben - közölte Hetényi Géza milánói főkonzul. A budapesti Külügyminisztérium tájékoztatása szerint egy szárnyvonalon történt a szerencsétlenség hétfőn reggel, amikor földcsuszamlás miatt kisiklott egy vonat az észak-olaszországi Bolzano város közelében.
A General Motors (GM) a Financial Times Deutschland hétfői számának jelentése szerint nem Európában fogja gyártani tervezett elektromos autójának európai verzióját. A lap értesülése szerint az Opel...
Almát rágtam hajdanán, mert az alma volt a mániám... énekli az Alma együttes, az új kedvencünk. Az almát, mint gyümölcsöt eddig is nagyon szerette az egész család, de most a fent idézett együttes megismerése révén az ALMA szó új értelmet nyert a szótárunkban. :-)
A Jobbik vezetői múlt héten még azt mondták, hogy hétfőtől a radikális párt irányítja az országot, mert kétharmados győzelmet aratnak az országgyűlési választás első fordulójában. Ehhez képest a szélsőjobboldali mozgalomra és komplett árnyékkormányára április 11-én kevesebben szavaztak, mint az MSZP jelöltjeire.
Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy a fogyásnak számos előnye van, többek között csökken a vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának az esélye is kisebb. Amerikai szakemberek azt tapasztalták, hogy az inkontinencia gyógyításában is jelentős szerepe van.
Országa elhagyására ösztönzik Kurmanbek Bakijevet, Kirgizisztán hatalomból elmozdított elnökét az ország új irányítói - derült ki hétfőn Roza Otunbajevának, az átmeneti kormány vezetőjének nyilatkozatából.
A jelenlegi kormányfő változatlanul összeegyeztethetőnek gondolja a megszorításokat a gazdasági növekedéssel. Bajnai Gordon egy üzleti ebéden arról beszélt: a következő öt évben sokkal rosszabb világgazdasági környezetben kell helyt állnia Magyarországnak, mint az elmúlt tíz évben.
Azzal, hogy megismertük az adójóváírásra vonatkozó legfontosabb szabályt az adóelőlegnél, mindjárt havi 15 100 forinttal több lehetett a nettó fizetésünk. További 10 ezreket jelenthet pluszban a pénztárcánknak a májusi adóbevalláskor.
Lemondott az SZDSZ-ben betöltött összes pozíciójáról Szentkuti Károly, a párt országos ügyvivője, Győr-Moson-Sopron megyei SZDSZ elnök. A politikus egyúttal párttagságát is megszüntette.
A korábbi évekhez hasonlóan a tavasszal esedékes karbantartási munkák miatt pár napig idén is szünetel a Budavári Sikló forgalma. Ezért a Budai Vár egyik legnagyobb turista-látványossága április 12-e és április 16-a között nem szállít utasokat....
Tavaly Kína megelőzte Németországot a szélenergia hasznosításában, s ezzel a második helyre került az Egyesült Államok után - tette közzé a nemzetközi szélenergia tanács (GWCE) hétfőn. A különbség ...
Svédország nem tartozik a prűd országok közé, de sem a királyi család, sem a lakosság nem tudja megemészteni, hogy Európa egyik legnépszerűbb és legsármosabb hercege, Károly Fülöp egy aktmodellre cserélte le barátnőjét.
Az MSZP a második fordulóban számít az LMP-sek, az MDF-esek és az otthon maradottak szavazataira is - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, a párt elnöke. Az LMP képviselő-jelöltje azonban sehol nem lépnek vissza a második fordulóban, és igaz ez a Jobbik esetében is.
Egyedülálló mobil árvízvédelmi fallal kívánja megvédeni Szentendre történelmi részét a Duna gyakori áradásának következményeitől a város vezetése. Az uniós pályázaton igényelt közel egymilliárd forintból a jelenlegi védművet is megerősítenék - közölte az önkormányzat kommunikációs munkatársa hétfőn az MTI-vel.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke még nem döntötte el, hogy távozik-e posztjáról, vagy a helyén marad. Szigeti Péter hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta az újságíróknak: „erre még alszom egyet”. Az országgyűlési választások első fordulóján egy törvénymódosítás miatt késő éjszakáig húzódott a voksolás. Szigeti Péter szerint az igazolással szavazásra végrehajthatatlan törvé...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX mindössze 9,35 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 25.163,09 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 27,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző kereskedési napi záráshoz képest.
Meglehetősen széles sávban mozgó, irányaikban is eltérő előrejelzéseket adtak londoni felzárkózó piaci elemzők a márciusi magyarországi inflációra, attól függően, hogy az egyes szakértők a gyorsító és lassító hajtóerőket milyen súllyal vették figyelembe. (MTI)
Felment a pumpa egy német férfiban az iszonyúan magas benzinárak miatt, amikor úgy döntött anyaszült meztelen megy tankolni (csak cipőt húzott a lábára).
Egy 13 éves amerikai fiú meg akarja mászni a Mount Everestet - közölte hétfőn a BBC. Ha sikerülne neki, Jordan Romero lenne a legfiatalabb, aki feljut a Föld legmagasabb csúcsára, a Himalája hegységben lévő 8850 méteres Everestre, vagy a nepáliak nyelvén a Csomolungmára.
Nem szervezési mulasztás okozta vasárnap, hogy egyes, az igazolással szavazóknak kijelölt szavazókörök előtt hosszú sorok kígyóztak - mondta az országgyűlési képviselő-választás első fordulójának tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője hétfőn.
A törvény aprólékosan szabályozza a jegyzők lehetőségeit a szavazás gyorsítására, ezeket a korlátokat senki nem lépheti át, bármennyire is egyszerű döntésnek tűnik - mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.