A Jobbik jelentős választási előretörése miatt sérülhet Magyarország nemzetközi hírneve - kommentálta a magyarországi választások első fordulóját a The New York Times.
Irtózatos terhet kapott a Fidesz a nagyarányú győzelemmel, az MSZP újragondolhatja a párt jövőjét, míg a Jobbik és a Lehet Más a Politika bebizonyította, hogy nem kell hatalmas médiatámogatás és pénz a Parlamentbe kerüléshez - jelentette ki Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője.
Súlyos szocialista vereségként és határozott jobbratolódásként értékelik a hétfői londoni elemzések a magyarországi választások első fordulójának eredményeit.
A tervek szerint halad a Mercedes kecskeméti gyárának építése, ahol már százan dolgoznak, a kulcsemberek keresésének folytatásával együtt a jól képzett szakmunkások és technikusok válogatását is hamarosan megkezdik - írta a Népszabadság
Közepes erejű, a Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint éjfél után néhány perccel Spanyolország déli részét. A földmozgás epicentruma 24 kilométerre volt Granada városától - közölte az amerikai földtani intézet.
Azt szeretné, ha a világszervezet független testületet hozna létre az április 7-én történtek kivizsgálására - jelentette ki Kirgizisztán hatalomból elmozdított elnöke
Feszített tempójú munka vár az új Országgyűlésre, amelynek első dolgának a Napi Gazdaság szerint a köztársasági elnök megválasztásának kellene lennie. Az ÁSZ élére is kellene embereket találni
Hétfőn reggel, nem sokkal fél 8 előtt 267,13 forintot adtak egy euróért a devizapiacon, ez hajszálnyi forintgyengülést jelent a pénteki 266,81-es szinthez képest. Elemzői vélemények szerint a hazai de...
A fővárosban a Nagykörút által határolt területen és a Budai rakparton indul jövőre a kerékpárkölcsönző rendszer, amelyben az első fél óra kerékpárhasználat ingyenes lesz - mondta a Magyar Hírlapnak G...
BUDAPEST – Tomboló öröm! Amikor már majdnem biztosan lehetett tudni a végeredményt, akkor a téren lévő tömeg tapsolt, kiabált, őrjöngött a Fidesz választási központja előtt.
Felértékelődött az országgyűlési választások második fordulója abból a szempontból, hogy mekkora lesz a következő kormány mozgástere - mondta Giró-Szász András. A politikai elemző az InfoRádióval közölte: ha a Fidesz legalább 50 egyéni választókerületben nyer a második fordulóban, ehhez még két helyet kap az országos kompenzációs listáról, akkor meglesz a kétharmados többsége.
Fél év után először márciusban mérséklődött a munkanélküliek száma Zala megyében, a szezonális munkák megkezdése után pedig további csökkenés várható - mondta Deák Ferenc, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Zala Megyei Kirendeltségének osztályvezetője.
A Jobbik jelentős választási előretörése miatt sérülhet Magyarország nemzetközi hírneve - kommentálta a magyarországi választások első fordulóját a The New York Times
Emelkedéssel zárták a kereskedést pénteken a New York-i tőzsde irányadó mutatói, és 2008 szeptembere óta először a Dow Jones rövid időre áttörte a 11 ezer pontos határt.
Hiába minősítette le pénteken a görögöket a Fitch, ez ahogy idehaza, úgy a tengerentúlon sem okozott zavart a részvénypiacokon, a tőzsdék folytatták az emelkedést. A Dow Jones index a zárás előtti...
Kurmanbek Bakijev, Kirgizisztán hatalomból elmozdított elnöke hétfőn kijelentette: felkérte az ENSZ-t, küldjön békefenntartókat a közép-ázsiai országba azt követően, hogy a múlt héten el kellett menekülnie a fővárosból, Biskekből
A tervek szerint halad a Mercedes kecskeméti gyárának építése, ahol már százan dolgoznak, a kulcsemberek keresésének folytatásával együtt a jól képzett szakmunkások és technikusok válogatását is hamarosan megkezdik - írta a Népszabadság. (MTI)
Három fontos, piacmozgató esemény is történt a hétvégén: a magyar lakosság az országgyűlési választások első fordulójában adta le voksát, szombaton szörnyű balesetben életét vesztette a lengyel...
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai piacok hétfőn folytatják útjukat fölfelé, a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, a FTSE-100 húsz pont körüli, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 huszonöt pont körüli emelkedéssel kezdhet hétfőn.
Elsősorban a belső szervezetfejlesztésre összpontosít jelenleg az RFV, és bár folyik az előkészítése műszaki részről olyan projekteknek, amikbe még az idén belekezdhet a cég, júniusig új projekt...
Feszített tempójú munka vár az új Országgyűlésre, amelynek első dolga a köztársasági elnök megválasztásának kellene lennie - írta a Napi Gazdaság. (MTI)
A KEG bejelentette, hogy a 2010. április 26-án tartandó rendkívüli közgyűlésén milyen határozati javaslatok kerülnek majd asztalra. Határozati javaslatok 1. napirendi ponthoz: A közgyűlés tudomásul...
LOS ANGELES – Nem véletlenül izmosodott a színész, hiszen amikor a Kontroll rendezője, Antal Nimród és a producer Rodriguez nyilvánosságra hozták a szereposztást, a fórumok megteltek tiltakozó üzenetekkel.
Bár az elmúlt hét vége felé úgy tűnt, hogy kifulladt az erő ami az emelkedéshez vezette, pénteken újra határozottan rátaláltak a vevők, ennek köszönhetően a Budapesti Értéktőzsde kereskedésében 4 százalékot erősödött, ami pedig heti szinten 2 százalékos emelkedést eredményezett.
A fővárosban a Nagykörút által határolt területen és a Budai rakparton indul jövőre a kerékpárkölcsönző rendszer, amelyben az első fél óra kerékpárhasználat ingyenes lesz - mondta a Magyar Hírlapnak Gyarmati Zoltán, a rendszer kiépítésével és üzemeltetésével megbízott Parking Kft
Autóban elhelyezett pokolgép robbant hétfőre virradó éjszaka az észak-írországi Holywood városban, Belfast mellett, a brit belső elhárítás (MI5) épülete közelében.
Lendvai Ildikó hétfő reggel az ATV műsorában kijelentette: senkinek sem fogja javasolni, hogy a második fordulóra visszalépjen annak javára, "akinek a pártja komcsilistát állított"; ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy az MSZP támogatja-e a Fideszt a Jobbikkal szemben olyan módon, hogy jelölteket léptet vissza.
A felmérések szerint jelenleg egyetlen fekvőbeteg-ellátó intézmény sincs, amelyik maradéktalanul teljesíteni tudná a júliustól érvényes új minimumfeltételeket - írta a Magyar Nemzet
Lendvai Ildikó hétfő reggel az ATV műsorában kijelentette: senkinek sem fogja javasolni, hogy a második fordulóra visszalépjen annak javára, "akinek a pártja komcsilistát állított"; ezt arra a kérdésr...
Elképzelhetetlennek tartja az MSZP elnöke, hogy a Jobbik olyan javaslatot tegyen az Országgyűlésben, amit a szocialisták támogatni tudnak. Lendvai Ildikó az InfoRádiónak azt mondta, felelős ellenzék lesznek, de nemet mondanak több olyan javaslatra, amelyre már a Fidesz utalt a kampányban. A pártvezető szerint "a legnagyobb ellenzéki párt" szerepkör legalább akkora felelősséggel jár, mint a…
Megoszlik a magyarországi áruházláncok véleménye a vasárnapi nyitva tartás korlátozásáról, a CBA és a Coop mellette van, a Tesco és az Auchan azonban ellenzi, szerintük a szigorítás ellentétes a vásárlók érdekeivel.
Életük során az emberek folyamatosan egyre magabiztosabbak lesznek, nyugdíjas koruk elérésével azonban hirtelen lecsökken az önértékelésük. A magasabb jövedelemmel rendelkező és egészségesebb emberek azonban idősebb korban is megőrzik magabiztosságukat, állapították meg kutatók.