Senki nem szerezte meg a mandátumhoz szükséges számú szavazatot azok közül a jelöltek közül, akik úgy indultak a választáson, hogy közben büntetőeljárás indult ellenük. Hat jelentősebb ügy érintettje szerzett lehetőséget az indulásra, közülük egyedül a Terézvárosban indult Hatvani Csabának van még esélye. Itt ugyanis - a terézvárosi 8-as egyéni választókerületben - második fordulót kell tartani…
Bajnai Gordon telefonon gratulált Orbán Viktornak. Szollár Domokos kormányszóvivő vasárnap éjszaka az MTI-nek elmondta: a miniszterelnök telefonon gratulált a Fidesz elnökének a választási győzelemhez
Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államokra és a világra nézve az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy egy terrorszervezet esetleg atomfegyver birtokába jut
Jelentős elmozdulás történt a hétvége alatt több devizapárban az ilyenkor szokásos, lanyha kereskedéshez képest. A rendkívüli mozgások okai a nagy horderejű hazai és nemzetközi eseményekben...
Választási győzelme esetén szigorítaná a munkavállalási feltételeket hazájában a brit miniszterelnök Gordon Brown. Ha a tervei megvalósulnak, a Nagy-Britanniában dolgozni vágyókat nyelvismereti teszttel szűrik a jövőben....
A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A társaság a múlt héten bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 6 forinttal a ...
Megérkezett a 4-es metró déli alagútfúró pajzsa az utolsó előtti, Népszínház utcai állomásra; a DBR Metró Projekt Igazgatóság közlése szerint, ha az alagútépítő Bamco konzorcium tartani tudja az ütemet, akkor már június közepén megérkezhet a déli pajzs a Keleti pályaudvari ideiglenes végállomásra
Nem lépnek vissza a Jobbik képviselőjelöltjei más párt jelöltjének javára az országgyűlési választások második fordulójában - nyilatkozta Dúró Dóra, a párt szóvivője hétfőn az MTI-nek. A szóvivő sz...
A kutyát, cicát tartók tapasztalhatták, hogy kedvencük már a jelenlétével is elűzi a rosszkedvet. Az állatok azonban nem csak ebben segítenek, különböző módszerekkel komoly betegségeket gyógyítanak vagy felgyorsítják a regenerálódást.
A Fidesz-KDNP 206 mandátumot szerzett a parlamenti választások első fordulójában, így 52 képviselői helyre van szüksége a kétharmados többség eléréséhez. Második fordulót 57 egyéni körzetben tartanak, ezek közül 56 helyen fideszes jelölt nyert vasárnap. Hét egyéni választókerületben lehet esélye a szocialista jelöltnek a Századvég Alapítvány ügyvezető igazgatója szerint. Ugyanakkor legalább 9…
Nem lépnek vissza a Jobbik képviselőjelöltjei más párt jelöltjének javára az országgyűlési választások második fordulójában - nyilatkozta Dúró Dóra, a párt szóvivője.
Az almafalisztharmat (Podosphaera leucotricha) fehér, lisztszerű bevonat a sarjhajtásokon, a leveleken, a virágokon és a fiatal terméseken. Hogyan védekezzünk ellene?
Azt korábban is tudták a kutatók, hogy a kis súllyal született babáknál nagyobb valószínűséggel alakul ki diabétesz későbbi életükben, ám ennek okait nem ismerték.
Öngyilkos lett egy előzetes letartóztatásban lévő férfi vasárnap késő este a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyik egyszemélyes zárkájában - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP).
Nem lépnek vissza a Jobbik képviselőjelöltjei más párt jelöltjének javára az országgyűlési választások második fordulójában - nyilatkozta Dúró Dóra, a párt szóvivője.
Az MSZP szerint a Fidesznek bocsánatot kell kérnie a kormánytól, a szocialistáktól és a választóktól, mert vasárnap, a parlamenti választás első fordulójának napján megtévesztették őket nyilatkozataikkal, amikor azt állították, hogy a káoszért az MSZP a felelős.
Mit csinál egy közgazdász? - Vállalatot irányít, sok pénzt keres, profitot termel, miközben a társadalmi-gazdasági folyamatok elemzésében is jártas, vélik frissdiplomások, pedig a valóság ennél jóval összetettebb.
13 helyen kellene vereséget szenvednie a Fidesznek a második fordulóban ahhoz, hogy elessen a kétharmados kormányzástól. Ha legfeljebb csak 9 egyéniben veszít, biztosan megszerzi a minősített...
Ha a Fidesz-KDNP meg akarja szerezni a kétharmados többséget, még 52 mandátumot kell szerezni a fennmaradó 57-ből. Nyolc körzetben szoros volt az eredmény, itt dőlhet el
Hozzávalók kb. 13 darabhoz: 4 evőkanal író (lehet tejszín is) 30 dkg liszt 2 púpos teáskanál sütőpor 1 teáskanál só 10 dkg vaj 5 dkg cukor 2 tojas A tálaláshoz: mascarpone vagy tejszín ribizlilekvar (de lehet más lekvár is)
Felhagyott sikeres médiakarrierjével, és Afrikában árvaházat nyitott Lucy Buck, a brit Big Brother producere. A 32 éves Lucy 17 évesen egy iskolai kirándulás keretében járt először Gambiában, ott szeretett bele Afrikába.
Nem volt olyan megye az Országgyűlési Képviselő Választás első fordulójában, ahol ne a Fidesz listája végzett volna az első helyen. A legnagyobb, 62,77 százalékos győzelmet Vas megyében aratta a nyertes párt, de még a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kialakult legkisebb előny is 45,87 százalékos volt. Budapesten a szavazók 46,31 százaléka választotta a Fidesz-KDNP-t.
Szlovákia készen áll, hogy tisztességes és őszinte párbeszédet folytasson a választások eredménye alapján felálló új magyar kormánnyal - közölte a szlovák államfő.
A forint már ma reggel erősödött, a választási eredmény ugyanis megfelel a piaci várakozásoknak. Az eurót délelőtt 265 forint 40 filléren jegyezték, szemben a péntek délutáni 266 forint 70 fillérrel.
Az országgyűlési választás vasárnapi első fordulójában 119 egyéni választókerületben dőlt el a mandátum sorsa, így az április 25-re kitűzött második fordulóban már csak 57 helyen - 36 vidéki és 21 fővárosi választókerületben - rendeznek szavazást.
A NOK/SEK továbbra is az 1,2175-ös ellenállással harcol. Az 1,2075-ös támogatás eddig tartotta magát. A gyorsuló norvég drágulás megerösítheti a Riksbank kamatemelési szándékát. A piacmájus eleji kamatemelésre számít, és célba vette az 1,2275-ös szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Egyelőre kísérleti, tesztidőszakban van a magyar bírók teljesítményét értékelő rendszer, amelyhez hasonló még nem sok helyen működik Európában sem, de bevezetése fontos lenne Magyarországon - mondta a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke Zalaegerszegen, a Zala megyei összbírói értekezletet követően
Összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az OTP Bank Nyrt-re és a Magyar Posta Életbiztosító Zrt-re, mert a két vállalkozás fogyasztókat megtévesztően, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatva hirdette termékeit....
Az ausztrál dollár jegyzései emelkedhetnek. Az RBA kamatelméssel kapcsolatos döntését megkönnyíthetik a csökkenö jelzálogkölcsönök. A háztartások kereslete csökkenö adósságokkal jár együtt. Az AUD/USD nyereségeket könyvelhet el. Az elsö Fibonacci-érték utat nyithat 0,9616-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Összességében a választáson induló pártok sorrendje várható volt, csak az arányok nem felelnek meg a várakozásoknak – közölte hétfőn Kuncze Gábor. A szabad demokraták egykori pártelnöke szerint az SZDSZ és az MDF hibás stratégiát választott, mert szavazótáboraik nem követték az együttműködést, hanem elpártoltak. Az egykori politikus szerint kérdés, hogy a Fidesz a szűk mozgástérben képes les...
A piaci hangulatot ma a Görögországnak szánt mentöcsomaggal kapcsolatos megegyezés határozza meg. Az euró gappel nyitotta a dollárral és a jennel szemben is, azonban nem tudott további nyereségeket elkönyvelni. Az EUR/USD hamarosan zárhatja a gapet. Februárban éves szinten 2,7%-kal emelkedet az olasz ipari termelés (elözö: -0,5%). 20.00-kor teszik közzé a márciusi amerikai költségvetést (elörej...
Továbbra is a pilóta felelősségét hangoztatják a szombaton lezuhant lengyel elnöki gép katasztrófája okán, de most felmerült a szmolenszki irányítótorony hibája is, miszerint nem angolul, hanem oroszul tájékoztattak.
Visszavonul a politikai közélettől és "új utakat keres" Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, miután a Borsod megyei Edelény körzetében 335 szavazattal mindössze 1,5 százalékos eredményt ért el a vasárnapi országgyűlési választások első fordulójában, így az utolsó helyen végzett.