2010. április 20. kedd

ápr. 20
11:16
21 millió munkahelyet sikerült megmenteni (HR Portál)
A legnagyobb gazdaságokban a válságkezelő intézkedésekkel mintegy 21 millió munkahelyet őriztek meg, illetve teremtettek a kormányok - írja a Napi Gazdaság az ILO tanulmányát ismertetve.
ápr. 20
11:17
Tavaly túlfizettük a villanyszámlát (ProfitLine)
(MTI) - Kilowattóránként mindössze hat fillérrel mérsékli a lakosságot és a kisfogyasztókat ellátó úgynevezett egyetemes áramszolgáltatói árat az, hogy ezeknek a szolgáltatóknak 2009-ben összesen 957 millió forinttal nagyobb volt az árrésük, mint azt a jogszabály megengedte.
ápr. 20
11:18
Bezárta kapuit a Látványtár 2010 (Gondola)
A Szervezők a jövő évi pályázatot és kiállítást szeretnék a teljes magyar látványtervező szakma, s a társalkotók részére is nyitottá tenni.
ápr. 20
11:18
Pártsemlegesítik a közmédiát Romániában (Kripto Akadémia)
Elvi megállapodás született a romániai kormánykoalícióban arról, hogy ezentúl civil szervezetek jelölik a közszolgálati televízió és rádió igazgatótanácsának a tagjait, emellett a két intézménynek ezentúl külön elnöke és menedzsere is lesz.
ápr. 20
11:19
Russel2000 - technikai elemzés (ProfitLine)
Kétszer próbálkozott meg a relatív erőt mutató index a 725-ös ellenállásával, mindhiába. A múlt héten hagyott rés (a begyorsulás legegyértelműbb jele) máris betöltésre került, így rögtön a 700-as támasza közelébe jutott, ami rövidtávon működött is. (Solar Capital)
ápr. 20
11:24
Újabb hamufelhő érkezett, de a légtér nyitva (Privátbankár)
Ismét erősödik az izlandi vulkán hamukibocsátása, és a kilövellt hamu Nagy-Britannia felé tart. A magyar légtér egyelőre nyitva marad, az angol légtér zárva maradt
ápr. 20
11:24
Letartóztatták a pizzásfiúval kötött házassága miatt a sorozatsztárt (Blikk)
ápr. 20
11:24
Német ZEW-index: 53,0 pont- elörejelzés. 45,2 pont (HírTV)
Áprilisi német ZEW-index: 53,0 pont- elörejelzés. 45,2 pont- elözö havi érték: 44,5 pont. Részletek következnek
ápr. 20
11:24
Óriási javulást mutat a német befektetői hangulat (Portfolio)
Erőteljesen javult a befektetői hangulat Németországban, miután a ZEW Intézet áprilisi felmérése szerint az index értéke 53 pontra ugrott a márciusi 44.5 pontról. A friss adat jelentős meglepetésnek...
ápr. 20
11:26
Májusban indul csak a cégbezárási lavina? (Privátbankár)
2010 márciusában rekord számú cég ellen indult felszámolási eljárás, de a magyar cégek száma így is növekszik
ápr. 20
11:26
EU-s ZEW-index: 46,0 pont- elörejelzés. 38,9 pont (HírTV)
Áprilisi EU-s ZEW-index: 46,0 pont- elörejelzés. 38,9 pont- elözö havi érték: 37,9 pont. Részletek következnek
ápr. 20
11:26
Drágán vettek, megszeppentek - Irracionális szinteken jött a Kulcs-Soft (Portfolio)
Bár a Kulcs-Soft napokban közzétett éves jelentésében hozni tudta a menedzsment korábbi prognózisát, a részvények még a jelentős áresést követően is inkább drágának mondhatók. Persze ez nem is csoda,...
ápr. 20
11:28
21 millió munkahelyet megmentettek világszerte (Privátbankár)
A gazdaságélénkítő intézkedéseknek köszönhetően 21 millió munkahelyet sikerült megmenteni, illetve újonnan létrehozni a 20 legfejlettebb országban - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek(ILO) az MTI...
ápr. 20
11:28
Ellentmondóan vélekednek a rendőrök a brutális összecsapásról (HírTV)
Brutálisan összeverte egymást két rendőr a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán - tudta meg a HavariaPress. A verekedésben egyikük édesapja is megsérült, és valamennyien kórházi ellátásra szorultak.
ápr. 20
11:36
Nyitva marad a magyar légtér (Gondola)
Nyitva marad a magyar légtér 6 ezer méter felett és alatt is, legközeleb hat óra múlva döntenek arról, hogy elrendelik-e a légtérzárat, az előrejelzések alapján erre azonban nem kell számítani - mondta Hangyál Gyula, a HungaroControl légirforgalmi vezérigazgató-helyettese kedden sajtótájékoztatón
ápr. 20
11:36
Betegtragédia - hatályon kívül helyezték az orvos elmarasztalását (Alternatív Energia)
A Csongrád Megyei Bíróság kedden hatályon kívül helyezte azt az elsőfokú ítéletet, amely a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát marasztalta el egy 67 éves mindszenti férfi ellátásával kapcsolatban.
ápr. 20
11:38
Beismerte Eva Rhodes megölését a vádlott (Alternatív Energia)
Beismerte Eva Rhodes megölését és bűntudatáról beszélt pere első napján a bőnyi állatmenhely tulajdonosa életének kioltásával vádolt férfi.
ápr. 20
11:42
Pető Iván: Az a csoda, hogy eddig megmaradt az SZDSZ (Infostart)
A rendszerváltó pártoknak a megszűnés a sorsuk - mondta az InfoRádiónak Pető Iván. Az SZDSZ korábbi elnöke és frakcióvezetője szerint az a figyelemre méltó, hogy a párt ilyen sokáig fennmaradt úgy, hogy mindvégig az eredeti értékeit képviselte. Pető Iván szólt arról is, az SZDSZ korábbi szavazóinak nem teljesen megfelelő alternatíva a Lehet Más a Politika.
ápr. 20
11:42
GBP/USD Emelkedö brit fogyasztói árak (HírTV)
A brit fogyasztói ára márciusban a várt 3,1% helyett 3,4%-kal emelkedtek (elözö: 3,0%). A GBP/USD 1,5411-re emelkedett, majd visszaesett 1,5371-re. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 20
11:42
Csongrádi betegtragédia - Megalapozatlan a vád? (WebBeteg)
A Csongrád Megyei Bíróság kedden hatályon kívül helyezte azt az elsőfokú ítéletet, amely a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát marasztalta el egy 67 éves mindszenti férfi ellátásával kapcsolatban.
ápr. 20
11:42
Magyar szálloda a világ legszebbjei között (Pénzcentrum)
Egy neves francia turisztikai portál a budapesti Four Seasons Hotel Gresham Palace szállodát is beválasztotta a világ legszebb hoteljei közé....
ápr. 20
11:42
Félmilliárd euróért vásárol be az AXA (Portfolio)
Túlad franciaországi kockázati tőke üzletágán és a külföldi üzleteit is áruba bocsátja a francia Natixis, a hazai tevékenység valószínűleg az Axához kerül majd mintegy 534 millió euórért. Alig pár...
ápr. 20
11:42
Elég lesz-e a nyugdíj? (ATV)
A magyarok 43 százaléka teljesen, 34 százaléka inkább egyetért azzal, hogy az állam felelőssége a nyugdíjasokról gondoskodni.
ápr. 20
11:44
A rejtélyes fájdalom (HírTV)
Mindenki érzett már fájdalmat, de valószínűleg csak kevesek gondolkoztak el azon, hogy például miért a lábuk fáj, ha a gerincükkel van probléma, miért nem veszik észre a focisták meccs közben, hogy megsérülnek, és miért fáj az egyik embernek sokkal jobban az, ami a másiknak meg sem kottyan?
ápr. 20
11:44
Saját szívműtétje költségeit gyűjtötte össze a kilenc éves kisfiú (ATV)
Nem csak saját egészsége, hanem családja anyagi helyzete is foglalkoztatja. Eredeti történeteinek dedikált kéziratait online árulja, ezzel már 12 000 dollárt gyűjtött össze.
ápr. 20
11:45
Görögország: a nyugdíjak csökkentése lehet az IMF hitel ára (HR Portál)
Piaci befektetők egyre biztosabbak abban, hogy Görögország nemzetközi segítséget kér adóssága törlesztéséhez. Elképzelhető azonban, hogy a Nemzetközi Valutaalap a hitel feltételéül szabja a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak lefaragását az országban - idéz külföldi elemzőket a Napi Gazdaság.
ápr. 20
11:46
EUR/USD Javuló üzleti hangulat (HírTV)
A ZEW-index áprilisban 44,5 pontról 53,0 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 45,2 pontos elemzöi konszenzust. Az EUR/USD 1,3490-röl 1,3514-re ugrott néhány percre, és miután visszaesett a kiindulópontra, visszahódította az 1,35-ös szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 20
11:47
A kutatóegyetemi cím segít megtartani a szakembereket (HR Portál)
Segítheti a tehetséges szakemberek itthon maradását az kutatóegyetemi cím, amelyet több másik intézmény mellett nyert el a Semmelweis Egyetem - közölte az Info Rádió.
ápr. 20
11:48
Óvatosan belekóstolhatunk a cukorba (ProfitLine)
Nagy a valószínűsége, hogy a jelenlegi mozgásból némi emelkedés jöhet rövidtávon, de a középtávú eső trendet egyelőre korai lenne temetni.
ápr. 20
11:48
Katasztrofális helyzet Észak-Magyarországon (HírTV)
Keveset változott a helyzet hétfő óta, ugyanazokon a helyeken kell védekezni a napok óta tapasztalható árvíz miatt a Bódva mentén, mint az előző napokban, vagyis Szögligeten, Szalonnán, Perkupán, Szendrőládon, Szendrőn és Edelényben. Szalonnán egy segélyszervezet segélycsomagokkal próbál segíteni az árvízkárosultakon. A Bodrogközben a belvíz katasztrofális állapotokat teremtett, már a dombos…
ápr. 20
11:50
Ingyenes tanácsadás vállalkozásoknak (ProfitLine)
Ingyenes szakmai tanácsadó hálózat kialakításába kezdett az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ), hogy információkkal segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a kezdő vállalkozókat - közölte az ÁFSZ kedden az MTI-vel.
ápr. 20
11:50
HKD/JPY Csökkent a hongkongi munkanélküliségi ráta (HírTV)
A hongkongi munkanélküliségi ráta márciusban 4,6%-ról 4,4%-ra csökkent (elörejelzés. 4,5%). A HKD/JPY a korrekció után 11,20 felé vette az irányt. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 20
11:54
Ingyen delfinshow a Floridában rekedt turistáknak (Gondola)
A Seaworld társaság három floridai élményparkjában ingyen belépővel vigasztalódhatnak az izlandi vulkánkitörés miatt az Egyesült Államok délkeleti államában rekedt európai turisták
ápr. 20
12:00
A fele pénz a hazai boltok kasszájába folyik (Privátbankár)
Legjobban a diszkontok pozíciója erősödött – a négy lánc forgalma 14 százalékkal emelkedett egyik évről a másikra. Hazai láncok üzletei képviselik az élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat több mint felét
ápr. 20
12:00
Kíváncsi rá, mi okozza a földrengéseket? (Infostart)
A sokat sejtető ruhákban járó, kacér nők tehetnek a földrengésekről - állítja egy iráni vallási vezető.
ápr. 20
12:00
Illegális fémkereskedőt fogtak Pest megyében (HírTV)
Illegális fémkereskedelemmel foglalkozó telephelyet számoltak fel a vámosok egy Pest megyei településen. A vámhatóság öt tonna fémhulladékot foglalt le a helyszínen.
ápr. 20
12:00
Lefékeződött a 3 hónapos DKJ-k hozamesése (Portfolio)
Erős kereslet jellemezte az Államadósság Kezelő Központ mai 3 hónapos (D100728) diszkontkincstárjegy aukcióját, de a hozamok csökkenése fékeződött, miután múlt héten 5% alá csökkent a 3 hónapos DKJ-k...
ápr. 20
12:02
Hiába a szigor, több a munkahelyi kihágás (Privátbankár)
Egy friss kimutatás szerint Magyarországon a szigorodó ellenőrzések dacára növekszik a munkahelyi vétségek száma - a TOP 10-ben akad a egy "nagyhal" is
ápr. 20
12:02
Rájár a rúd a Toyotára (HírTV)
Több mint 16 millió dollár bírságot fizet a Toyota a beragadó gázpedálok miatt, és közel tízezer Lexus terepjáró visszahívására kényszerül. A luxusautókat azután rendelik vissza, hogy az amerikai fogyasztóvédelmi magazin egy tesztelés során hibát talált a jármű stabilitását ellenőrző elektronikus rendszerben.
ápr. 20
12:02
Kétszer ekkora görög mentőcsomagra lenne szükség? (Portfolio)
Görögországnak az adósságválságból való kitöréshez és a csőd elkerüléséhez 80 milliárd eurós pénzügyi segítségre lehet szüksége - jelentette ki hétfőn Axel Weber Bundesbank elnök a The Wall Street...
ápr. 20
12:04
Beavatkozhat-e a forintpiacon az MNB? (Portfolio)
A kétharmados Fidesz-győzelem mentén forinterősödés felé állna a zászló, ha azt a nemzetközi hangulat is támogatná, a mostaninál érdemben és tartósan erősebb forintra ugyanakkor sem az inflációs...
ápr. 20
12:12
Fico: a választás győztesének kell kormányt alakítania (Gondola)
"Ennek a szabálynak kellene érvényesülnie. Elfogadhatatlan, hogy olyan pártszövetségek alakíthassanak kormányt, amelyek közül egyik sem nyerte meg a választást" - jelentette ki az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke keddi pozsonyi sajtóértekezletén
ápr. 20
12:12
A Grey előválogatást tart a Young Lions-ra (Kreatív Online)
A Grey előválogatást kezdeményezett a Young Lions kreatívversenyre. 28 év alatti fiatalok jelentkezhetnek.
ápr. 20
12:14
Az áram árában kapja vissza a fogyasztó az árrés többletet (Gondola)
Kilowattóránként mindössze hat fillérrel mérsékli a lakosságot és a kisfogyasztókat ellátó úgynevezett egyetemes áramszolgáltatói árat az, hogy ezeknek a szolgáltatóknak 2009-ben összesen 957 millió forinttal nagyobb volt az árrésük, mint azt a jogszabály megengedte
ápr. 20
12:16
Beismerte tettét az Eva Rhodes életének kioltásával vádolt férfi (Gondola)
Beismerte Eva Rhodes megölését és bűntudatáról beszélt pere első napján a bőnyi állatmenhely tulajdonosa életének kioltásával vádolt férfi
ápr. 20
12:18
Csere-bere: sokan szabadulnának az üdülési jogtól (Privátbankár)
Az üdülési jogok piaca Magyarországon a ´90-es évek második felében élte virágkorát: akkoriban évi 6-8 milliárd forint értékben adtak el üdülési jogokat. A lelkes vásárlók egy része mára már szívesen túladna az évi egy hét kötelező nyaraláson, azonban sokan továbbra is örömmel használják ki az üdülési jog adta lehetőségeket
ápr. 20
12:18
Susan Boyle életrajzi kötet ír (Gondola)
Egy éve még alig ismerték, most viszont már életrajzi kötetének megjelentetésére készül Susan Boyle, az egyik brit tehetségkutató versenyben feltűnt skót énekesnő
ápr. 20
12:18
Megasztár-casting: Így készülnek a versenyzők - videó (Blikk)
ápr. 20
12:18
Mihez kezd Mourinho Messivel? (Infostart)
Nem a szokványos előkészületek jellemzik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjét: a finálénak is beillő Inter-Barcelona párharc kedd esti nyitányára Milánóba autóbusszal jutott el a katalán gárda. A címvédő Barcelona edzője José Mourinhót dicsérte a találkozó előtt, a portugál tréner pedig trükkös felállással készül a csatára.
ápr. 20
12:18
Az SZDSZ nem szűnik meg, csak nevet változtat (HírTV)
Az SZDSZ júniusban teljes tisztújítást tart, addig nem mond le a pártvezetés - mondta keddi sajtótájékoztatóján a liberális párt elnöke.

Keresés