2010. április 22. csütörtök

ápr. 22
17:27
Az államtól kap kölcsön a Malév (Privátbankár)
Az utasok száma 9 százalékkal, 45 ezerrel emelkedett, miközben a Malév költségei az első negyedévben 3,3 milliárd forinttal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál
ápr. 22
17:27
Gyermekekről gyűjtött pornográf felvételeket egy máriapócsi férfi (Gondola)
Tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés bűntettének gyanújával indult eljárás egy máriapócsi férfi ellen, aki meztelen gyermekekről készült fényképeket és videofilmeket gyűjtött - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője
ápr. 22
17:29
Több telefont adott el a Nokia (Privátbankár)
Az eladások növekedésének köszönhetően nőtt a Nokia profitja idén január-március között, de kisebb mértékben, mint amire elemzők számítottak. A világ vezető mobilgyártója adó után 349 millió eurót ...
ápr. 22
17:29
Több ezer résztvevőt várnak a május eleji fitneszfesztiválra (Gondola)
Több ezer résztvevőt várnak a szervezők a Papp László Budapest Sportarénában május 2-án sorra kerülő egészség és fitneszfesztiválra
ápr. 22
17:31
A BUX kiemelkedett a régióból (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,79 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 23.927,45 ponton zárt csütörtökön. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.134,73 ponton zárt csütörtö...
ápr. 22
17:31
Lezárták a 83-as utat (Gondola)
Robbanóeszközt találtak Győr belterületén, a 83-as út közelében, emiatt lezárták az érintett szakaszt - közölte a rendőrség
ápr. 22
17:33
Leminősítette a Moody´s Görögországot (Privátbankár)
Leminősítette Görögországot csütörtökön a Moody´s Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a súlyos adósság- és költségvetési gondokkal küszködő euróövezeti tagország adósságállománya a ...
ápr. 22
17:33
Leminősítette Görögországot a Moody's (Gondola)
Leminősítette Görögországot a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a súlyos adósság- és költségvetési gondokkal küszködő euróövezeti tagország adósságállománya a korábban becsültnél magasabb szinten stabilizálódhat, és finanszírozása is költségesebbnek bizonyulhat a vártnál
ápr. 22
17:35
Bajnai megmondja: miből lesz a gazdasági csoda (Gondola)
ápr. 22
17:36
Janukovics védelmezi, az ellenzék támadja a harkivi megállapodást (Kripto Akadémia)
Viktor Janukovics ukrán államfő csütörtökön védelmébe vette a Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel Harkivban megkötött megállapodást, amelyet az ukrán ellenzék hevesen támadott.
ápr. 22
17:36
Hatékonyabb finanszírozást igényel a tudomány (Alternatív Energia)
Magyarországon keveset költenek a kutatás-fejlesztésre és innovációra (k+f+i), és ezt sem használják fel hatékonyan - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint, aki úgy vélte, hogy ezért hatékonnyá, átláthatóvá és stabillá kell tenni a finanszírozási rendszert.
ápr. 22
17:37
Apák és fiúk: Lengyel László idő- és képzavarban (Gondola)
ápr. 22
17:39
Megnyílt az idei nemzetközi könyvfesztivál Budapesten (Infostart)
Budapesten Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, illetve a díszvendég Izrael nagykövete nyitotta meg a 17. Nemzetközi Könyvfesztivált.
ápr. 22
17:39
Megölte a sajtgolyóval dobálózót - 25 évet kapott (HírTV)
Huszonöt év börtönbüntetésre ítéltek egy nőt Ausztráliában, aki azért ölt meg egy fiatalembert, mert az sajtgolyókkal dobálta autóját. A 38 éves nő azzal védekezett, hogy beragadt a cipője, ezért ütötte el a 21 éves férfit. A bíró azonban bizonyítottnak látta, hogy a nő megalázva érezte magát, és ezért meg akarta leckéztetni „támadóját”.
ápr. 22
17:39
Megfizethetetlen vízdíjak jöhetnek - a KvVM cáfol (ProfitLine)
(MTI) - A szolgáltatók attól félnek, hogy a kormány döntése miatt ebben az évben nem kaphatnak támogatást a fogyasztók - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
ápr. 22
17:41
"Eljött az úgynevezett zöld fordulat ideje" (Infostart)
Érdemi kampány híján a pártok a Föld Napja alkalmából mondták el a környezetvédelemmel kapcsolatos programjaikat, véleményüket, kéréseiket.
ápr. 22
17:41
Orbán: Az alapján szavazzanak, hogy mit várnak a jövőtől (HírTV)
Orbán Viktor Edelényben elmondta, tisztában van azzal, hogy az ország keleti részében sok a kétségbeesett ember, de arra kérte a választókat, hogy az alapján döntsenek, hogy mit várnak a jövőtől.
ápr. 22
17:41
Leminősítette Görögországot a Moody's (ProfitLine)
Leminősítette Görögországot csütörtökön a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a súlyos adósság- és költségvetési gondokkal küszködő euróövezeti tagország adósságállománya a korábban becsültnél magasabb szinten stabilizálódhat, és finanszírozása is költségesebbnek bizonyulhat a vártnál.
ápr. 22
17:42
Mennyit bukhatnak Görögországban az európai bankok? (Portfolio)
Mintegy 236 milliárd dollár tartozása áll fenn a görögöknek külföldi bankok felé, ebből 78 milliárd dollárral a francia és 45 milliárddal a német bankok követelése a legnagyobb - derül ki a bázeli...
ápr. 22
17:42
Robbanások Bangkokban (ATV)
Több szálloda és bevásárlóközpont már korábban bezárt.
ápr. 22
17:44
MSZP: a Jobbik provokálná szomszédainkat (ATV)
A Jobbik nem csak a térségben, hanem az egész nemzetközi közösségben elszigetelné Magyarországot, amennyiben megkapná a külügyi bizottság elnöki tisztségét – mondta Kovács László a Jam című műsorban.
ápr. 22
17:45
A közösségi oldalak az elmúlt év nyertesei (Privátbankár)
Az elmúlt évben jelentősen átalakult az egyes csoportok internethasználata, illetve a fogyasztott tartalom jellege is
ápr. 22
17:45
Malév: 3,3 milliárd forinttal kisebb költség és több utas (Gondola)
Az utasok száma 9 százalékkal, 45 ezerrel emelkedett, miközben a Malév költségei az első negyedévben 3,3 milliárd forinttal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál - közölte a Malév csütörtökön
ápr. 22
17:46
11-en eltűntek egy amerikai olajfúrón történt robbanásban (ATV)
94 embert sértetlenül kimentettek.
ápr. 22
17:47
NATO-tanácskozás kezdődött a szervezet új stratégiájáról (Gondola)
Kétnapos NATO-tanácskozás kezdődött az észt fővárosban a szervet készülő új stratégiájáról és egyebek között az Európában fenntartott taktikai atomfegyverek sorsáról
ápr. 22
17:48
Gera a születésnapján bizonyíthat (ATV)
Az Európa Liga elődöntőjét rendezik ma.
ápr. 22
17:51
Megmutatta bikinigyantázását Coco (Blikk)
Ice-T felesége eddig is magamutogatásáról volt híres, azonban legújabb képe még a Twitter üzemeltetőinek is sok volt.
ápr. 22
17:54
Újabb kártérítési per a 2006. október 23-i rendőri fellépés miatt (Alternatív Energia)
Újabb kártérítési per kezdődött a Fővárosi Bíróságon a 2006. október 23-ai rendőri fellépés kapcsán: a felperes, egy gumilövedékkel nyakon lőtt asszony hárommillió forint, nem vagyoni kártérítést követel a Készenléti Rendőrség jogelődjétől.
ápr. 22
17:54
Harmincegy év nyolcezer áldozatért (Kripto Akadémia)
Súlyos - harmincegy év - börtönbüntetést kapott két egykori szerb rendőr Szarajevóban, mert 1995-ben részt vett mintegy 8000 boszniai muzulmán meggyilkolásában.
ápr. 22
17:56
Norvégiában és Helsinkiben megszűnt a légtérzár (Kripto Akadémia)
Norvégiában csütörtök délután megszüntették a repülési korlátozást, és Helsinkiben is bejelentették, hogy legalább péntek estig nyitva lesznek a dél-finnországi repülőterek, beleértve Helsinkit is.
ápr. 22
17:57
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az összesített EU-s beszerzési menedzserindex áprilisban 55,9 pontról 57,3 pontra emelkedett, miközben az elemzők változatlan értéket vártak. Az amerikai elsö munkanélküli segélykérelmek száma az április 17-i héten 456.000-re rúgott (elörejelzés. 450.000). Az elözö heti értéket 484.000-röl 480.000-re igazították ki. Az amerikai házárindex februárban a várt szerint 0,2%-kal csökkent a legutóbbi…
ápr. 22
17:59
Magára gyújtotta autóját (HírTV)
Saját autójában vetett véget életének egy férfi: a kocsit lángra lobbantotta garázsában, miközben benne ült. A rendőrök már vizsgálják a történteket.
ápr. 22
18:00
Házi őrizetbe került a hollywoodi sztár (ATV)
Csak kamerákkal sikerült beazonosítani.
ápr. 22
18:03
Rák ellen nem véd a zöldség, de másra jó (Privátbankár)
Egy új vizsgálat szerint sok gyümölcs és zöldség fogyasztása csak kis mértékben csökkenti a rosszindulatú daganatos betegségek kockázatát
ápr. 22
18:03
Újabb kártérítési per a 2006. október 23-i rendőri fellépés miatt (Gondola)
Újabb kártérítési per kezdődött a Fővárosi Bíróságon a 2006. október 23-ai rendőri fellépés kapcsán: a felperes, egy gumilövedékkel nyakon lőtt asszony hárommillió forint, nem vagyoni kártérítést követel a Készenléti Rendőrség jogelődjétől
ápr. 22
18:05
700 alkalmazottat bocsát el az észak-erdélyi autópályát építő vállalat (Gondola)
Hétszáz alkalmazottat kényszerül elbocsátani az észak-erdélyi autópályát építő amerikai Bechtel vállalat, mivel a román kormány nem tudja biztosítani a projekt finanszírozását - közölte csütörtökön az amerikai vállalat
ápr. 22
18:07
Három népszavazási kezdeményezést hitelesített az OVB (Gondola)
Három népszavazási kezdeményezést hitelesített csütörtöki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), az egyik a katyni vérengzés tényének tagadását büntetné, a holokauszttagadás büntetéséhez hasonlóan
ápr. 22
18:09
Ilyen egy pásztortemetés a Hortobágyon (Blikk)
Csikós ruhában ravatalozták fel Hortobágy legidősebb pásztorát, az életének 80. évében elhunyt Szabó Gábort; a pásztortemetéssel az egykori pásztorrend hagyományait élesztették újjá a pusztán.
ápr. 22
18:12
BÉT - Viszonylag sikerült 'olcsón' megúszni a mai napot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,79 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 23.927,45 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 28,9 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
ápr. 22
18:14
FKF felügyelőbizottsági elnök: a testület is vizsgálatot indított (ProfitLine)
A XVIII. kerület szocialista alpolgármestere, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) felügyelőbizottsága (fb) elnöke cáfolja, hogy tudomása lett volna a céggel kapcsolatos, a rendőrség által vizsgált ügyekről, amelyeket az fb is vizsgál. (MTI)
ápr. 22
18:15
Jól szereplő jobbikosok kieshetnek, rosszul szereplők bejutnak a Parlamentbe (Infostart)
Több olyan jobbikos képviselő is bejut a Parlamentbe, akik bár egyénileg gyengén szerepeltek, a párt országos listáján azonban előkelő helyet kaptak. A választási rendszernek vesztesei is vannak a radikális pártban: két képviselőjelölt is 30% fölött teljesített egyéniben, listán viszont nem szerepelt, így számára hiábavaló volt a kampánymunka. Az elemzést a Nézőpont Intézet készítette
ápr. 22
18:15
Navracsics: Az első forduló eredménye egyértelmű jelzés (HírTV)
A Fidesz-KDNP egyértelmű felhatalmazást kapott a választópolgároktól az első fordulóban - jelentette ki Navracsics Tibor Székesfehérváron.
ápr. 22
18:18
Távirányítású motorcsónakkal gyakoroltak az irániak (ATV)
125 ezer fős a gyakorlatozó Forradalmi Gárda.
ápr. 22
18:21
Három mészárlásról is népszavazást írhatnak ki (Privátbankár)
Három népszavazási kezdeményezést hitelesített csütörtöki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), az egyik a katyni vérengzés tényének tagadását büntetné, a holokauszttagadás büntetéséhez hason...
ápr. 22
18:21
Pásztortemetés a Hortobágyon (Gondola)
Csikós ruhában ravatalozták fel csütörtökön Hortobágy legidősebb pásztorát, az életének 80
ápr. 22
18:21
A világ első teljes arcátültetését végezték Spanyolországban (Blikk)
ápr. 22
18:23
Nemzetközi népszavazást tartanának a klímakérdésről (Privátbankár)
Nemzetközi népszavazást szorgalmaznak a környezet védelméről a bolíviai Cochabambában mintegy 20 ezer résztvevővel megrendezett háromnapos alternatív nemzetközi klímafórum résztvevői. A bolíviai al...
ápr. 22
18:23
Másfél évet kapott a sikkasztással vádolt volt horvát nagykövet (Gondola)
Sikkasztás miatt 18 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a zágrábi bíróság Neven Juricát, Horvátország volt washingtoni és ENSZ-nagykövetét - közölte a horvát állami televízió
ápr. 22
18:25
Autós üldözés Budapesten: a három férfi közül már kettőt elfogtak (Gondola)
Néhány óra alatt egy újabb férfi is rendőrkézre került, aki abban az autóban ült, amelyre csütörtökön Budapesten több lövést is leadtak a rendőrök, mert a vezetője elhajtott, amikor a járművet ellenőrizni akarták; harmadik társuk ellen országos elfogatóparancsot adtak ki
ápr. 22
18:27
Jobbik: Gyenge rekordot jelentett be a globális szervezetnél (Gondola)

Keresés