Sajószentpéteren is – mint a borsodi régióban általában – a választások első fordulója azt bizonyította, hogy változást szeretnének az itt élő emberek. Az eddig stabil szocialista körzetben a Fidesz–KDNP az első fordulóban a voksok majd 44 százalékát szerezte meg.
A piaci szereplők nagy többsége arra számít, hogy a második negyedévben tovább emelkednek az internetes reklámbevételek az előző év azonos időszakához viszonyítva - írja a Világgazdaság. A...
A Pénzügyminisztérium adatai szerint alig mérséklődik a lakástámogatásokra fordított összeg a központi költségvetésen belül. A korábbi hitelekre kifizetendő pénz még évekig több tízmilliárdos kiadást jelent, így várhatóan az új kormánynak is szűk marad a mozgástere a jelenleg hatályos szabályozás módosításánál....
A jelenlegi tervek szerint mintegy 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor kormánya - nagyjából visszaállna az 1998 és 2002 közötti államtitkári struktúra
A magyar felnőtt lakosság 30 százaléka csak rendszertelenül, vagy egyáltalán nem szokott reggelizni - derül ki a 2010 áprilisában készült McReggeli Gyorsjelentésből. Pedig a nem megfelelő táplálkozás koncentrációzavarhoz, fáradékonysághoz és fejfájáshoz vezethet - figyelmeztet az InfoRádió által megkérdezett dietetikus.
Egy mexikói pap által két évtizeden át elkövetett nemi visszaélések takargatásával vádolják egy bírósági keresetben a latin-amerikai ország katolikus egyházának fejét.
A jelenlegi tervek szerint mintegy 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor kormánya. Az MTI fideszes forrásból úgy tudja, az új kabinet célja, hogy szimbolikusan is szétváljanak a hatalmi ágak, azaz a Parlament épülete csak a törvényhozásé legyen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,82 pontos emelkedéssel, 24.120,06 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,32 százalékos erősödést jelent. A nyugat-európai tőzsdék vegyesen nyitottak.
Némi tanácstalanság lehet jellemző a nap elején, a hazai parketten enyhén negatív nyitás várható. A továbbiakról pedig majd az Európából és Amerikából érkező újabb impulzusok döntenek - véli Juhász...
Stabilan kezdi a csütörtöki kereskedést az euró a dollárral szemben azok után, hogy tegnap ismét veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A görög tárgyalások körüli bizonytalanság miatt a közös...
A magyar légtérben változatlan a helyzet, Ferihegyen csak egy helsinki és egy müncheni járatot kellett eddig törölni, míg a Malév minden járatát elindítja. Fehér Imre, a légiforgalmi szolgálatot ad...
Csekély elmozdulás látszik ma reggel a forint euróval szembeni árfolyamában tegnap délutánhoz képest, de a ma megjelenő amerikai makrogazdasági adatok, illetve tőzsdei vállalati gyorsjelentések...
A magyar légtérben változatlan a helyzet, Ferihegyen csak egy helsinki és egy müncheni járatot kellett eddig törölni, míg a Malév minden járatát elindítja
Bár 2009-ben a magyarországi kockázati- és magántőke befektetések értéke a 2008-as szint kevesebb mint felére esett vissza, azonban a Magyarország iránt is érdeklődő alapok tőkegyűjtési kedve nem...
A Vám- és Pénzügyőrség nyomozói egy Bács-Kiskun megyei számlagyárat irányító személy, valamint az őt körülvevő elkövetői kör jogellenes tevékenységét leplezte le idén március végén - írja a Napi Online.
A vezető nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön gyengüléssel indulhat a kereskedés. A befektetők a görög válság miatt igen óvatosak, és kivárásra rendezkednek be a nap folyamán sorban érkező negyedéves vállalati jelentések miatt; csütörtökön jelent például a Credit Suisse, a Nokia, a Microsoft és az Amazon.
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: JÓ GYORSJELENTÉSEK VS. GÖRÖG FÉLELMEK - VEGYESEN...
Szervezeti változásokkal összefüggésben Winkler János vezérigazgató-helyettesnek, a Lakossági Szolgáltatások Üzletági jelenlegi vezetőjének munkaviszonya közös megegyezéssel április 30-án megszűnik a Magyar Telekomnál - adja hírül a Napi Online.
Hazánkban a meteorológiai, valamint a csőtörésből és beázásból származó vízkárok teszik ki a lakásbiztosításokkal kapcsolatos káresetek túlnyomó részét, mintegy 87 százalékát. A nyár közeledtével egyre szélsőségesebbé váló időjárás leginkább az északi, a keleti és a középső országrészeket sújtja, a legkevesebb viharkárt az ország déli területeiről jelentik – derül ki az AEGONdirekt.hu legfrissebb…
Több mint 8%-ot esett tegnap, a zárás utáni kereskedésben az eBay árfolyama azt követően, hogy az internetes aukciós cég közzétette első negyedéves eredményeit. A bevételek és az egy részvényre jutó...
Ismét keresik a befektetési bankárokat a londoni City pénzügyi központjában. Az egyik vezető londoni gazdaságelemző és előrejelző cég prognózisa szerint feleannyi új állás keletkezik a következő két évben, mint amennyi az elmúlt két évben odaveszett.
A jelenlegi tervek szerint mintegy 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor kormánya. Az MTI fideszes forrásból úgy tudja, az új kabinet célja, hogy szimbolikusan is szétváljanak a hatalmi ágak,...
Konkrét törvényjavaslatok és a jövő évi költségvetésről szóló előterjesztések alapján kívánja a munkavállalók érdekeit képviselni a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) - írja a Világgazdaság.
Egy mexikói pap által két évtizeden át elkövetett nemi visszaélések takargatásával vádolják egy bírósági keresetben a latin-amerikai ország katolikus egyházának fejét. Norberto Rivera bíboros már több pert megnyert, amelyet ellene indítottak hasonló vádakkal.
A dél-koreai katonai hírszerzés egyik jelentése szerint egy észak-koreai tengeralattjáró süllyesztette el torpedótámadással a Sárga-tengeren március végén a dél-koreai hadihajót - jelentette csütörtökön a Yonhap hírügynökség.
Az euró pozitívan nyitotta az európai kereskedést, és a dollárral szemben 25 pipet, a jennel szemben 30 pipet, a fonttal szemben pedig 20 pipet nyert. A francia üzleti hangulat mutatója áprilisban 93 pontról 97 pontra javult (előrejelzés. 95 pont). 09.30-kor teszik közzé az áprilisi a német ipar beszerzési menedzserindexét (előrejelzés 60,1 pont, előző: 60,2 pont) valamint a szolgáltatók indexét…
Sebességkorlátozások miatt késnek a vonatok a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza vonalon - tájékoztatott közleményében csütörtök reggel a Mávinform sajtóügyeletese.
A Fidesz a gyerek iskolába járásához akarja kötni a családi pótlék kifizetését, ezzel is csökkentve az iskolai hiányzások számát. Emellett várhatóan a buktatás tilalmát is megszüntetik, ami azonban automatikusan megnöveli a túlkoros gyerekek számát....
Hamarosan a franciák is vizsgálatot indíthatnak a Goldman ellen, legalább is erre lehet következtetni a gazdasági miniszter szavaiból. A Goldman elleni per eközben egyre kacifántosabb lesz, hiszen...
A magyar felnőtt lakosság 7-8 százaléka menne hosszabb-rövidebb időre külföldre dolgozni, a legkedveltebb célországok Németország, Nagy-Britannia, valamint Ausztria és Írország - derül ki a Tárki Zrt. reprezentatív felméréséből. Azonban koránt sem biztos, hogy közülük mindenki biztosítani is tudja majd külföldön a megélhetését....