Nem éri el Magyarországot a vulkáni hamufelhő a következő napokban - mondta Fövényi Attila repülésmeteorológus csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Tartja remek formáját Arjen Robben, a nyolcaddöntő és a negyeddöntő után a holland szélső döntötte el a Lyon elleni Bajnokok Ligája elődöntő első meccsét is. A Bayern Münchennél a győzelem ellenére nem mindenki teljesen elégedett, mivel Franck Ribéry kiállítását túlzottnak tartják. A Lyon részéről tüzes visszavágót ígérnek.
A MÁV évek óta elhanyagolja a karbantartást, a vizsgálatokat, és a problémák eltussolásával kimeríti a vonattal utazók és a vasúti dolgozók életének gondatlan veszélyeztetését – szögezte le közleményében a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE). Az egyesület szerint a héten kisiklott vonat balesetének is a karbantartás elhanyagolása az egyik oka.
Áprilisban 53,8 pontról 53,4 pontra esett a svájci ZEW-index. Az EUR/CHF 1,4333 körül mozog, azonban a frank erössége megakadályozza az euró erösödését. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Minden korábbi rekordot megdöntve csütörtökön tovább emelkedett a londoni kereskedésben a görög szuverén adósságtörlesztési leállás ellen köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) árazása, jelezve,...
Édes gyerekkor. Felelőtlen, őszinte és boldog. Ekkor még öntörvényű, kíváncsi, cserfes és rosszcsont vagy, keresed a határokat. Sokszor kihúzod a gyufát. De van egyvalaki, aki mindig megbocsát. A nagymama.
Összesen 19 év börtönbüntetésre ítélte Meggyes Tamás esztergomi polgármester házának és autójának felgyújtóit csütörtökön első fokon a Tatabányai Városi Bíróság.
Miklós Árpád, a Jobbik Borsod megye 8-as számú választókerületében visszaléptetett képviselőjelöltje elfogadta a háttérbe vonulásáról született pártvezetői döntést, a szintén itt, függetlenként induló Molnár Oszkár edelényi polgármester köszöni, hogy Miklós Árpád visszalépett a javára.
Nagyszabású hadgyakorlatot kezdett az iráni hadsereg elitalakulata, a Forradalmi Gárda csütörtökön a Perzsa-öbölben és a Hormuzi-szorosban - jelentette a teheráni állami televízió.
Minden korábbi rekordot megdöntve csütörtökön tovább emelkedett a londoni kereskedésben a görög szuverén adósságtörlesztési leállás ellen köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) árazása, jelezve, hogy a piac már türelmetlen a görög helyzet megoldásával kapcsolatban.
Összesen 19 év börtönbüntetésre ítélte Meggyes Tamás esztergomi polgármester házának és autójának felgyújtóit csütörtökön első fokon a Tatabányai Városi Bíróság.
Gyakorlatilag behalt kitörést produkált a rekord eredményre, ami hosszú hónapokra visszavetheti az emelkedő trendet. Pár napja – talán a várakozásoktól is fűtve – tört ki 18 dollár fölé és a megindult visszatesztelésből nagyot esett tegnap. (Solar Capital)
Legalább három országos mandátumot köszönhet a Jobbik vezetése azoknak a képviselő-jelölteknek, akik az országos átlag feletti szavazatszámot gyűjtöttek össze az egyéni választókerületekben, bejutásukra azonban - se a választókerületekből, se pártlistákról - semmi esélyünk sincsen. Hoppon marad például a párt két legmagasabb szavazatarányt elérő egyéni képviselőjelöltje, Császár József és…
Márciusban éves szinten +2,2%-os értéket hoztak a brit kiskereskedelmi forgalmak (elörejelzés: 2,3%, elözö: 3,5%). Az EUR/GBP 0,8672-re esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Törvénysértőnek találta a szocialista Karsai József szórólapját a Békés megyei 7-es választókerület választási bizottsága, és eltiltotta a szocialista politikust a további jogsértéstől. A testület ellenszavazat nélkül, egyhangúlag döntött így a Fidesz választókerületi elnökének beadványára.
Az előzetesen jelzettnél nagyobb volt a görög költségvetés 2009-es hiánya. Az Eurostat ma délelőtt megjelent adatai szerint tavaly 13.6%-ra rúgott Görögország GDP-arányos államháztartási hiánya, ami...
Bombariadó van az APEH dél-pesti irodájában. A tűzszerészek már a helyszínen vannak, hogy átvizsgálják az épületet. A ma délelőtti ügyfélszolgálat már biztosan félbeszakadt, legközelebb holnap délelőtt mehetnek a Haller utcai APEH-épületbe az adóhatóság ügyfelei....
Alig mérséklődik a lakástámogatásokra fordított összeg a költségvetésen belül - a korábbi hitelekre kifizetendő pénz még évekig több tízmilliárdos kiadást jelent
Összesen 19 év börtönbüntetésre ítélte Meggyes Tamás esztergomi polgármester házának és autójának felgyújtóit csütörtökön első fokon a Tatabányai Városi Bíróság
Visszatér a megszokott rendhez az európai légi közlekedés, miután csaknem mindenütt megszüntették az izlandi vulkánkitörés nyomán elrendelt repülési korlátozásokat - közölte csütörtök délelőtti helyzetértékelésében az Eurocontrol
Az adócsökkentés mellett a korrupció elleni hathatós fellépést ígértek a pártok a kampányban. A korrupció visszaszorításáért küzdő Transparency International kielemezte a pártok programját, melynek hiányosságaira és ellentmondásaira hívta fel a figyelmet.
Összesen 19 év börtönbüntetésre ítélte Meggyes Tamás esztergomi polgármester házának és autójának felgyújtóit csütörtökön első fokon a Tatabányai Városi Bíróság. A nyolc tettes közül a másodrendű vádlottat elmeállapota miatt felmentették, és kényszergyógykezelését rendelték el.
Fontos napok előtt áll az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS). A hétezer főt foglalkoztató testületről jövő héten tárgyal és szavaz az Európai Parlament. Már most biztosra vehető, ádáz vitákra lehet számítani. Sok EP-képviselő ugyanis úgy véli, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője még nem bizonyította, hogy alkalmas lenne feladatra, az unió külpolitikájának összefogására,…
Eltört egy nyolcszáz milliméter átmérőjű vízvezetékcső csütörtök hajnalban Budapest XI. kerületében, az Október 23. utca és a Budafoki út kereszteződésénél csütörtök hajnalban - közölte Lévai Zsuzsa, a Fővárosi Vízművek szóvivője.
A dalai láma romániai látogatása nem politikai, hanem ökumenikus, vallási természetű – közölte Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtóirodája a román külügyminisztérium azon szerdai kijelentésére reagálva, amely szerint a román hatóságok nem hívták meg a dalai lámát romániai látogatásra. Bukarest egyben kiemelte, hogy egyetlen Kína létezését ismeri el.
A görög államkötvények kamatköltségei új történelmi csúcsot értek el. Mivel nem tudni, sikerül-e betömni a deficit által okozott lyukat, zuhanásba kezdett az EUR/USD. A befektetök idegesek lettek, és ódzkodnak a kockázatosabb befektetésektöl. Csak akkor oldódhat a feszültség, ha az IMF is beszáll. Addig veszteségekkel számolhatunk. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az intenzív vételi érdeklődés és a bizonytalanabb nemzetközi befektetői hangulat mellet sem emelkedő hozamelvárások nyomán ma az 50 milliárdnyit 5 milliárddal meghaladó mennyiségben tudott eladni...
Az Európai Kockázati és Magántőke Egyesület márciusi végi előzetes adatai szerint a magyarországi vállalkozásokba befektetett kockázati tőke 2009-ben 214 millió euróra esett vissza, a 2008-ban mért 47...
A vártnál is jóval magasabb, 13,6 százalékos volt a tavalyi görög költségvetési deficit - közölte csütörtökön az Eurostat, az unió statisztikai hivatala